Felkavaró álom 6

Elhaladunk egy kis tavacska mellett, padok sorai közt. Kora délelőtt lévén nem találkozunk sok emberrel, és ezt személy szerint nem is bánom. Néhány járókelő, egy-két kocogó, és némelyik padon is ülnek. Mi is leülünk egy közelben lévő padra, mely épp a kis tavacskával szemben foglal helyet.
Kissé távolabb helyezkedek el.
-Gyere közelebb! -mire közelebb araszolok hozzád. Combjaink összeérnek, élvezem 😊
Gazdám a pad támlájára fekteti kezét, és mintegy véletlenül tarkóm kezdi cirógatni. Ujjai elterelik figyelmem a beszélgetésről, átadom magam cirógató ujjaidnak.
-Hmm? Mit gondolsz?
Kérdő tekintettel pillantok rád:
-Tessék?
-Azt kérdeztem, hogy szerinted is kellemes ez a kis park? -Ismétled meg kérdésed, és ujjaid csak cirógatnak tovább, mely kiváltja azt a bizonyos édes borzongást.
-Igen, Gazdám! -Az utolsó szót halkabban fűzöm hozzá, hiába nem hallhatnak, mégis olyan érzésem van, hogy ha hangosabban mondanám, kérdő tekintetek vetülnének ránk.
Gazdám tarkóm cirógató keze hajamba túr, majd hajamba markol, és magára irányítja lesütött tekintetem. Felém fordulsz, így újra elveszek kéjtől izzó tekintetedben.
-Emlékszel az álmomra? -Gazdám nem vár választ, folytatja. -Keresünk itt egy kis zugot, ahol rejtve leszünk a kíváncsi tekintetektől…Igaz az álom eleje most ki fog maradni, de még lesz alkalmunk úgy átélni, ahogy elképzeltem. Nyakadra teszem a nyakörvet, és a pórázt, négykézláb parancsollak, és a pórázt kikötözöm egy fához…-Gyorsuló lélegzetvételekkel hallgatom szavaid, melyek közvetlen ajkaim mellől hallatszanak. -…lehúzom a nadrágod, bugyid, és örömmel veszem, hogy milyen nedves vagy…te felsóhajtasz, amint kezem puncid simítja, és amint két ujjam nedves kis lyukadba mélyesztem kéjesen felnyögsz, többet akarva. Tudom, hogy a vágyakozás mellett, nagyon is izgulsz, hogy meglátnak. De azt is tudom, hogy mélyen elrejtve izgat ez a helyzet. Ujjaim elhagyják puncid, melyet egy lemondó kis sóhajjal veszel tudomásul……-Testemben a kíváncsiság, izgalom édes hullámai kergetőznek. Ajkaimba harapva várom, hogy folytasd.
-Kíváncsi vagy mi történne ezután, kis szukám? -kérdezed ígéretekkel teli hangon.
-Igen, Gazdám! -bólogatok hevesen. Utólag belegondolva nyilvánvaló mi történik utána, hisz leírtad már, de ebben a pillanatban ez nem jutott eszembe, elragadtak szavaid.
-Gyere! -Gazdám feláll, és engem is felhúz a padról. Megütközve pillantok rád, amikor világossá válik előttem, hogy valóban meg szeretnéd valósítani ezt az édes álmot. Gazdám nem törődve azzal amit arcomon felfedez, indulna, engem is maga után húzva. Kicsit „kéretem” magam, majd gépiesen haladok utánad.
-Gazdám…nem szeretném…-mondom amint melléd érek.
Gazdám biztatón megszorítja kezem.
-Nyugalom, kis ribancom! Én sem akarom, hogy más olyat lásson, ami csak ránk tartozik, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni magunkat. -Ez a mondat egy kicsit megnyugtat, de nem teljesen, és ekkor eszembe villan, hogy Gazdám most igencsak feszegeti a nyilvános helyen való…ilyen-olyan megnyilvánulást. Kezdve a buszos képekkel, az ismeretlen előtt a nyakörv, póráz, persze nem tudhatta, hogy akkor pont ő lesz ott, és végtére is, maradhattam volna a kocsiban, amíg megbeszélik a dolgokat, akkor nem tettem volna közszemlére nyakam díszeit, majd a bevásárlóközpontos kiruccanás a „melltartómmal”, és most ez….
-Körbenézünk, rendben?
Bólogatok, és követlek. Kéz a kézben indulunk felfedezni milyen rejtekhelyek akadnak, ha akadnak egyáltalán.
Ahogy mind beljebb haladunk, észrevesszük, hogy itt már sűrűbben veszik körbe az utat a fák, és itt már tényleg csak elvétve akadnak járókelők. Majd tovább sétálva rátalálunk egy olyan helyre, melyet Gazdám megfelelőnek talál terve véghezviteléhez. Egy félreeső kis zug a park szegletében, távol a kutató pillantásoktól. Ahogy erre a helyre érünk, és Gazdám maga felé fordít, mégis bizonytalanul pillantok rád. Bensőmben a félsz, mely mardos, és az izgatottság keveredik, vetekszik egymással.
Gazdám az egyik fa tövébe teszi a táskát, melyből már elő is vette a nyakörvet és a pórázt. Felém fordulva, határozott mozdulatokkal teszi nyakamra, majd a pórázt rácsatolva pár percig csak áll velem szemben. Tekintetem szüntelenül a környéket mustrálja, mire Gazdám nyugtatón megcsókol.
-Bízz bennem! -Mondod eltávolodva ajkaimtól, és megfogod a felsőm alját. Pillantásom követi kezed, és hátrálva szeretném megakadályozni, hogy levedd pólóm. Eddig hagytad, hogy meneküljek, de ekkor a pórázon lévő kezed erősebben fogja a pórázt, megakadályozva hátrálásom.
Feszélyezett tekintettel tűröm, hogy áthúzd fejemen felsőm. „Nem láthat meg senki, hisz minden oldalról fák sűrű lombkoronái vesznek körbe. Bíznom kell Gazdámban.” -nyugtatom magam nem túl sok sikerrel. Ám amikor Gazdám megérinti melleim, alábbhagy ez a feszültség, úgy látszik a vágy erősebb. Mellbimbóim hetykén meredeznek. Kezed melleim simogatja, markolássza, majd bimbóimról megfeledkezve, egy kis puszit lehelsz mindkettőre, majd kissé megrántva a pórázt kéred, hogy térdeljek le.
Engedelmesen ereszkedem le melléd, hogy aztán az egyik fához vezess, amihez gyorsan hozzákötözöd a pórázam. Érzem, hogy testemben az aggály ellenére száguld az adrenalin. Gazdám leguggol, hogy egy magasságba kerüljünk, ráemelem tekintetem, melyben azt a vágyat látom, melyet én is érzek. Erősen ráfogsz államra, és kissé közelebb húzva hevesen megcsókolsz. Nyelved követelőzőn tör utat ajkaim közt, érzem, nagyon izgatóan hat rád ezt a helyzet. És hiába is tagadnám, rám ugyanolyan izgatóan hat, puncim szinte az orgazmusért kiabál.
-Lássuk mi akad itt. -Gazdám felállva a szemközt lévő fa tövében elhelyezett táskához sétál, és kivesz belőle valamit. Csak, amikor felállsz akkor látom, hogy a hajkefémet hoztad magaddal.
Gazdám visszalépve gyorsan lehúzza nadrágommal együtt bugyimat.
-Nézzük csak, hogy helyes volt-e a feltételezésem? -És kezed máris érzem amint puncimon simít végig. Lélegzetem elakad az érintés nyomán, annyira vágyakoztam utána. Szeméremajkaim ingerled, majd ígéretedhez híven két ujjad puncimba mélyeszted, mire felnyögök.
-De még mennyire, hogy helyes volt. Nagyon nedves vagy, édes kis szukám! -mondod kissé halkítva hangod, hisz nem szeretnénk, ha felfedeznének kis játékunk közepette. Gazdám ujjai lassan kihúzódnak puncimból, mely szomorúan veszi tudomásul hiányukat.
-A folytatást kitalálhatod. -Súgod fülemhez hajolva, ujjaid számhoz illesztve. Készségesen nyitom szám, és egyik, majd másik ujjad is ajkaim közé hatol. Lelkesen szopom ujjad, de hirtelen ujjaid eltűnnek ajkaim közül. Ekkor hangokra leszünk figyelmesek, melyek közelről hallatszanak. Feltehetően kis rejtekünk közvetlen túloldalán haladhatnak el. Gazdám csendre int, és amíg kéretlen „vendégeink” elhaladnak, fenekem simogatja, el-elkalandozva ujjaival puncim irányába. Közelebb nyomakodom ujjaidhoz, jelezve mennyire vágyom arra, amit nem kapok meg. Hallom Gazdám halk nevetését.
Már távolabbról halljuk a hangokat, ezért Gazdám tenyerével kezdi paskolgatni popsim. Majd, amikor a hangok már teljesen elhalnak, csattan a hajkefém fenekemen. Nem „járatod” nagyon a hajkefét, de kis ütéseid újra színt varázsolnak popsimnak. A hajkefe újra, és újra lecsap, majd pár másodpercnyi szünet után valami csípősen mar fenekembe. Nem ismeretlen az érzés. Igaz, ha emlékeim nem csalnak eddig csak egyszer volt hozzá „szerencsém”, de a fájdalom élénken él emlékezetemben. Párszor fájdalmasan sújt le a vessző, és ennek következtében már nem tudom olyan csendben viselni sorsom. Érzem a vessző csapásai által keltett csíkokat fenekemen, melyek szinte égetnek.
Megkönnyebbülésemre Gazdám is úgy gondolja, hogy ebből most elég. Az igazat megvallva kicsit csökkent vágyakozásom, de amint Gazdám kezét érzem égő popsimon, a vágyakozás egyből visszaköveteli helyét.
-Úgy kívánlak, kis szukám! -Hajamba markolva hátrarántod fejem. Hallom gyors mozdulataid, mellyel nadrágod „bontogatod”, majd egy gyors, heves lökéssel belém hatolsz. Felnyögök, amint megérzem milyen kemény vagy. Sebesen dugod puncim. Másik kezed mellbimbóm morzsolgatja egyre erősebben. Nyögdécseléseim, sóhajaim egybeolvadnak heves légzéseddel. Még pár erőteljes lökés, és már szám előtt is terem farkad, hogy ajkaim közt érjen az orgazmus. Örömmel nyitom szám, és te egy határozott mozdulattal tövig nyomulsz torkomba. Irritál, elhúzódnék, de nem engedsz, és ekkor az élvezeted teljessé válik.
Kis ideig még mellettem térdelsz, majd felállva újra a táskához lépsz. Nem látom mit vettél ki belőle, de a következő pillanatban nyilvánvalóvá is válik, hogy a plugot. Nyáladdal „olajozod” meg az utat a plugnak, és amint elfoglalja helyét fenekem díszeként, egy apró puszit kapok popsimra, majd a bugyi, és a nadrág is a helyére kerül. Eloldozol, de csodálkozva pillantok rád, amikor a nyakörv nem követi a pórázt a táskába.
-Jól látod, ez most szépen marad a helyén.
-De Gazdám…-kezdem. -Már biztosan többen vannak…a kíváncsi pillantások….
-Ne aggódj! -Gazdám felém nyújtja a pólóm, és mialatt magamra kapom, beledobod a hajkefém a táskába. Így nem akaródzik kimerészkednem, ezért csak földbe gyökeredzetten állok. Gazdám várakozás telkesen pillant rám, majd kezét nyújtja. Kissé megrázom fejem.
-Na gyere! A bevásárlóközpontban is, hogy izgultál, de aztán ügyesen helyt álltál. -Gazdám látta, hogy ezzel nem győzött meg. -Nem is fognak veled foglalkozni, ahogy ott sem tették. Csak te képzeled be, hogy bárkinek is szemet fog szúrni. És ha szemet is szúr? Úgysem ismer itt senki.
Ezzel győztél meg, így megfogtam kezed, és mintha csak egy kellemes kis sétát folytatnánk, kiléptünk a fák árnyékából. Egy darabon nem találkozunk senkivel, így az újból előtörő izgalom kicsit tovaszáll, ám amint meglátok egy párt épp arra sétálva, amerről mi is jövünk, az izgalom, feszültség kezdd visszakúszni. Gazdám követi tekintetem, mely amióta megláttam a párt, szüntelenül visszavándorol rájuk, feszülten nézem őket, és elodáznám a pillanatot amikor elhaladnak mellettünk. Bátorítón megszorítod kezem, de ez nem segít. Azzal nyugtatom magam, amit még a fák árnyékában mondtál. A pár elhalad mellettünk, de egy pillantást sem vetnek rám, lefoglalja őket a lebilincselő eszmecsere melyet folytatnak.
-Látod…-Utal Gazdám a tényre, hogy felesleges volt aggódnom.
Nem válaszolok. „Csak érjünk már a kocsihoz” -gondolom. Némaságba burkolózom.
-Baj van? -Érdeklődik Gazdám, amikor már túl hosszúra nyúlik szótlanságom.
-Nem, dehogy, nincs baj. -Mondom az igazságnak megfelelően.
-Akkor? Mi ez a nagy szótlanság?
-Te sem szóltál, akkor én miért beszéljek?
Gazdám megáll, így engem is megállásra késztet.
Tudom, hogy ez egy kicsit…nem jó visszavágás volt, de hirtelen ez csúszott ki a számon. Gazdám még várja a választ az előbbi kérdésére.
-Csak feszélyez…ez. -Mutatok a nyakörvemre. -Csak menjünk…légyszíves! -Tovább sétálunk, és útközben még pár járókelő elhalad mellettünk, mire minden alkalommal végigfut rajtam az aggodalmaskodás. Amikor egy középkorú férfi mellett haladunk el, aki érdeklődve pillant párosunkra, lesütöm szemem, és szaporázom lépteim. Gazdám nem tesz megjegyzést, csak ő is gyorsít kicsi.
Végre elérünk a kocsihoz, és amint kinyitom az ajtót gyorsan be is pattanok.

Folyt. köv.