Esőben

Nagy eső esett tegnap. Uram akkor jött haza. Ki kellett mennem érte. Na nem kellett volna, mert be tud jönni, de nem vitt esernyőt.
Szólt, hogy menjek nyitni a kaput. Utasított hogy vegyem fel azt a kis lenge ruhát, és papucsot sem vehetek. Semmi más ne legyen rajtam, se bugyi, se melltartó. És a hajam is legyen kiengedve. Mondta, hogy siessek, mert mindjárt itt van. Az esernyőt, amit neki viszek, nem használhatom. Összekaptam magam, és szaladtam kifele. Kinyitom a kaput és várok. Sehol senki. 5 perce várok, ezért felhívtam, hogy azt mondta, mindjárt itt van, itt állok az esőben, és ázok. A válasza annyi volt, hogy vigyem be a telefont száraz helyre, és hátra font kézzel, lassan sétáljak vissza a kapuhoz. Hozzá tette, hogy a türelmetlenségért büntetés jár. A hátra font kéz azt jelenti nálunk, hogy a hátam mögött kell megfognom az ellenkező kezem könyökét. Ez azért "jó", mert nem tudok összegörnyedni. Már tudtam, hogy játékos kedvében van. Kezdtem félni, hogy mi vár ma rám.
Lassan, ahogy parancsolta, sétálok a kapu felé. Az eső nagyon esik. Már semmi nem száraz rajtam. Állok, és várok. Az eső elképesztően szakad. Szinte fáj, ahogy a melleimet éri. De itt kell állnom, és tűrni. Lassan egy autó közeledik. Ő az. Lassan gurul. Élvezi kínzásom. Mellettem megáll, úgy félig a kapuban. Felhúzza a ruhám, hogy ellenőrizze, valóban nincs-e rajtam semmi, majd eligazítja úgy, hogy az arcomat takarta, de kezeim kint legyenek. Az eső ugyan alább hagyott, de azt a kicsit is tűszúrásként érzem a bőrömön, amit eddig ruha takart. Vakon kell a kaput becsuknom. Persze, kihívás, de nem nagy, mert ismerem a saját tulajdonunkat. Becsuktam a kaput, hallom a hangját, hogy menjek felé. Oda érve lehajtja a ruhámat, kiszabadítva a fejem. Nem szállt ki az autóból. Egy nejlon zsákot nyom a kezembe, hogy húzzam a cipőjére. De nem akárhogy. Le kell ülnöm a vizes-saras betonra. Leültem, ahogy parancsolta, de nem ahogy gondolta. Minél kisebb felületen érintkezzek a kosszal, óvatosan igyekeztem. Természetesen ez nem tetszett neki, tehát jött az ukász: ruhát felemelni nyakig, mindkét kezet használva! Látni akarom a melleket! Lábakat kinyújtani, nagy terpeszben! Túl közel vagy, menj hátrébb! Ruhát nem engedheted el! Vagyis a hideg, vizes betonon kellett lényegében a fenekemmel hátra lépkedni. Jó, ott már elég. Természetesen nem igazán értem el így, ezért jelentősen előre kellett dőlni. Igen, puncimat bele nyomva a vizes, koszos betonba. Az eső, a korábban a fejemen a ruha, a kapu nyitás-záráshoz hajolgatás elrendezte a hajam. Zavar, hogy a számba, szemembe lóg, de nem igazíthatom meg. Vagyis bármit csinálok, félig vakon kell tennem. Így a zacskó felhúzást is. Persze uram direkt nem segít, hogy meg tudjam csinálni, hát eltart egy ideig, míg a puncim a vizes betonra nyomódik.
Mire végre sikerül, az eső is eláll. Utasításba kapom, hogy kezeim hátul összefonva, nyitott szájjal, kinyújtott nyelvvel maradok mozdulatlanul a következő utasításig.
Elhajt az autóval, beáll a garázsba. Nem tudom, mit csinál, de nem jön. Az eső ismét esni kezd. Egyre jobban. Biztos vagyok benne, hogy nem fog ide jönni. Bő 5 percet várok, mire meghallom. Elém áll, farkát a számba dugja, és szopnom kell. Nem tehetek mást. Érzem, hogy esernyőt tart. Arra is figyel, hogy az esernyőről is rám csorogjon a víz. Mindenem tele vízzel, mintha medencében lennék. Hajam szememben, számban... a farkával együtt a számban. Nem igazíthatom. Nem tehetek semmit. Szopat, és élvezi. Majd rám élvez. Jut a számba, arcomra. És az eső miatt mosódik is le. Ami a számba került, nem köphetem ki, lenyelni sem lehet. Felemeli államat, hogy bent maradjon. Nyitott szájjal így maradok! Még letörli farkát belém, hajamat is arcomba igazítja, majd itt hagy. Hozott nekem valamit - mondja, majd egy fejre csatolható farkat nyom a számba, szorosan becsatolja.
Most pedig állj fel! Eligazítja rajtam a ruhát, és ott hagy, hogy mindjárt jön. Megint percekig várok. Az eső már nem esik, nem mossa le arcomról a maszatot, sem a hajamat. Kényelmetlen érzés. De nem mozdulhatok, bár a kezeim szabadok. Ahogy megyünk bele az éjszakába, egyre hűvösebb van. Fázok a vizes ruhában. Nem tudom, mennyi idő telik el, mire jön. Leveszi rólam a ruhát, vigyázva, hogy arcomról ne törölje a kényelmetlenséget okozó szennyet, és hajat. Még egy kicsit rá is segít a kezével, hogy ne lássak semmit. Bemehetek fürdeni. Ma nem élvezhetek, mert sürgettem. És két nagyot csap a vizes, csupasz puncimra. Ha elértem a fürdőt, vége a mai játéknak. De addig követett, és amennyi megbotlás, vagy tapogatás, annyi korbács ütést kaptam.