Születésnap

Születésnap

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel. Figyelmeztetés: deresen történő botozás, homoszexualitás.)


Azon a nyáron, az Úr 1551. esztendejében Szent Jakab havában töltöttem be a huszadik évemet. Fiatal, erős parasztlegényként kivettem a részem a földeken a munkákból, ám az aratástól mindig tartottam. A forróságban végzett munka minden erőmet elszívta, bár bőrömet a nap és a szél barnáspirosra cserzette, mégis tartottam attól, hogy előbb-utóbb elnyerem a büntetésem lustaságom miatt.

Nem is történhetett volna másképp. Amikor a tisztelendő atya megáldotta a sárgálló búzamezőt, ezzel elkezdődött az aratás, már az első órában azt lestem, merre tudok elhúzódni a munkától. Szükségeinkre a közeli erdőbe jártunk, így tettem én is. A nap felfelé hágott az égen, amikor én már egy árnyas tisztáson hevertem, és a kövér fűben alkonyatig hevertem, hol aludtam, hol a fűszálakon egyensúlyozó hangyákat néztem, hol a lábam szárát vakarásztam a szúnyogcsípések miatt. Ételre-italra nem volt gondom, a közeli patakból csillapítottam szomjam, a dúsan termő málnabokrok termésével éhségem is tovaszállt.

Estére azonban, amikor már hallottam, hogy kürtszóval terelik egybe az arató népet, hogy sötétedés előtt hazatérjenek a hosszú munkanap után, csak visszaballagtam, és csatlakoztam a többiekhez. Ezt a következő napokban újra és újra megismételtem. Tetszett a semmitevés, bár abbéli reményeim szertefoszlottak, hogy nem derül ki ravaszságom, amikor egy szundikálás alkalmával valaki megrugdosta lábam.

Felugrottam, és az ispán állt ott néhány emberével.

- Ejnye, kófic, nem a munka dandárjában lenne a helyed?

- Én… én csak… - hebegtem, és riadtan néztem rájuk.

- Mi is a neved?

- Tichomír, uram!

- Hány éves vagy?

- Hét nap múlva leszek húszesztendős, uram – a helyzet váratlansága miatt még mindig alig találtam hangomat.

- Helyes! A születésnapodon jelentkezz nálam huszonöt botütésért, és most eridj vissza dolgozni!

- Értettem… uram – kapkodva hajoltam meg, és indultam arra, ahonnét az aratók nótáját hallottam.

Aznap este úgy intéztem, hogy Bohus apó mellé kerüljek. Nem volt egy nappal sem idősebb hatvan évesnél, de mégis mindenki apónak szólította. Szatócsboltja volt a faluban, de aratáskor minden épkézláb férfiember és asszonyszemély kinn dolgozott a földeken, sőt még a fiatalabbak is segítettek.

- Apó, azt hiszem, bajba kerültem – súgtam az öregnek, miközben hazafelé tartottunk a poros úton.

- Nocsak – vonta fel a szemöldökét. – Olyan nagy a baj?

- Senkihez sem fordulhatok, és Bohus apóban bízom.

- Hát gyere be a boltomba, ott elmondhatod, mi történt.

Így hát nem az istálló felé vettem az irányt, ahol az uraság lovai mellett aludtam a szénában, hanem a faluba érve Bohus apó a boltjába tessékelt, majd bezárta az ajtót.

- Igyunk erre a nagy ijedségre, aztán add elő a bajt.

A pálinka égette a torkomat, ahogy lecsúszott, az öreg saját magának újra töltött, és azt is az előző után küldte, majd derűsen csillogó szemekkel nézett rám.

- Kezdd el végre!

- Apó, milyen, ha valakit megbotoznak?

- Ejnye no, hát csak nem…?

- De igen, apó. Az ispán és az emberei rám találtak a bükkösben, és a huszadik születésnapomon jelentkeznem kell botozásra – sóhajtottam.

- Erős fiatal legény vagy, meg se kottyan az a kis bot – göcögve nevetett. – Én a te korodban már túl voltam a tűzkeresztségen. Nem sokkal voltam fiatalabb, de úgy lekaptak a húsz körmömről, hogy még most is megemlegetem.

- Milyen a botozás? Láttam már, de csak a hátsó sorból, és nem akarok szégyent vallani.

- Jót fog tenni, hidd el – biztatott, és rám hunyorított. – Csak nem félsz?

- Mennyire fáj?

- Ó, tehát ettől félsz? Hát bizony fájdalmas, főleg az első bemutatkozása a botnak. Azt ugye tudod, hogy le kell meztelenítened hozzá a farodat, és neked kell felhasalni a deresre. Mindenki kigúnyolja azt, akit a poroszlók fektetnek fel.

- Felfekszem én! – fogadkoztam. – De aztán, mire számítsak?

- Jó, ha tudod, mindenki másképp éli meg a botozást. Van aki rettenetesen szégyelli, és legszívesebben elbujdosna, amikor felkászálódik utána a fekpadról. Van, aki büszke arra, hogy kibírta, és elégedetten tapogatja a farát. De általánosságban a legényeknél ez a férfiasság próbája. Ehhez persze úgy kell állni a botot, hogy ne azt terjesszék utóbb a poroszlók, hogy anyámasszony katonájaként viselkedtél a deresen.

- Féltem a fenekem – vallottam be.

- Mindenki félti – legyintett. – De ez a sorsunk, a parasztokat évszázadok óta botozzák, okos ember lehetett, aki feltalálta a derest. Te már azok közé a szerencsések közé tartozol, akik kényelmesen lehasalhatnak ahhoz, hogy kiporolják őket. De a deres előtti időkben állva vagy előrehajolva kellett elverni a bűnöst, ami igen körülményes volt, hiszen a kapott ütés megugrándoztatta, és a pribéknek mindig ki kellett várnia, hogy újra felvegye a pózt, és csak akkor mérhette ki a következő ütést. Ráadásul hiába fogatta a bokájukat, oda-odakaptak a fenekükhöz, amint megérezték a botot. Egy kiadós huszonöt botütés kimérése így akár fél óráig is eltarthatott.

- Mennyire vernek el?

- A pribék pontosan tudni fogja, mit bírsz. Ezt a feneked látványából és a hangod alapján dönti el. Tehát ha hangosan jajgatsz, de a feneked másról árulkodik, akkor még meg is repetáztathat. Jómagam is jártam így, huszonötre hasaltam fel, és harminc botütés után oldoztak fel. Hiába lamentáltam, hogy már elégnek érzem, mégis megtoldották a büntetésem. Verték már a farod?

- Fenekeltek párszor, apróbb bűnökért, de ahhoz csak a térdére feküdtem annak, aki kiszabta a büntetést, és amíg kivörösödött a fenekem, addig elnézelődtem a bokája magasságából. Nem esett rosszul, noha az kifejezetten zavart, ha odagyűltek nézni, hogy megkapom a magamét.

- Ezzel pedig számolnod kell akkor is, ha felmész az udvarházba az ispánhoz. Mindig van léhűtő, ráérő csőcselék, akik körülállják a derest, és megjegyzéseket tesznek arra, aki éppen botot kap. Aprólékosan kibeszélik a feneke formájától, nagyságától kezdve a nyögdeléséig, és nem ritkán ki is nevetik azt, akit nyögdeltet a bot.

- Hogyan lehet felkészülni rá?

- Kívánod a botot? – nézett rám fürkész tekintettel.

Először arra gondoltam, hogy tréfál, de a tekintete komoly maradt.

- Hááát, nem is tudom. Gondoltam már rá régebben, hogy milyen volna, főleg, amikor meglett férfiakat tessékeltek fel a deresre. Vágytam arra, hogy úgy álljam, mint ők. Mert a legtöbben tisztelettudóan nyögtek egy-egy ütésre válaszul, és volt olyan is, aki megjegyezte, amikor feloldozták és lemászott a deresről, hogy ez igen jólesett neki. A poroszlók is gyakran kérdezik, mikor kiszabják a botbüntetést, hogy ízlik-e. Azon gondolkodtam, hogy nekem ízlene-e, de amíg nem próbálom ki, milyen fekvés esik a deresen, és nem mutatnak be a botnak, addig nem tudom megítélni, hogy kívánom-e.

- Van igazság abban, amit mondasz – bólogatott az öreg. – Magam is tapasztaltam, hogy milyen, ha kívánom a botot, mert megesett, hogy hosszú hónapok teltek el két botozásom között. Ingerültté váltam, nyugtalanná, és addig nem jöttem helyre, amíg a földesúr elvesztvén türelmét, megcsapatott. Rám jó hatással volt a bot, és csak ajánlani tudom neked is, hogy évente legalább három-négy alkalommal kínáld oda a fenekedet. Sokkal jobban fogod érezni magad utána, és tisztelni is fognak a faluban. A menyecskék is felfigyelnek rád, mert aki már néhányszor meghasalta a derest, annak sokkal jobban fogadják az udvarlását.

- Úgy hiszem, eléggé kívánom már – árultam el. – Talán megfelelőnek találják a hátsóm arra, hogy alaposan kiporolják.

- A kissé nagyobb farokat kedvelik, a keszeg fenekűeket nem annyira. Őket inkább vesszőzik, vagy szíjjal kapják meg a magukét. De a te farod van akkora, hogy bottal kínálják. Elhiheted, szerencsés vagy.

- Hogyan szokta megélni a botozást? Nem láttam még soha, de a faluban beszélik, hogy párhavonta felballag az udvarházba, és sántikálva jön vissza.

- Bizony, ilyenkor megkapom a kiérdemelt büntetésemet – biccentett az apó. – Az ispán nem teketóriázik, ha meglát a csapszékben, odajön hozzám, és megkérdezi, mikor kaptam utoljára botot. Ha már eltelt öt-hat hónap, akkor felrendel az udvarházba, kikérdez, és mindig talál valami olyan bűnt, amiért megcsapathat. Hamarosan ismét esedékes lesz, mert már igencsak hiányzik, hogy újra bemutassanak a botnak.

- Legyen szerencséje, Bohus apó – keltem fel, és búcsúzásra nyújtottam kezem.

Kezet ráztunk, és míg kizárta a bolt ajtaját, hogy kiengedjen, hálásan néztem vállát, ösztövér termetét, és magam is szerencsésnek éreztem magam, mert a beszélgetésünk valóban megnyugtatott, bár kíváncsisággal vegyes félelemmel vártam azt a napot.

Az első alkalom nem úgy sikerült, mint terveztem. Időben érkeztem az udvarházba, és jelentkeztem az ispánnál, aki a poroszlók kezére adott azzal, hogy vágjanak rám huszonötöt. A poroszlók az udvar hátsó szegletében álló terebélyes diófa alatt felállított dereshez vezettek, és utasítottak, hogy hasaljak fel rá. Ez még ment valahogyan, és nem sokkal később már éreztem, hogy a szellő cirógatja a csupasz bőrömet. Felkönyököltem, és kissé megemelkedtem, hogy az ölem alá csúsztathassák a lószőrrel tömött kemény párnát, majd egyik kezemmel lenyúltam egy gyors igazításra, és ezt követően újra visszaereszkedtem, megkapaszkodtam a deres lábaiban, és vártam, mi fog történni. Fenekem kidomborodott, és kissé szét is nyílt, erre nem számítottam. Éreztem, hogy a szellő becirógat fenékvágatomba, és a poroszlók megjegyzéseiből kiderült, hogy látják fenéklyukamat is ebben a pózban. Rámarkoltam a deres lábaira, és felsóhajtottam. Szégyenkeztem az akaratlan kitárulkozás miatt, ám azzal vigasztaltam magam, hogy bizonyára láttak már ilyet, hiszen sok férfit megbotoztak már. Az egyik poroszló az orrom elé tartotta a botot, hogy jól megnézzem, míg egy másik kifejezte abbéli reményét, hogy javulásomra fog szolgálni a kapott ütleg.

Ezután a tenyerébe köpött az, aki vállalta közülük botozásomat, és ügyesen megcsapta kidomborított fenekemet. Meglepetten kaptam fel fejem, majd le is hajtottam, és halk nyögéssel nyugtáztam a bot köszöntését. A második és a harmadik ütés az első fölé és alá érkezett, és jobban megnyögdeltetett. Erősen szorítottam a deres lábait kezeimmel, fogamat összeszorítva készültem a következőre, és nem is csalatkoztam. A kemény ütéstől panaszosan jajdultam fel, de nyomban elnézést is kértem, megjegyezve, hogy ez volt eddig a legfájdalmasabb. A poroszlók megnézték, megtapogatták a fenekemet, és folytatódott a büntetés. A heves fájdalomtól mindig összerándult testem, és lassan lazult el újra a fenekem, hogy folytatni lehessen. Kiadós nyögésekkel kísértem az ütéseket, nem és nem sikerült uralkodni magamon. Már előre láttam, ahogy a poroszlók kinevetnek a csapszékben, amikor felemlékezik, milyen hangokat adtam ki az ütések nyomán. Bizony, egyre hangosabban horkantam fel, és jajdultam, fel-felkaptam a fejem, arcom eltorzult a fájdalomtól, ahogy hosszasan aúúztam. A huszonöt ütés után könnyeimet nyelve hajtottam le a fejem, féltett farom lángolt az ütésektől. A poroszlók dicsérték, hogy milyen jól sikerült huszonötöt kaptam, és amikor könnyeimet letörölve felkecmeregtem, már éreztem a büszkeséget, hogy kibírtam. Végre megtudtam, milyen egy megbotozott fenekű legénynek lenni, és igencsak elégedett voltam az eredménnyel.

Kérdésükre, mellyel azt firtatták, hogy ízlett a bot, néhány szégyenkező szóval bevallottam, hogy meglehetősen jólesett, és ezzel a bottal máskor is kiporoltatnám a faromat.

Hazafelé a falibéliek már látták a lépteimen, hogy botozásról jövök, és nagyobb tisztelettel néztek rám. Éreztem tekintetüket, ahogy utánam néznek, és tekintetük megállapodik a nadrágban rejtőző fenekemen. Büszkén lépdeltem, és egyenesen Bohus apó boltja felé vettem az irányt.

Az öreg már várt. Ittunk ismét egy kupica pálinkát, megveregette a vállam, majd felszólított, hogy mutassam meg a fenekemet. Ledobtam a nadrágom, és előredőltem, hogy láthassa. Szakértő mozdulatokkal tapogatta meg, majd hűs ronggyal érintgette a nyomokat. Aztán megállt a mozdulata.

- Remekül néz ki. Bárcsak dugható volna, mert érzem, felkeményedtem.

Hátrasandítottam rá, majd kis gondolkodás után bólintottam.

Így esett, hogy az első botozásom napján hatolt belém az első férfi is, és felejthetetlen éjszakát töltöttünk együtt. Emlékszem óvatos ujjaira, emlékszem kapkodó lélegzetére, testem válaszaira.

Bohus apóhoz még három teljes évig visszajártam, és soha nem bántam meg.

Vége