A büntetés, 2. rész

A lány még mindig reszketett, néha kicsit meg-megbicsaklott álltában. Már tíz perce csak nézem, és talán már fáradt is. De nem akarok neki segíteni, nem az a dolgom. A büntetésen gondolkozom: nem jöttem kész tervvel, csak ötletekkel. Szeretek rögtönözni. Csipeszek? Korbács? Gyertya? Fogó? Vagy inkább olaj és vibrátor? Mivel kezdjem? A talpával, ami annyira kívánatos? A kis fenekével? A mellbimbóival? Vagy nézzem meg, mennyire tágul a feneke? Tudom, hogy készül felvétel az estéről, és azt is tudom, hogy most is többen néznek. Nem érdekel, már megszoktam: ez is ennek a munkának a része. De nem vagyok hóhér, az én dolgom a kontrollált büntetés. Munka, de élvezem: szeretem látni, ahogy birtoklok valakit, szeretem látni, érezni, hogy hatalmam van fölötte. Ma este ezen a lányon.

De nem, most még nem ezek a felsorolt eszközök jönnek. Úgy tűnik, a fizikai fájdalom előtt a várakozás félelme lesz a kezdet. Vannak lányok, fiúk, akik így, a büntetés elején látható önuralommal állnak, és várják a sorsukat. Őket nehéz lelkileg kibillenteni, teljesen alávetik magukat annak, ami történik. De ez a lány nem. Talán ez is az oka, hogy ma este itt vagyok. A köpeny zsebéből kiveszek egy szemlekötőt, odadobom neki. Leesik a lába elé, lehajol, nem is kell mondanom, mit csináljon vele. Felrakja. Felállok, a mögöttem hagyott táskából kiveszek egy pálcát, odamegyek hozzá. Ráütök párat belülről a combjaira, terpeszbe áll. Ütögetem még, legyen nagyobb az a terpesz.

Most kezeit ütögetem, amíg ki nem nyújtja előre. Amikor egyenesen tartja, ráteszem keresztbe a pálcát, és visszamegyek a táskához. Kiveszek egy üveget, folyékony méz van benne. Ebből öntök úgy a melleire, hogy végigfolyjon a testén, le a pinájáig. Csöppentek egy keveset a szájába, hogy tudja, mit kapott. És előveszek egy üveget, amikben darazsak vannak. A lány nem látja, de hallja: hangosak, ahogy fényt látnak. Elkezd egész testében reszketni.
- Ne! Könyörgöm, ne! Megteszek mindent… - elcsuklik a hangja. Szeretem, ha valaki ennyire nem bír uralkodni magán, amikor ennyire a birtokommá válik. Én is kezdem élvezni a helyzetet.

Nem kap választ, szinte már sír. Előveszek egy tollat, elkezdem végigsimogatni, ott, ahol lefolyt a méz. Azt hiszi, darázs, hangosan kapkodja a levegőt. Összerándul, a padlóra bukik. Belemarkolok a hajába, felemelem. Felveszem a pálcát, de visszafogom magam, nem ütök rá a fenekére, bár megérdemelné.

Már sír, kezd összeomlani. Ő fizikai fájdalomra készült, nem erre. De hoztam neki még egy meglepetést, és azt hiszem, ez még jobban fel fogja zaklatni. Miután kicsit megnyugodott, leveszem a szemkötőt, úgyis már tiszta könny. Visszamegyek a táskámhoz, elrakom a darazsakat, és kiveszek egy másik dobozt: orvosi piócák vannak benne…