Janco 1/4.

Janco 1/4.
(Kitalált, középkori történet fiktív szereplőkkel és eseményekkel. Figyelmeztetés: homoszexuális aktust, deresen történő botozást tartalmaz!)


Ambrus atya

Az Úr haragját vontam fejemre, amikor a kinti forróság elől a templom hűvösébe lépett, a benti félhomálytól elvakított legény láttán megnyaltam ajkaimat. Rég tévedt már ilyen kívánatos falat Urunk eme földi szentélyébe. Mire szemei alkalmazkodtak a megváltozott fényviszonyokhoz, már eltüntettem arcomról a kéjsóvár kifejezést, és kenetteljes hangon invitáltam beljebb.

- Jer, az Úr házában menedékre találsz. Vándorlegény vagy?

Térdet hajtott és keresztet vetett az oltár előtt, majd megkeresett tekintetével. A sekrestyébe vezető ajtónál álltam, épp vissza akartam vonulni, hogy az esti, hétórás mise előtt még szundítsak egy-két órácskát, és istennek nem tetsző, szennyes cselekedettel segítsem elő jobb álmomat.

- Dicsértessék – köszönt illedelmesen.
 
Kellemes baritonja végigkarcolgatta gerinccsigolyáimat. A forró évszakra és a benn csak alig hűvösebb hőmérsékletre tekintettel semmit sem viseltem reverendám alatt, azonban cölibátusra ítélve sem parancsolhattam ágaskodó falloszomnak.

Megköszörültem torkomat, és ájtatosan forgatva szemeimet fogadtam a köszöntést azon töprengve, hogyan kerítsem hálómba a kívánatos legényt. Urunk, aki a mennyekben lakozik, segítségemre sietett, amikor a néptelen templomban meghallottam alig hallható gyomorkordulását.

- Éhes vagy, fiam?

- Két napja nem volt étel a számban, atyám – felelte őszintén.

- Mily szerencse, hogy erre vezettek lépteid! Maradt még délről némi krumplileves, és a gazdasszonyom tegnap sütött kenyeret.

- Krumplileves? – akkorát nyelt, hogy háromszor is le-fel liftezett az ádámcsutkája.

- Jóféle füstölt kolbász is főtt belé – ütöttem tovább a vasat. – Istennek tetsző cselekedet, ha egy szegény vándornak juttatok belőle, aki nem tudja megfizetni a fogadó drága ételeit.

- Ami azt illeti, tényleg csak egy-két picula lapul a zsebemben, amit a perselybe szántam.

- Nosza – mutattam a bejárat közelében lévő fadobozt, tetején a pénzbedobó nyílással. – Ha adakoztál Urunknak, fáradj át a parókiára. Terka megmelegíti a levest, innen jóllakottan fogsz tovább menni, fiam.

- Áldja meg Isten, atyám! – hálálkodott az ifjú, majd a perselyhez fordult, két kis csörrenéssel belehullajtotta piculáit.

Előrementem, hogy mutassam az utat. A sekrestyén át a templom hátsó kijáratához jutottunk, ahonnan a kerti kapun át közelítettük meg a parókiát. Erre ritkán járnak, inkább a főutca felőli kapunál botlottunk volna nemkívánatos szemtanúkba.

Nem tudhatják meg titkomat, így is ez a harmadik szolgálati helyem a felszentelésem óta eltelt negyedszázadban, előző két helyemről is azért helyeztek át teljes titoktartással, mert nem tudtam uralkodni vágyaimon, és férfiakkal estem bűnbe.

Benyitottam a házba, amely az egyik legszebb volt a faluban. Hiába, valamivel kárpótolnom kellett magam az elfojtott vágyaimért, így pompakedvelővé váltam, a perselypénz megcsapolásával és a hívekre kirótt egyházadókból vastagon megvajazhattam kenyeremet.

- Terka, hol vagy? Vendéget hoztam! Azonnal teríts, melegítsd meg a délről maradt levest az ifiúrnak!

Az „ifiúr” megnevezés tetszhetett a legénynek, mert pironkodva tette le kis batyuját, és viseltes ingébe törölve tenyereit, zavartan nézelődött.

- Dehogy vagyok én ifiúr, szolgálatot keresek, nyáj, csorda esetleg lovak mellett – szabadkozott.

- Isten szemében értékesebb vagy, mint gondolod – ütöttem tovább a vasat. – Aztán hány éves vagy?

- Húsvét után egy héttel haladtam túl a huszonkettedik évemen – számolgatta ujjain.

Pont beleillett a húsz-huszonöt éves korosztályba, akiket módfelett kedveltem. Mióta idehelyeztek, idestova hat hónapja, ő volt a második, akit sikerült a paplakba csalnom, és külsőre még jobban megfelelt elképzeléseimnek, mint a zömök mészárosinas, akit két hónapja hágtam meg itt a konyhaasztalon, mely mellé a pásztorlegény is letelepedett az általam mutatott székre.

Terka, a hatvanas éveiben járó házvezetőnő szikkadt és sovány volt, mint a kóró, ezért is találtam alkalmasnak a szolgálatra, hiszen nem fog kienni a szépen gyarapodó vagyonomból. Sanda, gyanakvó tekintetét azonban tolakodónak érezvén többször is Isten büntetésével fenyegettem, ha leselkedni, hallgatózni mer hálószobám ajtaja előtt.

Prédám megmarkolta a kanalat, és a gőzölgő, sűrű levesbe merítette. Sudár, karcsú, izmos termetét titkolt csodálattal szemléltem, a magam korán pocakosodó, vaskos testalkatához hasonlítottam irigyen, noha tudtam, hogy ezért a főbűnért Urunk meg fog büntetni, a magam keze által. Lányosan szép arcát vékony hajfonatok keretezték, melyek álláig, válláig, hátán lapockáig értek, ez elárulta, melyik távoli vidéken látta meg a napvilágot. Mohón tördelt a vágódeszkán kínált vastag kenyérszeletből, bal pofája kidudorodott, miközben falt. Ép, fehér fogai gyönysorként villantak fel, ahogy a kanál köztük járt.

Nem ültem le, annál izgatottabban járkáltam fel-alá. Egy ilyen körnél találkozott tekintetem Terkáéval, aki kissé görnyedten állva pislogott a kredenc mellett.

- Ejnye, Terka, elhozta már Galiba szűcstől a kóstolót? Úgy hallottam, disznót vágtak ma – találtam ki nagy hirtelen, hogyan távolíthatnám el a következő órácskára. Galiba szűcs igen messze lakott.

- A reggeli hűvössel kívántam elmenni érte – szemén láttam, hogy egyáltalán nem akaródzik kimennie a kinti forróságba.

- Reggelre már szétosztogatják, sóba teszik a finom húsokat, ezeket azon frissiben kell elhozni, még ezt sem tanulta meg? Na induljon, szaporán!

Kelletlenül készülődött, érződött mozdulatain a sértődöttség, de ellenkezni nem mert. Mit bántam én? Ráfordítottam a kulcsot távozása után az ajtóra, hiszen nem szerettem volna, ha váratlan látogató nyit be, majd visszatértem a konyhába. Prédám épp letette a kanalát, és elégedett mosollyal hátradőlt.

Kezdődhetett az élvezetes része a napnak.

Folyt. köv.