Elrablás 1.rész (X)

Csütörtök este 19 óra 48 perc.
Kész vagyok. Neeem, nem lelki, vagy fizikális értelemben, hanem a tervemmel. Három hónapja szövögettem, rengeteg tematikus oldalt néztem, sok emberrel beszéltem, aztán más szolgáim szorgos munkája révén készült el az új helyiségem, a te új helyed. Gondolom nem elég világos, így az elején kezdem.
Először nem jöttél el. Majd nem is válaszoltál, végül itt a Pixien láttam meg, hogy mással vagy már. Pedig megszerettelek, megszegve a Dominák ősi szabályát, hogy a rabszolga, az rabszolga, nem barát, legfőképp nem szerető-, vagy még inkább társ, a szolga sokkal inkább egy használati tárgy, hogy egy klasszikust idézzek, olyan, mint „egy mákdaráló”, amit kedvel az ember, ezért vigyáz rá, de semmi több. Más szolgákon próbáltam levezetni dühöm, de ők is inkább elfordultak a részükre ok nélküli, ai irántad táplált gyűlöletemből táplálkozó brutális szadizmust súroló érzelemkitöréseim során…
Szóval itt ülök a szobámban, de a gondolataim már a holnap hajnalnál járnak, amikor újra a szemedbe nézek.
Így szenderedtem el a fotelben, mely mélyalvással járó álmomból a telefonom csörgése ébresztett.
Péntek reggel 04 óra 45 perc
Szundit nyomtam ösztönösen, majd a második figyelmeztetés előtt kiugrottam a fotelből, hiszen dolgom van! Gyors zuhany, smink, aztán irány az udvar, egy szolgám már kinn vár az utcán.
-Jó reggelt kívánok Úrnőm! Kívánja a lábcsókját? – kérdezte a lehető legalázatosabb hangon, amikor kiléptem az utcára és már térdre is ereszkedett.
-Nem érünk erre rá! – szóltam mogorván, de már csókolta is a csizmám orrát a szolga –, állj fel és induljunk!
-Parancsára igenis Úrnőm! – mondta fegyelmezetten és nyitotta előttem az ajtót. Beültem és szinte fel sem tűnt, hogy milyen finoman csukta be az ütött kopott furgon ajtaját. Körbement, beült és indított. A tompított fény alig világított a hajnali sötétben, mégis suhantunk az úton, Pápára tartottunk, jó 50 perc az út.
-Büdös van ebben az autóban, ha beveszi a hajam, vagy a ruhám a szagát, akkor azt nagyon leverem rajtad – morrantam, egy halk, alig hallgató
-igenis Úrnőm – volt a válasz.
A GPS jól navigált, a sebességhatárokat se tartottuk szigorúan, így idő előtt kanyarodtunk be Pápán a Tesco parkolóba, ami szinte teljesen üres volt.
Pápa, Celli út, Győr-Moson-Sopron megye, Magyarország.
Péntek, reggel 05 óra 38 perc
Egy egérszürke C3-as Citroën gurult be a parkolóba és parkolt szinte pontosan mellénk.
-Ő az, vigyázz, nehogy baja essen! – adtam ki a szűk szavú utasítást.
-Értetem, vigyázok Úrnőm! – válaszolta a szolgám és már szállt is ki, az autót megkerülve egy alig érezhető huppanás után már nyílt is a raktér ajtaja, majd gyömöszkölés és csapódás.
A világ legtermészetesebb nyugalmával ült vissza mellém Szabolcs, meg is ijedtem egy pillanatra, olyan profin csinálta a dolgát, mint aki mindig ezt teszi. Azt tudtam, hogy rendőr, de, hogy ilyen egyszerűen bedob egy közel száz kilós férfit a kocsiba, ezt nem hittem volna.
M85-86 főút Győr-Moson-Sopron megye, Magyarország.
Reggel 06 óra 06 perc
A Clarion autórádió túltolt hangzásvilágú időjárás -jelentése próbált versengeni a Peugeot furgon morgó motorzajával, mikor kiszaladt belőlem, hogy
-Ugye nem lesz baja? – kérdeztem Domina szerepemből kizökkenve, aggódva.
-Nyugodjon meg Úrnő, a lehető legkörültekintőbben jártam el! – és már újra úton is voltunk. A Nap most kelt fel, aranyló fénye szinte vakított a szélvédőn keresztül és vagy emiatt, vagy az izgalom, de közelről se volt olyan kényelmes az utazás, mint idefelé. Az idő is lassabban telt, pedig bőven 100 km/h felett járt a sebesség mutatója. A ház elé bekanyarodva Szabolcs kiugrott, profin nyitotta a retesszel zárt kertkaput, majd visszaülve bejárt az udvarra.


-Járj a hidas elé! – utasítottam, így is tett, kicsit rá is tolatott. – A kertkaput bezárom, te addig vidd be! – majd kiszálltam a kocsiból és elindultam a kapu felé. Nem csak a reteszt fordítottam rá, egy kerékpárzárral is összekötöttem a két szárnyat, majd a kiskapu felé mentem, ellenőriztem, az is zárva volt. Hetekkel ezelőtt lemondtam minden programom a hétre, a szembe szomszédok nyaralnak, még 10 napig, a kertszomszéd ház évek óta lakatlan, csak megy tönkre, a másik oldalon pedig a faluhatár, gyakorlatilag a kutya se jár a kiserdőbe, úgyhogy minden adott volt ahhoz, hogy zavartalan legyen a hetem. Mire visszamentem a hidashoz, már nemhogy benn volt az új lakója, de anyaszült meztelen is volt, keze a háta mögött- lábai pedig egy méretes távtartóval terpeszbe bilincselve, a nyakába lakatolt póráza pedig a falból kiálló vaskampóhoz láncolva feküdt a földön bosszúm tárgya.
- Egy kávét? – kérdeztem Szabolcsot, aki igent mondott. – Tudod mit, hol találsz, két cukorral kérem – folytattam, ő pedig elindul a konyhám felé.
Ott álltam és gyönyörködtem, szívemnek szép és mégis oly szomorú látványban, mikor elkezdett mocorogni, szemét kinyitva hunyorogva éledezni.
-Hol vagyok? Miért vagyok itt? Úrnőm, Maga az?! – kérdezte remegő hangon, szinte gyermeki aggodalommal. – Megnedvesedett a puncim, olyan izgató volt a pillanat!
-Nálam vagy, a rabom vagy. Én raboltalak el és ebben az egy hétben megkapsz mindent, amit rabszolgaként megkaphatsz, vasárnap pedig dönthetsz, maradsz, vagy mész. Ha mész, soha többet nem fordulhatsz vissza, ha másképp döntesz, úgy fogod élni életed, mint ezen a héten! Megértetted?
-De miért?
-Megértetted?! – emeltem fel a hangom.
-Meg de…
-Ha megértetted, akkor kussolsz. csak akkor szólalsz meg, ha kérdeztelek, vagy ha előtte engedélyt adtam rá! Különben így jársz! – és a hidas külsó falára akasztott karikás ostorral lecsaptam rá. Egyszer. Majd még egyszer és újra. És újra és újra. És ismételten…
…Azt sem vettem észre, hogy Szabolcs ott áll mellettem a gőzölgő kávémmal. Elismerően szisszentett, amikor abbahagytam.
-Kérdezhetek Úrnőm? – kérdezte Szabolcs.
-Kérdezz! – miközben belekortyoltam a kávémba.
-Ez vár rá egész héten?
-Ez?! Ez még csak a welcome… - néztünk együtt végig a megkorbácsolt meztelen testen, amely ott remegett a hidas szalmával borított koszos padlózatán.
-Uhhh. Nem irigylem szegényt!
-Nem én sem, de amit tett, ez a legkevesebb! Kérsz kávét? – kérdezte a földön remegve kuporgó férfit.
-Kaphatok? – kérdezte beletörődve a férfi.
-Hát persze! Nyisd a szád! – utasítottam, ő pedig szó nélkül tárta nagyra ajkait. Odaléptem hozzá és a lábai között gondosan a golyóira, farkára helyeztem jobb lábam súlyát, egy „ááá” hangzott el, amikor egy adag taknyot felszívva belekortyoltam a kávémba, majd a lábfejem megtekerve, mintha cigaretta csikket taposnék el, megtaposva a férfiasságát szájába köptem. – Ez jár neked! – mondtam egyáltalán nem őszinte mosollyal, mert fájt, hogy akit szeretek, bántanom kell…
Folyt.köv.