Cikkek idő szerint
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

A kedvenc játékszer, 1.

Törölt felhasználó
2011. 11. 06. 21:27 | Megjelent: 730x
Az Úrnő különös nyári szokása volt, hogy pihenésképp heteket töltött egyedül saját vidéki kúriájában, messze a rokonságtól, messze a merev arcú, szürke jellemű személyzettől, messze a lélekölő udvari etikettől. Senkit nem vitt magával ezekre az utazásokra, és anyja féltette is, nem is annyira holmi rablóktól vagy más gonosztevőktől, nem is annyira az önálló élet viszontagságaitól, inkább a szóbeszédtől, mely ilyenkor szárnyra kelt a rokonság és az előkelő ismerősök körében. Egyetlen ilyen bársonyruhás pletykafészek sem gondolta, hogy az Úrnő tényleg egyedül van kirándulásai alkalmával, és ezt előszeretettel emlegették is, míg az Úrnőt hallótávolságon kívül tudták.
Ezen a nyáron is csak erős lábú, szürkésfekete lovát hozta magával. Kilovagolt családja kastélyából, a ház mogorva lakói fejcsóválva és fintorogva bámulták, tudva, hogy ő, a nemesi család gyönyörű sarja, aki sorra szemtelenül utasítja vissza a visszautasíthatatlan rangú és vagyonú férjjelölteket, mindenféle kíséret nélkül hosszú mérföldeket fog lovagolni délre, a királyságnak azon tájára, melyet a királyi udvar letagad. Őrült nő ez, és még tovább őrül a pórnép közt, kolostorba való, más helyre nem rejthető ez a szégyen, súgott össze két másod- vagy harmadfokú vén nőrokon, amint az őrök a távozó Úrnő után becsukták a kaput.

*

Az Úrnő kikötötte lovát a fenyves szélén, és sétára indult a fák közé. Pár perc múlva botlott bele a fiúba. A fiú ruhája szakadt volt, cipője átázott, arcán száradt izzadság. Szólásra tátotta száját, amint zaklatott tekintete találkozott az Úrnő eleven és kihívó szempárjával, de a szavak cserben hagyták. Mindenesetre pár pillanatnyi habozás után mélyen meghajolt.
- Ki vagy? - kérdezte határozottan, de mindenféle számonkérés nélkül, szinte játékosan az Úrnő.
- Bocsásson meg... Alázatosan üdvözlöm önt... A nevem...
- Nem érdekel a neved, fiú. Honnan jöttél és mi célod itt? Így értem, hogy ki vagy. Kimerültnek tűnsz, megengedem, hogy szűkszavú légy, de gyorsan beszélj. És őszintén.
- Kegyetlen gazdáimtól szöktem el - mondta a fiú, és első összefüggő mondata után maga is érezte, mennyire kimerült, mennyire nehezen beszél.
- Mit tettek veled a gazdáid, fiú?
- Keményen dolgoztattak.. igazán semmi bajom nincs a kemény munkával. De... gonoszak voltak velem. Igazán gonoszak, úrnőm.
- Erről majd később kikérdezlek. A nyomodban vannak-e ezek a gonosz gazdáid?
- Nem tudom, úrnőm.
- Mihez kezdjek veled, fiú?
- Kegyelmezzen és ne jelentsen fel engem, alázatosan kérem.
- A feltételezés is sértő, hogy ilyet tennék. Már ha tényleg csak arról van szó, amit állítasz. A bizalmam nem olcsó. Hány éves vagy?
- Huszonegy, úrnőm.
- Van-e kedvesed valahol, akinek hűséggel tartoznál?
- Nincs, úrnőm.
- Hmm. Nem maradhatsz ezekben a rongyokban. Gyere velem.
A fiú félszegen követte az Úrnőt az erdő széléig. Az Úrnő itt megállt, kinyújtotta kezét a fiú felé. Keze gondozott volt, de látszott rajta már a pár nap távollét a kastély manikűröseitől. A fiúnak persze ez nem tűnt fel.
- Fogd meg, mi lesz már? - kérdezte az Úrnő játékos szemrehányással.
A fiú bátortalanul emelte fel az erdőben töltött nappalok és éjszakák alatt szürkére koszolódott karját, keze összefonódott az úrnő kezével. Az Úrnő elindult, a fiú hagyta, hogy vezesse.
- Ha a bizalmamat akarod, esetleg a hajlékom oltalmát, szót kell fogadnod, bármilyen furcsa is a kérésem. Vállalod ezt, fiú? - mondta az Úrnő a fiúhoz közel hajolva, már-már suttogva.
- Kiszolgáltatott helyzetben vagyok, úrnőm. Nem ismerem önt, nem tudom, mit mondjak erre.
- Ne aggódj, nem leszek gonosz veled - mosolyodott el az úrnő, és megállt. - Figyelek majd rád. Bírod pár óráig még idekinn?
- Igen, úrnőm. Hacsak nem keresnek. Bár amilyen kevésre tartanak, biztos azt hiszik, úgysem bírom a bujdoklást, és pár nap múlva visszatérek, hogy viseljem az újabb veréseket és szitkokat.
- Vernek téged, fiú? Csakugyan gonoszak. Mit mondjak, elbizonytalanodtam.
- Úrnőm, könyörgöm, ne jelentsen...
- Még egyszer ezt merészeled feltételezni rólam, te ostoba kutya, és magam is megverlek! - csattant fel az úrnő. - Bocsáss meg, fiú - tette hozzá gyorsan. - Nem érdemled meg, hogy így beszéljek veled.
- Ön jó hozzám, úrnőm. Nem kell bocsánatot kérnie. Nem kellett volna felzaklatnom. Az én hibám...
- Jó, jó, a lényeg az, hogy nem tudom, mihez kezdjek veled. Sokat bánthattak téged. Talán nem szabadna azt tennem veled, amit terveztem. Nem tudom, hogyan fogadnád. Hogyan dolgoznád fel...
A fiú kérdőn hallgatott.
- Ugyanakkor látok valamit a szemedben. Mondd, mit gondolsz rólam, fiú? Légy őszinte nyugodtan.
- Ó... Ön igazán jó hozzám, és...
- Folytasd csak.
- És szeszélyesnek tűnik.
- Nem vagy buta fiú.
- És... bocsásson meg, hogy ezt mondom... valahogy úgy látom...
- Bökd már ki!
- Úgy látom, hogy férfira vágyik, úrnőm - mondta a fiú, arca a piszok alatt egészen elpirult.
Az Úrnő egészen közel lépett a fiúhoz, a fiú nem tudott a szeméből egyértelmű érzést kiolvasni, csak holmi meghatározhatatlan szenvedélyt, de félt. Nem kellett volna ezt mondania, ennyire azért ostobaság volt őszintének lennie, és most megkapja érte a büntetését, gondolta. Bizonytalanul hátrált, de az Úrnő megfogta és megszorította jobb vállát. Másik kezét lassan felemelte, a fiú remegő szempillákkal várta a csattanó pofont. Az Úrnő elmosolyodott, gyengéden végigsimította a fiú poros, izzadt arcát, és így szólt:
- Mondom én, nem vagy te buta fiú. De nincs teljesen igazad. Nem férfira van szükségem. Megmondom, mire van szükségem, és most nagyon jól figyelj.
A fiú fejét alázatosan meghajtva bólintott.
- Játszótársra van szükségem. Rabszolgára, láncra verhető emberi kutyára, élő lábtörlőre. Egy testre és egy lélekre, amelyeket kedvemre gyötörhetek. Egy kispárnára, amelyet kedvemre gyűrhetek magam alá. Mit gondolsz, fiú, tudnál számomra lenni ezek közül valamelyik?
Az Úrnő egyre közelebb hajolt a fiúhoz, már-már hozzábújt, az pedig még jobban elpirult, rettegve, hogy az Úrnő észreveszi megkeményedett hímvesszejét rongyos nadrágjában.
- Nem kell most válaszolnod, ha nem akarsz, fiú - fordult el tőle az Úrnő.
A fiú valami egészen rendkívülit élt át hirtelen. Szorongása feloldódott az ösztöneiben, amelyek átvették az irányítást elméje és teste felett.
Térdre hullott.
- Az leszek, Úrnőm, amit csak szeretne, hogy legyek - mondta, és maga is meglepődött a szavakon, amelyek elhagyták a száját.
Az Úrnő próbálta titkolni meglepettségét. Pár pillanatig habozott. Szenvedélye végül felülkerekedett kételyein.
- Állj fel, fiú - mondta.
A fiú engedelmeskedett.
- Mint mondtam, nem maradhatsz ezekben a rongyokban. Vetkőzz meztelenre, és dobd az árokba mindet.
A fiú döbbenten nézett.
- Nos, máris habozol? Nem tartott sokáig az odaadásod.
A fiú erre elszégyellte magát, engedelmesen vetkőzni kezdett. Meztelenre vetkőzött, az Úrnő kaján mosollyal bámulta a fiú merev nemi szervét, miközben az az árokhoz cipelte halomba gyűrt ruháit.
Az Úrnő egy pocsolyára mutatott a földúton. Arcán ugyanaz a játékos mosoly.
- Oda. Négykézlábra.
A fiú engedelmesen a pocsolyába állt és négykézlábra ereszkedett. Térde és tenyere mélyen a sárba süppedt. Felnézett az Úrnőre.
- Itt várj. Sokáig kell majd várnod, ezért kérdeztem, bírod-e még idekinn. A hajlékom nincs messze, de gondosan kiválogatom majd a neked szánt ruhákat, az pedig eltart egy ideig. Talán besötétedik, mire visszaérek. De te ne mozdulj egy tapodtat sem. Az ajkad szélét se mozdítsd meg. Egy tagod se ránduljon. Érted?
A fiú mozdulatlan maradt.
- Érted - nyugtázta az Úrnő. - Szobor maradsz, míg vissza nem érek. Itt, ebben a pocsolyában. Várj. Gyakorold a türelmet. Szükséged lesz rá: mint magad is észrevetted, igen szeszélyes vagyok.
Az Úrnő elindult a lova felé, a fiú háta mögé. A fiú hallotta, ahogy kopognak a léptei. Elméjén egy pillanatra átfutott, hogy utánafordul, de rögtön alaposan el is szégyellte magát a gondolatért. Mozdulatlanul várni. Ez a dolga. Mozdulatlanul, akkor is, ha Úrnője nem látja. Ez az igazi engedelmesség.
Hallotta, ahogy az Úrnő a háta mögött lóra pattan és elvágtat. Várt. Órákig. Közben sötétedett. Egyre több lesz a szúnyog, ahogy sötétedik, és össze fogják őt mardosni, gondolta, ő pedig nem mozdulhat, hogy lecsapja őket, nem mozdulhat, hogy megvakarja a csípéseket.
Teljesen biztos volt benne, hogy az Úrnő is gondolt erre. És abban is teljesen biztos volt, hogy az Úrnő most, miközben őt ellepik az égő szúnyogcsípések tucatjai, rá gondol és a szenvedésére, és kajánul mosolyog.

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.