Lábimádó haverom kalandjai 2. - Egy kis képzőművészet

Említettem már Peti haveromat, akivel titokban együtt nézük a csajok lábát a víz alatt, aztán később elvitt egy emlékezetes szeánszára, amelyen ketten fényesre nyaltuk egy elbűvölő szőkeség talpait. Ezt követően időnként más hasonló eseményekre is elvitt, ahol különböző módon kiélhettük a női lábak irénti szenvedélyünket, de ő mindig is fanatikusabb volt nálam, újabb és újabb dolgokat talált ki.
Egyszercsak felfedezte magában a művészt és lábportrékat kezdett festeni, elég borzasztóakat szerintem – de azt gondolom, ő is tudta magától, hogy nincs hozzá sok tehetsége, inkább csak ürügy kellett neki, hogy egyik-másik leányzó másfél órát pózoljon neki a kanapén és ő bámulhassa a frissen pedikűrözött lábát. Azt mondtam egyszer neki, hogy mi lenne, ha nem a lábakat festené le, hanem lábakra festene. Ez megtetszett neki, magától erre nem gondolt, úgyhogy egyszer, miután végzett a festéssel, megkérte a lányt, hogy feküdjön hasra a kanapén, és elkezdett a lány talpára festeni. Ami persze csikizte a lányt, ezért kacagott és viháncolt, úgyhogy én meg ráültem a lábára, hogy ne mozgassa. A megfestett talpat pedig lefényképezte. Onnantól kezdve erre állt rá egy darabig, amivel én nagyon jól jártam, mert rám is szüksége volt, enyém volt az az irigylésre méltó feladat, hogy üljek a lányok lábán, amíg ő a talpukra nagy műgonddal fest.
Na ezeket rohadtul élveztem, mondtam már ugye, hogy nekem a csikizés nagy gyengém. Kértem, hogy ne csak a talpakra fessen, hanem a lábujjakra, lábujjak közé is, én megfogtam a lányom lábák és kicsit széthúztam a lábujjaikat, hogy jól közéjük tudjon festeni. És miután elkészült a fotó, mi is mostuk le a festéket, hoztunk lavorban szappanos meleg vizet, a modell a kanapén ülve beletette a lábát a lavorba, mi pedig a földön ültünk és jó alaposan és aprólékosan mostuk a lábujjakat, talpakat, sarkakat, bokákat – én igyekeztem ezt minél csikizőbb mozdulatokkal csinálni, úgyhogy volt sok kacagás és kaptunk közben jó pár fröcskölést az arcunkra. Törülközőre nem volt szükség, a vizes lábakat bedugtuk a pólónk alá és abba töröltük bele.
Aztán egy szép nap Peti újabb innovációval állt elő: nem festékkel festett a csajokra, hanem mindenféle ehető anyaggal. Céklalével, spenóttal, sűrű paradicsomlevessel, jégkrémmel meg amit csak kitalált, így onnantól kezdve nem volt szükség lavorra meg szappanos vízre: miután elkészült a műalkotás, a festékanyagokat egyszerűen lenyaltuk a modellekről, vigyázva, nehogy egy csepp is rajtuk maradjon. Az újabb alkalmat adott nekem, hogy kiélhessem a csikizési vágyaimat, néha lassan és finoman mozgattam a nyelvemet, alig értem hozzá a talphoz, máskor gyorsan körkörösen. Peti akkurátusan videóra vett minden alkalmat és a huszonötödik születésnapomon egész különleges ajándékkal kedveskedett nekem: húszperces hangmontázst állított össze, amelyen kizárólag a lányok nevetése hallható.
Csodálatos időszak volt ez számomra, jó félévig tarthatott, addigra már nagyjából minden lány megvolt, akit Peti ismert és hajlandó volt a mi művészetnek álcázott élvezkedésünk alanya lenni. Peti ünnepélyes záróalkalmat szervezett, amire meghívott minden lábmodellt, de nem akarta nekem elárulni, mire készül, azt mondta, meglepetés. Azt hittem, a műteremnek is használt tetőtéri lakásába megyünk, de nem, egy BDSM-stúdiót bérelt ki erre az alkalomra. El nem tudtam képzelni, mit tervez, és hogy az izgalmamat még fokozza, azt is mondta, hogy ne egyek túl sokat előtte, mert fizikailag igénybe fog venni. Mit mondjak, nem kis izgalom volt bennem, amikor megjelentem a meghirdetett helyszínen. Egy régi százéves földszintes ház ajtaján kellett bemenni, onnan pár lépcső vezetett lefelé egy recepciószerű helységbe. Két hosszú fekete hajú domina fogadott klasszik bőrszerelésben, kedvesek voltak, de határozottak, elvezettek a bejárattól jobbra található kis öltözőbe, és felszólítottak, hogy vetkőzzek le teljesen meztelenre. Némi tétovázásomra biztosítottak arról, hogy nem, nem tévesztettem el a helyszínt, teljesen jó helyen járok, ez Petinek a bulija. Próbáltam kiszedni belőlük valamit, hogy mire számítsak, de annál többet, hogy nemsokára meglátom, nem voltak hajlandóak mondani, nyugodtan menjek még el vécére, sőt ezt ajánlják is, aztán az előtérben várnak.
Amikor ruháimtól megszabadulva visszamentem az előtérbe, a bejárattal szemközti két szárnyú ajtón keresztül vezettek be egy jó nagy terembe, ott pár lépcsőt még le kellett menni. A teremben tizenhat lányt láttam, a legtöbbjük ismerős volt a korábbi festészetekről. És ott volt Peti, ugyancsak anyaszült meztelenül, hanyatt fekve kikötözve X-alakban egy „András-kereszthez”. Egy másik kereszt is ott állt tőle jobbra, egyértelmű volt, hogy rám vár. Kicsit kiugrott a szívem, életemben nem voltam még kikötözve, pláne nem meztelenül, és ha egy percem lett volna gondolkodni, talán visszakoztam is volna, de erre nem volt lehetőség, a lányok körém sereglettek és odataszigáltak a kereszthez, ahova a dominák segítségével ki is kötöztek. A kereszt meglepően kényelmes volt, párnázott volt, kicsit meg volt döntve előre, legalább nemcsak a plafont tudtam nézni, hanem ráláttam a teremre és a bejáratra. Kicsit jobban megnéztem a termet, jó nagy belmagasság volt, ízléses faburkolattal, a bejárat amellett egy bárpultot is felfedeztem, ahol az egyik domina iszogatott valamit. A lányok zsivalya mellett valami háttérzene hangjait is ki lehetett hallani. Aztán jobbra néztem, Peti keresztje felé, de nem nézett rám, a plafonra meredt, némi szorongást fedeztem fel az arcán. A szőrös hónalját néztem egy ideig, ahogy kitart karral feküdt, majd visszafordultam, előre néztem, néhány lány a dominákkal beszélt épp valamiről. Becsuktam a szemem és vártam, hogy mi történik.
Hamarosan egy vizes ecsetet éreztem a felsőtestemen. Kicsit beleborzongtam, előre néztem és megláttam az egyik modellünket, ahogy éppen az én testemre fest, feltehetőleg vízfestékkel. Újra behunytam a szemem és éreztem, ahogy az ecset a hasamon rajzol egy kisebb köröket és a végén a köldökömbe is behatol. Eközben egy másik ecsetet éreztem a belső combomon, ahogy lassan le- és felfele halad. Majd újra megborzongtam, a harmadik ecset a nyakamnál jelent meg, gyors oda-vissza mozdulatokat végzett. Csikizett, halkan kuncogni kezdtem. Egy negyedik ecset is megjelent, mégpedig a talpamon, valami hullámvonalat rajzolt rá, egyre lassabb mozdulatokkal, a végén a lábujjaim közé is behatolva. Az ötödik ecsetet a fülkagylómban éreztem, viszketett, önkéntelenül megráztam a fejem. „Maradj nyugton!” – hallottam onnan, ez volt az első szó, amit a lányok hozzám szóltak, egész addig csak egymással beszéltek. Újabb ecset jelent meg a két lábam között, lágyéktájon, a zacskót kerülgetve. Innentől már nem számoltam, de mint utóbb kiderült, egyszerre nyolcan festettek rám, másik nyolcan pedig a Petire. A sok ecset mind saját ritmusban, hol gyorsan, hol lassan, hol egyenes, hol körkörös mozdulatokkal mászkált rajtam, éppen annyira csikizett, hogy végig kuncogjak, de nem volt nagyon durva. Időnként Peti furcsa nyerítő nevetését is meghallottam jobbról (sosem tudott normálisan nevetni), ja igen, ő nem szereti annyira a csikizést, mint én, főleg, ha őrajta csinálják, miközben sokkal csikisebb is, úgyhogy neki nagyobb kihívás lehetett elviselni a nyolc ecset mozgását. A dominák időnként fényképeket készítettek az egyes fázisokról.
Talán fél óra telhetett el, amikor a lányok úgy ítélték meg, hogy elkészült a nagy mű. Körbeálltak és csak nézegettek, a dominák pedig szorgosan készítették a fényképeket. Furcsa érzés volt, hogy meztelenül fényképeznek, de már szinte kezdtem megszokni a meztelenségemet, a lányok pedig tényleg úgy viselkedtek, mintha csak egy vászon lennék. Visszacsuktam a szemem és csak relaxáltam.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de egy váratlan pillanatban hirtelen sikítanom kellett. Jéghideg víz kezdett spriccelni rám mindenfelől. Ha nem lettem volna kikötözve, biztosan felpattantam volna, így csak felnézni tudtam, és nyolc lányt láttam (a „mások csoportot”, akik Petit festették), mindegyik kezében egy szódásszifon, amivel mossák le rólam a festéket. Közben további lányok is csatlakoztam, néha egynek-egynek elfogyott a víz a szifonjából és elment egy újért, de addig mások jöttek. A víz pedig dermesztően hideg volt. Ezzel nem is volt bajom, mert perverz mértékben imádom a hideg vizet. És nem csak azt a kellemesen frissítő hideget, ami nyáron a kerti csapból jön, hanem azt is, ami már rendesen fájdalmas. Ezzel engem extázisba lehet vinni. De azért az, hogy egyszerre nyolc irányból támadjon, az elég durva volt. Ömlött a víz a mellkasomra, hasamra, lábamra, sőt a fülembe is, később pedig valaki szemből az arcomba spriccelt, ment az orromba is, de kinyítottam a számat és sikerült valamennyi vizet felszívnom, amit megpróbáltam a közelemben lévő lányok irányába köpni. Egyiket eltalálhattam, mert sikított ugrott arrébb. Amikor a dermesztő víz az alhasamat támadta, akkor már elkezdtem kapkodni a levegőt, de közben nevetnem kellett véges-végig. A legdurvább az volt, amikor az egyik domina jó magasról a golyóimra célzott az egyik szódásszifonjával. Na az fájt, pont annyira, amennyire kellett. Ez volt az este egyetlen fájdalmas pontja, kellett, de kicsit erősebben már sok lett volna. És nem is tartott sokáig, ez az egész lemosási rész nem volt több pár percnél. Ezután a lányok törülközőket hoztak és elkezdtek dörzsölni, de olyan erősen, hogy a végén már szinte füstölt a testem. Aztán leszedték rólam a törülközőt is, és már szárazan, de még kikötözve feküdtem a kereszten. Most Peti következett. Erre nagyon kíváncsi voltam, mert Peti viszont a csikizésnél csak a hideg vizet utálja jobban. Még középiskolás korunkban az uszodában nagyon szerettem azzal bosszantani, hogy ha hideg vízzel tusoltam és elment mellettem, akkor direkt úgy álltam, hogy rá is menjen egy kis hidegvíz. Akkor sikított, ugrott egyet, aztán káromkodott, egyszer még neki is lökött a zuhanycsapnak. Szép lassan körbeállták a lányok a szódásszifonokkal, láttam az arcán, hogy retteg, kíváncsian vártam a showt. Amikor elkezdték rálocsolni a vizet, Peti úgy visított, mint a kismalac. Vergődött, dobálta a testét, amennyire tudott mozogni, időnként ezt hallottam tőle: „AZT A ROHADT... AZT A ROHADT...”, majd újból visított. (Egyszer később megkérdeztem tőle, hogy ezt a jeges szódafürdőt ő kérte-e vagy a lányok maguktól találták ki? Azt mondta, hogy ő kérte, de mint kiderült, nem azzal az céllal, hogy engem boldoggá tegyen, hanem magának akart egy kiadós szenvedést. Úgy láttam, mintha még meg is sértődött volna kics tazon, hogy én ezt ennyire élveztem.) A lányok ugyanazt a procedúrát hajtották végre rajta is, mint előbb rajtam, tehát ő is kapott vizet az arcába, majd a domináktól a golyóiba, na az a hang, amit akkor kiadott, leírhatatlan. Amikor őt is megtörölték jó alaposan és utána csak feküdt zihálva, még akkor is elmondta párszor: „Azt a rohadt... Azt a rohadt...” Aztán elkezdett röhögni, hisztérikusan. Az egyik lány odament és beletúrt a hajába – láthatóan már csak barátilag, műsoron kívül. Úgy tűnt, ennyi volt az este. A dominák egymás után eloldottak minket. Ahogy felálltam, az első pár lépés szokatlan volt, annyira hozzászoktam a fekvéshez, Petin is láttam, hogy kicsit szédeleg. Ránéztem, ő rám mosolygott és csak ennyit mondott: „Azt a rohadt...” „Azt a rohadt” – válaszoltam neki, odamentem hozzá és szorosan megöleltem meztelen barátomat.
(A történet fikció, ahogy a benne szereplők is, beleértve az első személyű elbeszélőt)
folyt.köv.