Már a második szeánszunk az új Subommal. (folytatás 2.a.)

Most kézre kellett állnia szétterpesztett lábakkal. A csuklóit a létra lábaihoz, a bokáit fent szintén a létrához kapcsoltam, kötöztem. (Közben persze figyeltem, hogy mennyire vörösödik a képe, de nem volt vészes.)
Most vettem a rövidebb szíjakból álló bőr korbácsot s fokozatosan, egyre erősebb ütéseket mértem a szabadon lévő, de elkötözött, golyóira és a még nem merevedő, lógó farkára is. Alaposan helyben hagytam a korbáccsal, majd még a szintén „kézre álló” belső combjait is megkenegettem azzal. Szépen kezdett pirosodni, majd már vörösödni is. Megtapintottam, melegedett is az ütésektől.
Így ott hagytam fejjel lefele lógva, majd hoztam teamécseseket, meggyújtottam s mikor már égtek egy ideje, s megolvadt a sztearin, akkor kézbe véve egyenként – kellő magasságból – megcsöpögtettem a golyóit, de a farkát, majd a popóit is. Arra is volt gondom, hogy a hónaljaiba is jusson a cseppekből.
Most vettem a rezgő „dilatator” rudamat gumiból és azzal játszottam, bökdöstem a golyóit, a farkincáját, a belső combjait, de végighúztam párszor a végét a vágatán is, meg-, megállva az ánuszrózsájánál s megcirógatva azt is. (Az első szeánsznál mondta, nem élvezi ezt, de ha én igen, tegyem meg, amikor csak akarom.) Közben rájöttem, hogy a vágata kimaradt a csöpögtetésből, így most pótoltam azt is.
Még kellett kicsit zsonglőrködnöm a madártollakkal is, különösen a végeit húzogattam a bőrén, hajlatokban, majd láttam már nagyon vörösödik a képe, így ezt befejeztem, és lassan leoldoztam a bokáit s hagytam, hogy azok, visszaérjenek a földre.
Így ott „állt” előttem, meggörnyedve, cseppekkel megspékelve, de teljesen nyitottan hátulról,lábai terpeszállásban. Meglódult a fantáziám és kihasználtam a lehetőséget, vettem egy vékonyabb pálcát, vagy inkább vesszőt és azzal elvertem szintén pirosra a popóit, de utoljára még – jól kimérve s pontosan eltalálva – az ánuszrózsáját is eltaláltam a vessző végével. Felnyögött, de szinte feldöntötte a létrát, ahogyan megugrott a teste. (Szerencsére számítottam rá és ráléptem az egyik létrafokra. Így a létra állva maradt.).
Szinte rögtön az ütés után rájöttem, hogy ezt elbaltáztam, mert a póráz vékony szíja ott maradt a vágatában, így az nem engedte, hogy a vessző vége eltalálja pont az ánuszrózsáját, és így az ütés nem érte el a célját. De sebaj, ennyi baj legyen csak. Legközelebb majd jobban odafigyelek, de Subom így is megérezte, amit kapott, s nem akartam megismételni.
(Legszívesebben azt parancsoltam volna neki, hogy Subként most Ő büntessen meg engem, a hibámért, de biztos voltam abban, hogy ez a parancsom teljesen megdöbbentette volna, biztosan nem tette volna meg, s ezért – mint parancsmegtagadót – meg kellett volna Őt büntetnem. )
Így ez maradt legközelebbre, de azért volt mit tennem. Le kellett vernem róla, mindenhonnan a szőrébe száradt sztearint a farka s golyói környékén, de ott, ahol nincs, nem volt szőre, mint a hónaljaiban, vagy a hasán - hátán, ott sem jön le némi kín nélkül.
Így is lett. Először a hátáról, a popóiról vertem le a fapaskolóval a rászáradt sztearin cseppeket, majd a hosszú bőrkorbáccsal a lábai közén át csapkodtam meg s jött/pergett le, ami lepergett onnan. Végül feloldoztam a csuklóit is, és hanyatt fektettem az ágyon s most már hozzáférve a bőrkesztyűvel szedtem le – ki a farka körüli bokorból a maradékot. Volt most is sziszegés, némi rángatózás a testén, de nem volt vészes.
Mikor mindenhonnan lejött s már nem volt a rajta sehol sztearin csepp, akkor kiküldtem a fürdőszobába, a tus alá, de előtte saját magam is meg”zuhanyoztam” ott, kint, nem is vékony sugárral, de csak a farka körüli bokrot. Utasítottam, hogy alaposan fürödjön meg, majd megtörülközve jöjjön vissza a szobába.
Közben én bevittem a konyhából egy vasszéket, amin volt párna is, de most azt levettem.
Mikor visszajött a szobába, akkor rátérdeltettem a székre, áthajolva a szék háttámláján és csuklóin újra feltett bőrbilincseknél fogva a vasszék lábaihoz rögzítettem azokat. Most nem csak a hátához, popóihoz, combjaihoz és természetesen a vádlijaihoz fértem hozzá, de a csupasz talpaihoz is.
Annyira szépek, hívogatóak voltak, hogy nem csak megmasszíroztam azokat az ujjaimmal, de alaposan el is vertem szép pirosra, míg csak már nem jajongott. Felnézve, ránézve láttam a szemében a kínt, de nem nagyon foglalkoztam vele.
Megint leoldoztam s utasítottam, hogy mászkáljon mezítláb a szőnyegen, majd a csupasz parkettán is. Kicsit sziszegett közben, de megtette. Most azt parancsoltam, hogy ugráljon a lábain, felváltva, én meg élvezettel néztem a teste izmainak játékát, a szép, arányos és izmos testét. A szája sarkában látszott kis kín, mert fájhatott a frissen elvert lábain ugrálni, de nem törődtem ezzel.
Leállítottam az ugrálását, majd magamhoz hívtam és újra felszereltem rá a bőr nyakörvet is a pórázzal, szintén jól meghúzva a vágatában, de most nem rögzítettem a nyakörvéhez, hanem annál fogva húztam az ajtóhoz és a póráz végét az ajtófélfában lévő egyik kampóhoz rögzítettem. Nem messze tőle odaállítottam a létrát és azon túl még a nehéz, főnöki fotelt is. Most egy másik, hosszabb pórázt húztam a farkára s golyóira, majd azt is átvetve, vezetve a lábai között, elvezettem a létra fokain át és hozzákötöztem a főnöki fotelhoz. Így ha meghúztam az ablak felé a fotelt, az a póráznál fogva a Subomat is húzta a farkánál, golyóinál fogva, de sokat nem tudott elmozdulni, mert akkor a másik póráz feszült meg, ami az ajtófélfához volt rögzítve és szintén a faroktőre s golyóira volt rögzítve. Csiki - csuki helyzet. Ez is volt a célom s most jött az igazi büntetése, a fenekelése.
Először a hosszabb szíjakból álló bőr korbácsot jártattam meg rajta, fokozatosan kezdve, de egyre nagyobb, erősebb csapásokkal, míg nem szépen kipirosodott, majd már vörösödött is mind a két, kívánatosan feszülő, gömbölyödő popója. (Arra azért vigyáztam, hogy fokozatosan haladva üssek, soha nem ugyanoda, így alig maradt nyoma!)
Majd eszközt cseréltem és most egy vékonyabb mogyorófavesszőt vettem a kezembe és ezzel folytattam a csapásokat a fenekére. Ezzel is fokozatosan ütöttem, egyre erősödően.
Nem csak láttam, de hallottam is a hatását, mert kezdett a Subom nem csak fészkelődni – már amennyire tudott így kikötve – de sziszegett is egyre erősebben. Én meg csak adtam a csapásokat neki, a testére, a feszes, vörösödő fenekére. Néha – néha, két ütés között meg is tapintottam, tapogattam a tenyeremmel, hogy érezzem mennyire melegszik a bőre. Melegedett. Nem kicsit, egyre jobban. 
Ő meg csak sziszegett, egyre hangosabban.
Hogy ne legyen hangos, ne tudjon kiabálni, kapott egy golyós szájpecket is a szájába, de nagyon rázta a fejét, mikor feltettem. A szemével könyörgött, így hamarosan levettem. (Azt hittem nem kap levegőt, de más volt az oka, amiért a golyós szájpecket nem akarta a szájában tudni.)
Így a golyós pecek nélkül kellett tűrnie az egyre csak erősödő és egyre sűrűbben érkező, vékony pálca ütéseit.
Biztosan nem lehetett kellemes, és fájdalmas is volt, de jól tűrte, zokszó nélkül, sőt bíztatott hangos szóval: „– Még, még, erősebben, Uram! Üss, üss, ne sajnálj! ”
Nem volt mit tennem, tettem, amire biztatott, ütöttem egyre erősebben.
Mikor már kezdtem sokallani, akkor abbahagytam a verését, de a fenekét, a popóit azért még megsimogattam, hogy érezzem mennyire melegedett fel/meg a bőre ott.
Alaposan.
Így hát erre a napra is megkapta a magáét, öltözhetett és mehetett haza.
(Vége)