Galamb (35)
Szubmisszív
Férfi, Meleg
  • VIP
Cikkek idő szerint
2022. 12. (32)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Ujjgyakorlat

11. 21. 17:16 | Megjelent: 302x
Ujjgyakorlat

Fiktív történet, kitalált helyszínekkel, szereplőkkel és eseményekkel.

Rövid tartalom:
1497-ben az uralkodói pár ellátogat Sevanzába (kitalált helységnév), ahol Alfonz király a gyóntatója által kirótt penitenciát kívánja felvenni.


A vasárnapi istentisztelet után Vasquez atya felém intett, és megvárta, míg a tömeg elhagyja a templomot.

- Fiam, ugye tudod, hogy hamarosan abban a kitüntetésben részesül Sevanza, hogy a fényességes Alfonz király és neje idelátogat.

- Igen, hallottam róla, atyám.

- Nos, mindenki tehetségétől függően ajándékokkal készül az alkalomra. Gondolkodtál már, hogy milyen ajándékkal készülsz?

- Elfogadom a tanácsát, atyám, bizonyára hasznomra lesz.

- Így is gondoltam, fiam. Nos, király urunk gyóntatója, a nagy tekintélyű Fernandez püspök, áldassék a neve, megfeddte urunkat, és penitenciául botozást rótt ki számára. Ám ezt az uralkodók nem saját ülepük beáldozásával szoktak magukhoz venni, kegyes tekintetük előtt más hasalja meg a derest. Püspök urunk értesített, hogy négy önkéntest jelöljön ki Sevanza városa, hogy urunk, királyunk idelátogatása alkalmával részesüljön a penitenciában.

- A tömlöcökben nincs elég bűnöző, akiket ki lehetne jelölni a kegyes feladatra? – kérdeztem vissza gyorsan, mert már kezdtem sejteni, mire akar rávenni Vasquez atya.

- A tömlöcök mélyén raboskodó bűnözők nem megfelelő önkéntesek, mert bár szabadulásuk érdekében szinte bármelyikük meghasalná a derest, a bot akkor kis kijár nekik, ha nem önként jelentkeznek rá. A város szabad polgárai közül kell érkeznie a felajánlásnak.

- Félig vagyok Sevanza szabad polgára – tiltakoztam. – Még két év inaskodás és három év segédi időszak választ el, hogy felszabaduljak a cserzőműhelyben.

- Nono! Szükség törvényt bont, fiam. Nem kell megvárni, míg felszabadulj, hány éves is leszel akkor?

- Huszonhét, atyám.

- Láttam, hogy a szüreti bál után te is azon legények közé kerültél, akit városunk poroszlói begyűjtöttek, és miután kijózanodtak a tömlöcben, a főtéren megcsapattak, mielőtt szabadon engedtek.

- Valóban így történt, atyám – pironkodtam. – Alaposan ellátták a bajom a poroszlók, de úgy vélem, rá is szolgáltam.

- Nincs ebben semmi hiba – ragyogott fel az atya holdvilágképe. – Fél éve is már ennek. Magadfajta erős legénynek meg se kottyan, ha időnként bemutatják a botnak.

- Gondolja, atyám? – fanyalogtam. – Valahogy nem kívánom a botot mostanában. Pedig a városi néppel mindig végignézem a főtéri botozásokat.

- Nem hozza meg a kedved? – az atya kenetteljes hangon folytatta. – Pedig épülésedre válna, és ha visszagondolsz az elmúlt hónapokra, bizonyára akad olyan bűnöd, ami miatt rászolgálnál a botozásra. Paráznaság, lustaság, ezeknek orvossága a bot, magam is szoktam javasolni a hozzám gyónásra járó legényeknek. Akik aztán felkeresik a poroszlókat, és ha nem is a főtéren, de egy félreesőbb helyen fizetnek néhány ezüstöt, hogy egy jó huszonöt botra deresre hasalhassanak. Akkor felírhatom a neved? Urunk, Alfonz király száz botütésre ítéltetett, így négy férfit kell találnom, aki önként hasal helyette a deresre, hogy kimérjék csupasz hátsójára a huszonötöt.

- Kérek gondolkodási időt, atyám – verítékezett homlokom, és az atya megszánt.

- Két napot kapsz, egy perccel se többet. Legkésőbb holnapután déli egy órakor itt légy a válasszal.

Csókra nyújtotta kezét, majd eltűnt a sekrestye irányában, térdet hajtva és keresztet vetve az oltár előtt.

Hazafelé tartottam a műhelybe, bár a vasárnap mindig az Úr napja miatt pihenőnapnak számított. Nem mentem be, inkább letelepedtem az árokparton, téptem egy-két fűszálat, és azokat szálakra bontva bátorítani próbáltam magam. Talán igaza van Vasquez atyának abban, hogy magamfajta erős legénynek meg se kottyan egy kiadós huszonöt bot. Ismertem már a poroszlókat, az utóbbi néhány évben szinte mindegyik táncoltatta a botot a fenekemen.

Felidéztem a közel tucatnyi alkalmat, és be kellett valljam magamnak, hogy előfordult, hogy szándékosan provokáltam ki, hogy deresre húzzanak. Bár ezt be is vallottam a poroszlóknak, amikor leszíjaztak, volt, amelyik megjegyezte, hogy ez nem is olyan ritka. Találkozott már más férfival is, aki kifejezetten kívánta a botot, és néhány havonta egy aranypénzt spórolt abból a célból, hogy megcsapassa hátsóját. Megemlékezett egy másik bűnösről, aki vélt vagy valós bűnei miatt évente három-négy alkalommal hasalt a bot alá, és elégedetten nyögdelt, míg kiporolták fenekét.

Voltaképpen már időszerűvé is vált számomra is egy huszonöt, mert idestova hónapok múltak el legutóbbi botozásom óta, és azóta csak gyűltek vétkeim. Általában Onán bűnébe estem, akit ezért a bűnéért az Úr halálra sújtott, de azóta a Magasságos törvényei enyhültek, így a maszturbálásért, főleg ha tucatnyi alkalommal is elkövettem, kijárt a bot.

Nagyot nyeltem, és újabb fűszálat téptem. Míg ezt is szálasra tépkedtem, lassan eljutottam addig, hogy nem véletlenül választott engem Vasquez atya. Erős, öles termetű legény voltam, nehéz fizikai munkákban erősödtem meg, és az eddigi botozások sosem viseltek meg annyira, hogy másnap ne tudtam volna felvenni a munkát a műhelyben. Egy ideig ki voltam téve gúnyos megjegyzéseknek, de ez csak addig tartott, míg egy másik inas vagy legény sántikált be a műhelybe, és fájdalmas arckifejezéssel tapogatta fenekét, elárulva ezzel, hogy nemrég kelt fel a deresről. Ilyenkor ő vált a gúnyolódás célpontjává, és ez rendben is volt így.

Két kezem ujjait egyenként nyitottam ki, aszerint, hogy mi szól a botozás mellett és mi ellene. A jobb kezem ujját akkor, ha arrafelé hajlottam, hogy időszerű lenne, hogy ismét kapjon botot a fenekem, míg a bal kezem ujja akkor nyílt, ha olyan érvet hoztam fel, hogy nem akarom megcsapatni magam.

Lássuk csak. Kívánom-e a botot? Kissé égő füllel vallottam be magamnak, hogy jobban kívánom, mint nem, így kinyílt a jobb kezem első ujja. Mi szól ellene? Mivel nagydarab voltam, ehhez mérten a fenekem is nagyobbra nőtt, mint a soványabb delikvenseké, ez mindig maró gúnyt váltott ki a poroszlókból és a bámészkodókból. Bár a poroszlók közül többen azzal biztattak, hogy szívesebben botoznak húsos feneket, mint csenevészt, mégis rendre megszégyenültem fenekem mérete miatt. Ki is nyílt a bal kezem egyik ujja.

Megérdemlem-e a botot? Mivel ismételten Onán bűnébe estem, kinyílt a jobb kezemen a második ujjam is. Ám azonnal felidéztem, hogy napokig kellemetlen ülés esett fenekemen, és a bal kezem második ujja is kinyílt.

Kiválaszthatom-e a botot, amivel elvernek? Általában a poroszlók hajlottak arra, hogy megkérdezzék a delikvenst, hogy vékonyabb vagy vastagabb pálcával számlálják rá a huszonötöt. Magam, mióta először vertek el férfihüvelykujj vastagságú, erős pálcával, szinte mindig ezt választottam, ha kérték véleményemet. Kinyitottam a harmadik ujjam is a jobb kezemen.

A fájdalom emléke azonban kinyittatta a harmadik ujjat a bal kezemen is. Minden alkalommal megkínlódtam a deresen, és a poroszlóknak gyakorta kellett megfeddniük, hogy csendesebben jajgassak, hiszen a múltban többször is megesett, hogy jobban bírtam a botot.

Ezzel az igazsággal nem mehettem szembe, hiszen magam is megfigyeltem, hogy nem mindig ugyanúgy nyögdeltet a bot. Bár általában akkor bírtam jobban a kemény ütéseket, ha bevallottan kívántam is, mégis előfordult, hogy bár épp nem fűlött a fogam ahhoz, hogy botot kóstoljon a fenekem, mégis a poroszló annyira kedvemre valóan mérte rám az ütéseket, hogy még a deresen el kellett ismerjem, hogy jól esik a botozás. Tehát egy alkalmas poroszló meg tudta hozni hozzá a kedvemet, és onnantól kezdve kínos jajgatás helyett elégedetten nyögtem a bottól.
Ezzel kinyílt jobb kezemen a negyedik ujj, ezzel elhullajtottam a kínzott fűszálat.

A következő kérdés már régóta agyamba tolakodott. A botozás után milyen fürgén szoktam felkelni a deresről? Itt azonban elakadtam, mert bármilyen jól esett is a kapott ütleg, kínos lassúsággal kászálódtam fel, miután kioldották a szíjakat. Minden alkalommal olyan alaposan helyben hagytak, hogy eltörődött testemet nehezen hoztam függőleges helyzetbe, miközben nadrágomat igyekeztem felcibálni. Vannak, akiknek ez gyorsabban ment, de nekem soha. Ki is nyílt a negyedik ujj a bal kezemen.

Ekkor megláttam a mesteremet, aki a templom után a kocsmában felhajtott néhány italt, és csak ezután igyekezett haza, hogy ne maradjon le az ebédről.

Mivel nem jutott más érv és ellenérv eszembe, elhatároztam, hogy megkérdezem a mesteremtől, hogy mitévő legyek. Máskor is adott már jó tanácsot, és tisztelettel meghallgattam szavait.

Meghallgatott, miközben tűnődve nézett engem.

- Voltaképpen nem szolgáltál rá, mert semmilyen kárt nem okoztál a műhelyben azon kívül, a pár napja történt festékes malőrön kívül. Gondoltam is rá, hogy megcsapatlak érte, de ki akartam várni, hogy még egy hibát ejts. Ugye, nem estél Onán bűnébe, mint a magadfajta legények közül sokan?

Pironkodva vallottam be, hogy az utóbbi napokban három alkalommal is a földre engedtem magomat, mint a bibliai Onán.

Mesterem gondterhelt arcot vágott, majd így szólt:

- Ez esetben feltétlenül meg kell kapnod a méltó büntetésedet. A poroszlók értenek hozzá, hogy alaposan megbotozzanak, és ez esetben, valljuk be, alaposan rászolgáltál.

Így történt, hogy meg se várva a két nap haladékot, már másnap délután felkerestem Vasquez atyát, és kértem, hogy írjon fel a listájára.

Az uralkodói pár három héttel később érkezett városunkba, és a könnyű estebéd után kivonultak a főtérre, hogy megtekintsék az Alfonz király penitenciájárul kirótt botozásokat.

Az első férfi a városka gyógyszerésze volt, aki teáival, főzeteivel segített a hozzá fordulóknak puffadás, haskór ellen. Mivel a papság gyakran vádolta azzal, hogy többet árt szereivel, mint használ, így őt tessékelték fel ezúttal elsőnek a deresre.

A szikár, negyvenes korú férfi szabadkozva helyezkedett el, és miközben deresre húzták, előre is bocsánatát kérte az uralkodó párnak és a többi jelenlévőnek, ha túlságosan hangos lenne a büntetése közben. Ennek ellenére meglehetősen jól bírta a botot, noha a poroszló kemény ütéseket mért mezítelen fenekére. Hangosan fohászkodott, és utóbb, amikor kioldozták, hálálkodott a büntetés miatt. Fenekét tapogatva, sziszegve olvadt a tömegbe.

A figyelem már a második delikvensre irányult, aki nem volt más, mint a hatalmas termetű patkolókovács. Több alkalommal is tanúi voltunk már a főtéren, ahogy szuszogva hasalt a deresen, és lihegve nyögdelte a botot. Már régebben elmúlt ötvenéves, és szabadkozott is, hogy noha gyakorta csapják meg, mégsem bírja csendesebben.

Az uralkodói pár egy udvaroncával meg is üzente neki a páholyból, hogy szerintük eltúlozta a nyögdécselést, hiszen a poroszló gyakran még le sem csapott, máris brummogó nyögés hagyta el a kovács száját. A megbotozott férfi, miközben felkelt a deresről, sóhajtozva védekezett azzal, hogy még az előző ütést nyögte, amikor máris jött a következő.

A figyelem a város tanácsának könyvtárosára, egy keszeg, idős férfira esett, akire fél város haragudott amiatt, hogy míg más keményen dolgozik, ő csak a könyvtárban tölti napjait. Biztatták a poroszlókat, hogy alaposan verjék el. Nehezen szánta rá magát, hogy lehasaljon, lamentált, latin nyelvű idézeteket citált, és többször is elmondta, hogy méltánytalanságnak tartja, hogy épp rá esett a választás, hogy ezen a nevezetes napon megcsapják. Míg deresre húzták, fel-felemelte fejét, és visszaemlékezett, hogy legutóbb másfél évvel ezelőtt kínálták bottal, ezt jól megjegyezte, mert aznap lett hatvannégy éves, és gazdája, a városi tanács elnöke, maró gúnnyal születésnapi ajándéknak szánta a huszonöt botot.

Az uralkodói pár leintette, és a megszégyenült könyvtáros hamarosan méltatlankodva nyögni kezdett, miközben a poroszló azon munkálkodott, hogy meg-megfeszített, csenevész fenekét alaposan megismertesse a bottal. A könyvtáros annyira belemerült a botozás elviselésébe, hogy figyelmeztetni kellett a végén, hogy ideje felkelni, és megköszönni a megtiszteltetést, emiatt még egy bónusz botütéssel is beleverték az illemet, amit tenyereivel a deresre támaszkodva kapott a fenekére, a tömeg nevetése közepette ugrott is tőle egyet.

Én következtem. Tisztelettel bemutatkoztam az uralkodói párnak, majd fenekemet simogatva a deresre néztem, amelyet a poroszló rám nézve kocogtatott a bottal, jelezve, hogy ne húzzam az időt. Feltérdeltem, majd kidomborítva fenekemet, lecibáltam róla a nadrágot, és végighasaltam a fekpadon. Már érkeztek is az első megjegyzések, miszerint akkorára nőttem, hogy nem fog beérni a derekamon átívelő szíj, és így a kelleténél jobban fogom rázni a fenekem. A poroszlók azonban rácáfoltak, mert gyakorlottan szíjaztak le, és aki a botot vette kézbe, meg is jegyezte, hogy ekkora fenéken sok botütés elfér. Meg is jegyeztem, de talán csak a poroszló hallotta, hogy remélem, szépen fognak látszani az ütések nyomai. Mindig kényes voltam a seggemre.

Nem először kaptam hasaltam meg a derest, és tisztában voltam vele, hogy nem utoljára, de ilyen alkalom talán csak egyszer adódik az életben, hogy az uralkodói pár fenséges szeme láttára nyöghettem a botot. A poroszló értette a dolgát, nem először botozott már, és jól ismerte a fenekemet. Azt is tudta, hogy a fenekem alsó részét kell jobban megbotoznia, ezt már tisztáztuk egyik előző verésemnél. Nagyokat nyögve nyugtáztam a kapott ütéseket, és el kellett ismernem, hogy igaza volt Vasquez atyának és a mesteremnek, erre a büntetésre bizony rászolgáltam. Mialatt nyögtem a botot, megfogadtam, hogy alkalomadtán fizetek a kocsmában a poroszlónak egy korsó seritalt, annyira kedvemre való volt, ahogyan újra és újra megnyögdeltetett a bottal. Más alkalommal is megesett, hogy egy-egy botozás után a kocsmában megbeszéltük a kapott huszonötöt, és hálám jeléül finom óbort, vagy erős seritalt fizettem neki. Ezúttal sem okozott csalódást.

Az uralkodói pár azonban ezúttal megüzente udvaroncával, hogy még nem bűnhődött meg Alfonz királyunk eléggé, emiatt nem kelhettem fel a deresről, míg meg nem repetáztatnak még tíz ütéssel. Hálásan köszöntem meg irántam való jóságukat, és a poroszló a tenyerébe köpött, és újra megmarkolta a botot. Alaposan megnyögdeltetett, még akkor is sóhajtoztam, amikor kioldotta szíjaimat, és az udvaronc leste a hála szavait, amiket alig tudtam összeszedni. Eddig mindig felkelhettem huszonöt botütés után, először repetáztattak meg. Nehezen hagytam el a derest, és míg felkászálódtam, a tömeg gúnyosan jegyezte meg, hogy milyen lassan kelek fel, mintha még kérnék a botból. Erre megráztam a fejem, és közöltem, hogy úgy érzem, eleget kaptam, majd felrántottam nadrágom is. Még egyszer kifejeztem hálámat az uralkodói pár felé hajlongva, és elhagytam megpróbáltatásaim színhelyét.

A poroszló nem sokkal később a kocsmában valóban odaült az asztalhoz, ahol borúsan bámultam a söröskorsómba.

- Na, ég a segged? – csapott a vállamra, fájdalmasan húzódtam el.

- Úgy megkaptam a magamét, hogy alig bírok ülni – vallottam be sóhajtva.

- Akkor megdolgoztam egy kupa borért, nem igaz?

- De, igen. Csapos, egy kupa bort a poroszló úrnak!

- Hogy ízlett a huszonöt?

- Meglehetősen kedvemre való volt – árultam el. – Már napok óta meglehetősen kívántam a botot.

- Akkor épp jókor jött az alkalom – biccentett, majd megmarkolta a csapos által elé tett kupát.

- Valóban. Rászolgáltam egy alapos botozásra – ismertem el.

- Akkor igyunk arra, hogy lecsillapították véredet, és egy darabig megint nyugton leszel – ezzel felhajtotta borát.

- Hogy néz ki a seggem? - kérdeztem, mire eltűnődött.

- Szerintem elég jól kicifráztam a bottal - felelte. - Remek látvány volt.

- Akkor jó - sóhajtottam elégedetten. - Már ezért érdemes volt hasalni egyet.

- Kevesen értékelik a munkámat, pedig én aztán beleadok mindent - kortyolt borába.

- Éreztem, úgy meg lettem botozva, mint annak a rendje.

- Ma este még egy botozásom lesz hátra - pillantott ki a homályos ablakon az alkonyuló égre. - A tömlöcben raboskodik egy követ, és hetente egy este én kívánok neki jó éjszakát ötven botütéssel.

- Az igen sok - véltem. - Magam is alig bírtam a harmincötöt ma.

- Az ő feneke így igényli - felelte. - Kezdetben, amikor jó egy éve a tömlöcbe került, heti kétszer hasalt, alkalmanként huszonötöt vágtunk a fenekére. Ezt azonban nevetségesen kevésnek tartotta, mert hazájában többhöz szokott. Így egyszer kipróbáltuk, hogy mit szólna ötvenhez. Annyira bevált, hogy azóta, vagy fél éve mindig így kapja az adagját, heti egyszer ötven jó botütést. Meglehetősen elégedetten nyögdel, és míg kapja a botot, még el is mondja, hogy milyennek érzi. Ezért hagyjuk őt a nap végére, aznap mindig ő kap utolsónak. Már mindannyian vertük, de elmondása szerint vannak már közülünk kedvencei, például mindig örül, ha én botozom meg. Elég húsos volt a feneke, amikor bekerült, mára már nem olyan vaskos, de még mindig jó botozni. Mindig hálásan kel fel a deresről, és soha nem felejti el hozzátenni köszönetéhez, hogy ha visszatér hazájába, akkor méltatni fogja, hogy ennyire alaposan még sehol sem verték el, és pironkodva bevallja, hogy kedvére van a büntetés, ami két éven hát heti ötven botütésre ítélte. A legvidámabb percek, amikor szeles a bab és káposzta ételektől, és egy-egy botütéstől recsegve távozik belőle a szél. Ilyenkor mindig elnézést kér, és azzal védekezik, hogy igen ritkán tudják úgy megkínálni a bottal, hogy megfingassák. Mind nevetünk, ő is pironkodva nevet, majd folytatjuk a botozást, és azzal biztatjuk, hogy egyszer úgy megkapja a magáét, hogy össze fogja csinálni magát. Erőtlenül tiltakozik, hogy ilyen még sohasem fordult elő vele, miközben elégedetten nyögdécsel, és fel-felsóhajt egy-egy ütés után, hogy "ez jólesett". A kiadós ötven után saját bevallása után jobbat alszik, és a feneke is gyorsan regenerálódik. Ahogy múlnak a napok, már egyre fürgébben mozog. Még fél évig lesz a tömlöcben, ha nem rendelkezik a tanács másképp, elvégre rossz hírt hozott.

- Hogy bírja a bezártságot?

- Nincs egész nap bezárva, kimehet a kis udvarra minden nap sétálni, és könyvei is vannak, azokat lapozgatja, míg be nem sötétedik. Bár már nem olyan fiatal, negyvenes évei közepén jár, naponta maszturbál, szerinte jót tesz az egészségének. Egyedül van egy cellában, és nem zavarja, ha mindenki odalát. Elvégre a többi cellában is folyamatosan maszturbál valaki, vagy ha többen is vannak összezárva, hát egymással pótolják a nőt. Ez is előfordul. Most azonban mennem kell, váljék egészségedre és javulásodra a botozás!

Ezzel átült a kovács asztalához, aki már korábban intett neki, és most rendelt egy kupa bort is számára a csaposnál.

A poroszló épp kupájáért nyúlt, amikor kissé sántikálva elhagytam az ivót. Büszkeséggel töltött el, hogy engem tartottak legtöbbre Alfonz király büntetésének délutánján, hiszen én nem huszonötöt kaptam, mint a többiek, hanem tízzel megrepetáztatták fenekem.

Ma délután nem kellett dolgoznom, botozás után másnap reggel kellett munkába állni. Elégedetten nyúltam végig fekhelyemen, hogy kiheverjem a kapott verést, és hamarosan könnyű, gondtalan álomba merültem.

Vége

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.