II, Ramszesz esete a bdsm-mel már Pesten (3)
2022. 09. 02. 11:02 | Megjelent: 536x
A kötélcsomóval való játszadozás és találatok után hagytam a Fáraót, hogy odaüljön a képernyő elé s szörföljön kedvére a bdsm videók között. Én addig mást tettem, míg csak nem hívott, hogy menjek oda. Azt láttam, hogy a videón látszott két srác”kezeli” egymást felváltva. Éppen azt lehetett látni, hogy az idősebb, úgy harmincas lehet, a fiatalabb, húszas évei közepén járó srácot, akinek eléggé nagy, húsos farka van és körülötte dús szőrzet, azzal „szórakoztatja, hogy széttett karokkal s lábakkal hanyatt fekszik a szőnyegen és a másik felülről egy gyertyával csepegteti a testét, néha egészen közelről is (látszik a teste megvonaglásából a kín). Majd a sztearin megszáradása után fapaskolót vesz a kezébe és annak élével veri le a megszáradt cseppeket, a bele ragadt szőrökről, ami szintén fájdalmas cselekedet. A fiatal srác vonaglik a kíntól, de mást nem tud tenni.
A Fáraó rám nézett mikor ezt végignéztem, majd lenézett magára, az ölére és az ottani gyérebb, fekete szőreire, és reménykedve megkérdezte:
- Ezt is meg lehetne így gyertyázni, majd leverni, Uram?
- Igen, mindent lehet, ha van, aki tűri, elviseli. – jelentettem ki nevetve és odanyúltam, megmarkoltam marokra a kevés szőrét és csavargatni, húzogatni kezdtem.
A Fáraó pedig halkan jajongott, sziszegett és lassan fel is emelkedett a fotelből. Így fogva és a szőreinél fogva vezettem ki a fürdőszobába, majd nyomtam le térdelésre annak kövére:
- Így maradsz! Itt vársz! – utasítottam és mentem a gyertyáért s gyufáért.
Visszaérve térdelésében hátrébb nyomtam a testét, mutattam támassza meg magát a két kezével hátul, majd a meggyújtott gyertyában már összegyűlt sztearint – elég magasról – az ölébe csepegtettem. Feljajdult, mikor a bőrét érték a forró cseppek.
- Hallgass és tűrj! – utasítottam és a másik kezemmel a hajába fogtam, hátrébb vonva azt, hogy a teste jobban hátrafeszüljön és most kicsit közelebbről csepegtettem újra, de most nem az öle bőrét, hanem a már mereven ágaskodó farkát céloztam meg.
- Húhh, ez fáj! – panaszkodott.
- Elmúlik idővel. – bíztattam és újra csepegtettem, de most a már a makkjáról lehúzódó bőrtelen részét célozva.
Elsőre nem sikerült, de másodikra már igen, igaz most megint nagyobb távolságból, felemelve a gyertyát.
- Aúúúúúúúúú! – jött az ordítás a Fáraótól és hanyatt esett, mert a karjait odakapta az öléhez s megszűnt a támasztéka. Még szerencse, hogy a hajába markoltam, így azzal valamelyest tartottam a testét.
- Te akartad, hát csak tűrd! – szóltam rá, majd így folytattam: - Lesz rosszabb is, mikor leverem!
- Igenis, Uram, én akartam, de nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni. – nyöszörgött.
Hagytam kicsit pihegni, majd visszamentünk a szobába és hagytam megnézni a videón a folytatást. (Addig is szilárdult a sztearin csepp a szőrén és a csupasz makkján.)
Mikor elégnek gondoltam és odanyúlva kicsit meg is húzkodtam újra a szőreit az ölében, a vállára veregettem, s mutattam megyünk vissza a fürdőszobába. Kicsit ijedten követett oda.
Hoztam egy szőnyeget az előszobából, azt lefektettem a padlóra, mert a kő hideg lett volna magában, majd hanyatt rá fektettem a Fáraót.
Szigorúan ráparancsoltam, hogy a kezeit tegye a dereka alá, feküdjön rá és semmi esetre se vegye ki onnan.
Biztonság kedvért az egyik lábammal rá is léptem a hasára, hogy ne tudja azt felemelni sem.
Így előkészülve vettem a hosszabb szíjakból álló, bőr korbácsot, s azzal kezdtem forgatva ütögetni az ágyékát, hogy feltördeljem a száradt sztearin cseppeket. Lassan ment, de ment. Ő pedig sziszegett.
Mikor elégnek éreztem már, akkor én is a fapaskolót vettem a kezembe és annak élével kezdtem leverni a feltört cseppeket a bőréről és főleg a szőreiről.
Most lett csak igazán sziszegés, rángatta a testét, de ezt hamarosan abbahagyta, mert rájött, hogy így a testét és főleg a merev farkát is érik a fapaskoló élei.
Mikor sikerült a szőrszálairól nagyjából leverni a sztearin cseppeket, a maradékot már kézzel szedtem le.
Utoljára hagytam a csupasz makkja bőrére száradt cseppet. Azt először csal a körmeimmel birizgáltam meg, majd kezdtem körbe lassan alányúlva lazítani, míg végre leesett a csupasz makkjáról.
Fellélegzett erre, nagy levegőt engedett ki magából.
Ráfogtam a még mindig merev farkára úgy, hogy a golyói is a markomban legyenek s annál fogva emeltem meg, míg feltápászkodott és beállítva a zuhany alá lezuhanyoztam a testét, de végül a zuhanyrózsát is lecsavartam és a csupasz gégecsövet a fejénél fogva előre döntött Fáraó végbelébe nyomtam, kimosva azt.
Hagytam letörölközni, de a farkát, golyóit a dörzstörülközővel magam dörzsöltem meg, alaposan, nem kiskínt okozva ezzel is.
Visszavezettem a farkánál fogva a szobába, oda az ágy elé, majd térdre kényszerítettem, szétrugdostam a lábait, s végül rányomtam a testét az ágyra. Ott volt kiterítve, akcióra készen.
Nem is haboztam, mert közben már kézimunkával a saját farkamat húzogatva felállítottam azt is, még rákerült a gumi, arra a síkosító és már hatolhattam is be a Fáraóba.
Kicsit vonaglott, míg teljesen belecsúsztam, de mikor már benne voltam s benne köröztem akkor már kezdte élvezni. Jó ideig tartott.
Mikor éreztem, hogy közeleg az ejakuláció, akkor kirántottam a farkamat, lehúztam a gumit arról és a Fáraó hátára lövelltem. Nem keveset! S többször is.
Utána elküldtem újra zuhanyozni, majd mikor visszajött a szobába alaposan körbenéztem mindenhol ne legyen rajta semmi áruló nyom, pirosság.
Így történt nálam a Fáraó (első) látogatása.
(folyt. köv.)
Hozzászólások (0)