Ez történt a kedvenc masszőrömnél (3)

Majd felegyenesedve mellém lépett, elővette a gatyájából a már szintén merev farkát s a számba dugta… volna, ha hagytam volna, de nem tettem. Elhúztam a fejemet és csak annyit mondtam: - Itt még nem a mester úr diktál, majd Önnél, ha ott leszünk! 
Nem szólt semmit, tette hangtalanul a dolgát, nem felejtette el a dilatátorát sem kihúzni belőlem, majd szó nélkül kiment, ott hagyott magamban. Jól látszott, hogy megsértődött, mert még az iszapokat sem szedte le rólam, sehonnan, a vödrökbe vissza.
Ezért, hogy kiengeszteljem, gyorsan felálltam a padról és mivel úgy tudtam nincs utánam senki a sorban kezelésre, így úgy ahogyan voltam, a farkamon az iszapcsomóval a hátsó ajtón kiléptem s előrementem az asztala felé a fülkék mellett. Ő meghallotta a lépteimet, hátrafordulva felegyenesedett az asztalánál, és ahogy közeledtem felé, kicsit hátrált tőlem, míg nem nekiütközött hátrálva az asztalának, s arra a popóival ráhuppant. 
Ő is várta mi következik, meg én is. Én még nem döntöttem el, mit, hogyan fogok csinálni… De hirtelen az egész testemmel lemerevedtem. Csak álltam, mint Bálám szamara és meredten néztem előre! De nem Őt! Hanem mellette el.
Ugyanis így ahonnan én álltam, éppen ráláttam a pihenőből a gyógyiszapkezelőbe felvezető kis emelkedő folyosóra és azon jött fel, felénk, valaki. Aki a megelevenedett álomképem volt. A vörös démon! (Bocs nem volt, mert élt, hiszen teljes életnagyságban jött, most, felénk!)
Egy magas növésű, szép szál pasi, csupa vörösben, „pöttyösben”, szeplősen! Hosszú, vörös volt a haja, ami a vállát verdeste, olyan rattan fazonú, sok betoldott kunkori tinccsel. Szép, dús, természetesen vörös színű szakáll tartozott hozzá, ápolt bajusszal és szépen formázva, kiborotválva, ahol kellett. Dús, a teljes mellkasát sűrűn beborító, szintén vörös göndör szőrzettel, le egészen a köldökén túl is, el- pontosabban beleveszve a derekától lefele egy térdei alá érő, szintén élénk piros mintás, fényes selyem anyagú, csillogó bermuda gatyában. A folytatást, a bermuda alatt, csak elképzelni tudtam – mert fantáziám az van (!) – és beleborzongtam a „látomásomba” is.
Artúr, a gyógyiszappakoló mester, el sem tudta képzelni mi lett velem hirtelen. S mivel nem mozdultam továbbra sem, így lassan ő is megfordult, hogy mi lehet mögötte az, amitől elhűltem, megdermedtem, leblokkoltam? S akkor látta meg a srácot, jönni, felénk, felé. Ő is eltátotta a száját meglátva a látványt (A vörös démont!) a srác formájában.
De ő még mást is meglátott! Ugyanakkor.
Komolyan meg is ijedt attól, amit látott. Egy csajt, aki a srác mögött jött fel a rámpán, felé. 
Gyorsan odébb és előrébb lépett, hozzájuk közelebb, szinte kitöltve az egész ajtónyílást, hogy a csaj ne láthasson meg engem, pucéran, iszappal telin, mögötte.
Még meg is szólította a srácot, hogy én is kapcsoljak és húzzak el mögüle:
- Mit szeretne? Mit parancsol? - kérdezte, de a vörös srác nem válaszolt szóval, csak nyújtotta felé a kezében tartott kezelőlapját.
Én is közben felocsúdtam, sarkon fordulva igyekeztem vissza a kezelő kabinomba, majd belépve a zuhany alá álltam és próbáltam lemosni magamról a mindenhol rám tapadt iszapot.
(Azt már én nem láttam/hallottam meg, hogy a csaj azért jött a vörös démoni srác után, mert az nem tud magyarul és az első kezelésekor, lefordítsa neki a magyarul elmondott szükséges tudnivalókat, majd visszament a kezelése végeztével megvárni a srácot a pihenőben.)
Javában zuhanyoztam, mikor hallottam, hogy Artúr belép – gondoltam a szomszédos -kezelőbe a másik oldali folyosóról a sráccal, és a szokása szerint mondja, hogy feküdjön az ágyra, de azt is, hogy a hosszú, térd alá érő bermuda végét fel kellene húznia a térdei fölé s úgy ráfeküdni, hanyatt az ágyra.
(Gondolom, a srác egy ideig próbálgathatja, de a szűk bermuda alját nem tudja áthúzni a térdein, így inkább lekapja a bermudát magáról s úgy, pőrén fekszik végig az ágyon. Szép, kívánatos látvány lehet. Elképzelem magam elé, míg zuhanyozom tovább.)
Közben milyen érdekes, én még azt is konstatálom, hogy mennyire áthallatszanak a fülkék, hiszen tisztán hallottam minden szavát Artúrnak. 
Az – szerencsémre – a külső folyosón megy vissza, előre az asztalához, megállapítva közben, hogy a csaj már el- lement, így indul hátra az iszapmelegítőhöz, hogy a vörös démoni srác iszapját felmelegítse. (Szerintem rólam tökéletesen elfeledkezve!)
Én is már végzek a zuhanyozással, lassan kilépek a zuhanyfülkémből, lassan lesimítom a testemet a kezeimmel, letolva a vizet magamról, majd felállva és megfordulva indulnék az asztalomhoz a kis fürdőnadrágomért, hogy felvegyem, de…
De, megint leblokkolok! 
Mert nem a saját fülkémben vagyok! Hanem a vörös démonéban! Eltévesztettem, összekevertem a fülkéket a visszaosonásomkor. Mert, most, ott előttem, az ágy nem üres! Hanem az ágyon fekszik hanyatt - tök pucéran – elnyújtózva a vörös démoni srác. Teljes, vörös, szőrös, valójában! 
Ledermedek, de ő is!
Hirtelen felül, de az nem sokat ér, mert szinte semmit sem takar magából el, ezzel!
Én meg csak állok ott tök pucéran, meztelenül, de én még ráadásul álló, előre meredő farokkal és csüngő golyókkal. 
A vörös démoni srácom, felülve végignéz engem, alaposan meg- végigstíröl, majd magához nyúl, húz kettőt - hármat magán, de az nem elég ahhoz, hogy ő is megmerevedjen. 
Elismerően csücsörít és mosolyog. Bólogat a fejével elismerésképpen.
Én meg ugrom is el mellette, ki a fülkéből hátul, az ottani folyosóra, azon eggyel tovább, be a saját fülkémbe, kapom fel a fürdőgatyámat, a cuccaimat és húzok ki a gyógyiszap-kezelőből.
Le a rámpán, majd a pihenő sarkán be a férfi fürdőbe.
Belépve, meg sem állok az előtérben, hanem húzok fel a lépcsőn s benyitok a négyes zuhanyzó térbe, de behúzom az ajtót magam után. Mindent levetek, felakasztok és már lépek is be, a jobb oldali második zuhany alá, eresztem meg s szabályozom be a vizet, annak hőfokát és a sampont rákenem a bevizezett hajamra, s hagyom, hogy képződjön a hab s hasson. Kicsit azért hátra churikkolok, míg nem a vízsugár már a hátamon, a lapockáimat verdesi. Így maradok a vízsugár alatt, amely melegen tart, de közben már „videózom” és „lelki szemeim előtt” látom a korábbi képeket, a vörös démon megérkezéstől egészen addig, hogy ott fekszik előttem premier-plánban az ágyon tök pucéran. Azt is nézem, élvezem, ahogyan végig stíről és közben húz magán párat. Önkéntelenül én is, itt és most, ugyanezt teszem. Érzem a kezeimmel, hogy milyen merev a farkam és jól esik, annak fogdosása, simogatása, izgatása.
Még azt is érzem, hogy a hab kezdi csípni a szemeimet, így kicsit hátrébb lépek, hogy a vállam fölött átbukjon a vízsugár és az összeszorított markomba vizet fogva, azt rá loccsantom az arcomra, szemeimre, lemosva a habot.
Érzem a szemeimen a vizet, de azt is érzem, hogy a tenyereim éle egymásnak feszük, meg azt is, hogy ugyanakkor, a farkamat is megfogja, ingerli, húzkodja valaki, vagy valami.
Így kinyitom a szemeimet, hogy megnézzem, ez hogyan lehet?
S mit látok? A vörös démoni srác áll közvetlenül előttem, s míg mereven néz engemet, a jobb keze az én farkamat szorítja, húzkodja, miközben a ballal a saját farkát fogja, húzkodja.
Nem mondom, hogy ez így nem kellemes nekem, de jobban szeretném, ha én ingerelhetném az övét, ezért letolom a kezét a farkáról és én kapom kézbe, marokba azt.
(folyt. köv.)