A jégmadár röpte - IX. rész

„Szia. Mizu? Készen állsz a kövi küldetésedre?” – így szólt Laura üzenete. Hogy készen álltam-e, elmondom, de előtte, kedves fiatalabbak, hadd szónokoljak nektek bigott módon kicsit az ún. „Élet” nevű cuccról. Az olyan, hogy sokszor elágazik két, vagy annál több irányba. Gyakran utóbb vesszük csak észre, hogy a döntéseink hová vezettek. Minél érettebbnek hisszük magunkat, annál inkább látjuk előre ezeket az elágazásokat. Tudtam, hogy dönthetek úgy, kitörlöm ezt az üzenetet és az összes többit, ha Laurával meg nem is szakítok minden kapcsolatot örökre, addig biztos távol tarthatom tőle magam, amíg elmúlik a rögeszmém, hogy meg akarom dugni.

Nem töröltem. De nem is válaszoltam rá. Napokig. Irtó büszke voltam magamra, mintha legalábbis a világ összes puncijára mondtam volna nemet azzal az indokkal, hogy szeretem a feleségem. A dolgok mentek-mendegéltek. Ajnával továbbra sem rebootolt a nemi életünk. Megpusziltuk egymást, amikor este találkoztunk, néztük a sorozatokat, egy tálból ettük a csipszet és jókat röhögcséltünk. Lakótársak voltunk, akik a múltban többször lefeküdtek egymással és történetesen hasonló gyűrűt viselnek. Kifejezetten csillapító időszaknak éltem meg, miközben az agyam folyton pörgött, vajon lebukok-e, vajon elég jó férj vagyok-e, hogy Ajna megbocsásson akkor is, ha kiderül, amit, amiket tettem…

Nem beszélve arról, hogy folyton a telefonomat lestem. Ha Ajnának fel is tűnt, nem tette szóvá, ő még a saját jóvátételén dolgozott, állandóan kérdezgette, hogy vagyok, főzzön-e valamit, mit nézzünk, mit játszunk, mihez van kedvem, akarok-e beszélgetni, akarok-e kérdéseket feltenni a múltjáról és a munkájáról. Nem akartam, csak ugrani vágytam az időben, ha hátra nem lehet, akkor előre pár évet, hogy mindez elévüljön. De folyton vártam Laura üzeneteit. Azt hittem, én irányítok, de már tudtam, hogy tőle függök és amikor megérkezett majdnem egy héttel később a következő sor tőle, éhesen, kialvatlanul vetettem magam a telefonra egy pittyenés után.

„Nyertél.” – írta. „Gyere át hozzám ma este. Hozz kotont. Legalább négyet. És addig nem mehetsz haza és nem szólhatsz hozzám, amíg el nem élveztem.”
Akkor már egy hete nem is próbálkoztunk Ajnával és kiverni sem vertem ki. Ezt olvasva majdnem megoldódott a kielégületlenségem anélkül, hogy egyáltalán elővettem volna a farkam. Haboztam. Nem tudom, ez jobbá vagy rosszabbá teszi-e, amit tettem. Mindenesetre haboztam. Ajna nem volt otthon, „megbeszélésre” ment, de nagy kéztördelve adta elő, mint aki tudja, nem hiszem egy szavát sem. Érdekes mód néha az ember akkor szégyelli magát a legjobban és akkor a legkevésbé hiteles, amikor véletlenül pont igazat mondana. Hittem neki, úgy gondoltam, felmond, vagy megkéri a stúdiót, hogy max masztis, vagy softcore lányos videókban szerepelhessen az igazi nagy karóba húzások helyett. Vagy nem, tette hozzá a kisördög. Lehet, hogy a főnöke most bassza seggbe az íróasztalon, mert úgyis bármit megtehet vele.

Nem sikerült meggyőznöm magam, hogy a feleségem úgyis épp megcsal, de azért próbáltam erre fókuszálni, amikor visszaírtam Laurának. Letusoltam, felvettem valami kockásing-farmer-tornacipő kombót, amit Laura valamiért vonzónak talált rajtam a múltkor is, aztán már úton voltam. Annyi eszem volt, hogy nem otthonról vittem el négy kotont. Egy olyan fiókban tartjuk, amit közösen használunk. Útközben vettem és úgy kapkodtam a fejem a boltban és úgy rezdültem össze minden neszre, mintha minimum Ajna lett volna az üzletvezető. A pénztáros hölgy szemöldöke gyanakvó táncot lejtett pattanásos homlokán és bizonyára azt gondolta, most vagy szüzességem elvesztésére készülök, vagy minimum gyilkosságra.

Dobtam egy üzenetet Laurának, amikor a közelben voltam. Olyasmiről ábrándoztam, hogy behint mindent rózsaszirmokkal, felvesz valami dögös csipkecuccot, gyertyák, füstölők meg talán egy kibaszott vonósnégyes, minderre időt akartam neki adni, miközben alig álltam meg, hogy ne verjem ki a farkam a buszon ülve.
Becsöngettem hozzá és próbáltam nem zihálni a lépcsőzés és az izgalom miatt. Aztán láttam, hogy az ajtó résnyire nyitva van, hát bementem. Minden sötét volt, noha épp csak a délutánban jártunk. És igen, megéreztem az ópiumillatú füstölőt is az előtérben. Mennyire egy rugóra jár, gondoltam és nem, egy cseppet sem volt semmiféle bűntudatom.

– Zárd be az ajtót és tusolj! – szólt ki a rövid utasítás valahonnan a besötétített labirintusból, ajtó és függönyök mögül… így is fura volt. Nemigen tűnt Lauráénak. Inkább mintha másik nő utánozná Laura hangszínét… vagy mintha Laura… szerepet játszana…
Tusoltam, de valami módon átveréstől kezdtem tartani, így legalább a gatyámat és a pólót visszavettem, mielőtt belépek. A háló felé araszoltam, sűrűn fedtek a takarók minden ablakot, terjengett a bódító illat és majdnem átestem a kanapén, ahol nemrég megízlelhettem Laura punciját.

A hálóban várt rám, kellemetes hangulatfényben, olyan fehérneműben, ami neonosan vibrált, így csak két kis kört és egy apró háromszöget láttam a sötét combokon túl. Kuncogott.
Nem Laura volt az. Hanem Ajna.

És nem is Ajna. Hanem egy totál idegen nő, fekete, kleopátra stílusú parókában, harsány sminkben, hogy inkább amolyan rúzskísértetnek láttam a félhomályban, párnák felett lebegni. A paróka, gondolom, a legközelebb állt ahhoz, amit lehetett kapni és nagyjából hasonlított Ajna frizurájára. Az imposztor kuncogott, mintha soha nem látott volna még viccesebbet egy alsógatyában erektáló, késő-harmincas pasinál. Én meg azt találtam kérdezni:
– Üdvözlöm. Kicsoda ön?

– A feleséged – mondta a nő. Nem tudom, milyen instrukciókat kapott, mindenesetre még mindig Laura hangját próbálta utánozni Ajnának öltözve. Közös volt bennünk ezek szerint, hogy mindketten össze lehettünk zavarodva. Ő azért, mert egy bájos, fiatal lány megfizette, hogy öltözzön be egy ismert pornószínésznőnek és dugjon azzal a sráccal, aki majd megérkezik, én meg mert… hát magyarázzam?

– Én azt a lányt keresem, aki… – próbálkoztam, pedig tudtam, hogy itt baszás lesz. A nő nem hasonlított ahhoz a belevaló, koros nőcihez, akivel sikerült egy egész középszerűt kettyintenem a múltkor, de utána eléggé szégyelltem magam. Nem, ez a prosti vonzó volt, illatos és bizonyára profi: már ahogy feküdt az ágyon, hanyag mozdulatlanságban, az kívánatosabbá tette, mint holmi olcsó riszálás. Én pedig azért jöttem, amiért. Végső soron feladatot kaptam.
– Ne törődj semmilyen lánnyal – mondta és felült. Karját hívogatóan felém nyújtotta. – A feleséged el van hanyagolva. – Nem is gondolta volna, mennyire fején találta a szöget ezzel. Meg akartam kérdezni, Laura írta-e a szövegkönyvét, vagy saját szöveggel dolgozik, de amit tettem valójában az volt, hogy odahuppantam mellé az ágyra, mint egy kölyökkutya, aki fel akarja ébreszteni a gazdáját egy kis szeretgetés reményében. Beteg szókép ebben a helyzetben? Hát, aki történetemben idáig eljutott, az csak ne panaszkodjon…

– Hiányoztál – súgta, aztán megint kuncogott. Talán ideges volt. Talán attól félt, valójában valami kéjgyilkos páros áldozata lesz. Az is lehet, hogy kapott már furább felkéréseket is. Próbáltam az arcát elemezni, mennyire hasonlít a feleségemre, de a smink alatt alig véltem felfedezni a természetes vonásait. Nagy vörös száját néztem, ahogy suttog. Meg akartam csókolni. Gyakorlottan és kedvesen nevetgélve kitért előle, nyakamra tapasztotta ajkát, aztán eltolt, kibújtatott a pólóból. A farkam addigra kikukkantott a gatyám szárát és nyirkos csíkokat húzott a combomra. A hivatásos észrevette és megint felkuncogott.
– Ajna – mondtam sóvárogva, belemenve a játékba. Később jutott eszembe, mekkora gyökér vagyok. Laura alighanem megadta, mely felnőtt filmes csillagot kell alakítania hölgyünknek. Én meg jól lebuktattam a polgári nevét, amit a feleségem karrierje mintegy 10 éve alatt sikeresen megóvott.

Amikor ő is a nevemen szólított, kissé megütköztem, de hát Laura alapos lány volt. Sóhajtások töltötték be a szűk, lila fényben derengő szobát. Nekem légszomjam volt, az imitátor pedig imitálta, hogy izgatott és el sem tudja képzelni, mi fog most történni.
Rutinosan kikapcsolta a melltartóját, gondolom, túl drága és finom holmi volt, mintsem hagyta volna, hogy a kuncsaft vacakoljon és elgörbítse a kapcsot a nagy, nyirkosra izzadt ujjaival. Műmellei voltak a nem túl nagy, ellenben szembetűnően kerek fajtából, amik bár eltérő mérettel bírtak, elég pofásra sikerültek ahhoz, hogy rájuk akarjon spriccelni az ember egy adag sárgásfehér bűntudatot. Látszott, hogy sokat foglalkozik az alakjával, nem is tűnt eviláginak, ide valónak, de ez a feleségemre is igaz volt. Mire eltűnődtem volna, mit is teszek, kezem már a bőrét érintette. Bársonyos volt. És ezt nem jó értelemben mondom. Nem érzett valódinak, mintha makulátlan szappantömböt simogattam volna. Megfogtam a mellét és csalódást keltett. Selyemkendőbe bugyolált medicinlabdának éreztem. Biztos érezte, hogy nem a megfelelő módon nyúlok hozzá. Profi, begyakorolt mosollyal le sem vette rólam a tekintetét, ellenben a kezem félretolta és magához húzott. Kaptam két kötelező ízű szájcuppantást, majd behunyt szemmel akkorát nyögött, mintha ettől elélvezne bárki is.

– Gyere – búgta, holott már rajta feküdtem. Saját mellét simogatta, ugyanannyi átéléssel, mint én tettem. Várakozóan nézett rám. Szakmai útja során aligha találkozott még olyan pasival, aki ebben a helyzetben ne állt volna elő száz ötlettel, mi legyen most, én azonban pontosan ilyennek bizonyultam. Átvette a kezdeményezést. Levetkőztetett, cirógatott, apró csókokat lehelt a vállamra és a nyakamra. Nyögdécselt. Fülembe sóhajtott. A farkam feszesen állt, de inkább a feszültségtől. Éreztem, ahogy ajkai lefelé haladnak a hasamon és megadtam magam. Több értelemben is. Nagyjából, ahogy két mozdulatot tett ajkával a makkom környékén, kiáradtam, kifordultam, szétrobbantam és akkorát élveztem, hogy csaknem sírva fakadtam. Ha a kurvák tényleg mind terapeuták lennének, ahogy állítják, biztos észrevette volna, hogy valami nem stimmel. Az ál-Ajna azonban csak felsikkantott, amikor tüzet nyitottam rá, majd profi színészi hajlamról téve tanulságot, elkapta a hangot és meglepett kacagássá csúcsosította. Bizonyára nem először fordult elő ilyen vele.

– Azta! Nagyon éhes lehettél, drágám – mondta, miközben törülközött. Épp csak az arca rándulásain láttam a zavart. Laura talán egy órát fizetett ki és most azon agyalhatott, mivel töltse ki a maradék 54 percet, miután a 40-es fickónak kinéző kamaszfiú elsült a világ legrövidebb szopásától.
Az, hogy amit mondott, a jelszó lehetett, csak később kezdtem kapisgálni. Ahogy kimondta, válaszolni sem volt időm, az ajtó nyílt, a mögötte álló éppen úgy rontott be rajta, mint aki egy ideje már kint állt és csak a jelre várt. Ilyen helyzetben az első gondolatom az volt, hogy Ajna, az igazi, megtalált, vagy egyenesen fülest kapott. A pornófilmekben az ilyen helyzetek minden egyes esetben hármas-szexhez vezetnek, a valóságban viszont, legalábbis ritkán van így. Mert akkor tényleg úgy gondoltam, ez segít a dolgon, eltakartam frissen elfröcskölő farkamat a markommal, szabad kezemmel pedig valamiért a szemem kezdtem árnyékolni, hogy a hangulatvilágításból kibogarásszam, ki áll előttem.

Laura akart lenni, de nem ő volt. A második prosti bizonyára Laurának kellett volna öltözzön, de beérte egy csálén álló szőkésbarna parókával, egy egyértelműen hamis szemüveggel. Az alkata majdnem stimmelt, de sokkal kevésbé volt nőies és hiányzott belőle az a báj, ami Laura dundi formáiban ott kerekedik minden hajlatban, a mosolyában, a szemében, a lényében, a nevetésében… baszki, azt hiszem, még mindig totál bele vagyok zúgva…

– Ki ez a nő? – kérdezte a mű-Ajna, ha Oscar-t nem is adtam volna neki, de legalább nem volt túl erőltetve a megjátszott szerep.
– Azt hittem, elmondtad neki – mondta az ál-Laura, jóval kevésbé tehetséges játékkal.
– Mit is, drágám? – kérdezte a prosti. Neki nem mondták, de Ajna soha a kurva életbe nem hívott még „drágámnak”.
– Feküdj ide és dugjunk egyet hármasban. – mondtam unottan az ál-Laurának. Semmi kedvem nem volt tettetni, játszani, ráadásul csak most döbbentem rá, hogy a régóta visszafogott, dologtalan farkam a hatalmas durrantás után valahogy életre kell keltenem és ahogy Laura kérte: orgazmusig kell basznom őt… csak éppen a kevésbé szexi imitátorát, a lehető legkevesebb kedvvel. Megmarkoltam magam, ahol kell és próbáltam pár mozdulattal életre kelteni. Nem reméltem segítséget ettől a kettőtől és nem is kértem. Feladatom volt. Teljesíteni akartam. Hogy lenyűgözzem Laurát.


Folyt. köv.