Érdekes ismerkedés a trolin és folytatása. (2)

Az előző rész vége: Arra eszméltem, hogy megfogja a karomat, megállít, majd felém fordul:
- Itt is lennénk/vagyunk. Itt lakom, ebben a házban. Akkor feljössz? – nézett rám.
- Igen, persze, de nem túl hosszú időre. Tudod nem tudtam, hogy találkozunk, összefutunk, s délután már van programom. – válaszoltam.
- Mondd le, biztosan kellemesebben telik majd az idő nálam! – bíztatott.
- Biztosan így lenne, de …. De tudod, egyrészt nem tudom az illetőt értesíteni már, másrészt meg elsőre, elég lesz az az idő, ameddig maradni tudok. – jelentettem ki.
Majd bementünk együtt a házba, fel az első emeletre, a körfolyosóra és onnan be a lakásába. Mikor becsukta és bezárta mögöttünk a bejárati ajtót, rögtön nekem esett. Lesmárolt, sokáig jártatta a nyelvét a számban, majd mikor végre kivette, az egyik kezével a hajamba markolt és lenyomott maga elé a földre, térdelésbe. Közben a másikkal már húzta is le a sliccét, és szinte ugrott ki, ott, azon megszabadulva a merev farka, amit nyomott is bele a számba, miközben a másik kezével még a hajamban markolva tartotta a fejemet, hogy ne tudjam elhúzni azt.
(Erősen meglepődtem ezen a heves „bevezetőn”, de azért nagyon nem bántam, sőt nem is akadályoztam meg, kíváncsian vártam a folytatását.)
Az nem is maradt el, mert egy idő után már abbahagyatta velem a farka szopatását – pedig nem is ment el még – s áttért másra. Rám parancsolt, hogy azonnal vetkőzzek – ott az előszobában - teljesen pucérra, és négykézlábon másszak be a szobába és ott álljak meg annak a középen, és úgy, térdelve, alázatosan várjam meg őt.
Nem sokára jött maga is, addig azonban körül tudtam nézni. Ezt nem tiltotta meg!
Egy nappaliban voltam, ahonnan három ajtó nyílt (szerintem a két szobára és a fürdőszobára). A szobai ajtók üvegesek voltak és valószínűleg a szobák az utcára néztek, míg a harmadik ajtó tömör volt. A nappali szoba berendezése hagyományos, polgári berendezésű volt, középen egy nagy, tömör, faragott fa étkezőasztallal s hat székkel, a falak mellett pohárszékek és szekreterek álltak, de volt egy nagyobb, szinte egészalakos tükör is az egyik falrészen. Középen hatalmas, több ágú s -szintű csillár lógott, adta a fényt a szobának.
Mikor ő is bejött, rögtön felkapcsolta a csillárt és fényárba borult a nappali. Megállt előttem, majd megint a hajamnál fogva „felrántott” térdelésemből és szinte ugyanazzal a mozdulattal az asztalra „hajított”. Hasra érkeztem meg, majd rögvest mögém – a lábaim közé - is lépett, azokat szétrugdosta, miközben a fejemet rányomta az asztalra.
Bár nagyon nem tudtam megfigyelni, olyan gyorsan történtek a dolgok, de annyit mégiscsak láttam, hogy egy vörös selyem köpeny volt rajta, de alóla már nadrág, pantalló nem látszott ki, csak a csupasz, vöröses szőke, szőrös lábai. Ahogyan odalépett mögém, nekinyomott az asztalnak. Éreztem a fenekemnél a merev, hatalmas farkát odanyomódni, de szerencsémre még nem bennem!
Ekkor figyelmeztettem, hogy a tabum az analitás, azt kizártam már a trolin is!
Dühös lett ezt hallva, hatalmasat taszított még azért rajtam, majd hátrarántva a fejemet megpróbált megpofozni a levegőben, de nem túl sok sikerrel, mert nem estem a kezére. 
Ezen még jobban feldühödött, és odébb lépve, az egyik szekreter fiókját kihúzva elővett egy lovaglópálcát s visszafordulva azzal nagyokat húzott a csupaszon feszülő zsemléimre, mert én az asztalra hajolva maradtam. Feljajdultam a nagy, kemény csapásoktól, de rám kiáltott, hogy kussoljak s tűrjek! Így tűrtem. De már csak azért is, még ha halkan is, folyamatosan sziszegtem, nem tetszésem jeléül.
De kaptam, vagy tízet a popómra, felváltva. Váltózó erősséggel. Utoljára még egyet – egyet a csupasz combjaimra is. Ott nem csak csattant, de csíptek is nagyon azon ütések, mert gondolom, nem csak megütötte, de ütés közben meg is „húzta” a lovaglópálcát. (Ügyes!) 
Felegyenesedtem és felé fordultam, így nem tudott többet ütni rám és rámordultam:
- Nem emlékszem Uram, hogy azt mondtam volna korábban, hogy mazoista vagyok. Nem, nem az vagyok! – nyomatékosítottam.
- De én mondtam, hogy kemény vagyok! Most legalább nem csak megtudtad, de meg is érezhetted! Örülj, hogy nem kaptál többet, mert sziszegtél közben végig, pedig utasítottalak, hogy tűrj! – nyomatékosította ő is. És még hozzátette: - Lesz más, ne mulass is még, amit teszek veled!  Például ezeket,,,- mondta és már tette is.
Ugyanabból a fiókból, ahonnan az előbb is, elővett és az asztalra szórt több mindent: fa csipeszeket, vékonyabb és vastagabb-, és szélesebb végűeket, de voltak műanyag csipeszek is közöttük. Majd egy egytűs, de több tűs kereket, különféle bőr pertliket, de olyan szőlőkötözésre szolgáló rögzítőket is, amelyek műanyagból készülnek és fel, feltehetően meghúzhatóak, de ki már nem engednek, le kell azokat vágni, ha oldani akarjuk. Előkerültek még bőrből készült csukló- s bokabilincsek, de egy fémből készült „rendőrségi” bilincs is. Legvégül pedig egy dilatator-készlet.
(Szép arzenál volt, meg kell hagyni. Nem mintha mindegyiket szeretném is magamon érzékelni, meglátni, ahogy rákerül és rajtam használja. )
Ő ugyan nem is kérdezte meg, hogy mit szeretnék s mit nem, hanem azonnal rámutatott a bőrbilincsekre s utasított, hogy tegyem fel magamnak. Míg én azokkal voltam elfoglalva, hogy „felszereljem” magamra azokat, ő kicsit odébbról, egy másik fiókból, hozott egy szélesebb bőrből készült, puha szőrmével bélelt fekete nyakörvet, amire póráz is volt csatolva karabinerrel és azt csatolta fel a nyakamra, majd annál fogva az asztal egyik lábához kötözött.
Utasított, hogy üljek a sarkamra, hogy hozzám férjen szabadon és az asztalról felszedett csipeszeket s azokat felrakta a mellbimbóimra, azok köré, de jutott a hónaljaimba, az oldalaimra is a csipeszekből. Majd még a bőr pertlikkel elkötözte a farok tövemet, szétkötözte a golyóimat, azok bőrét is megcsipeszezte, de a farkamat is végig. Majd még meghúzta a bőrt azon a makk mögé és azt is összefogta egy szélesebb, műanyag csipesszel.
Egészen úgy néztem már ki, mint egy „karácsonyfa”. No, ezt nem kellett volna emlegetni, mert a nappali sarkában még ott állt egy alig kb. 1,5 m magas karácsonyfa, ezüstfenyő. Alig volt rajta dísz, csak szaloncukrok s különféle színes, szalagok díszítették azt.
Eloldozott, majd négykézlábon odavonszolt ahhoz a nyakörvem pórázánál fogva és utasított, hogy félig felállva emeljem, fel az egyik lábamat, mint a nősténykutya, s csináljak úgy, mintha rávizelnék. Megtettem, de arra nem számítottam, hogy közben megtaszít s így ráestem az ezüstfenyőre, feltett, széttett lábakkal, pont a farkamra és környékére érkezve a fán.
Felordítottam, hiszen a fenyőfa „tüskéi” belemélyedtek, beleszúrtak mindenhol az „ékszerem körüli bőrömbe.  Egyáltalában nem volt kellemes érzés. És ráadásul még biztos helyzet sem, mert míg próbáltam egyensúlyt találni és ”kimászni” a fából, újra s újra visszaestem rá, újabb kínokat kiállva ilyenkor. Végre segített s a fától távolabb stabil helyzetbe kerültem. 
Nagyon dühös voltam rá, sziszegtem és tapogattam a farkam környékét, a sebeimet, ő meg csak nevetett és már nem is a lovaglópálcával, de egy több szíjból álló, hosszú bőr korbáccsal ütögette a fenekemet, a combjaimat, vádlijaimat apró csapásokkal. Látta, hogy nagyon dühös vagyok, de ő csak nevetett és csapkodott a bőrkorbáccsal engem.
Ő élvezte, én nagyon nem! Megdühödtem, összeszedtem minden erőmet és ügyességemet, elkaptam a bőr korbácsot és annál fogva rántottam magam felé most őt.
Nem számított erre. Ő is bizonytalan helyzetben volt, mert talán lépni akart éppen, így sikerült elrántanom őt. Most ő esett rá a ”szegény” ezüstfenyőre, de olyan szerencsétlenül, hogy közben szétnyílt a vörös köpenye és mivel alatta, magán sem volt semmi textil, így csupaszon esett fele a fenyő ágaiba. És most ő ordított, kapkodott, küszködött, hogy stabil helyzetbe kerüljön, miközben kikeveredjen a fenyő ágaiból, a fenyőtől távolabbra. 
(folyt. köv.)