Elhagyott épületben 1.
2022. 08. 25. 11:27 | Megjelent: 987x
A férfi és a nő egy lehetséges helyet keresgélt ahhoz, hogy a vágyaikat megéljék. Tudatosan keresték az elhagyatott helyeket, ahová a különféle játékaikat megszervezhetik és majd lebonyolíthatják. Egy város határában jártak és teljesen véletlenül kanyarodtak egy állítólagos templomrom irányába, amit az útjelző tábla mutatott. Meg is találták, de nem volt igazán jó helyszín, mert túl nagy volt a kockázata, hogy bárki, avatatlan megláthatja őket, ha ott valami nagyobb társasággal csinálnak bármit is. De ha már ott voltak, akkor körül sétálták a környéket.
Nem is messze a templomromtól volt egy elhagyatott épület. Igaz, hogy nem volt sok ablak, mert kitörték már, össze volt fújkálva mindenféle grafittikkel. Ajtók is csak hellyel-közzel voltak. De nekik épp ez keltette fel a figyelmüket. Először csak bekukucskáltak, majd elindultak felfedezni az épületet. Hát elég nagy felfordulást találtak benne. Összetört székek, asztalok, szekrények. Összevissza mindenféle papírok, szétdobálva a földön. Néhány koszosnál koszosabb fotel, még olyan hetvenes évekbeli dizájnnal. Összességében nem volt az épület rossz, de azt tudták, hogy ha itt bármit is akarnak csinálni, akkor előtte rá kell szánni egy napot, hogy egy kis kincstári rendet csináljanak.
Egymás kezét fogva mentek szobáról szobára. Beszélgettek. Az egyik szobában, vagy irodában, mert itt is inkább irodabútorok lehettek a szokottnál nagyobb rend uralkodott. Volt benne egy piszkos piros fotel, volt asztal, meg volt egy ágybetét is, ami már jobbára fekete volt a piszoktól. Meg ebben a helyiségben voltak egy sarokba összerakva mindenféle ruhák. Rögtön tudták, hogy ebben a szobában valaki él. Megrezzentek, hogy hívatlanul betoppantak ide, és azt is tudták, hogy azok az emberek, akik ilyen körülmények között élnek, nagyon érzékenyek arra, hogy a holmijukhoz senki ne nyúljon hozzá. Igyekeztek eljönni onnan a szobából, mielőtt a házigazda megérkezik.
Hirtelen mocorgást hallottak valahonnan a szomszédos helyiségből. Mintha ott lenne valaki. Miután nem bújt elő, a férfi úgy gondolta, hogy utána néz a zajnak. Átlépett a szomszédos helyiségbe, ahol egy toprongyos, szakállas sovány férfi volt összekuporodva a fal mellett. Annyit mondott, amikor belépett, hogy ne bántson! Nem is lehetett tudni, hogy melyikünk volt ijedtebb. Bejött a nő is. Megpróbálták megmagyarázni, hogy nem akarják bántani, sőt ők is megijedtek tőle, illetve a zajától. Nagy nehezen megtudták tőle, hogy nincs lakása, hajléktalan. Itt él már hosszú hónapok óta. Időről időre megjelenik itt egy társaság, akik, amikor részegek, akkor megverik és a holmijait kidobálják.
Lassan megnyugtatták s hajléktalant. Elmondta, hogy alkalmi munkákat végez. Itt megpróbált úgy berendezkedni, ahogyan számára a legkényelmesebb, de attól nem tud megszabadulni, hogy bárkinek a zaját hallja, azonnal megpróbál menekülni. Volt náluk néhány szendvics. Azzal megkínálták, éhes lehetett, mert vett a zacskóból és a férfi és a nő is elkezdett vele szendvicset eszegetni. Látszott a hajléktalanon, hogy oldódik a félelme. Egyre nyugodtabb lett és beszédes.
Egyszer csak a nő megszólalt. Megkérdezte, hogy van valami gondja vele? Mert, hogy sokszor néz rá. A férfi lesütötte a szemét és azt mondta, hogy csak azért néz, mert errefelé nem szoktak ilyen ápolt nők csak úgy járkálni. A nő megkérdezte tőle, hogy tetszik-e neki. A férfi még mindig szégyenlősen mondta, hogy igen, nagyon tetszik. A nő felállt a piszkos fotelből, amiben ült és odalépett a férfihez. Megfogta a kezét és a testéhez érintette. A férfi elrántotta a kezét, mintha megégette volna a női test. Ne féljen tőlem, mondta neki a nő. Nem félek, mondta, csak nagyon rég érintettem meg nőt. És ráadásul nem hiányzik, hogy férje megverjen, mondta. Nem fogja bántani, megígérhetem, mondta a hajléktalannak. Szeretne velem lenni egy kicsit – kérdezte a nő. A hajléktalannak nem volt ereje válaszolni, csak bólintott, de közben rá is nézett a nő kísérőjére. Ne őt nézze, hanem engem, gondolom nem vele akar lenni. A hajléktalan odanézett a nőre és megkérdezte, hogy valóban most komolyan mondta neki, hogy együtt lehetnek? A nő közelebb lépett hozzá, megfogta a kezét és egy határozott mozdulattal a melleihez nyomta. Most már elhiszi – kérdezte. A férfi lába megrogyott és azt hebegte, hogy most már igen. Akkor vágjunk bele, mondta a nő. Aztán egy határozott mozdulattal letolta a nadrágját és kilépett belőle. Levette a blúzát a melltartóját. Ott állt bugyiban és sportcipőben a hajléktalan férfi előtt.
A hajléktalan meredten bámulta. Aztán észbe kapott és azt mondta, hogy átmegy a másik helyiségbe, mert ott van a lavórja és megmosakszik alulról. Villámgyorsan átment és csak a víz csobogását lehetett hallani, amint egy edényből kitölti a lavórba a vizet és a lögybölés hangját, ahogyan mosakszik. Aztán előjött. Ruha nem volt rajta, teljesen meztelen volt, a fasza viszont már teljesen harcra kész volt. Vékony, de egész hosszú volt. A nő odalépett elé és megfogta a kezét. Vezetni kezdte. Odavezette az asztalhoz és a nő felült rá. A férfi faszát megfogta és gyönyörködve kezdte el húzogatni rajta a bőrt. Alig nyúlt hozzá, a férfi elélvezett. A sok spermája a nő hasára és a bugyijára került. Bocsánat, évek óta nem voltam nővel, rebegte. Nem gond, mondta a nő. Ilyen előfordul bárkivel. de így most le kell vetnem a bugyimat is, ha nem baj- mondta. Elegánsan letolta a bugyiját, megtörölte vele a férfi faszát is és odadobta a kísérőjéhez. A hajléktalan megszólalt, hogy őt zavarja, ha a nőt kísérő férfi látja, amit csinál. A nő szólt a kísérőjének, hogy megtenné-e, hogy átmegy a másik helyiségbe. Az bólintott és átment, de úgy helyezkedett el, hogy azért láthassa, ami a másik szobában történik köztük, mert nagyon izgató volt számára. Látta, hogy a nő visszaül a fotelbe és maga elé állítja a férfit. Majd megfogja a faszát és szopni kezdi. A hajléktalan teste megfeszült, a nő egy pillanatra abbahagyta és mondta neki, hogy bele ne élvezzen a szájába, mert akkor itt hagyja faképnél. Felállt a fotelből és őt ültette le, majd háttal neki beleült a farkába. Hosszú volt a szerszámja, ezzel a nő is akkor szembesült, amikor belecsüccsent. Kicsit fennakadt a szeme. Aztán egy pillanat múlva már tovább mozgott a faszán és ismét gyorsan elélvezett a férfi. De a nő még ekkor sem élvezett el egyszer sem.
Amikor leszállt a férfiról megkérdezte, hogy bírja-e még. Ő azt mondta, hogy igen, máris érzi, hogy keményedik. A nő ekkor az ágybetétre térdelt és mondtad a férfinek, hogy akkor most rendesen bassza meg őt, úgy, hogy elélvezzen tőle. A férfi mögé térdelt és a kérésnek megfelelően keményen nyomni kezdte a nőbe a farkát. Most már jól bírta a tempót és legalább egy negyed óra múlva sikoltott fel a gyönyörtől a nő és elélvezett. Majdnem teljesen ugyanakkor élvezett el a férfi is. Amikor kihúzta belőle, akkor csorgott a punciból a spermája. Egészségére, mondta neki a nő. A férfi még akkor is hitetlenkedve állt előtte, mint aki nem hiszi el, ami vele történt. A nő szólt a kísérőjének, hogy most már átjöhet.
Amikor átment, a nő ránézett. Aztán szólt a hajléktalannak, hogy várjon egy kicsit és megkérdezte tőle, hogy mennyi idő kell neki, hogy újra képes legyen baszni. A hajléktalan értetlenül nézett, hiszen most voltak túl már három aktuson. Bizonytalanul mondta, hogy nem tudja, de lehet, hogy nem kell sok idő. A nő azt mondta neki, hogy akkor szedje össze magát. Odahívta a kísérőjét maga mellé az ágybetétre. Elkérte tőle a bugyiját, amivel kitörölte magából a sok spermát, aztán mondta, hogy ez a kísérő jutalma és a kezébe nyomta a bugyit. Összemosolyogtak. Levetkőztette a kísérőját is, mondván, hogy ne lógjon ki a sorból. Közben a hajléktalan is visszajött és kíváncsian nézett. A nő mondtad neki, hogy jöjjön oda hozzájuk. Amikor ott volt, megfogta a faszát és újra húzogatni kezdte a bőrt a makkján. Aztán intett a kísérőjének, hogy jöjjön oda, majd a tarkóját megfogva szelíden a hajléktalan faszát a szájába nyomta. Szopjad kicsim - mondta. Finom a fasz és könnyű is szopni – mondta és mozgatta kísérő férfi fejét. Ne élvezzen el, szólt rá a férfire. Ha elmenne, akkor szóljon előtte – utasította. A kísérőjének meg megint mondta, hogy szopja szépen a faszt.
A nő felkelt az ágybetétről és az asztalon lévő kézitáskájához ment és benne kotorászott. Visszajött és egy üveg volt a kezében. Hagyd a szopást kicsim és fordulj meg, állj négykézlábra, mondta. Csak a seggedet tartsd fel, hogy hozzáférjek – mondta a kísérőjének a nő. Az engedelmesen tette a dolgát. Megfordult és a seggét teljesen szabaddá tette. A hajléktalan csak nézte, hogy mit csinál a nő. Az fogta az üveget és abból valamilyen olajat öntött a kísérő segge vágányába és masszírozni kezdte a fenekét. A kísérő érezte, hogy a nő az ujját a fenekébe tolta és ott mozgatta. Még ő maga is segített, hogy a nő ujjaira tolta rá a fenekét, hogy minél mélyebbre hatoljon az ujja. Aztán intettél a hajléktalannak. Neki meg mondtad, hogy lazítson. Aztán a kísérő már csak azt érezhette, hogy a hajléktalan faszát a segge bejáratához igazítja nő és azt mondja neki, hogy nyomd bele a faszodat. A kísérő érezte, ahogyan a seggébe csúszik a férfi fasza. Fájt, de mozogni kezdett, hogy lazuljon a záróizma. A nő mondta neki, hogy lazítson még jobban, mert akkor nem fog fájni, a hajléktalant meg utasította, hogy intenzívebben bassza a kísérője fenekét. A kísérő érezni kezdte, hogy a hajléktalan fasza egyre jobban lüktet, majd hirtelen forróság öntötte el a seggét és a hajléktalan felnyögött. Elélvezett. Kihúzta a másik férfi seggéből a faszát, aki érezte, ahogyan csorog belőle is ki a spermája, bár már nem volt túl sok. A nő a bugyijával letörölgette a seggéről az összes anyagot. Megcsókolta a kísérőjét és azt mondta neki, hogy ügyes volt. Megkérdezte tőle, hogy tetszett-e nekem is a műsor, mert neki nagyon. A kísérő is azt mondta, hogy igen. A nő felvette a ruháit, a bugyi kivételével, azt a hajléktalan férfinek adta, hogy hadd legyen neki is valami emléke. A kísérőjéhez fordult és azt mondta neki, hogy hamarosan újra találkozni szeretne és akkor is fog valami történni, de hogy mi azt majd csak akkor fogja megtudni. Nevetgélve mentek ki az ajtón és ültek be a kocsiba.
folyt.köv.
Hozzászólások (0)