Zitás esték - 5. rész

“Gyere… Gyere, élvezz belém!” - Zita a tarkómat simogatta, és izzadtan remegve szólt felnyögve. Mindig én adom az utasításokat, de ha elélvezésről van szó…
“Élvezd tele a puncim, gyere belém… aaahhh…”
Hajnali négy volt, már derengően fénylett az ég alja, miközben én majd ájulás határán eleget tettem a kérésnek, és magamon kívül néhány utolsó döféssel Zitába élveztem. Persze költői túlzás, hogy tele… Egy hajnalig tartó szexmaraton végén megkapta azt a kevés ondót, ami még maradt bennem, és ahogy rároskadtam a gyönyörű, kipirult, esti kötözések nyomával díszített kis testére. Nem mozdultam. A farkam még hosszan pulzált, majd lassan kicsúszott a vörösre kúrt puncijából, miközben libabőrösen magam alá temettem.
Simogatta a hátam. Csurom verejték voltam, a kanapé szinte úszott tőlünk. Kapott néhány érzéki csókot, majd beleittam a fröccsömbe, és a földre heveredve kerestem a tudatom.
Tudod, van az a mindent elsöprő, végtelenül kimerítő, de elmét újraindító, teljes kielégülés, amikor az izzadt testeddel zihálva úgy érzed, mint aki épp most született meg…
Kevesen adták meg ezt nekem. De Ő igen.
Dél körül, a szokásos kifli pozícióban ébredve, Zita bőrén pihentetve az ajkaim, a megszokott reggeli kanosság szokásos módon szaggatóbb volt. A kialvatlanság szédítő tompaságában is úgy ébredtem vele, ahogy szoktam: végighúztam hátulról a feszülő farkam a punciján. De most máshogy reagált. Az ébredéskor mindig nedves puncija érintésére ma “reggel” kissé összerándult.
“Bazmeg…” - nyögte bele a párnába üdvözlés gyanánt.
“Talán valami baj van?” - kérdeztem úgy téve, mint aki nem tudja pontosan, hogy egy hosszú órákon át gyötört punci mennyire fájhat. Végighúztam a kezem a puncija kipirosodott bőrén.
“Gecire fájok, ma reggel nem dughatsz meg” - motyogta kislányos hangon.
“Nekem is fáj a farkam, de úgy tudtam, te élvezed a fájdalmat.”
“Igen, de nem most, amikor… aaaaaaa…BAZZZD….” - kiáltott fel, mert én a bujásnak álcázott szorítássá való ölelésben elkezdtem betolni a farkam. A kiáltás elhaló nyüszítéssé halkult, és apró rángásokkal, zihálva fogadott be, ahogy lassan tövig értem benne.
“Gecire fájsz…” - suttogta. Szó nélkül, finoman mozogni kezdtem benne, a csípőnket hullámoztatva.
“Mégis jobban élvezed” - búgtam a fülébe.
“Auuu… auuu…” - nyögdécselte, ahogy rendesen dugni kezdtem, de aztán megfogtam a nyakát, így már csak a nyöszörgés maradt. Tudtam, hogy nem menne neki több, minthogy hagyja magát megbaszni, így a fájó farkammal ugyanebben a pózban, a gyors menethez megtalálva a kedvenc, méhszájon csúszó szöget, keményen dugni kezdtem. Reszketett, rángott, a párnát markolva kínjában, de persze élvezte is. Könnybe lábadt szemekkel, könyörgő tekintettel nézett rám. Nem tudom, honnan vettem az erőt, de még durvább tempót diktálva kúrtam, fejét a párnába nyomva, és hamar elélveztem, hogy ezzel megkönyörüljek.
“Méltó nyitánya volt ez az elmúlt egy nap, újdonsült szingli életednek?” - kérdeztem, miután hanyatt dőlve megpihentem.
“Baszki, te nem vagy normális… hogy lehet így megbaszni, ráadásul pont ma reggel?”
“Neked is jó reggelt.” - mondtam ironikus-romantikus kedves hangon, kis csókokat adva a vállára, amitől szintén megrezzent.
“Nagyon fáááááj… meg tele vagyok lila folttal.”
“És ez pont most okoz problémát, hogy már szakítottatok?”
“Nem… de amúgy sem okozott… Iván ezek miatt is fel volt ajzva, és ha talált egy foltot rajtam, amit te hagytál ott, jött a punci kínzás… kemény büntetések…”
“Erről eddig nem is meséltél.” - fordultam oda meglepve.
“Nem akarta, hogy tudd.”
“De mégis utált engem.”
“Engem is valahol, de nem ilyen a szerelem?” - mondta hangosan felnevetve, arcát a kezeibe temetve.
“Tetszik is valahol ez a háromszög, de azért nem sajnálom, hogy végre elengedted ezt a nyomorult faszt.”
“Tudtam, hogy neked ez tetszeni fog… Amúgy meg… KURVÁRA FÁJOK!”
“Főzök egy kávét, és csinálok rántottát.” - tettem hozzá kedvesen, és felkeltem az ágyból.
Meztelenül főztem a konyhában, ő pedig hátulról átölelt.

Valahol kapcsolat volt, valahol barátság. Szerelem sosem, de sok-sok közös szál, és érzelmi támasz, amibe kapaszkodni tudtunk. Néha kicsit közelebb, néha kicsit távolabb. Néha bonyolult, vagy monogám kapcsolatban másokkal, csak barátokként érezve. Néha együtt szingliként, felidézve az első izgalmas és ismeretlen, mámorító egymásnak esést, mélyen egymás szemébe nézve, egymásba látva, és egymásba olvadva.
Azóta már távolabb, de mégis felhőtlen szeretettel megtartva egymást magunkban.
Tiszta kapcsolat volt, fenntartások és bonyodalmak nélkül. Tökéletes? Akkor és ott igen, még ha nem is tudtuk.

*Vége*