Kálmán és Kolos játszadozása (1) Ákos

Kálmán ledöbbenve nézte Kolost előttük, majd hitetlenkedve megkérdezte tőlem:
- Őt akarod elcserélni Leventéért velem? Ezt a szex-istent? – hitetlenkedett.
- Nem, azt nem! Cseréről szó sem lehet, csak részedre átmeneti szolgálatról. Akár itt és most, mindenki előtt, de lehet csak kettesben is! Mit szeretnél? – néztem Kálmánra.
- Inkább kettesben, de nem itt, hanem nálam. Egy nap lehet?
- 24 óra! Akkorra hozod ide és kapod vissza Leventét helyette. – egyezett bele Ákos.
Kálmán még mindig hitetlenkedett, de rászólt Kolosra:
- Azonnal öltözz fel, mert megyünk! Egy percet sem maradunk tovább itt, mert telik a drága időm. Ja és a nyakörv a pórázzal marad, rajtad! Abban jössz velem, mellettem. – mondta határozottan és várta Kolos válaszát.
- Igenis, Uram, ahogy akarja. Megyek öltözni. – felállt, majd visszanézett Ákosra, aki a szemével intett neki, így visszafordult, odakuporodott Kálmán elé a földre és elkapva a kezeit, azokat alázattal megcsókolta, majd közelebb hajolva a farok csókot sem hagyta ki az üdvözlésből. Kálmán dermedten nézte, majd felocsúdott és rászólt:
- Gyerünk, öltözz már, mert mennünk kell! Siess!
- Igenis, Uram, sietek! – válaszolta s már ott sem volt, leszaladt a lépcsőn öltözni.
- Mit tehetek vele? – kérdezte még meg tőlem Kálmán szorongva a válaszomtól.
- Mindent, amit csak akarsz, de kárt nem tehetsz benne! – figyelmeztettem őt.
Kálmán bólintott, majd maga is Kolos után sietett, öltözni.
Kolos meséli:
Mire Kálmán leért és kezdett öltözni, én már majdnem felöltözve, térdelve vártam rá. Mikor ő is készen lett, intett nekem és indult az ajtó felé, de én nem mozdultam. Az ajtótól rám nézett:
- Mi lesz már! Gyere! Mozdulj már a kutyafádat! – sürgetett.
Én csak konokul térdelve néztem rá és számban tartottam a pórázom végét. Kálmán megrökönyödve állt az ajtóban, majd visszajött hozzám, megfogta a póráz végét, betűrte a pólóm alá s kicsit arcon legyintett, majd a hajamba markolt és azzal húzott maga után:
- Gere már, ne makacskodj! Telik a drága időnk! – értetlenkedett.
- De Uram, pórázon akart vezetni, vagy nem? – értetlenkedtem most én is, konokul.
- Ne dühíts fel, gyere már! – legyintett, majd rántotta meg a hajamat és mikor felálltam, fenéken billentett. Nem is kicsit, de nagyot, majdnem elestem ettől.
Ebből megértettem, hogy „nehéz” napom lesz az új urammal, annak következetlenségeivel.
Szinte végig „futott” előttem, míg meg nem érkeztünk hozzá. Csak mikor már a kertkapun át beléptünk a sövénybokrok takarásába, akkor torpant meg és mikor mellé értem, hasba bokszolt, majd újfent a hajamba markolt, lehúzott maga elé a bejárati kőre, hogy térdeljek le és adott most már két, hatalmas pofont az arcomra. Egyet jobbról, egyet balról és hozzátette:
- Ezeket azért kaptad, mert lassú voltál, nem siettél. De kapsz még, ha megérdemled. – majd hozzátette: - De akkor is kaphatsz, ha nem hibázol. Csak. Mert úgy tetszik nekem. Megértetted? – kiáltott rám és felülről benyúlva a pólóm alá megkereste és kihúzta a pórázt. Megfogva annak a végét, határozottan, de durván húzott maga után a ház ajtajáig, majd kinyitva az ajtót, bedobta a pórázt az előszobába jelezve, hogy menjek be. Így is tettem. Bemásztam négykézlábon – nem törődve a márkás farmerom tisztaságával – és másztam is volna már bent az előszoba szőnyegen tovább, de nem ez lett. Mert úgy fenékbe rúgott, hogy szinte végigszánkáztam inkább azon, hason.
- Látod, így jár, aki lassú! – hallottam Kálmántól, intelemül.
- Igenis, Uram! Köszönöm, Uram! Iparkodni fogok legközelebb. – soroltam.
- Helyes, tedd azt! S most dobd le azonnal a gönceidet magadról! Meztelenen légy!
- Itthon nem tűröm, hogy egy köcsög rabszolga előttem textilgöncökben legyen! Semmi sem lehet rajtad, de benned sem! Csak én, legfeljebb! Capiso? – ordított rám, düh-vel.
- Igenis Uram! – vágtam azonnal rá (de a fejemben „felkapcsolt a „fény”! Mit akar ez? Bennem lenni? Ő? Na, ne! – futott át az agyamon, de nem mutattam ki semmit ebből.)
- Még mindig van rajtad textil? Nem volt elég az ellenkezésből? Készítsd a seggedet, mert most nagyon el fogom verni, azért, hogy megtanuld a rendet, ha már a korábbi gazdád ezt nem tanította meg neked, te köcsög! – fröcsögött a mostani gazdám.
- Uram! Kérlek alázattal, Uramat, parancsolómat ne bántsd, ne sértegesd, mert az én hibám ez, nem az Ő elmaradt tanításáé! – szóltam halkan, de keményen.
- Még ki mered nyitni azt a mocskos pofádat? Visszamersz pofázni nekem? Nekem? Véresre verlek te kutya, lenyúzom a bőrödet rólad! – üvöltötte magából ki kellve ő.
Szerencsémre, vagy inkább Kálmán szerencséjére, ekkor megszólalt a mobilja. Kikapta és már majdnem a sarokba vágta azt üvöltve: - Kussolj el most!
De nem tette, mert ránézett a kijelzőjére és Levente nevét látta azon. Elcsodálkozott és felvette a mobilt.
- Mi a f…szt akarsz? Miért mersz zavarni? Most? - ordított bele, de azonnal elhallgatott.
És mivel eltartotta a fülétől a mobilt, így én is hallottam, hogy nem Levente, de Ákos hangja hallatszott abban:
- Csak figyelmeztetni akartalak újra, hogy bármit megtehetsz Colosommal, a szex-rabszolgámmal, de kárt nem tehetsz benne! Megértetted? – hallottuk mind a ketten.
- Miért, akkor mi lesz? Mikor fogod Te azt megtudni? Legfeljebb holnap, a visszacseréléskor. Na, bumm s akkor mit teszel, ha erre rájössz? Nem adod vissza Leventét? Tartsd meg a szolgámat, már én úgy is meguntam. – röhögte el magát.
- Ne Magadból indulj ki! Én nem vagyok, Te! Nem egy ártatlan szolgán tölteném ki a dühömet ezért, hanem R A J T A D! Megértetted, Rajtad! Személyesen, rajtad! Módot találok rá, ne félj, hogy megtehessem majd.
Kálmán, nem mert erre semmit sem válaszolni a mobilba, hallgatott és csak azt hallottam, hogy Ákos megszakította a beszélgetést.
(Sejtettem, hogy Ákos Uram feltételezte, hogy olyan hangosan beszélt a mobilba, hogy én is meghallhattam azt, amit mondott Kálmánnak.)
Kálmán, miután hallotta, hogy Ákos megszakította a hívást, megnézte a mobilt, hogy tényleg kikapcsolt-e és dühében odavágta a sarokba s hozzám fordult:
- Remélem hallottad, amit Urad mondott, de most készítsd a bőröd, a seggedet, mert amit most kapsz, az a tiéd lesz! Csak a tied! - ordított rám, majd folytatta:
- Ott bent a szobában találsz a szekreterben sok mindent. Felszereled magadra a bőr bilincseket s magad mögött össze is kapcsolod azokat! Úgy vársz, térdelve, összekapcsolva!
- Igenis, Uram, már teszem is! – válaszoltam s bementem a mutatott szobába, megkerestem a bőr bilincseket és feltettem, összekapcsoltam magamon, úgy vártam Uramat (kíváncsian, hogy mit fog, mit mer megtenni mindezek után.).
Nem sokára bejött, berobbant Kálmán is a szobába, végignézett rajtam, a hajamba markolt, úgy húzott végig a szobán, majd hanyatt döntött a hátamra és a szabaddá vált szőrbokromba markolt az ölembe, a farkam mellett és azokat a szőröket markolászta, csavargatta, húzkodta. Majd még elment egy skatulya gyufáért, egy-egy szálat meggyújtott és azzal pörkölte a szőrszálaimat, ott. Lassan egyre büdösebb lett a szobában, így odarohant kitárta az ablakot, hogy jöjjön be tiszta, szagtalan levegő, de ekkor több gyufaszálat nem tudott már meggyújtani, mert a szellő miatt nem gyulladtak már meg azok.
(folyt. köv.)