Megtörés (4)

- Igen, jól hallottátok, felveszitek a cipőtöket, és jöttök meztelenül! - mondtam nekik, és megint ugyanazt a meglepett és kétségbeesett arcot láttam, mint korábban ma már. De most is hamar átváltott beletörődésbe, mire kiléptünk az ajtón.
- Lifttel vagy lépcsőn menjünk? - kérdeztem mosolyogva, de azonnal rájuk is kellett szólnom, mert a kezükkel takarták magukat. - Kezeket tarkóra, semmiteket sem takarhatjátok! - Azt választották, hogy lépcsőn menjünk fel, mert így körül lehet nézni, hogy jön-e valaki, és a lépcsőházat amúgy is kevesebben használják. Felmentünk egy emeletet, és odaértünk a lakásom ajtajához.
- Oh, a kulcsomat kitettem nálatok, és otthagytam az asztalon - mondtam András felé fordulva, miközben a zsebeimet tapogattam. - Szaladj vissza érte!
- Na, mi lesz?! Indulj már, vagy itt akarsz álldogálni meztelenül? - kiáltottam rá pár másodperc múlva, mert nagyon nem akart elindulni.
Miután elindult, és kifordult a lépcsőházba, belenyúltam a zsebembe, és elővettem a kulcsot, amit természetesen nem hagytam a lakásukban. Julival bementünk, és bezártam magunk mögött az ajtót.
- András szokott fenekelni? - kérdeztem tőle.
- Igen, Uram. Rendszeresen szokott veréssel büntetni, és nevelésként is szokott fenekelni.
- Jó. Van pár percünk, amíg András rájön, hogy nincs ott a kulcs, és visszaér, és nagyon be akar majd jönni. El foglak fenekelni, kézzel, de jó csattogósan. Azt akarom, hogy András az ajtón keresztül is hallja, és sikíts nagyokat, mintha nagyon fájna!
- Igen, Uram - mondta Juli egy kis mosollyal a szája szélén.
Nem is kellett sokáig várni, amíg kopogtatni kezdett András. Julit odaállítottam az ajtó közelébe, és elkezdtem fenekelni, ő pedig, tökéletesen megértve a feladatot, hangosan kiabált. András biztosan egyre idegesebb lett a kiszűrődő hangoktól, és biztos eszébe jutott, hogy ezt más lakásokban hallják-e, és kijönnek-e.
Én azonban tudtam, hogy azon a folyosórészen a mellettem lévő lakás üres, a másik oldaliból pedig elutaztak, így biztosan senki nem fog az emeleten errefelé járni. András közben egyre többet kopogtatott, de ez nem hatott meg. Percekig vártam, és fenekeltem Julit, mielőtt kinyitottam az ajtót. András tényleg dühösnek látszott. Én viszont, amikor megláttam, még mielőtt megszólalt vagy léphetett volna az ajtó felé, csak annyit mondtam neki, hogy nem engedtem meg, hogy letett a kezed a tarkódról, és visszazártam az ajtót, majd folytattam Juli fenekelését.
Újabb egy-két percig fenekeltem Julit, ő pedig továbbra is hangosan sikított. Abbahagytam az ütéseket, és arra utasítottam, hogy úgy sikítson, mintha kielégíteném és elélvezne. Ezt is megtette, sőt, kiválóan játszotta, pedig hozzá sem értem.
András nem kopogott. Nem lepődtem meg. Ő a domináns a kapcsolatukban és van tapasztalata ebben a témában, pontosan tudja, hogy mit vár el a dom a szolgájával szemben. És itt most ő volt az én szolgám. Biztos voltam benne, hogy csak el kell fogadnia ezt a helyzetet, meg kell törnöm az egóját, és engedelmeskedni fog, ha azt látja, hogy az a célravezető. És nem is csalódtam. Nem kopogott többet, ott állt az ajtó előtt tarkóra tett kézzel. Beengedtem.

folyt. köv.