Vadászat 3

A nehéz bakancs tompán puffant a nő oldalán. Majd még egyszer. És megint. Fájdalmában összegörnyedve, távolról, tompán jutottak el fülébe a férfi dühös szavai.
-Mit csináltál? Mit csináltál?
Aztán csak annyit érzett, hogy a hajába egy erős kéz markolt, megrántotta és a bokrok, fák megindultak mellette.
A férfi maga után vonszolta, hátra sem nézve, végig az ösvényen a házig, fel a lépcsőn, át a küszöbön, a szoba közepéig.
Talpra állította, majd a pórázt átdobta a feje feletti gerendán. Meghúzta, hogy a nő sikoltva kapott a nyakörvhöz, a szegek belefúródtak a bőrébe, a nyakörv összeszorította a torkát. Két kézzel kapaszkodott a póráz csatjába, tartotta magát, hogy enyhítse a kínt és levegőt kapjon. A férfi rögzítette a póráz végét. A nő lábujjhegyen, egyik lábáról a másikra állt, hogy valahogy elviselhetőbb legyen a helyzete, miközben karjaival tartotta magát.
-Most megkapod a magadét, ha túléled, egy életre megtanulod, hogy csöndben kell maradnod, nem zavarhatod a vadászatot!
Összetalálkozott a tekintetük és a nő eddig soha nem tapasztalt dühöt és elszántságot látott a férfi szemében.
-Nem akarom a hangodat hallani.
Felkapta a nő ruháit a székről, ahol hagyta, kivette a bugyit és a nő szájába tömte.
Elégedetten hallgatta a halk mormogást, ami a rongydarab mögül kihallatszott.
Hátralépett és ránézett a nőre ahogy az elnémítva, kínlódva feszült előtte. Egy pillanatig nem a büntetést érdemlő kutyát látta, hanem a hófehér bőrt, kerek, kemény melleket, formás feneket, egy kívánatos női testet. Aztán eszébe jutott az elugró szarvas és arról a nő minden előző engedetlensége is.
Rettenetes dühöt érzett. Elütötték a kutyáját, elrontották a vadászatát, folyamatosan engedetlen aki mindezt okozta.
Kicsatolta a nadrágszíjját. A nő félelemtől tágra nyílt szemmel nézte, ahogy lassan kihúzza a széles bőrövet a nadrágjából.
Az első ütés a derekát érte. Megbillent, a másik lábára próbált állni, de így ráfeszült nyakára az örv. Széles piros csík jelent meg a derekán, hasán, csípőjén. Ahogy megbillent kicsit el is fordult, a második ütés a hátát érte, de a szíj vége a mellén csattant. A sikoly a tompítás ellenére is hallatszott. Az ütések sorban érkeztek, záporoztak testére. Magatehetetlenül forgott körbe, lábai remegtek az erőlködéstől, remegő karjaival nehezen tudta tartani magát, a nyakörv szögeit érezte, levegőt alig kapott, néha elsötétült a világ, távoli zúgás volt az ütések hangja. A vállától a combjáig piros csíkok borították, elgyötört feneke lángvörös volt. Az utolsó ütést már nem hallotta, elájult.
A férfi odaugrott a pórázhoz és gyorsan kioldotta. Elkapta a zuhanó testet, kivette a szájából a nyálas gombócot, levette a nyakörvet. Fölé hajolt és hallotta a nő légzését.
Ahogy lefektette a padlóra, a nő magához tért.
A férfi kivett egy bádogtálkát a fiókból, a csapból vizet engedett és letette a nő mellé.
-Igyál!
A nő, maga sem értette hogyan, hálás volt a gondoskodásért, hogy a férfi vizet adott neki.
Lehajolva ivott a tálból.
A férfi leült az asztalhoz, kicsomagolta a magával hozott ételt, kibontotta a bort és lassan falatozni kezdett. A nő az asztal mellett a földön feküdt, mindene fájt, de azt is érezte, hogy éhes.
Odakúszott a férfi lábához és nekitámasztotta fejét a térdének.
A férfi lenyúlt és kisimította csapzott haját a szeméből, megsimogatta a nő arcát. Ő feljebb kúszott és az ölébe hajtotta a fejét.
-Gyere ide mellém! - parancsolta.
A nő kikúszott az asztal alól és leült a széke mellé.
A férfi a fiókból egy kenőcsöt vett elő, aztán lágyan, óvatosan bekente a nő nyakát, hátát, fenekét mindenütt, ahol a szíj nyoma volt rajta. A nő a férfi ölébe hajtotta ismét a fejét, némán, hálásan tűrte a simogató kezét.
Folyt. köv.