Mese lány 3

Lezuhanyoztunk közösen, sok fröcsköléssel, aztán felvehette a melltartóját és megkapta egy boxeromat. Mese kitartóan érvelt, hogy ha kirándulni megyünk, akkor neki arra feltétlenül szüksége van. Még meztelenül lefújtam szúnyog és kullancsriasztóval, aztán megismételtem, amikor felvette a ruháját. Magam is megtettem az óvintézkedéseket. Kiküldtem a konyhába, míg az eszközeimet nézegettem, de amikor felnéztem akkor láttam, hogy leskelődik. Felpattantam, karon ragadtam a szoba sarkához vezettem, ahol térdre nyomtam.
- Így maradsz!
- Johóóó – Hátra rántottam a fejét.
- Igen, Uram! – Láttam a torkán, hogy nyel egyet. Megszeppent egy kicsit.
- Igen, Uram. - Bekötöttem a szemét.
- Tarkóra a kezeket és az orrod a sarokhoz ér! Csendben maradsz! - Engedelmeskedett. Arrébb léptem és figyeltem egy percig, de nem rendetlenkedett, úgyhogy visszamentem pakolni. Pár perc alatt kész voltam, de várattam még, hagy szokja. Ha az elején nem tanul rendet egy brat, akkor nagyon elszemtelenedik. Elakartam kerülni a nevelési hibát, ha már a semmiből lett egy ilyen pimasz meselányom.
- Felállhatsz. – Ropogtak az ízületei, felállt, de a tarkón hagyta a kezét és az orrát a sarokhoz próbálta érinteni. Elmosolyodtam.
- Na gyere ide! Megszólalhatsz. Ügyes voltál.
- Köszi. – Megmasszírozta a térdét, aztán mellém ült az ágy szélére, vakon. Levettem róla a kendőt. Megint csak a hajába markoltam, a földre hasaltattam és a hátára tettem a lábam.
- Aha, most már zsámoly leszek örök életemben? – bosszankodott.
- Nem tetszik?
- Nem igazán. – A nyakára tettem át az egyik lábam.
- Így jobb?
- Á, hagyjuk. – Felnevettem. Levettem a nyakáról a lábam és az arca mellé tettem.
- Puszild meg. – Felsandít rám hitetlenkedve, a pillantásomat látva engedelmeskedett. Feljebb emeltem a talpam.
- Nyald meg!
- Mi van? – Megböktem az arcát a nagylábujjammal.
- Nyald meg a talpam! – Láttam a szemén, hogy valami rosszaságot fog csinálni, és igazam is lett beleharapott a lábam szélébe.
- Ejj, ejj, hát hogy viselkedsz? – Dacosan összeszorította a száját és nem nézett rám. Vártam, ahogy teltek a percek látszott, hogy egyre nyugtalanabb. Lefeküdtem mellé a földre, közelről nézve a szemét. Puszit nyomtam az orrára.
- Na gyere!
- Ennyi?
- Egyelőre – vigyorogtam rá. Bedobtam az eszközök és a pléd mellé egy üdítőt és kitereltem Mesét a lakásból.
- Hová megyünk?
- Majd meglátod!
- Igen, persze majd jól elrabolsz és eladod a szerveim. – Bosszúsan nézett rám.
- Elővettem a telefonom, kikerestem google mapsen a helyet és megmutattam neki.
- Áh szóval ide… a semmibe.
- Nyugis hely.
- Kérlek küld átképernyő mentésbe. Messengeren megtalálsz.
Átküldtem neki, pötyögött a telefonján, valakinek elküldte. Tetszett, hogy azért van benne némi óvatosság. Míg kiértünk a zöldben meglepő módon nem szemtelenkedett. Beszélgettünk, kíváncsi voltunk egymásra, ha már a dom-szub viszonyba keveredtünk. Volt némi dombmászás, amikor egy kerítéshez értünk.
- Gyere erre.
- Gondolom ez magánterület.
- Legalább nyugis.
Egy részen meg volt bontva a kerítés átmásztunk a lyukon. Még menni kellett és egy fákkal és bokrokkal körbenőtt részhez jutottunk, ami elrejtett minket. Kiterítettem a plédet.
- Vetkőzz le!
Mese körbekémlelt, biztonságosnak ítélte a helyet, ledobálta a plédre a ruháit és elhevert hason a pokrócon. A válla felett rám pillantott, majd a karjaira hajtotta a fejét és lóbálta a lábait. Mellé telepedtem. A csíkjait figyeltem, amik lassan lilultak. Megsimogattam az egyiket és benyomtam erővel, hogy felsziszent.
- Naaaa.
- Igen, Miss Talpat harapó?
Egy másik lila csíkra nyomtam rá az ujjam. Mese nyelvet nyújtott. A tarkójánál fogva lenyomtam, közben a hátát derekát, fenekét simogattam. Hátulról a lábai közé nyúltam, széjjelebb terpesztette a lábait. A kis ribi.
- Fordulj a hátadra.
Megfordult rám vigyorgott. Nem tartott tőlem, magabiztos volt, tudta, hogy szép. Örültem, hogy nincs baj az önbizalmával. Néztem a fényben, és nem lett nyugtalan. Kinyújtózott, élvezve a napsütést, és kíváncsian figyelt. Amikor végül már vagy öt perc eltelt és nem történt további izgatás felkönyökölt és megsimogatott. Olyan volt, mint egy hízelkedő cica, aki figyelmet szeretne. Nem utasítottam rendre. A felsőm alá nyúlt. Megfogtam a kezét, elhúztam onnan, és egyenként megharaptam az ujjait. Nem túl erősen, de úgy hogy fájjon neki. Sziszegettt, de nem tudta elrántani a kezét.
- Állj négykézlábra.
Örült, hogy eleresztettem és engedelmeskedett. A táskámból pórázt és nyakörvet vettem elő.
- Harapós kiskutyám.
- Mi? Nem!
- Miért, piros a nyakörv és póráz?
Vérvörös volt az arca. Megrázta a fejét, mégis elhúzódott. Elkaptam és akárhogy ficergett ráadtam a nyakörvet és a póráz is csattant.
- Bármikor pirosat mondhatsz, ha nem akarod. Amíg nem használod a biztonsági szót, addig nem foglalkozom a tiltakozásoddal, kutyuskám. Szomjas vagy?
- Igen.
- Hm. Nem beszélhetsz, amíg kutya vagy! Bólintasz, fejet rázol.
Nyúlt volna a táskájához, hogy kivegye a vizét a kezére csaptam.
- Nem, kutyuskám!
Elővettem egy kutyatálat, elkerekedett a szeme.
- Szomjas vagy, Blöki?
Haragosan morgott és megrázta a fejét. Rávigyorogtam.
- Ha nem, hát nem.
Morgott.
- Jól van úgy látom rád fér egy kis sétáltatás. Túl sok az energiád. Gyere!
Nem akart jönni, de végül meg kellett adnia magát. Itt nem volt semmi, ami megsebezze. Égő arccal jött négykézláb mellettem, nyüszített. Nagyon megalázónak találta a helyzetet, de majdnem biztos voltam benne, hogy valahol mélyen tetszik neki. Előrelátóan magammal hoztam a hátizsákot. Tudtam, hogy nem olyan messze van egy farönk és egy alkalmas faág. A faághoz kötöttem a póráz végét, nem volt túl sok lehetősége mozogni. Én leültem a farönkre és a mobilomon elkezdtem olvasni. Először még csendben tűrte, aztán nyüszíteni kezdett. Telt az idő, amit egyre rosszabbul viselt.
- Ez így nem jó! – fakadt ki. – Szomjas vagyok és pisilnem kell. Nem erre gondoltam, mikor elhívtál kirándulni.
- Nem haraphatsz Mese. Sohasem! Vagy olyan büntetést kapsz, amit kicsit se élvezel. A szub-Dom kapcsolatban nem a szub irányít. A Dom. El vagy tévedve, ha azt hiszed mindig olyasmi lesz, amit élvezel… Főleg, hogy kiprovokálhatod az élvezeted. Kicsi kutyuskám. Ott a fa csupasz vagy. Ha pisiltél eleresztlek.
- Mi van? Nem fogok előtted pisilni!
- Hm. Akkor elleszünk egy ideig még itt Blöki.
Vártam, Mese sértetten hallgatott. Láttam rajta, hogy méregeti a pórázát, hogy leszedi.
- Nagyon megbánod, ha a pórázhoz vagy a nyakörvhöz nyúlsz!
Eltelt még némi idő, láttam, hogy szenved. Elfordultam, hogy látszólag lefotózzak egy falevelet. Hallottam, hogy csurgat. Hagytam, hogy befejezze, lángolt az arca. Eloldoztam, leszedtem róla a nyakörvet. Arrébb mentünk, logó orral baktatott mellettem.
- Jól vagy?
- Nem! – csattant fel sértetten.
A táborhelyünkhöz érve egy zsepivel megtörölte a punciját ivott majd lemosta vízzel a kezét, és hasra vetette magát. A tenyerével takarta az arcát majd egyszerűen az egész plédet magára csavarta. Hagytam leültem a fűbe, csendben figyeltem. Kb húsz perc kellett, hogy előbújjon.
- Én… én rossz voltam. Megharaptalak… Amit nem szabad. Hiába vártam, hogy akkor majd olyan bünti lesz, ami tetszik. Te nem olyan Dom vagy. Te…
Lehajtotta a fejét. Nyelt egyet és folytatta.
- Veled nem lesz könnyű. De attól még nem biztos, hogy rossz lesz, csak… - Sóhajtott, de nem úgy tűnt, mint aki folytatni tudja.
- Mesém, én nem vagyok olyan befolyásolható, mint az eddigi Domjaid.
- Látom.
- Ha nem akarod folytatni, akkor lehet ennyi is. Nem leszek elnéző veled. Persze van tere a játéknak, de készülj fel, azért nem azt kapod majd sokszor amire vágysz. Hanem, ami jár kicsikém. Egy neveletlen kölyök vagy, és én, ha velem maradsz gondoskodni fogok a nevelésedről.
Lehajtotta Mese a fejét. Láttam, hogy gondolkodik.
- Meg fogjuk beszélni részletesen a határaid. Ez most rizikós volt, de bíztam benne, hogy nem adod fel, Mese. A keretek közt maradok, na de ha meg van a listám, hogy mit hogy értékelsz, onnantól enyém a választás.
- Gondolkodni szeretnék rajta. Nem tudom, ez nagyon más mint eddig. Nem biztos, hogy rossz lenne, csak még kell egy kis idő dönteni.
- Rendben öltözz fel, aztán ráérsz még dönteni.
Összekészültünk és elindultunk vissza a városba.
folyt.köv.