Az erdőben. - 4. rész

Megtorpantam. Jobban szerettem két lábbal a földön állni. Látva a tétovaságom, a póráz végét a les lábához kötötted, és elindultál felfelé. Néztem, ahogyan elindulsz, és vártam a nyekkenő, nyikorgó hangokat, de nem jöttek. Stabilnak tűnt a szerkezet.
- Ha engem elbír, téged is! - szóltál le.
A biztonság kedvéért megfogtam a les lábát és picit rángatni kezdtem, de meg sem mozdult. Kicsit megnyugodtam.
Lejöttél, már a hátizsákod nélkül, leoldottad a pórázt, és bátorítóan biccentettél a fejeddel, hogy induljak felfelé. A kis létrához érve ismét megtorpantam.
- Na jól van, kell egy kis ösztönzés. - szóltál huncut mosollyal. Akkor láttam meg a kezedben, hogy valahonnan elővarázsoltál egy vesszőt.
- Megyek már, megyek - szóltam, de már késő volt, rádöntöttél a létrára, lehúztad a nadrágom, és rácsaptál párat a fenekemre. Csípett a fránya vessző, sziszegtem, és a jobb kezemmel védeni akartam a fenekem, de ennek az lett az eredménye, hogy eltaláltad a kézfejem, erre gyorsan elkaptam a kezem. Szép csík rajzolódott ki a kezemen, ajajj, akkor milyen lehet a fenekem...
- Elég volt az ösztönzés? - kérdezted.
- Igen... - válaszoltam kicsit durcásan.
Felhúztam a nadrágom, és óvatosan elindultam felfelé, te pedig jöttél utánam.
Felérve láttam, nem is olyan kicsi ez a les, amilyennek lentről tűnt. Nem szerettem magasban lenni, így mindenhová kapaszkodtam, de mivel meg sem nyekkent az egész, lassan kezdtem felengedni. Megdörzsöltem a kézfejemen a bordó csíkot, és kissé szemrehányóan pillantottam rád, pedig tudtam, csak én tehetek a csíkról.
- Butus, tudhatnád, hogy nem vinnélek olyan helyre, ami nem biztonságos. - szóltál és ezzel magadhoz húztál.
Összeölelkeztünk, a fejemet a válladra hajtottam, és nagyokat sóhajtoztam a nyakadba. A hátamat simogattad, a kezed néha letévedt a fenekemre. Ekkor éreztem meg, az a pár vesszőcsapás nyomot hagyhatott, megrándultam picit, amit rögtön észrevettél.
- Nagyon fáj? - kérdezted.
- Kicsit... - dünnyögtem.
- Sajnálom...akkor ülj csak le gyorsan oda. - mutattál egy kis padra. Ezt már vigyorogva mondtad.
Akkor láttam, egy kis fa pad a része a lesnek, amire óvatosan leültem, újra érezve a vesszőcsapás nyomait.
Mellém ültél, a hátizsákból elővetted a vizet és a kesudiót. Ittunk mindketten, majd csak nézelődtünk. Kibontottad a zacsit, majd falatozni kezdted a nasit, egyet-egyet az én számba is adtál.
Jól esett megpihenni a hosszú séta után, és csak nézni a vadregényes tájat.

Folyt.köv.