Párducok

Lassan kifulladt a Krími Háború,méteres hóba temetkezett Szentpétervár, de este tízkor a Drinov palota ablakaiban hívogató arany fények lobogtak, a szolgák eltakarították nyírfa seprűikkel a havat a felhajtóról.
Úgy hírlik, Miklós cár is itt könnyítette haragját Szevasztopol elvesztése után. Háborúból megtért tisztek, súlyos bundákban rejtőzködő gazdagok gyülekeztek, mind férfiak, mint minden szerda este az elmúlt fél esztendőben.
A végtelen orosz világ legszebb lányai sorakoznak a bálterem oszlopainál, gyönyörű, élő kariatidák lenge háremhölgyként, kezükben ezüst tálcákon kaviár, lazac fekete rozskenyérkékre varázsolva művészi gonddal, harmatos kristály poharakban gyöngyöző pezsgő, jéghideg vodka, a hazatért ifjú tisztek női bájakra éhező tekintete már a lépcsőket keresi, ahol majd elszökhetnek egy-egy szépséges leánnyal valamelyik emeleti szalonba vagy diszkrétebb szobába, ahol az ágy végében kígyóként korbács lapul a kéjek fűszereként arra vágyóknak. Csilov herceg cári segédtiszt is egyenruhában feszít, bár maga a háborúban nem járt, elvegyülni látszik a daliás, hadviselt tisztek forgatagában.
Mindenki a híres mutatványra vár, ami a pletykák szerint a szerda éjszakák mágikus kezdetét jelenti. Eddig is halk volt a zene, most elhal végleg, láthatatlan gong zendül.
- Álljanak körbe, uraim, hagyjanak jókora helyet középen!- testére simuló fekete selyem ruhában macskaálarcos, káprázatos fiatal nő vonul lefelé a márványlépcsőre terített folyónyi vörös szőnyegen.
- Rouge et noire!- súgja Naumov kapitány a herceghez hajolva, hangja elcsuklik a fenséges látvány bűvöletében.
- Senki se mozduljon, uraim, csak féljenek, rettegjenek, gyönyörködjenek!
Középen áll Lilliana Drinova, ragyogó szürkészöld tekintete körbejár vendégein:
- Falhoz állítom önöket, tisztek és főurak!
Tapsol, két háremhölgy könnyű kézzel lebbenti fel egy rejtekajtó függönyét: három fekete párduc jő be nesztelen, lassan, fényes fekete körben állnak Lilliana lábai körül.
- Fegyverem nincs, most mégis hatalmamba kerültek, uraim! Senki se mozduljon!- finoman csettint, a három fekete párduc körbejár a tiszti gálacsizmák, kamáslis frakkcipők előtt. Némely arcon csodálkozás, némelyiken leplezetlen félelem, Csilov herceg az egyetlen, aki rajongó szemmel Lillianában gyönyörködik.
- Csak nem félnek a cicáimtól, urak?-, tapsol, párducai visszasétálnak lába elé, lefekszenek egymás mellé szorosan.
Lilliana rájuk fekszik keresztben, istennői ruhája szétnyílik, párducai fekete drapériaként simulnak fedetlenné lett nyúlánk lábai, hosszú combjai alá, valaki felhördül a falnál, a középen fekvő párduc morogni kezd, Lilliana hasra fordul, hófehér karjaival öleli az ébenfekete nyakat:
- Jól van, Karina, ne féltékenykedj! Felsegítene valaki, uraim?
Csilov herceg letérdel, kezeit nyújtja a fenséges idomárnő felé, ő könnyedén feláll, macskaálarcát fekvő párducai közé dobja:
- Elmehettek!- Csilov herceg marad térden, Lilliana összefogta lenge öltözetét, engedve még kicsit szabadon látszani szépséges lábait. Tapsol megint, egy háremhölgy hosszú láncú, ezüst szegekkel kivert fekete pórázt fűz a térdelő herceg nyakára, hosszú láncát úrnője kezébe adva.
- Kövessen, hercegem!- Lilliana a mögöttük lassan záródó ajtóból visszafordult:
- Mulassanak jól, uraim, vigyék magukkal szolgálóimat meghitt szobáimba, puha szalonjaim párnás rejtekébe!
Az előcsarnokban királynői nercbundát terítettek rá, a herceg felvette tiszti köpönyegét, póráza a magas állógallérba akadt.
- Csillagos, teliholdas ég van fölöttünk, kihajtatunk szánnal a krilovi mezőre!- rendelkezett Lilliana Drinova.
Repül velük a szán, két hatalmas hajtó a bakon, hátuk mögött a szán ölében Lilliana a pórázzal gyönyörű, téli széltől parázsló arca elé húzza a herceg arcát:
- Lehelj rám, hercegem, mit ittál: oly hideg vodkát, mint a szívem vagy pezsgőt, oly mámorítóan édeset, mint a csókom?- nerckucsmája alól párducbűvölő tekintet villan. Feszül a póráz, a herceg éhező ragadozóként veti magát Lilliana forró, illatos ajkaira.
Kifordul a lány az ölelésből:- Mit merészelsz, vadorzó muzsik?! Csókomért előbb szenvedni kell, mint eretneknek a máglyán!
- Amióta megláttam Önt a Podravszkaja utcán az őszi avarban sétálni aranykoronás fák ölelésében, gyönyörű arcát pompás kalapja félárnyéka simogatta; megkértem Plovdivot, a legjobb arcképfestőt: lesse meg Önt és örökítse meg imádott arcát, hogy legalább portréjában gyönyörködhessek nap mint nap, de ó, a híres Plovdiv visszaadta az előleget, nem bírta kikeverni azt a szürkészöld színt, ami az Ön szemében ragyog...
- Köszönöm, rabommá lett hercegem- átölelte a férfit, tányérsapkáját a suhanó szán mögé hajítva sűrű, párducfekete hajába túrt, majd visszaült helyére:
- Itt álljatok meg!
Leszálltak a szánról, a hajtók bundás szoborként ültek a bakon, orruk előtt ütemes párapamacsok mutatták csak, hogy lélegeznek.
- Vetkőzz!- Lilliana levette a bakról a hosszú hajtóostort, nerckucsmáját az ülésre dobta, kiengedte orosz kontyba zárt, derékig érő haját. Telihold és csillagos ég alatt nappali fényben ragyogott a krilovi hómező.
Idomár szemektől, röpke csóktól, kígyóöleléstől babonázva, fagytól remegve állt a herceg mezítelen, lába előtt katonásan összehajtva a cári sereg téli gálauniformisa.
- Hasra!-, Lilliana Drinova kimért öt lépést a hóban fekvő meztelen testtől, lecsapott a hosszú ostorral hétszer. Fröccsenő vértől lett szeplős a hó.
- Párducaim verés nélkül értik parancsaimat, téged ostorozni kell, hogy idomulj vágyaimhoz! Hej, Nyikolaj, van só a szánon?
- Három pudnyi, járdatisztításhoz.
- Öntsétek a hátára mind!
Fagytól, kíntól remegve jajgatott a herceg, Lilliana csizmás lábával hátára fordította a vértől, sótól csatakos hóban.
- Nagyon szeretem Önt!- fájdalmas, kínoktól elborult tekintet kereste a csillagok közt Lilliana gyönyörű szemeit.
- Tudom, de ez nekem kevés! Nem csak a szerelmed kell, nézz rám, azt bárkitől kaphatok: testedet, lelkedet, az életedet akarom kezemben tartani, játékszerem leszel, mint egy bábu, minek a sátáni gyermek letépi tagjait, leszakítja gombszemét. Tekerjétek köpenyébe, dobjátok fel a szánra!
Suhan a szán csillagos, teliholdas, szikrázó hómezőn, gőzös mozdonyokként párafelhőt fúnak a lovak. Lilliana Drinova lábai Csilov herceg köpenybe csavart, remegő testén.
- Hoztatok forró téglát a lábaim alá ?
- Hoztunk, goszpoda Drinova, de már kihűlt...
- Akkor szaporázzátok hazáig, mielőtt kis hercegem teste és szerelme hasonló sorsa jut!