A jégmadár röpte - VI. rész

(megjegyzés a szerzőtől: bocsi a hosszú szünetért, egész nyáron gőzerővel egy regényen dolgoztam)

Az irodában történt kényszer-légyottot követően mindenképp beszélni akartam Laurával. Ritka helyzet állt fent, amikor én, a pasi, aki a munkahelyén hátulról elkapott és pár intenzív percen át dugott egy fiatal lányt, áldozatnak éreztem magam. Jó, talán nem is olyan ritka. Azt hiszem, számos házasságtörő, hűtlen fasz tekint magára úgy, mint akit csak levadásztak, mint aki lélekben ott sem volt, nem akarta, a körülmények kényszerítették erekcióra és behatolásra. Minden helyzet kimagyarázható, függetlenül attól, mennyire áll egy farok, milyen mélyen van valakiben. Ma már tudom, hogy mindennél jobban, eszemet vesztve akartam dugni Laurával. Ami rosszabb, ennél többet akartam.
Hiába kerestem, sem telefonon, sem on-line nem értem el, nem válaszolt, került, én pedig úgy éltem kettesben a nejemmel, hogy bár szinte mindent tudtam a viselt dolgairól, mégis én rettegtem a lebukástól. Csendben ettünk, néztük a sorozatainkat, mindketten nevettünk, de ő sem nézett a szemembe, én sem az övébe. A kezeink összeértek és néha kínosan elnyújtott, verítékes szexbe bonyolódtunk, én Laurára gondoltam és nem, nem akarom tudni, hogy ő kire, vagy kikre.

Aztán Laura egy nap keresett. Rövid üzenetet küldött, miután elmulasztottam a hívását. Azt írta, sajnálja, elragadtatta magát, túltolta, nem volt szép dolog, becsapott, kihasználta a pillanatnyi gyengeségem, beszéljük meg a dolgot, mert értékes számára a barátságom és így tovább.
Ennek önmagában gyanúsnak kellett volna lennie. De én akkor határozottan és elégedetten bólogattam: „Lám, belátja, hogy nekem van igazam.” Felvetette az időpontot és áthívott magához. Én átmentem, mert Ajna megint nem volt otthon a hétvégén. Odafelé menet vettem egy üveg fehérbort, amolyan baráti gesztusként, meg, mert így nevelt a mamám és egy csomag kotont is, amit magamnak azzal magyaráztam, hogy hát épp akciós és a mamám takarékosságra is nevelt az illem mellett és amúgy sem most fogom használni, az ki van zárva.

Amikor nyílt az ajtó Laura lakásán, számoltam a lehetőséggel, hogy köntösben, alatta vadító fehérneműben fogad, de csak a jól ismert lányt láttam, tekintetét örökkön kíváncsivá nagyító szemüvegében, frissen mosott hajjal, pólóban, farmerban, mezítláb, enyhén álmos pillantással. Még a kék melírcsíkokat is eltüntette tincseiből. Teljesen hétköznapi volt. És én legszívesebben máris rávetettem volna magam.
– Hoztam egy kis… – hirtelen elfelejtettem a „bor” szót, éreztem, hogy elpirulok, ahogy megpuszilta az arcom és megérintette a vállam.
– Köszi, tedd a hűtőbe – mondta, zsebbe süllyesztett kézzel el is csoszogott a kanapé felé. Nem rakott rendet különösebben, nem készült eperrel, pezsgővel, a falba épített tévén meg volt állítva a műsor, valami kiállítás megnyitójából lehetett látni jelenetet, legalábbis díszes csarnokban állt kimerevedve számos tag fényképezőkkel, kamerákkal, telefonokkal.
Mire a konyhából visszaértem, Laura már fázósan beburkolta magát egy takaróba és elindította az adást. Tényleg valami megnyitó lehetett, mindenki tapsolt, szólt a zene és torzított bödönhangon folyton felkonferáltak valakit a színpadra.
– Ami az irodában történt… – kezdtem bele és leültem mellé a kanapéra. A takaróból csak formás lábfeje látszott ki és én, szándékom és hitem szerint barátságosan rátettem a kezem. Azonnal kőkemény lettem a nadrág alatt a bőre selymességétől és a vágytól, hogy feljebb csúszhasson a tenyerem.
– Szép volt, jó volt – bólogatott Laura, le sem véve a szemét a tévéről.
– Nem kell szégyellned magad miatta. – folytattam – Az én hibám is.
– Jaja, vágom. Túl jóképű vagy, nem lehet neked ellenállni – vágta rá.
– Most mi a baj? Azt hittem, meg akarod beszélni. Rám haragszol?
– Egy kicsit, talán.
– De miért…? – előrehajolt és rácsapott a kezemre. Arca egy szemvillanás alatt felderült.
– Nézd! Ott a feleséged! – a képernyőre tévedt a tekintetem. Számos érzés tört rám, melyből nagy százalékot tett ki az újjáéledő haragom Laura iránt. Már értettem, miféle megnyitót látok.

A kábelcsatorna adásán a fekete, kockás szoknyába és fehér ingbe, magas sarkú cipőbe öltözött Ajnát pillantottam meg, amint egy előcsarnokszerű helyen a falnak szorít egy hegyomlásnyira kigyúrt, kölyökképű srácot és úgy csókolózik vele, mintha fél percen belül rájuk robbanhatna az épület. Csak mellékesen jutott eszembe, hogy ilyen elszántan és kapkodva szeretkeztem Laurával, néhány napja. Ajna haja rövidebb volt, mint tegnapról emlékeztem. Vagy csak nem figyeltem oda? Most is csak azért néztem meg jobban, mert a fiú, aki lehetett tán húsz éves, beletúrt, belemarkolt, durván hátrarántotta, hogy egészségtelenül nagy, bíbor, csillogó nyelvével végignyaljon a nyakán.
– Hmm, én is szeretem, ha egy férfi ezt csinálja – hallottam Laura hangját. Már nem tettette az unalmat. A dévaj-énje köszönt vissza.
Ajna is szerette, legalábbis most épp, piros-csillámosra festett ajkain élveteg, túláradó boldogság látszott, és ahogy a kamera eltávolodott, már látszott, a félmeztelen, szétgyúrt-széttetovált srác övcsatját rángatja türelmetlenül. Gépzene dübörgött, melyen csak a konferanszié érthetetlen szavai szűrődtek át olykor. Körülöttük a megnyitó vendégei, mindenféle jól öltözött, hétköznapi alak, férfiak, nők, még párok és idősek is, tapsoltak, füttyögtek és megállás nélkül kameráztak. Egy bátor valaki, akinek csak a keze jelent meg a képernyőn, közelebb óvakodott, felemelte Ajna kurta diáklány-szoknyáját, hogy befotózhasson a kéjesen ringó fenék alá.
– Mi a fasz ez?
– Előfizettem egy új kábelcsomagra – vonogatta a vállát Laura. Mosolygott, szeme ragyogott és, ahogy ránéztem, észrevettem két dolgot: bő, rajzfigurákkal mintázott fehér pólójának nyakrésze mintegy véletlenül, lecsúszott, finoman felfedve gömbölyű vállát. A nadrágja pedig ott hevert a kanapé mellett mindvégig. Rajta elegánsan félbehajtva a kék bugyi. Izzadni kezdett a homlokom: a takaró alatt meztelen!

– De mégis… miféle műsor ez? – kérdeztem, mintha ez lenne a legfontosabb.
– Erotikus fesztivál – mondta Laura és vékony pokróc alatt megmozdult a keze. Éppen az öle tájékán – Minden évben ilyenkor van. Veled akartam megnézni. Utánanéztem és láttam, hogy ott lesz egy közeli ismerősöd… – rosszindulatot, vagy kárörömöt láttam csillanni a szemében? Mindegy, mert beindultam tőle, kár tagadni. Kezem nyirkosra gyűrködte a takarója szélét és kétségbeesve néztem a jelenetet tovább. Mintha nem láttam volna még ilyet. Ajna nagy elánnal szopta a srácot, akinek robbanásig feszült vonásai vörös lázrózsákban égtek. Húsz évesen nem szokás infarktust kapni, de tán a pornósokra más fizikai-biológiai törvények vonatkoznak.
Váltott a kameraszög és Ajna ingamód mozgó feje fölött jól látszott egy idős házaspár, akik echte turistának voltak öltözve nagy hátizsákokkal, kézikamerával és a kopaszodó, decens úr lelkesen mutogatott az orális játék felé, magyarázva valamit elegáns, vastagon sminkelt nejének. Bizarr hely egy ilyen fesztivál.
– Nem tetszik? – kérdezte ártatlanságot mímelve Laura. Akkor már tudtam, hogy baszni fogunk, és, hogy akarok is baszni vele, de, hogy indulatból, bosszúból, szerelemből, állati ösztönökből, vagy csak azért, hogy halljam a meglepett sikolyát, azt nem tudom. – Ne félj, nem terveztem unatkozni akkor sem, ha nem kötne le. – letolta magáról a takarót és tényleg csak kerek, izzadságosan gyöngyöző combjai fénylettek és ahogy lágyan eltávolította őket egymástól, megláttam a punciját. Nagyon száraz volt a torkom. Fájt. Csak ki kellett volna mennem a konyhába, vízért, borért, jégért, akármiért, de képtelen lettem volna felkelni onnan.

– Nem biztos, hogy ez most jó ötlet – próbálkoztam álságosan, noha már a lábát simogattam, érezni akartam bőre meleg puhaságát, reszelős sóhajokkal húzódtam közelebb.
– Feldúlt vagy, kicsim? – simogatta meg az arcom. Bólintottam. Szikrázott a szemem, akkora taslit kevert le. Az izzadságtól mintha még jobban is fájt volna. Megint felém csapott, elkaptam a csuklóját és sötéten, kívánatosan felnevetett – Én is. Kurva mérges vagyok rád.
– De miért? – kérdeztem, fél szemmel figyelve, ahogy a feleségemről lekerül az ing, majd, mint egy darab zsákot, átvetik egy környezetébe nem illő, giccses fotel háttámláján és már kúrja is hátulról a pirospozsgás, ifjú titán, míg ő egyszerre próbál cukin belemosolyogni a környező összes kamerába.
– Te vagy álmaim férfija – mondta nagy komolyan és feltérdelt mellettem, hogy meglazítsa az ingem – és csókolóztunk, jól leszoptalak, rám is élveztél, simogattál, öleltél, azt hiszem, félig már belémzúgtál és nem rég még meg is keféltél. Kevés időt adtam rá, az igaz, de – közel hajolt a fülemhez és nyelvével megcirógatta a fülcimpám, aztán csalódott arccal elhúzódott – azért jó lett volna egy orgazmus. Tőled.
– Hát, ha csak ez kell…
– Ez kell – végignyúlt a kanapén, lábával meglökte a térdem, nem vetkőztetett és nem vetkőzött le jobban – úgyhogy most te jössz.

Tudtam, hogy mire vágyik és tetszett is a gondolat. A lábfejével kezdtem, apró csókokkal. A bokája után a lábszára jött és eljutottam a térdéig. Kis remegések futottak át rajta, ujjaival a hajamba túrt, éreztem körme gyengéd karcolását a fejbőrömön, felnéztem, ő pedig szeretetteljesen nézett rám. A pofonja nyomán még égett az arcom. Nem értettem, de ez is jól esett. Egy pillanatra bevillant egy kép, ahol csak ülök egy széken, ő meztelenségben tündöklik és csak pofoz és kacag és közben imádjuk egymást. Visszatértem a valóságba. A tévét nem kapcsoltuk ki, az elmosódott, artikulátlan női sikolyokról úgy tartottam, képzeletbeliek, hamisak, valójában sehol sem történnek meg. A valóság ez lett: Laura combjának sós-édes íze, a forróság és a balzsamos illat, ami az öle felől árad. Végül nem bírta, erősebben szorította a hajam a tarkómnál és e mozdulattal kérlelt, hogy haladjunk.
Belekóstoltam. Sóhajtott, meg-megreszketett. Újra végigszántotta a nyelvem a puha húst, nyögött, halkan kuncogott.
– Mmmm, végre – súgta. Én is így éreztem. Valósággal csókolóztam a puncijával. A csiklóját szívogattam, azt akartam, hogy gyönyörében sikoltson, azt akartam, hogy elárassza a számat szerelemmel. Éppen belefeledkeztem volna, amikor arrébb csúsztatta a fenekét és állam alá fogott fél kezével.

– Ó, nézd, milyen cukik! – mondta. Néztem. Az ifjú csődör és Ajna misszionáriusban kúrtak egy az előzőhöz hasonlóan ízléses pamlagon. Szorosan összeragadtak, Ajna lábaival kulcsolta a srác szorgos csípőjét és izmaihoz képest aránytalanul lapos seggét. A fiúból többnyire ez látszott, meg a rálocsolt tengernyi olaj, arca elveszett a feleségem nyakában-hajában, a kamera oly szögből vette az egészet, hogy Ajnára fókuszáljon. Ő tátott szájjal, ráncosan összeszorított szemmel, rákvörösen vonaglott, miközben pumpálták. Aztán a jelenet váltott és két vadidegen táncolt a színpadon, a rózsaszínre festett hajú nő saruban, vállán rómaiasan átvetett tógában, fél mellét szabadon hagyva, a pasi, magas, atletikus és borostás, pedig tiarában, szintén ókorias, női jelmezben valami lanyha, idétlenül lassú és hamis dallamra, miközben egy pucér, nagydarab nő hárfázott mögöttük.
– Á, majd odatekerek, ahol megint a feleséged jön – kapta fel Laura a távirányítót. Bizonyára ostobán néztem fel a combjai közül. Értetlenül viszonozta a pillantásomat, édesen elfintorodott, kezét kérdőn feltartotta.
– Mire vársz? Folytasd? Már egész jó volt…

Folyt.köv.