Érdekes kaland Pakkal (1) Ákos

Régebben történt egy külföldi utazásom során, mikor Budapestről Moszkvába, majd onnan Leningrádba - mai nevén Szentpétervárra – utaztam. Akkoriban a vonat este 23 órakor indult Budapestről, másnap hajnalban cserélték ki a kerékpárokat Csapon, majd már hajnalban, pirkadatkor haladtunk el Munkács vára mellett. Késő délelőtt álltunk kicsit Kijev pályaudvarán, majd haladtunk tovább – át a brjanszki erdőn – és érkeztünk meg – már majdnem este – Moszkvába.
Mivel a négyágyas – turista - kupékban már nem volt szabad hely, így részemre az első osztályon, a kétágyas kupéban vásároltak helyet. Sokkal kényelmesebb volt, tágasabb a fekvőhely és mind a két ágy lent volt, azon ültünk nappal.
Már beszálláskor is elcsodálkoztam a kupétársamat meglátva, mert nem volt sem európai, de igazán ázsiai típusú sem. Az rögtön kiderült, mikor bemutatkoztunk egymásnak, hogy nem orosz, de nem is szovjet állampolgár, hanem koreai. Moszkvában tanult, harmad éves volt akkor a Lenin Egyetemen. Elsőre nem is értettem a szakját, csak mikor hosszabban körülírta jöttem rá, hogy olyan speciális repülőmérnökire jár, ami űrhajózásra is felkészíti.
Igen jól beszélt már oroszul, de azért érezhető volt az akcentusa.
Gyorsan összebarátkoztunk s a reggelikhez és a többi étkezésekhez már együtt mentünk át az étkezőkocsiba, ami a tőlünk harmadik kocsi volt a mozdony felé. A mienk volt a mozdonytól a hatodik kocsi.
Akkoriban minden kocsiban 2-2 gyezsurnaja (kalauz) teljesített szolgálatot úgy, hogy egyszerre csak mindig az egyik volt szolgálatban. Ha beértünk egy pályaudvarra, akkor mind a ketten a kocsi végein lévő ajtóknál álltak, letörölték a felkapaszkodó fogantyúkat a menetközben rárakodott kosztól és várták az új utasaikat, és elbúcsúztatták a leszálltakat. Menet közben meg szolgáltak teával – ha kértünk – és adtak újságot, ki-s beágyaztak s kezelték a vonatrádiót stb.
Mindenki a felszállás után „átalakult”, megszabadult a civil ruhájától és átöltözött szabadidő ruhába, majd éjszakai hálóruhába, mikor aludni mentünk. Az étkezőkocsiba, szabadidőruhába is lehetett menni étkezni, de civilben is. Viszont, ha megálltunk valahol egy pályaudvaron, akkor leszállni csak civil ruhába átöltözve lehetett és vinni kellett magunkkal az okmányainkat. (Ezt a leszálláskor ellenőrizték is! Az ok az volt, ha lemaradunk a vonatról valamiért, legyen nálunk okmány.)
A srác Pak névre hallgatott, ami számomra kicsit furcsa volt, de Ő ragaszkodott ehhez a névhez. Először nem volt nagyon közlékeny az anyaországáról, de másnap már mesélt arról is. (Dél-Korea)
Már az első esti átöltözésnél feltűnt nekem, hogy a nadrágja alatt volt egy hosszú alsója is s az alatt volt az igazi alsónadrágja. Ugyan már ősz volt, október, de nálunk még Magyarországon meleg volt – vénasszonyok nyara – igaz Moszkvában már hűvösebb volt, de plusz pár fok.
A rövid- és a hosszú alsót nem vetette le, csak a pantallóját, úgy húzta fel a tréningruháját azokra. (Később mégis már melege lehetett – igencsak fűtöttek a kupéban –) így mikor hálóruhára vetkőztünk már a hosszú alsó lekerült róla és az alsógatyájára húzta fel a pizsama alsóját, ami szintén hosszú volt. Felül csak egy póló volt rajta már, de az is hosszú ujjú. Rajtam csak egy fekete színű gatya (slip) és szintén sötét színű atléta volt, abban aludtam (látszólag), mert mikor a világítás elaludt, kibújtam azokból, mert igencsak melegem volt.
Észrevette, mert mikor éjjel felkapcsolódott a villany. Éppen Munkács váránál jártunk, azért, hogy ne tudjon senki fényképezni a vonatból! (A világos bentről a sötét kintit nem lehetett!)
Rám csodálkozott, hogy tök meztelen vagyok, de én nem zavartattam magamat ezen. Még csak be sem takaróztam, nem húztam magamra a kapott lepedőt s takarót sem. (Az utóbbit nem is tudtam volna, mert a fejem alá tettem egyébként is, korábban.)
Mikor elaludt újra a villany érdeklődően megkérdezte, hogy miért kapcsolták fel éjnek évadján a villanyt s én, mivel már máskor is tapasztaltam ezt, el tudtam neki magyarázni.
Az is látszott, hogy nem akar még aludni, mert felkelt s kiment – gondolom - pisilni. Majd mikor visszajött, körülményesen lehámozta magáról a hosszú pizsama alsóját s ott ült a sötétkék boxer gatyájában az ágyán egy ideig, majd most a felsőjét vetette le. Felállva a bőröndjéből kivett egy rövid pólót, de nem vette azonnal fel. Ott állt az ágyán, s jól láthatóvá vált, hogy merevedése van, mert igencsak kidudorodott elől a boxerja. Mg ácsorgott – gondolom, hogy jól láthassam a merevedését – és utána visszaült az ágyára pucér felsőtesttel.
Én ott könyököltem a saját ágyamon, de tök pucéran. Annyit azonban megtettem, hogy ráfordítottam az ajtó zárját. S vártam. Én is éreztem, hogy lassan megtelik a farkam vérrel, kezd merevedni nekem is. (Nekem ez jól látható, mert azonnal le-, visszahúzódik a makkomról a bőr és csupasszá válik a makkom.)
Pak érdeklődően nézte, nézte, majd nagyon óvatosan előrébb hajolt, hogy jobban lásson. Én meg felálltam s felkapcsoltam a fejem fölötti éjjeli olvasólámpát, de nem csak az enyémet, hanem Pakkét is. Ehhez át kellett nyúlnom az ágya fejéhez s így a merev farkam ott lengett az orra előtt egy darabig. Nem siettem el. Végre Pak megmozdult, odahajolt s megcsókolta a merev farkamat, majd óvatosan a lógó tökeimet is.
Hagytam. Ott állam előtte s mivel nem folytatta, rátenyereltem a fejére, hajánál fogva megfogtam, ráhúztam beletéve a szájába a farkamat. Végre Pak elkezdett szopizni, majd már a kezeit is használta s a tökeimet is egyenként, egymás után megszopogatva bekapta.
Mikor újra már a még mindig merev farkamra bukott, megfogtam a kezeimmel a füleit s ráhúztam annál fogva a fejét a farkamra, s megpróbáltam meg mélytorkozni, de nem lehetett, mert azonnal öklendezni kezdett. Így hagytam szopikázni tovább.
Lassan belejött s már maga is élvezte.
Lenyúltam, megragadtam a szintén merev, felfelé álló farkát s ráfogtam, de úgy, hogy a markomba a tökei is belekerültek. Együtt szorítottam meg azokat. Felszisszent.
Kicsit engedtem a szorításon, majd újra rászorítottam. Most már nem sziszegett annyira.
Ezt jó párszor eljátszottuk.
Mivel útban volt a boxerja, a hóna alá nyúltam, felhúztam, miközben toltam le a boxerét róla. Segített, így a térdén kötött ki a boxerja.
Most már feltérdeltettem az ágyán s míg szopikázott tovább, én megujjaztam. Először csak egy ujjammal – mikor már nem sziszegett- akkortól kettővel, de több nem ment bele, mert nagyon szorította össze a végbele izmait.
Egy ideig így tettünk, majd hasra fektettem s úgy ujjaztam meg újra, most már három ujjam is belement. Így hát lassan ráfeküdtem s felülről bele hatoltam, majd először csak lassan, majd egyre nagyobb tempóval döfködtem.
Nem akartam elmenni benne, így lassan ki akartam húzni a farkamat belőle, de hátrafogva összekulcsolta a zsemléimen s nem engedett ki belőle. Mivel a vonat közben rázkódott, ahogyan a váltókon áthaladt, így én is”mozogtam” benne. Neki ennyi is elég volt.
Már mind a ketten kifáradtunk, így visszakerültem az ágyamra, szerencsére, mert kopogtak s az egyik gyezsurnaja (kalauz) kérdezte meg, hogy valami baj van-e? Megnyugtattuk, hogy nincs, csak beszélgetünk, ezért ég az éjjeli lámpa.  S ha már ott volt, kértünk tőle teát, amiért én mentem ki – közben pisiltem s lemostam magamat – s visszafelé elvittem a teáinkat s az ajándék kekszeket.
Utána már hamarosan elaludtunk, de egymás karjaiban.
Szerencsére én reggel hamarabb ébredtem – hajnalhasadáskor – s Pak mellől visszaköltöztem a saját ágyamra s feloldottam a lezárt fülkeajtónkat is. Időben.
(folyt. köv.)