Momentumok egy szeánszból 1

Őszinte leszek nem tudom, hogy kerültünk ebbe a helyzetbe. Pedig tudnom kellene, de veled könnyen elveszítem az eszem. Épp az öledben vagyok és lovaglok rajtad, a farkad kemény és arra vár, hogy felrobbanjon. Az élvezet felé hajszolom magam, a fanszőröd a csiklóm ingerli és én imádom. Nyüszítesz. Csak, hogy te nem az élvezettől, ami engem még jobban felpörget. A kezeid hátra vannak kötözve a nyakad mögött az ágy támlájához, félig ülő pozícióban folyamatos az izmaid feszülése.
A nagyajkaim közé csusszan a farkad és látom, ahogy egy könnycsepp legördül a szemedből. Morogsz és kétségbeesett hangokat adsz ki, érteni nem értem, mert fél órája szájpecek van a szádban, már bizonyára elzsibbadt teljesen, a nyálad lecsurgott egészen a nyakadon. Nagyon elakarok élvezni, ezért még erősebben rád nyomom magam, ringatózom valami belső ritmusra, nézem a szemeid és iszom magamba mindazt, amit benne látok. Kínt, vágyat, kétségbeesést. Nem bírom sokáig, hátra vetem a fejem és mély hörgés kíséretében pulzálva élvezek, a csiklóm szinte felrobban, mint egy lufit ezer tűvel pukkantottak volna ki. A farkad ráng alattam, zihálsz, lihegsz és olyan merev tekintettel figyelsz, hogy szinte megsajnállak. A felsőtesteden pihenek, és hol erősebben hol gyengédebben harapok a válladba. Mielőtt leszállnék róla egy különösen erős foglenyomattal ajándékozlak meg és a körmeim is a bordádba vájom. Ez volt számodra az utolsó lökés. Ordítva élvezel el, szinte fájdalmasan, szemérem dombom és a hasad ragad az ondótól. Megvárom amíg nyüszögve lenyugodsz kissé. Nem mered kinyitni a szemed, remegsz és lihegsz. Kioldom a kezed és kiveszem a szájpecket a szádból. Még mindig csendben. Megunom a gyávaságod és torkon ragadlak.
-Nézz a szemembe… - sziszegem
-Félek Úrnőm… - válaszolsz elhalóan – Nem engedte meg, hogy elélvezzek…
Hát itt tartunk mindig, amikor az utamba kerülsz, nehezen állok ellen neked. Kegyesebb és kegyetlenebb vagyok veled, mint más szolgákkal az életemben.
Megsimítom az arcod, a szakállad és a hajad is ontja magából az azt illatot, a téli éjszaka illatát, amit úgy imádok.
Erősebben szorítom a nyakad, az ádámcsutkád szinte ropog a kezem alatt.
-Nézz a szemembe… - ismétlem újra.
És te kinyitod a szürke szemeid, rémület és csalódottság tükröződik bennük. Magadban csalódtál, tudom, és attól rettegsz nem tudsz megfelelni, a büntetés nem izgat, sose érdekelt mit mérek rád, mindig többet és többet vágysz kibírni.
Egészen a szádhoz hajolok és lágy csókot nyomok rá. Az elhaló sóhajt iszom ki az ajkaid közül. Olyan finom… hogy megkívánom őket.
Felállok a lábaim megtámasztom az ágyon.
-Takarítsd le magad rólam, míg jó kedvem van… - adom ki az egyszerű parancsot és tudom, újra elélvezek majd a nyelved alatt.
folyt.köv.