Backstage 2.

Backstage (filmes kifejezés, annyit jelent, hogy a színfalak mögött)
(Figyelmeztetés: homoszexualitás és kínzás.)
Fiktív történet, melynek a valósághoz semmi köze.

2.

Adrian

Kedvetlenül turkáltam az ételben. A férfi, aki felgyújtotta érzékeimet, elérhetetlennek tűnt számomra. Ő már híres színész, míg én akkor is statiszta maradok, ha a film végén nem a huszonhetedik helyre kerül a nevem a stáblistán, hanem a tizenkettedik helyre. Dimitri kérésemre a D menüt választotta nekem, ami nem sokban különbözött a C menütől, csak annyiban, hogy vegetáriánus ételek sorakoztak ebben a kategóriában. Néhány éve lemondtam a húsról, voltaképpen már az óvodában is inkább a köret fogyott a tányéromról, és azóta fokozatosan elhagytam a húst, mára már nem tudnék olyan ételt enni, ami egy nem oly rég még érző lény maradványaiból készült. Különc voltam, és nem csak ebben a tekintetben.

Letettem a villát, és eltoltam a tányért. Kimentem a teraszra rágyújtani, ahogy ezt megtették már néhányan rajtam kívül, de a többség várta a kávét. A korlátra könyökölve beleszívtam a cigarettába, és az alkonyi fényekben játszó várost néztem. A hotel magas fekvése miatt ráláttam a város nagy részére. A teraszon még négyen cigarettáztak kissé távolabb, és beszélgettek. Innen nem tudtam kivenni, milyen nyelven, de nem is füleltem oda. Gondolataim inkább újra visszatértek a Paul Schwartzmüller nevű problémára. Elfehéredő ujjakkal nyomtam el a csikket, és épp megfordultam, hogy visszamenjek a társaimhoz, amikor beleütköztem egy karcsú, magas alakba. Ő volt. A szemem sarkából láttam, hogy egyedül maradtunk a kivilágítatlan teraszon, csak bentről szűrődött ki némi fény, de így is felismertem érzékeim felkavaróját.

- Folyton láb alatt vagy – sziszegtem anyanyelvemen, és ki akartam kerülni.

Két kezével elkapta vállaimat, és visszaállított a korláthoz. Beleszívott cigarettájába, majd áttette a számba. Ez nem az olcsó, sodort cigi volt, ezt nyomban megéreztem. Visszavette, és ismét beleszívott, majd mellém lépett, szemben a korláttal, ami az én hátamat nyomta. Angolul szólalt meg.

- Ki vele, mit akarsz tőlem?

A lényegre törő indítás lenyűgözött, egyszersmind az arcomba kergette a vért. Örültem, hogy ezt talán nem látja a gyér fényviszonyok között. Beletelt fél percbe is, míg össze tudtam szedni gondolataimat, és ugyanazon a nyelven válaszoltam.

- Az vagy nekem, mi testnek a kenyér, tavaszi zápor, fűszere földnek…

Mire kimondtam, már meg is bántam. Shakespeare-idézet akkor sem illett ide, ha már ekkor tudatosult bennem, hogy végzetesen beleszerettem. Mivel arcára nézni féltem, így a korláton pihenő kezét néztem. Újra a szájához emelte a cigarettáját, majd miután beleszívott, nekem kínálta az utolsó slukkot. Megremegtem a gesztustól, hiszen egy pillanattal előbb még attól tartottam, hogy sohasem ismétli meg.

Elnyomta a parazsat, majd áthidalva a köztünk lévő cirka arasznyi magasságkülönbséget, váratlanul megcsókolt. Borzongva viszonoztam, egész testem átforrósodott. A halk nyikordulás, ami azt jelezte, hogy valaki ismét kijött a teraszra, szétrebbentett bennünket. A rendező szeme lassan szokta meg a kinti szürkület fényviszonyait a benti világos után, ez elég volt arra, hogy még két szót váltsunk.

- Hányas…? – lehelte.

Nem volt szükség többre, értettem a szobaszámomat firtató kérdést.

- Négyhuszonkettes – suttogtam, majd befelé indultam, a társaimhoz.

A rendező felörült, amikor megpillantotta a színészt, rám ügyet sem vetett.

- Paul, épp téged kereslek. Mi a véleményed a… - a többit már nem hallottam.

Szám még mindig tele volt az ízével, és az étterembe vezető ajtónál még rendbe kellett szednem arcvonásaimat, mielőtt bemegyek.

Dimitri, Radu és a többiek észre sem vették, hogy kimentem, csak a visszatérésemre örültek fel.

- Adrian, mit szólnál hozzá, ha kiinnánk nálad a minibárt?

- Tőlem – vontam meg a vállam, arcom még mindig lángolt.

- Na, ne légy ilyen savanyú. Ilyen hideg van kinn, hogy ennyire vörösre csípte az arcod a dér? – ekkor már a folyosón dülöngéltek mellettem. Radunak ötlete támadt. – Leszólunk a portára, hogy hívjanak neked egy pillangót, aki megmelegíti az ágyadat, na mit szólsz?

- Ne fáradjatok – hárítottam. – Jó pár éve önellátó vagyok ebben a tekintetben.

- Aztán nehogy agyadra menjen a nőhiány! – Petru röhögött. – Mégis szólunk a portára, mert mi is önellátóak vagyunk!

Rezzenéstelen arccal néztem végig, ahogy betódulnak a szobámba, és kifosztják a minibár tartalmát. Felsóhajtottam, amikor becsuktam utánuk az ajtót. Részeg gajdolásuk lassan halt el a folyosón. Mivel nekik nem volt beszédes szerepük, másik emeleten laktak, többen egy-egy szobában.


Paul

A vacsora folyamán szóba jött, hogy ki hogy van megelégedve a ráosztott szereppel, és a rendező arra is kíváncsi volt, hogy mennyire mélyedtünk el a forgatókönyvben. Amikor rám került a sor, azt feleltem, hogy elég sok mindent ki lehet hozni a karakterből, és a szövegtanulással sem volt gondom.

A rendező ezután ismét a mikrofonhoz lépett, és míg a halk léptű pincérek leszedték az asztalokról a kiürült tányérokat, előhúzott zsebéből egy négyrét hajtott, gépelt papírt.

- Akinek a nevét olvasom, az álljon fel, vegyétek úgy, hogy most mindenkit bemutatok mindenkinek egyszerre.

Velünk, a főasztallal kezdte. Aki hallotta a nevét, engedelmesen felkelt, feltette a kezét, vagy kissé meghajolt. Vörösbort kortyolva vártam, hogy az irántam érdeklődő statiszta neve is kiderüljön. Nem kellett soká várnom. Amikor elhangzott az „Adrian Florescu” név, felemelkedett, és körbenézett a teremben. Megtapsolták, mint az előtte lévőket. Neve elárulta számomra, hogy román illetőségű.

A vacsora végeztén a társaság a kávéjára várva tovább zsongott a teremben. Mivel magam nem tartoztam a kávé kedvelői közé, így amikor láttam, hogy Adrian Florescu elhagyja a termet a terasz felé, kisvártatva utánaeredtem. Mivel nem szeretem a visszás dolgokat, idejekorán tisztázni kívántam vele a továbbiakat.

Beengedtem négy lengyel statisztát az étterembe, majd kiléptem a szürkületbe burkolódzó teraszra. November lévén amint lement a nap, érződött a hideg, és rajtam nem volt kabát. Nem akartam visszafordulni a székem támláján hagyott dzsekimért, inkább a zakós, farmeros férfi felé indultam.

Nem hallotta lépteimet. Épp megfordult, amikor odaértem, és kis híján nekem ütközött. Egymással szemben álltunk. Hogy meggátoljam távozási kísérletét, a vállainál fogva visszatoltam a korláthoz, majd cigarettára gyújtottam. Igyekeztem kifürkészni arcát, de a gyéres fényviszonyok erre kevés lehetőséget adtak. Mélyet szippantottam a cigarettából, majd váratlan ötlettel a szájába illesztettem.

Elfogadta. Hogy eddig nem szólt, azt vagy annak tudhattam be, hogy nem szószátyár fajta, vagy annak, hogy nem beszél semmi emberi nyelven, legalábbis olyanon nem, amit érzése szerint én beszélek. Azért némi angolt illett volna tudnia, hiszen az előttünk álló forgatás főleg ezen a nyelven fog folyni.

Nem várhattam tovább, kényszerítenem kellett arra, hogy felfedje kártyáit. Angolul kérdeztem meg tőle, hogy minek köszönhetem az érdeklődését. Már éppen vissza akartam térni az étterembe, hiszen nem méltatott válaszra, amikor Shakespeare egyik szonettjét kezdte szavalni izgalmas bariton hangján.

Egy pillanatra kiestem a szerepemből. A férfi kellemes csalódás volt számomra. Nemcsak amiatt, mert szinte akcentus nélkül beszélte az angolt, hanem visszafogottsága miatt is. Megéreztem, hogy a nyugalma látszólagos, háborog a mély. Még egy lépést kellett tennem, hogy teljesen tisztában legyek azzal, hogy kapható egy könnyed kalandra. A cigaretta utolsót parázslott, ahogy szájába tettem, majd elnyomtam, és ugyanazzal a mozdulattal magamhoz húztam egy csókra.

Ekkor már tudtam, hogy ő is meleg, és ahogy egyre bátrabban viszonozta a csókom, szenvedélyességéről árulkodott. Kívánt engem. Már biztos voltam abban, hogy nem színészként érdeklem, hanem férfiként. Törékenysége, vékonysága izmos, karcsú férfitestet ígért, és illata sem volt kellemetlen.

Eleresztettem, amikor a teraszra nyíló ajtó megnyikordult, és ő visszavonult. A rendező hunyorgott az ajtóban, rövidlátó szemére visszaillesztette szemüvegét, majd felderülve indult felém.


Adrian

A mozgalmas naptól elfáradva elnyomott az álom. Halk kopogásra neszeltem fel. Meztelenül az ajtóhoz lépkedtem, és elfordítottam a kulcsot. Paul az alig résnyire nyitott ajtón szobámba siklott, és megvárta, míg újra bezárom a szobaajtót.

Mivel kizártam a folyosó halk világítását, és este a spalettákat is megigazítottam, így a szobám sötétségbe borult. Arrafelé nyúltam, ahol őt sejtettem, és amikor megtaláltam a kezét, számhoz vontam, és belecsókoltam tenyerébe.

Zavartan dörmögött valamit, és nem tiltakozott, amikor a széles franciaágy felé vezettem a sötétben. Akkor sem mutatott ellenállást, amikor lenyomtam az ágy szélére, és hanyatt fektettem. Mellé dőltem, és mellére hajtottam fejem.

Tétova mozdulattal karolt át, és beleszagolt a hajamba.

- Kigombolod végre az ingem? – suttogta rekedten.

Lassan fejtettem ki ruhájából, a feleslegessé vált holmikat az ágy mellé szórva. Éjszakai látogatóm nem viselt cipőt. Amikor már nem találtam rajta semmit, újra mellé feküdtem.

- Te aztán tudod, mit akarsz – sóhajtotta, és oldalára gördült.

- Most épp téged – válaszoltam és ha már ott jártam, csókot leheltem fülcimpájára is.

- Ugye, számíthatok a diszkréciódra? – kérdése hihetetlenül csengett fülemben, hogyan is kérdezhet ilyet, ami magától értetődik.

- Titkom vagy, titkod vagyok – feleltem egyszerűen.

A következő pillanatokban felfedező útra indult testemen kezeivel, forró szájával. Nem okozott gondot, hogy ráhangolódjak, egyáltalán nem színész voltam most, és reméltem, hogy ő sem. Meglehetős rutinnal szeretkezett, odafigyelt rám, ellentétben néhány exemmel, akik hajlamosak voltak arra, hogy csak használjanak. Amikor befogta a számat, nehogy nyögéseimmel felhívjuk magunkra a szomszéd szobákban alvók figyelmét, kibuggyantak a könnyeim a boldogságtól, hiszen ritkán fordul elő, hogy ilyen gyorsan teljesüljön, amit szeretnék, és ekkor már tudtam, hogy a Paul Schwarzmüller nevű pók alaposan a hálójába kerített.

Paul magunkra húzta a takarót, és megvárta, míg lélegzetvételeim csillapodnak, közben az ő heves szívverése is csillapodott. Verítékes bőrünk egymáshoz simult, ahogy hanyatt feküdt, és fél karjával magára vont. Szíve dobogását hallgattam, és szavakat keresgéltem, de nem találtam olyat, ami kifejezte volna, amit érzek iránta. Úgy öleltem, mintha soha nem akarnám elereszteni.

Lenyújtózkodott az ágy mellé, ruhái után tapogatózott. Amikor megtalálta, amit keresett, visszahanyatlott mellém. Felparázslott cigarettája.

Hallgatagon szívtuk, és mint először, megosztotta velem finom cigarettáját. A sötétben lustán hevertünk, verítékes bőrünk megszáradt, a takaró melegében hajamban éreztem lélegzetvételét.

Valamivel később kattant az éjjeliszekrény lámpának kapcsolója, kicsusszant az ágyból, és összeszedegette leszórt ruháit. Néztem férfias szépségét, ahogy felöltözött. Nyúlánk, mértékkel izmos teste jószerivel szőrtelen volt, arcát is simára borotválta.

Néztem, ahogy zokniját is felrántja, majd ismét kitüntet figyelmével. Fölém hajolt, és búcsúzóul ismét megcsókolt, az este folyamán már másodszor. Nehezen tudtam elereszteni, de végül engedtem, hogy lefejtse magáról karjaimat.

Az éjjeliszekrényen lévő lámpa fényétől hosszú árnyékot vetett, miközben az ajtó felé lépdelt. Még egy pillanatra tűnődve visszanézett rám, majd elfordította a kulcsot, és mielőtt kilépett volna a folyosóra, óvatosan kikémlelt. Aztán kattant az ajtó, és egyedül maradtam.

Reggelig a bőrömön hagytam illatát.


Paul

Még nem volt éjfél, amikor elcsendesedett annyira a szálloda, hogy meglátogassam a kis román statisztát, aki majd' szinte egy fejjel volt alacsonyabb nálam. Hiába, aki 198 centire nőtt, mint én, az gyakran szembesül azzal, hogy a szeretőként szóba jöhető férfiak megálltak 170-180 centinél a növekedésben. Sajnos a neve nem jutott eszembe, pedig amikor vacsora után a rendező bemutatott mindenkit, még azt hittem, meg tudom jegyezni. Később meg már nem is törtem magam rajta, egyéjszakás kalandnak felesleges megjegyezni a nevét.

Várt engem, nem várakoztatott soká az ajtaja előtt. Mintha régtől ismernénk egymást, úgy ölelt, és arra sem kellett szavakat vesztegetnem, hogy itt igenis én leszek, aki hág, és ő, akit hágnak. Azt akartam, hogy örökké emlékezzen rám, és én legyek számára az etalon, aki mindig győztesen kerül ki az összehasonlításból, ha felidézi régebbi szeretőit, és akik majd lesznek utánam. Mégis meg tudott lepni, amikor befogtam a száját, nehogy hangosan örvendezzen orgazmusának, megéreztem kezemre csorduló könnyeit. Először azt hittem, fájdalmas volt számára a gyors aktus, de aztán lassan rájöttem, hogy a boldogság könnyei csordultak ki. Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Sokféle reakciót kiváltottam már szeretőimből, de egyetlen egy sem öntözött könnyeivel a jól sikerült szex után.

Nem sokkal később felszedelőzködtem, és bár tartottam attól, hogy nem enged el, belém is kapaszkodott, aztán mégis akadálytalanul hagyhattam el szobáját. Felemás érzelmektől gyötörve lépkedtem vissza a szobámba, és feküdtem be hideg ágyamba. Noha egyéjszakás kalandnak szántam, úgy véltem, ennél több is lehet benne, a forgatás idejére megtarthatnám. Ahogy ölelt, ahogy szeretett, nem volt kétségem afelől, hogy minden éjjel beengedne, de mit akarok én?


Adrian

Alig hittem el, hogy teljesült a vágyam, és Paul jött el hozzám. Vajon felkeres a következő hetekben is, míg a forgatás ideje alatt a szállodában lakunk? Ha neki is jó volt a szex velem, akkor talán folytatódhat.

A rendező már az első napon kijelentette, hogy reggel 9 előtt és este 6 után nem akar dolgozni, és ezt senkitől sem várja el. Ez mindenesetre jól hangzott. A kellékesek a reggeli közben körülöttünk sürgölődtek, és mindegyikünk ölébe hullattak egy csomagot. Alig múlt 8 óra, a rendező is ásítozott, majd a mikrofonba szólva köszöntött mindenkit, majd figyelmeztetett, hogy nem véletlenül kaptuk meg az aláöltözetet, mindenki vegye fel a jelmeze alá, mert kinn röpködnek a mínuszok.

Busz vitt minket az aznapi forgatás távoli helyszínére, utazás közben megtudtuk, melyik jeleneteket fogják ma felvenni. Radu szomorúan vette tudomásul, hogy már ma meghal egy pisztolylövés által, de a rendező megnyugtatta, hogy ezután is szerepelni fog a tömeges jelenetekben, és háttal fog látszani, senki se veszi észre, és a napidíj a forgatás teljes időtartamára jár neki. Megtudtuk, hogy a lázadó, hatszáz fősnek saccolt parasztsereget mi, a statiszták fogjuk alakítani, és csak harmincnégyen alkotjuk ezt a tömeget, utóbb számítógépes trükkökkel leszünk megsokszorozva, mintha valóban hatszázan lennénk. Ennek egyrészt anyagi okai voltak, hiszen hatszáz statiszta elhelyezése és élelmezése két hónapon át alaposan feladná a leckét, és elvinné a kulturális alaptól kapott pénz jó részét, másrészt könnyebb mozgatni és megjegyezni ennyi statisztát.

A rendező felírótáblával kezében hátrabotladozott a buszban, és egy-egy statiszta mellé odaült, elhessentve onnan a mellette ülőt. Amikor hozzám érkezett, Dimitru felkelt, és a helyére engedte. A rendező a kezembe nyomta a felírótáblát míg megtörölgette a szemüvegét, utána ismét visszavette, és rátűzött papírlapok közt kezdett válogatni, majd legfelülre tűzte azt, aminek tetején a nevem állt.

- Adrian Florescu, a filmbeli neved Johnny. Mit vállalsz be?

- Tessék?

- A nézők kapni akarnak valamit a pénzükért, valódi jelenetekkel jobban be lehet csalni őket a moziba. Ha nem vállalsz be néhány durvább jelenetet, akkor is megoldjuk, filmtrükkel már szinte bármit meg lehet. De ha bevállalod, akkor a szerződésben szereplő összeg jóval izmosabb lesz, ezt garantálom. A filmben minél több hiteles jelenetet szeretnék látni.

Zsebéből tollat húzott elő, és a papír fölé hajolt. Az általa durvábbnak jellemzett jelenetek voltak felsorolva, összesen nyolc. Rövid tűnődés után összeszedtem bátorságomat, így a rendező hat jelenetemet ki tudta pipálni.


Paul

A mai napon még nem volt jelenetem, ezt elárulta az is, hogy magamon hagytam a karórámat, és nem öltöttem jelmezt. A rendező a statiszták buszán utazott, néhány kocsi is kísérte a két buszt, az operatőrök és egyéb filmes szakemberek közül néhányan ragaszkodtak ahhoz, hogy féltett felszerelésüket saját kocsijukban hozzák az adott helyszínre.

Egy kastélyban forgattunk aznap, és a rendező már reggelinél lelkünkre kötötte, nehogy betébláboljon a jelenetbe, akinek ott semmi dolga. Például nekem. Ez más forgatásokról már ismerősen csengett, aki kíváncsi volt a jelenetre, noha nem szerepelt benne, pontosan kijelölték a helyet, ahol nem volt láb alatt.

Adrianon töprengtem. Túlságosan gyorsan történt az egész, minden olyan magától értetődő volt számára. Ennek két oka lehetett. Egy negyvenes éveiben járó meleg pasi annyira ínséget szenvedhet, hiszen már nem kapós a húspiacon, hogy minden alkalmat megragad. Ki tudja, mióta nélkülözött? A másik lehetőség nem tetszett nekem. Ha ennyire könnyen kapható, talán prostiként jut extra keresethez, ez sem ritka. Ám ha valóban prosti, akkor nincs kizárva, hogy rám ragasztott valami nemi úton terjedő betegséget. A kellemetlen eshetőségtől megborzongtam. Egyszer, egyetlen egyszer kaptam trippert egyik alkalmi szeretőmtől, nem kívánom vissza azokat a heteket, míg újra tünetmentessé nem váltam.

A forgatásra kibérelt kastély autentikusnak tűnt, érkezésünk előtt szorgos kezek eltávolítottak mindent, ami a modern kor kelléke, mindenesetre sehol sem láttam falon kúszó internetvezetéket, fénycsöveket, és hasonló anakronitásokat. A történet két-háromszáz éve játszódott, még a garázsokat is terményraktáraknak álcázták.

Nem voltam minden jelenetnél jelen, de kettőre azonban kíváncsi voltam. Az egyik a lakoma jelenete, amelyet a kastély ura ad a vadászteremben, a másik az erre az alkalomra tömlöcsorrá és kínzókamrává alakított pincerendszer, amelyben néhány nappal korábban még almát és zöldségféléket tároltak, legalábbis amikor lebaktattam a többi kíváncsiskodó között, azonnal megcsapta orrom az alma illata. A legnagyobb helyiség szolgált kínzókamrául, a boroshordók állványainak nyomát szalmával hintették fel, és néhány kínzóeszközt állítottak be a helyükre.

Letelepedtem a padok egyikében, amelyeknél kijelölték a nézők helyét, és figyeltem az előkészületeket. A rendező idegesnek látszott, folyvást a statisztákat igazgatta. Az egyik a nyújtópadon feküdt, bokájára és csuklóira hurkolt kötelek húzták szét testét, itt megigazította a felcsúszott daróc nadrág szárát, hogy ne látszódjon ki az aláöltözés. Így is borzongott a statiszta mezítlába, egy sminkes éppen ecsettel igazgatott el a testén némi vérnek és sárnak látszó anyagot, a statiszta kuncogott az ecset csiklandozásától.

Akiket a tömlöcökbe zártak, először egy edényből bekormozták kezüket és arcukat, hogy még szánalmasabban nézzenek ki, egyelőre még elég nyugodtan kapaszkodtak belülről a rácsokba, később kell jajgatniuk és könyörögniük szabadulásért.

Ám a figyelmemet mégis a deres vonta magára, melyre három stabil kamera is irányult, elárulva, hogy ott lesz a fő jelenet. Nagyot nyeltem, amikor felismertem a férfit. Adrian volt, akihez épp akkor lépett a sminkes, arcára néhány lila foltot, ujjasából kilátszó karjaira horzsolás matricákat ragasztott, majd lepillantott mezítlábára, és a rendező felé pillantva kérdezte, hogy elég koszos-e. A rendező elégedett volt a látvánnyal.

A rendező nem takarékoskodott a hangjával, tisztán értettük minden szavát.

- Nos, akkor a feladat, kissé szemtelenül, hányavetin viselkedni, amivel felingerli a poroszlókat, akik meg fogják botozni Johnnyt. Bevállaltad a maga valóságában a jelenetet, és hidd el, nem fognak kímélni, elvégre a felvételeken látni kell a nézőknek a botozás nyomát, azokat nem odafesteni fogjuk. Nem kell visszafognod magad, ahogy jön, úgy jajgass, szitkozódj, imádkozz, vagy bármi hasonlót produkálhatsz verés közben, csak egyet nem: némán tűrni. Nem fogják elhinni a nézők, ha így teszel. Ezt a jelenetet csak egyszer vesszük fel, elsőre sikerülnie kell, érted?

Adrian mélyet szusszantott, és kissé bizonytalanul bólintott. E pillanatban csodáltam bátorságáért. Biztos voltam abban, hogy hasonló jelenetre nemet mondtam volna.


Adrian

A rendező ellátott instrukciókkal, hogyan viselkedjek a deresen. Nem árultam el neki, és másnak sem, hogy fiatalabb éveimben néhány szado-mazo forgatáson is megfordultam, egyrészt, mert jól fizettek, másrészt, mert megígérték, hogy az arcom nem fog látszani, harmadrészt meg kíváncsi voltam arra, mennyit bírok, negyedrészt pedig bármennyire is megkínoztak, nem okozott maradandó egészségkárosodást. Így már nem volt ismeretlen számomra a deres, noha jó tíz éve mutattak be neki utoljára.

A csapó bekiáltotta a jelenet számát, és a kezében tartott eszköz csattanása jelezte, hogy elkezdődött a jelenet.

Néhány perc múlva már a poroszlók a deres felé taszítottak egy gúnyos megjegyzésem után, ezzel lehullott rólam a hányaveti viselkedés, és komoly riadalommal a szememben léptem a kínzóeszköz felé. Ebben a jelenetben csak én nem viseltem aláöltözetet, de a pince hidege miatt nem kellett aggódnom, a fali fáklyák fényétől, és az előttem álló megpróbáltatásoktól máris verítékpatak indult homlokomról. A poroszlók noszogatására feltérdeltem a deresre, majd lehúzva a nadrágot fenekemről, megadóan hasaltam végig, és míg deresre húztak, végighordoztam dacos tekintetemet a tágas helyiségen.

Ebben a pillanatban majdnem kizökkentem a szerepemből. Egy távolabbi padnál, ahol olyan sínészek és kíváncsiskodó stábtagok ültek, akik ebben a jelenetben nem szerepelnek, megpillantottam Pault, aki kissé előrehajolt, ahogy kíváncsian várta a fejleményeket. Előtte kellett megszégyenülnöm, ez arcomba hajtotta a vért. Még láttam, hogy a rendező elégedetten int felém, ő azt hitte, színészi tehetségem bizonyítékát látja abban, hogy elvörösödtem.

Igyekeztem nem gondolni Paulra, és a tucatnyi bámészkodóra, statisztatársaimra, akik a rácsok mögött sínylődve szintén ideláttak, és a nyújtón jajgató Dimitru-ra, aki derekasan igyekezett megszolgálni a napidíjat.

De a fő látványosság mégis én voltam, és a poroszlók, akik nekiláttak ellátni a bajomat. Már hajdani, szado-mazo filmekben való szerepléseimkor is észrevettem, hogy meglehetősen rendben lévőnek tartom a botot, és míg szégyenkezve nyögdeltem, be kellett vallanom magamnak, hogy hiányzott. Félreráztam a hajamat a szememből, és panaszosan lihegtem a poroszlóknak szerepem szerint, hogy az isten szerelmére, kegyelmezzenek, megígértem a vasárnaponkénti templomlátogatást, a nagyböjt betartását, hogy ezentúl időben beszolgáltatom a tizedet, és az ingyen robotolás miatt sem fogok lázadni, csak ne üssenek tovább.

A poroszlók is remekül alakították a szerepüket. A rendező tájékoztatta őket, hogy alaposan verjenek el, és tartották is magukat ehhez. Kétfelől felváltva mérték rám az ütéseket, és elégedetten hallgatták nyögéseimet. Akit még nem botoztak, azt gondolhatja, hogy játszi könnyedséggel ki lehet bírni, ám a szado-mazo forgatásokon gyakran kiderült, hogy néhány ütés után már korántsem gondolják ezt. Engem azért is hívtak egy időben gyakran ilyen jellegű forgatásokra, mert nem kényeskedtem, és el is vártam, hogy alaposan megcsapjanak.

Mégis, amikor kimérték az utolsót, és fájdalmas sóhajjal lehajtottam a fejem, már tisztában voltam azzal, hogy kár volt éveket kihagyni. Másképp alakult volna az életem, ha azután is évente néhány alkalommal a bot alá hasaljak, miután már nem hívtak szado-mazo filmekbe. "Istennek legyen hála" - suttogtam a szerepem szerint hálálkodva a magasságosnak, hogy túl vagyok rajta, de közben megfogalmazódott a gondolat bennem, hogy ezután legalább kéthavonta alávetem magam ennek.

Fenekem égett és sajgott, ami rendben is van ilyenkor. Nagyjából el tudtam képzelni, milyen látványt nyújthat. A kamera többször is végigsvenkelt rajta és az arcomon is, majd a rendező kiáltott: "Ennyi!", és valaki hűs ronggyal megnyomkodta fenekemet, miközben a poroszlók kioldoztak, majd megveregették a vállam.

Ezúttal kerültem Pault pillantásommal.

Folyt. köv.