Fenyítést kaptam
2022. 12. 04. 00:32 | Megjelent: 559x
Tegnap voltam a domnál, jelentkeztem a kirótt fenyítésre.
Mondom a múltkor 200 ütésre emelte a büntetést.
Megkérdezte mivel és mennyit kaptam.
Mondom: 30 pálca, 50 paskolóval és 20 bot, 30 léc és 20 vágódeszka.
Erre ő: jó akkor kapok még 50-et a bot után kefével!
Elővette a bilincset, rám parancsolt, kezeket előre! Megbilincselt vele és odébb vezetett a karomat szorítva a deresre.
Ezután ugyan úgy lekötözött mint előzőleg, lábaim kikötözte terpeszbe, ahogy szokta. Bal kezemről levette a bilincset, a jobbat hátracsavarta, a bilincset átbújtatta a tangává összehúzott alsómon és úgy bilincselt meg újra, így kezem a gatyámhoz kötve a bilincs tíz centis láncával. Ezután a karomat még plusz lekötözte a dereshez, az izmaimon áttekerte a kötelet és úgy fölfelé húzva (mármint a fejem irányába) kötötte le a dereshez. Aztán még a combjaim is lekötözte.
Majd jött a verés.
A végén ugyan úgy elvágta a gatyám, mint múltkor, ahogy ígérte, majd eloldozott teljesen és sarokba kellett állnom. Közbe megnéztem és fogdostam a seggem, na erre hatalmasat rácsapott és rögtön kaptam még tízet fakanállal, hogy ne fogdossam.
Kicsit pihenhetett a fenekem, közbe megbeszéltük, hogy tetszett, mindkettőnknek nagyon :)
Kérdeztem mi lesz a többivel, ismét jelentkezzek majd?
De megbeszéltük, h unalmas lenne, legközelebb mást játszunk. De azért most játszunk el még egyet, úgy is bírom még és kell a fenekemnek verés. Vagy ha nagyon akarom, jelentkezzek Józsinál! Biztos örülne neki, ha leverhetné rajtam a büntetést.
Így újra eljátszottam, a fenyítésre jelentkezést. Most csak simán a deresre parancsolt és lekötözött, mivel az alsóm már szét volt vágva, gyakorlatilag csupasz volt a fenekem.
Ismét elverte rajatam a büntetést, mind a 200 ütést számolnom kellett.
Most jobban viseltem, hogy már forró volt a seggem, meg a számolás kicsit elvonja a figyelmet a fájdalomról.
mivel mocorogtam, időnként a combomra is kaptam, az nem számított bele, egyszer jókorát rávert a pálcával. Az még most is szépen látszik.
Kis pihenő után kaptam még a seggemre, csak úgy, mert megérdemlem :)
Persze nem engedett el a deresről, amit most nem is bántam.
Szóval jól el lett verve ismét, jobban mint a múltkor, néhány csík még most is látszik és érzem is.
Hozzászólások (0)