Kezdő BDSM kalandjaim 3
2011. 11. 06. 21:15 | Megjelent: 1053x
Szóval istennőm fogságába kerültem(Kezdő bdsm kalandjaim 2), és úgy éreztem mindegy mit csinál velem, csak csinálja! Imádtam minden porcikáját, érintését, így az sem zavart már, hogy a hálószobájában hanyatt fekszem a francia ágyában, kezem, lábam kikötve, és kíváncsian várom a folytatást.
Imádott hölgyem épp a combomat csókolgatva, érintve erogén zónáim, de gondosan kikerülve ágaskodó férfiasságom, haladt felfelé a testemen. Mikor felért rám mosolygott, és a fülembe búgta, hogy bízz bennem. Majd a fejem mellett lévő párna alatt kezdett matatni, miközben kemény mellbimbója a számba ért. Én azonnal utána kaptam, és óvatosan szívni, harapdálni kezdtem, ahogy Ő szereti.
- Ügyes! Majd ennek is eljön az ideje. –mondta, futó csókot adott a számra(az elsőt, amióta ismerem), és finom, de határozott mozdulatokkal vmit a fejemre húzott, és eltakarta a szemem. Talán egy alvó maszkot. Minden sötétbe borult, és én újból megijedtem. Rögtön megindult az adrenalin, minden idegszálammal, érzékszervemmel a külvilágot próbáltam letapogatni. Aztán megéreztem megnyugtató lélegzetét a nyakamon.
- Nyugi, itt vagyok! Vigyázok rád! Engedd el magad!- súgta a fülembe, majd bele is nyalt. Összerándultam a mással össze nem hasonlítható érzéstől.
-Ez az!- súgta, majd a cimpámba harapott. Finoman, de határozottan, kisebb fájdalmat, és nagy meglepetést okozva. Megcsókolt (végre!). Finoman, édesen, lágyan, ahogy én is szeretem. Majd keményen, határozottan, és megkaparintva a nyelvem megszívta, hogy már fájt. Következett a mellbimbóm, amit játékosan kényeztetett a nyelvével, majd hírtelen megharapta, és mintha áramütés ért volna. És így tovább. Simogatta a mellkasom, a hasam, a combom, de néha a körmei karommá váltak. Sosem volt elviselhetetlen a fájdalom, inkább csak kellemetlen. Kezdetben félelemmel, később inkább izgalommal vártam a fájdalmat, és meglepődve tapasztaltam, hogy néha kifejezetten élveztem. Az idegszálaimat a végsőkig spanolta ez a játék. Mikor már azt hittem nem bírom tovább, az érzékenyebb, csikisebb helyeken, akkor jött a fájdalom, ami újra kellemessé, és élvezhetőbbé tette az izgatást.
És akkor egyszer csak vége lett. Távolodó léptek, majd csend. Adrenalin indul, érzékszervek 110%-on. Aztán zene, nem túl hangos, kellemes, talán Sade. Így viszont nem hallom a kisebb zajokat. Nem tudom mennyi idő telt el így várakozással, vágyakozással.
Aztán az ismerős szeretett hang egész közelről a fülembe:
- Csak nem rám vársz? Hova tűnt a lelkesedés? –kérdezte incselkedve, miközben egy finom pofont adott lankadó férfiasságomnak. Az öröm, hogy újra itt van, az izgalom, hogy mi jön még, és a nem túl finom, mégis izgató érintése megtette a magáét. Ismét ágaskodtam.
- Hoztam néhány meglepit- súgta nagyon közelről, és már bele is harapott a fülcimpámba. Elöntött az izgalom. Vajon mit hozott? Finom lesz, vagy fájni fog? Mindegy! Csak csinálja! Megőrülök az érintéséért!
Kis bemelegítő csókolgatás, harapdálás után kis szünet, apró neszek. Majd kellemes csikizős érzés a mellkasomon, hasamon, mintha vmi rojtos sál vége, de annál durvább. Aztán suhanás, és upsz, finom csapás a mellkasomon. Most már tudtam, ostor, az a sokfarkú. Képeken már láttam ilyet, de sosem gondoltam volna, hogy érezni is fogom. Hát még, hogy élvezni! Az első néhány, tényleg enyhe csapás után, már elmúlt a félelem. Mikor a farkam kényeztette vele, az tényleg csodás volt. Mintha száz finom ujjacska simogatná, aztán jött a csapás, ami elviselhető volt, majd megint a simi. Isteni volt!
Aztán már összefolytak a dolgok. Volt jégkocka a szájban, és úgy kényeztette a férfiasságom. Majd közvetlenül utána meleg víz a szájba, és úgy. Néhányszor ráült a számra, és nagyokat élvezett. Végül már könyörögtem, hogy engedjen el, mert szeretném magamhoz ölelni, de csak nevetett. Néhányszor megcsapkodta a farkam, majd belém ült.
Hányszor elképzeltem ezt már, és most végre a magamévá teszem! Azaz Ő tesz a magáévá. Igazából egy nagy játékszer voltam, de remekül játszott rajtam, így kit érdekelt! Heves volt az aktus. Közben néha karmolt, csípte a mellbimbóim, egyszer hátranyúlt és megszorította a tojásaim. Nem nagyon, de azért fájt. Mikor már kezdtem a csúcshoz közelíteni, mindig okozott vmi fájdalmat, amitől visszazökkentem, és így tovább lovagolhatott rajtam. A végén persze megkegyelmezett, és néhány finom ritmusváltás közben végre elélveztem! És ezzel nem voltam egyedül!
Még benne voltam, mikor lekerültek a bilincsek, és végre hagyta magát átölelni.
- Azt hiszem találtam egy új játékszert, és meg is tartom. – mondta, és finoman, érzékien megcsókolt.
Aztán gyors zuhany, mert nekem dolgom volt, neki meg nemsokára hazaér a férje, és addig még rendrakás, ágynemű csere, stb.
Végre boldogan távozhattam. Akkori álmaim asszonyáé lettem. Nem teljesen így képzeltem, hisz ilyet eddig el sem tudtam képzelni.
Szerencsére még tartott a nyár, így még lesz mit mesélnem
Hozzászólások (0)