Az erdőben - 1. rész

Az átlagosnál is izgatottabb voltam. Tudtam, hogy kirándulni megyünk, végre kint leszünk a természetben, amit mindketten imádtunk. Megbeszéltük, hogy az elemózsiáról én gondoskodom, így csomagoltam és dobozoltam, szendvicseket, fasírozottat, paprikát, paradicsomot, magam sütötte zsemlét, és sütöttem pár lekváros linzert is, nasinak, és mert tudtam, ez a kedvenced.
Alig vártam, hogy megérkezz. Mikor felcsengettél, csak úgy röppentem, hogy beengedjelek. Széles mosollyal léptél be hozzám. A konyhába invitáltalak, hogy igyunk egy kávét indulás előtt. Járattad a szemedet az előkészített dobozokon, mindegyikbe benéztél, reméltem, hogy elégedett leszel. Tudtam, hogy szeretsz mindenre gondolni, így picit izgultam, találsz-e kivetnivalót. Amikor felfedezted a linzeres dobozt, már nyúltál is bele, és mire észrevettem, már be is kaptál egy linzert.
Hékás! - szóltam rád vigyorogva, és színpadiasan csípőre tettem a kezem, - nem lopkodunk!
Vigyorogtál te is, és jóízűen majszoltad a sütit, de közben hozzám léptél, és a szoknyám alá nyúlva a puncimhoz nyúltál.
- Mi ez a bugyi, hm? Vedd csak le!
Franc sem tudja miért, de nem szerettem bugyi nélkül lenni. Nem tudtam megszokni, de a parancs az parancs, így aztán levettem magamról. Vártam volna, hogy esetleg folytatod a matatást a szoknyám alatt, de nem tetted. Ehelyett ittál egy pohár vizet, és kérted, hogy vigyem az összecsomagolt holmikat az ajtóhoz, mert indulnunk kell.
Mondanom sem kell, erre a 3 napra annyi mindent pakoltam össze, mintha 2 hétre mennénk el. Ahogyan halmoztam a dolgokat az ajtóhoz, úgy húztad egyre magasabbra a szemöldököd.
- Ez biztos mind kell? - kérdezted.
- Ööö...igen.
Elkezdted kinyitogatni a táskáimat.
- Minek ennyi trikó? Minek ennyi nadrág? Minek ennyi pulcsi? És mik ezek a bugyik?
Meg sem vártad, hogy válaszoljak, a ruháim felét a kezembe nyomtad, és az összes bugyit, majd a maradékot 1, azaz 1 táskába visszatetted. Fújtattam egyet, és nálam lévő ruhaneműket az ágyra halmoztam.
- Látod, egy táskába elférnek a ruháid. Hát nem jobb így?
És ehhez olyan arcot vágtál, hogy lehetetlen volt neheztelni, vagy megsértődni rád.
- De, dünnyögtem az orrom alatt.

Lehordtunk mindent az autóhoz, vagyis csak te, én csak a válltáskámat vittem és azt a táskát, amibe a játékszereket pakoltam.
Bepakoltunk és elindultunk a cél felé. Csodás napsütéses idő volt, jó kedvűek voltunk mindketten. Te találtad ki ezt a kirándulást, nem is tudtam pontosan, hová megyünk, én csak örültem a kimozdulásnak. Belefeledkeztem a suhanó tájba, ami egyszer csak síkságból dimbes-dombossá váltott, egyre kevesebb lett a lakott terület, és egyre több lett az erdőség. Az utat végig beszélgettük, végig nevetgéltünk, csak akkor hallgattam el, mikor időnként a jobb kezed a combomra tévedt.
Egyszer csak lefordultunk az autóútról egy erdei útra, amit fák szegélyeztek. Végre itt vagyunk, ujjongtam, izgatott lettem, mert imádtam a természetet, az erdőt. Az út nem volt éppen egy sztráda, így lassan haladtunk, de kicsit sem bántam, mert a környezet lenyűgözött. Aztán megérkeztünk, egy házhoz az erdő közepén. Épp csak megpillantottam, de máris imádtam.

Folyt.köv.