Egy rabszolga sorsa 3.rész

Késő éj,vagy talán hajnal is volt,amikor álomba szenvedtem magam.
A nyakörvem fojtott a csukló és boka bilincseim a bőrömbe vágtak,a láncaim csörgese minden mozdulatomnál tudósította reménytelen helyzetem. Sokkszerű ébredezésem mélyálomban ért,a jéghideg víz,amit dézsából öntött rám, szinte marta anyaszült meztelen restem. Ernyedt izmaim görcsbe rándulása tovább fokozta a rémálomszerű ébredest.
Takarítsd fel!- hangzott el a rövid utasítás.
Némán,szinte ösztönös természetességgel álltam neki, megfeletkezve falhoz lakatolt láncaimról. Sarkaimon guggolva,térdemre görnyedve huzztam a tenyerem élével az alattam lévő immár vízes-koszt a sarokba,időnként megbillenve az egyensúlyom veszítse. Miközben dolgozom végeztem,észre sem vettem, hogy ismét egyedül vagyok.
Vízesen,vacogva kuporogtam az ajtótól legtávolabbi sarokban. Nem sok idő telt el,amikor a hideg hatására elképesztő erős vizelési ingerem támadt.
Halló! Kérem! Kéremszépen!- próbáltam reménytelen helyzetemben egyre hangosabban jelezni. Nemhogy válasz nem érkezett, még a saját lélegzetvételem is szinte dübörgés volt a néma csendben.
Nagyon hosszú ideig próbáltam vissza tartani magam és amikor már nem ment tovább,megprobáltam feltérdelni,csípőm előre nyomni,hogy minél távolabb tudjam elengedni, de nem sikerült. A visszatartott inger olyan állapotot idézett elő, hogy nem tudtam sugárban kipréselni,így a combjaimon csurgott végig a langymeleg vízeletem.
Mindennél és mindenkinél nyomorultabbnak éreztem magam,ahogy ott kuporogtam ismét a sarokban,a saját húgytócsámban.
Már elszenderültem volna, mikor részben a testemnek,részben a földre csapódó ételmaradék huppanása rántott vissza a való világba.
-Egyél! De mindent,mert ha valami megmarad,annyival kevesebbet kapsz holnap!-szólt a már ismerős hang, magam sem tudom, de egyszerűen nem mertem fel-ránézni. Mindannak ellenére,hogy a még mindig vízes és piszkos földről kellett felennem az ételmaradékot.
-A fugából is nyald ki!-szólt az utasítás,mikor szemem sarkából felkukkantottam,abban a pillanatban, de talán még azelőtt, hogy felnézettem volna, áramütésként hasított a testemben a fájdalom. A fájdalmat hangrobbanásszerű csattanás kísérte,ahogy a hátamon,feszült az ostor botja a hátamon.
-Nem nézegetsz rabszolga!
Folyt. köv.