Kálmán és Kolos játszadozása (2)

Mikor megunta a szőrszálaim gyújtogatását az ölemben, akkor áttért a még nehezebben elérhető hónalj szőrzetem elérésére, megragadására, tépkedésére és gyújtogatására.
Sokáig ezzel sem tudott kínt okozni nekem, ezért a csupasz talpaimon kezdte a bőrt bökdösni egy villával, majd a villát a hegeivel húzkodta véges végig a talpamon, a lábujjaim alatti vékony bőrnél próbált is bele-, bele is bökni.
Majd újabb ötlettől indíttatva a villát az ölemben lévő szőrcsomóba bökte, megtekergette, s azzal próbálta kifésülni a szőrbokromat. Nem sok sikerrel, de annál nagyobb kínt, fájdalmat okozva ezzel nekem. Mikor felszisszentem egy-egy nagyobb húzására, vagy csomó szétbontására, akkor rám ugatott:
- Tűrj, ne merj sziszegni! Micsoda nyámnyila, anyámasszony katonája vagy? – kérdezte meg vigyorogva.
- Mit teszel majd, ha nem csak ott csavargatom a szőrszálaidat, de a vágatodban is?
- Semmit Uram! Jajongok, mert azt még egy szolgának is szabad. – válaszoltam.
- Majd mindjárt megmondom én neked, mit szabad egy szolgának. Tűrni pofa alapállásban, némán, hangtalanul és nem fészkelődve sem! – hallottam tőle.
Azután már csak a keze lendült, meg az abba fogott bőrszíjkorbács s azzal vert el mindenhol, ahol csak elérte a testemet. Az ütlegelés után még azzal is megpróbálkozott, amit ígért, hogy a vágatomban is nyúlkál, meghúzkodja ott is a szőrszálaimat, de nem járt sok sikerrel. Akadályozták a fenekemnél lévő kezeim, amelyek össze voltak bilincselve, ott, hátul.
Kétségbeesetten még azzal is megpróbálkozott, hogy ha már ott jár a keze, az ujjai, akkor megujjazzon az ánuszrózsámba nyúlva, de ezzel sem járt sikerrel, mert nagyon szorítottam a záróizmomat egyrészt, meg izegtem - mozogtam is közben erősen másrészt, de leginkább fenyegettem szóval, dühösen, ha megteszi ezt és szabaddá válok, nagyon megkeserüli. (Szerencsémre, de az ő szerencséjére is, ez nem sikerült neki, végül!)
A testemet próbálta megtörni így, de a lelkemet NEM! Azt sem tudta megtörni.
Látszott egy idő után kifulladt már, abbahagyta az ütlegelésemet, a próbálkozásait, maga is leroskadt mellém a földre és elnyúlt mellettem, mint aki ki van!
Jó ideig feküdt ott, mellettem. Hangtalanul, elnyúlva, de később már dideregve is.
Ekkor nehezen ugyan, de feltápászkodtam, elcsúszkáltam az ágyig, arról lerántottam egy vastagabb pokrócot, azt elhúztam hozzá és nagy nehezen ráterítettem, majd melléestem és elnyúltam én is. Feküdtünk ott egymás mellett, majd elaludtunk.
Arra ébredtem, hogy én is be vagyok takarva és melegem van.
Oldalra néztem, de nem láttam őt. Átfordultam, de a másik oldalamon sem volt. Sőt a szobában sem volt bent.
Érdekes, hova lehetett és mikor ment el? – kezdtem gondolkozni. Nem jutottam eredményre.
Jó idő múlva, nyílt az ajtó, bejött, tálcát hozva, rajta két bögre kávét. Letette mellém a földre a tálcát, kicsit megpaskolgatta az arcomat, de nem erősen, majd megszólalt:
- Ha kipihented magadat kicsit, aludtál is, folytathatnánk, de előtte idd meg a kávédat!
- Köszönöm, Uram! Biztosan jót fog tenni. – válaszoltam udvariasan, de mutattam a kezeim még a lábaimhoz vannak bilincselve.
- Aha, így tényleg nem fog menni. – állapította meg, majd kiengedte a bilincseket.
Felültem a padlón törökülésbe, megfogtam a bögrét s meghúztam. Jó meleg kávé volt abban.
Megvárta, míg megiszom és visszaadom neki a bögrét újra köszönetet mondva. Láttam, közben, míg maga is itta a kávéját sebesen járt az agya, gondolkozott. Kivitette velem a két bögrét a konyhába, majd mikor visszatértem, rám nézett és megkérdezte:
- El is mosogattad, vagy csak „lebasztad” valahova?
Csúnyán néztem rá először, majd lesütöttem a szememet és halkan válaszoltam:
- Természetesen elmosogattam Uram és a csöpögtetőn hagytam. – mondtam.
- Azért, ezt már szeretem. Mondd csak máskor is ilyen házias vagy? Szeretsz a konyhában tevékenykedni? Nem vagy zavarban, ha „házikisasszonyoskodnod” kell?
- Nem esik le a korona a fejemről s a gyűrű sem az ujjamról ezért, sőt még szeretem is. Inkább főzni, sütni, de nem süteményeket, hanem ételeket. Uram szerint jókat is készítek. Változatosan és ízletesen. – dicsekedett magával.
- És takarítani, felmosni is szeretsz? – firtatta tovább.
- Azt kevésbé, de megteszem, viszont vasalni szeretek férfi létemre. – dicsekedett újra. - Uram mindig frissen vasalt ingben, pólóban és alsóneműben van. – tette hozzá.
- Gatyáját is kivasalod? Te? – hökkent meg Kálmán.
- Igen, természetesen Uram. Még mást is. – toldotta meg huncutul.
- Mást? Mi mást?
- A zoknijait is, de a testét –lelkét is, ha nagyon „gyűrött”. – somolyogtam el magamat.
- Ezt hogy érted? Masszírozod netán tán Uradat? – érdeklődött.
- Igen, de mennyire. Különleges módszerem van erre. – böktem ki.
- No, no és milyen az? Tedd meg velem is! Itt és most azonnal! – élénkült fel ezt hallva.
- Parancsa szerint Uram, de akkor azt kell tennie, amire - bocs - utasítom. Rendben?
- Tedd és ne a szád járjon már, hanem a kezeid! – förmedt rám.
Nem kellett kétszer mondania. Utasítottam, hogy vetkőzzön le meztelenre és úgy feküdjön hasra a szőnyegen. Kicsit hezitált ezen, de vállat vont, morgott valamit a bajusza alatt és megtette. Viszonylag gyorsan kapkodott le mindent magáról, különösen a gatyáját, azt már félig elfordulva s vágta magát hasra a szőnyegen, de így is láttam, amit akartam. (Igen kicsi, pici volt a farka és csak mérsékelten szőrös.)
Ahogyan ott feküdt előttem a szőnyegen, már feküdtem is rá a teljes testemmel, szinte odapréseltem a szőnyeghez, majd kezdtem a „csuszka masszázst” alkalmazni rajta. Nem ment könnyen, mert nem csúszott a testünk egymáson. Megkérdeztem:
- Valami krémje, testápolója nincs Uramnak?
- Nem nagyon, talán testápolóm van valahol. – válaszolta. Én leszálltam róla, ő felállt és a fürdőszobába ment, megkeresni azt.
Végre visszajött, hozott a kezében egy tubussal.
- Ez van csak, ez jó lesz? – kérdezte meg s nyújtotta át a tubust.
- Igen, biztosan. – nyomtam egy keveset az ujjaim közé és dörzsöltem szét itt.
Majd megvártam, míg visszafekszik a szőnyegre, és kentem egy adagot a hátára, de a saját hasamra, mellkasomra is, majd újra ráfeküdtem teljes testemmel. Most már ment a csúszkálás rajta. Iparkodtam mindenhol lenni rajta. Érezhette a súlyomat magán, mert halkan nyögött.
Egy idő múlva ettől kezdtem magam is merevedni, amit egyre erősebbnek éreztem. Kicsit oldalra fordultam, hogy ezt ő ne érezze meg, de nem sok sikerrel. Láttam felemeli a fejét, valamit figyel, majd kéjesen szuszogott is már, sóhajtozott, végre megszólalt:
- Te felizgultál ezen? – firtatta: - Mert érzem a merev farkadat. – állította.
- Igen Uram. Ez természetes reakció. Uram még nem keményedik, mert az is az lenne?
- De igen, már igen, csak rajta fekszünk, mind a ketten, így elnyomjuk. – válaszolta nevetve, majd tovább kérdezett: - És tovább is szoktál menni? Uradnál?
- Nála nem, Uram, mert Ő dom, aktív s csak az! Ő szokott – néha - engemet megkúrni, de nem túl gyakran, mert én is aktív vagyok, leginkább és nem uni! Ha így felizgulok és kemény vagyok, akkor kézimunkázik rajtam, azzal küld el. – válaszoltam és de Te tudsz, szoktál ööööö mással kúrni? – nyögte ki.
(folyt. köv.)