A szomszéd srác-3
2023. 03. 14. 11:37 | Megjelent: 660x
Rajtam nem sok minden volt csak a poló és a rövid gatya azt pillanatok alatt ledobtam magamról, és tök pucéran álltam ott előtte. Neki nehezebb dolga volt, cipő, zokni nadrág, de mivel jó passzos volt ezért nehezen jött le.
-Segíthetek, léptem oda hozzá.
-Naná, és tolta lefelé az alsóját, egy gyönyörű fekete fecske formájú alsó volt, az ingjén csak a z utolsó két gombot kellett kigombolni és persze a mandzsettáit.
Ott áll előttem, mint egy isten, gyönyörű fallosza ívben kicsit felfelé görbült, a makkja vörösen lüktetett és néhány csepp előnedv jelezte, hogy ő is felizgult.
-Általában nem szoktam ilyen csinálni mondta, majd határozottan térdre nyomott és számba adta duzzadó farkát. Alig bírtam bekapni, hatalmasra duzzadt, és a torkomat verdeste.
-Ahhh,huh,huh mekkora, próbáltam a számban lüktető fasz mellett levegőhöz és szóhoz jutni. nem nagyon hagyott, egyre csak szoptam és szoptam és a végén már kevésbé öklendeztem, és leengedtem a torkomig a farkát.
Hamarosan zihálni kezdett, és eltolta a fejemet.
-Szeretnélek megdugni, mondta.
Okés, feleltem, menjünk a hálóba, az ágyban jobb lesz.
Bementünk a hálóba, elővettem a sikosítót és be akartam kenni magam, ám ő megállított.
-Várj, mondta, állj négykézlábra az ágyon, -mondta. és odatérdelt hozzám, simogatta a fenekem a lyukamat, majd néhány apró csapással bemelegítette, és aztán elkezdett nyalni.
A nyelve sem volt kicsi, és nagyon jó érzés volt, amikor a lukamnál körözött, türelmesen lassan. Majd az ujjai következtek előbb egy, majd két ujját nyomta fel aztán elvette a síkosítót és bekent majd magát is.
Jól láttam az előbb , élvezed ha rácsapnak a fenekedre-kérdezte
Ón nagyon,-feleltem.
- Akkor jó mert én míg dugom a segged verni is fogom.
És elkezdett behatolni, nem mondom, hogy nem fájt, de eléggé kitágított így hamar becsusszant a farka, és elkezdett dugni, majd rárácsapott a fenekemre.
Ahogy fokozódott a dugás üteme úgy fokozódtak a csapások is, és nemcsak az idejük az intezitásuk is. Kívül és belül is lángolt a seggem, a farka majdnem szétrobbant. A fájdalom és a kéj egyszerre járta át a testemet és nem bírtam tovább, amikor a a fülembe harapott elélveztem, és abban a pillanatban ő is belém lövelte forró gecijét, ami olyan mennyiség volt, hogy azt hittem a számon jön ki.
Majd rásózott még néhányat a seggemre és kicsusszant belőlem.
Huh ez jó volt. –mondta.
Sajnos sietnem kell a munkatársamhoz jöttem ide, mondta., és azonnal be kell kapcsolódnom egy konferenciába.
Az előszobába sietett felkapta a ruháit.
A francba valahol itt van a gatyám , majd érte jövök.-mondta.
Bocsi csak mindjárt kezdődik egy telefonos konferenciám . Máskor majd tovább leszek.
És becsukta maga mögött az ajtót.
Én remegő lábakkal mentem a fürdőbe, mert a belém lövelt geci lefolyt a combomon, letusoltam, majd átmentem a szomszéd sráchoz.
Az ajtó szokás szerint nyitva volt.
-hahó, hahó…-mondtam, de nem válaszolt senki.
Bementem a hálóba, a srác meztelenül feküdt az ágyán és a farka állt, mint a cövek, úgy aludt, mint a mormota.
Visszamentem , bezártam az ajtót , majd befeküdtem mellé, ekkor sem rezdült meg, olyan mélyen aludt.
Én is elszundítottam, az átélt élmények hatására.
(folytatása köveztkezik)
Hozzászólások (0)