Esti mese I.

A fotelben ült és újságot olvasott, az állólámpa világított a sarokban. A rózsaszín fal mögötte sárgásba hajlott a lámpaernyő miatt. A nyusziformák pedig kirajzolódtak a falon. Mindig morcos képet vágott, innen lehetett tudni hogy pénzügyi témában olvas. Ha politika volt soron már inkább lapozott egyet, ha nem tetszett valami.
Mindig igyekeztem kivárni, mikor valamin hümmögött, mert olyankor jobb kedve volt. Amig erre vártam, a nyuszis szőnyegen olvasgattam vagy színeztem. Szerette ha mindig a közelében vagyok, még akkor is ha nem tartott igényt a figyelmemre. Félszemmel mindig figyelte, hogy mit csinálok. Néha elmosolyodott és ha felnéztem és észre vettem, zavartan az újságjába temetkezett. De olykor rám mosolygott kedvesen. Ez mindig valami mocskosat jelentett.
Azt szerettem a legjobban mikor az ölében ülhettem és miközben éreztem a légzését a színes ceruzáimmal babráltam, vagy a képeket nézegettem az újságlapjain. Persze mindig el kezdtem fészkelődni egy idő után.
- Tudod, hogy zavar ha mozogsz miközben olvasok! - mondta mindig ha ezt csináltam. De azért persze sosem maradtam nyugton, hiába szólt rám - olykor kedvesen és türelmesen, máskor szigorúan. Mindig hasztalan volt. Imádtam mocorogni az ölében. És persze mindig éreztem keményet! Tulajdonképpen, sokszor ez volt a cél.
Ilyenkor akkurátusan összehajtotta az újságot, letette a kis asztalra a fotel mellé, majd lehúzta a sliccét. Én persze eközben sem hagytam abban a fészkelődést, és miközben a vállán pihentettem a homlokon, ő a bugyim szélét simogatta. Olykor rácsapott finoman ott ahol forróságot érzett. Ilyenkor kicsit felsikoltottam.
- Mindig olyan rosszcsont vagy, ha olvasok! - nézett rám kérdőn.
- Szeretem, ha nyugodt vagy. - súgtam a fülébe.
- Hát most nem nevezném magam "nyugodtnak"! - ravasz tekintettel mosolygott.
- Erre gondolsz? - mutattam a dudorra a nadrágjában.
Nem is felelt, csak a vállamat puszilgatta és a simogatás egyre intimebb lett. A rózsaszín, szélén enyhén csipkés bugyim már átnedvesedett, amit mindig kitapintott mielőtt becsúszott volna.
- Tudod, mit kapnak a csintalan, engedetlen kislányok?! - de feleletet nem várt.
Persze, hogy tudtam, de én csak nagy kerek szemekkel néztem rá, hisz nem tudtam mire gondol. Aztán halványan elmosolyodtam és lesütöttem a szemem. Éreztem, hogy ég az arcom. De figyelmeztetnie sem kellett és én már csúsztam is lejjebb. A lehúzott slicc mögül előkerült a játékom. Persze mindig ő irányított. A számba tolta lassan és óvatosan. Amikor kicsit öklendeztem visszahúzta. Elég nagy volt. De azért igyekeztem mindig hosszabban a számba venni. Szerettem ha elégedett velem! Tudtam, hogy az, mikor hangosan és mélyről felnyögött.
- Ez az kicsim! - morgott mikor már teljesen bekaptam.
Tele szájjal nem beszélünk, úgyhogy nem feleltem, csak tettem amit elmondott már a legelején. Sosem beszéltem erről, de szerettem megtartani a titkot. Csak az enyém volt. Ahogy a számban lévő fasz is (ilyenkor mindig kuncogok magamban, nem szabad csúnyán beszélnem)!
Amikor a számba engedte az elégedettség végeredményét, mindig mondta hogy engedjem vissza a farkára, mert szükség lesz még rá. Aztán a két könyökömnél fogva felemelt a rózsaszín szőnyegről - olyan puha. Megint az ölébe ültetett úgy hogy rögtön belém is hatoljon!
Mivel mindketten úsztunk a nedvességben, ez mindig könnyen ment- csak elsőre nem.
- Most mocorogj kis rosszaság! - nevetett halkan és hirtelen összerándult. Majd megszorította a csípőm, aztán a hasamra tette a tenyerét hogy kicsit hátrébb toljon, majd mozgatni kezdett fel és le. Közben nézte, ahogy mozog alattam. Imádta nézni!
- Gyönyörű! - mindig ezt mondta ilyenkor.
Én ilyenkor már nem tudtam mondani semmit, teljes extázisba estem. Mindig szétnyitotta a blúzom, hogy előtte ringjanak és láthassa őket ahogy fel-le mozognak.
Néha megkért, hogy térdeljek elé a sámlira, háttal neki. Olyankor fölém magasodott és úgy hatolt át a bugyimon. Ilyenkor keményebb volt velem. De valahogy mégis ilyenkor volt a legelégedettebb. Néha durva is volt. De ha fájdalmasan nyöszörögtem akkor élvezett a legnagyobbat. A végén pedig mindig simogatta a hátam: - Ügyes kislány voltál! - mondta.
Aztán maga felé fordított és a számhoz emelte a még meredező férfiasságát, ilyenkor le kellett tisztogatnom.
Szerettem neki örömet okozni. Azt pedig még jobban ha elégedett velem! Igaz a színezőm lapjai mindig összeragadtak a végére, de azt mondta, semmi baj, lapozz tovább...
folyt.köv.