Lucien (35)
Szubmisszív
Férfi, Meleg
  • VIP
  • Részt vesz egy eseményen 
  • Van nyilvános albuma 
  • Van blogja 

Cikkek idő szerint
2022. 08. (22)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Miro

5 napja | Megjelent: 135x
Miro
(A középkorban játszódó fiktív történet kitalált szereplőkkel. Figyelmeztetés! Deresen történő botozást és homoszexualitást tartalmaz.)


A csontjaimban érzem a hideget, a nyirkosság megborzongat. Ilyenkor már nem kéne kinn aludnom az erdő mélyén.

Késő őszre jutottam el a titokzatos gróf uradalmába, és szinte nyomban rám talált egy megbízatás. Korgó gyomrom kényszerít gyakran lopásra, most meg kell szolgálnom a krumplilevest és a dödöllét, amit sietve kanalaztam be. Ha sikerül elcsennem a gróf ezüstszögekkel kivert pisztolyát, akkor annyi pénzt kapok a megbízómtól, aki leküldött a konyhába, hogy a szolganép közt faljak, hogy tavaszig nem lesz gondom, nem kell új, kockázatos vállalkozásba kezdenem.

- Héé, maradjon valami a lábasban is! – az utolsó dödöllével birkózom, amikor ez a jó tanács ér el az egyik kukta szájából. – Aztán nem férsz be azon az ablakon.

Végignézek magamon az utolsó falaton rágódva. Fiúsan karcsú alakomat megőriztem húszas éveim végére is. Egyébiránt is fiatalabbat mutatok. Arcomon ritkásan nő borosta, elég hetente egyszer nekiesnem a beretvával, testem is jórészt szőrtelen. Ha megkapom a különleges pisztolyért a kialkudott pénzt, első dolgom lesz, hogy veszek a trencséni vásáron egy bélelt ujjast, csizmát az elrongyolódott helyett, amiből már ki van a nagylábujjam.

Szerencsém azonban úgy látszik, elhagyott, hiába a késmárki piacon vett nyúlláb, amiről az árus azt ígérte, hogy minden bajtól megóv, és azóta is a derekamon fityeg zsinórján. A poroszlók rajtam ütöttek, amikor bemásztam a keskeny ablakon, és a gróf elé hurcoltak.

A negyvenes évei végén járó, szikár, kemény tekintetű férfi végigvizslatott tekintetével, miközben hátracsavart karral, görnyedten álltam előtte a poroszlók markában. Hosszú szárú pipájába fidibusszal lángot vetett a kandallóból, majd megszívogatta. Amikor már bodorodtak a füstkarikák, visszatért figyelme rám. Felsandítottam, tekintetünk találkozott. Álltam pillantását.

Az uraság kivette agyarai közül a pipát, és csak ennyit mondott:

- Adjatok neki huszonöt botot!

Hogyan? Meg se kérdezik, ki fia-borja vagyok, honnét jöttem, miért másztam be az ablakon? Elnyűtt gúnyám szolgalegényt mutat, akinek gyakorta ez a büntetése, mielőtt csavargó tolvaj életmódra adtam a fejem, volt alkalmam megtapasztalni.

A poroszlók nem bánnak velem kesztyűs kézzel. A kastély udvarára, ahol már gyülekezik a szájtáti nép a deres körül. Elengednek, de tovább noszogatnak a fekpad felé. Nincs menekvés, ezt nem kerülhetem el. Vékony hajfonataimat hátravetve meglazítom gatyamadzagomat, majd némi vonakodással hasra fekszem.

A négy pribék, akire a zord gróf bízta büntetésemet, gyakorlottan összedolgozik. Egyikük a nadrágomat rántja le fenekemről, és miután megszemléli, meg is nyomkodja. Láthatja bőrömön a régebbi botozások halványult nyomait, ebben biztos vagyok, hiszen azok sohasem múlnak el. A másik a lábaimat igazgatja, és kattintja rá a vasakat, a harmadik a karjaimat szorítja a vasak alá. Az első felhagy fenekem nyomkodásával, és a derekam felett átívelő heveder is kattan.

Nagyot fújtatok, mert arcomba hulló sötétbarna hajfonataim zavarják látásomat, csiklandozzák orromat. Hallom, ahogy a bámész szolgálólányok összesúgnak. Nincs most dolguk a konyhán, a lépcsőket se kell lesikálni?

A negyedik pribék lép mellém, akitől a legjobban tartok. Időközben kiválasztott egy pálcánál kissé vastagabb, ruganyos botot. Dacosan nézek magam elé, és ellazított fenékkel várom sorsom beteljesedését. Nem kell soká várnom. A pribék megsuhogtatja a félelmetes eszközt, és könnyedén lecsap. Ajkamba harapok, és kiállom jajszó nélkül. Ó, nem először tanítanak móresre, volt szerencsém az elmúlt években jó néhány alkalommal botbüntetéshez. A második, harmadik ütés csattan, és szemembe könnyek szöknek. Minden alkalommal próbálom visszafojtani, de hiába az önuralom, a könnyeimnek nem tudok parancsolni.

A ránk ereszkedett csendben, közeli baromfiudvar lakóinak kotkodákolását hallom, még a cselédlányok is elhallgattak, pedig azok folyton lepetyélnek. Nem hallatszik más, csak a botütések kemény csattanása, és az azokat kísérő kínos sóhajaim.

Vékony hajfonataim függönyén át ismét fellesek, és ekkor magát a grófot pillantom meg, aki egy karosszékbe telepedik, pipájának füstje az orromba hatol. Az inas bort tölt neki. Összeszorított szájjal nézek fel rá, számolom a kortyokat a torkán fel-le vándorló pajzsporcra, népies nevén ádámcsutkára szegezett tekintettel. Már nem könnyezek, látásom kitisztult.

A gróf leteszi a kelyhet, és ismét a pipáját szelelgeti, közben engem figyel. Kifújom a levegőt, és ezzel egy halk, szabadkozó nyögés is távozik torkomból. Régebben nyögtem a bottól, de ahogy megerősödtem, már vissza tudom fojtani, noha kellett ehhez néhány tucat alkalom. Reménykedem abban, hogy nem sebzi meg bőröm a szokottnál jobban a bot, az ütésektől szinte lángol a seggem. Alaposan helybenhagynak, az már bizonyos.

Ekkor a pribék leereszti a botot, és jelenti a grófnak, hogy a botozás végrehajtatott. Az uraság tüzetesen végig szemlél, majd int, hogy oldozzanak el.

Először térdre kecmergek, majd lelépek a deresről. Zavartan igazgatom nadrágomat vissza a seggemre, a szolgalányok összekuncognak, ami félig felkeményedett farkamnak szól. Nem láttak még ilyet, hogy valakinek felállt botozás közben?

Miután rendbe hoztam ruhámat, megállok az uraság előtt, tisztelettudóan lehajtom a fejem, most nem nézek a szemébe.

- Köszönöm alássan! – hangom kissé megremeg.

Ismerem jól azon elvárást, hogy meg kell köszönni a kapott ütleget, aki elmulasztja ezt, könnyen újra a deresen találja magát, hogy egy újabb huszonöttel emlékeztessék erre. Már megtanultam a leckét, saját bőrömön.

- Mit akartál ellopni tőlem? – az uraság érdeklődéssel néz rám, valóban kíváncsi a feleletre.

Vállat vonok, még ez a csekély mozdulat is fájdalmat okoz jelen állapotomban. – Éhes voltam.

Hitetlenkedve ingatja fejét: - Akkor miért nem a konyhánál vagy éléskamránál próbálkoztál?

Újfent felsandítok rá, tekintetünk ismét találkozik.

- Nem ismerem a járást, uram.

- Még mindig éhes vagy?

Gondolatban elnézést kérek a krumplilevestől és dödöllétől a gyomromban, és hevesen bólintok.

A gróf valamit súg hozzáhajoló udvaroncának, majd elhagyja az udvart. Elővezetik kedvenc paripáját, és ő átadva a kialudt pipát egy szolgának, könnyedén a nyeregbe lendül. Távoztában patkócsattogás közepette emeli fel kezét, és adja ki rám vonatkozó utasításait.

- Etessétek meg, fürdessétek, húzzatok rá tiszta ruhát.

Ezzel kegyesen int, és már csak a távolodó hátát mutatja, ahogy fel-le pattog a ló nyergében. Kellemes formájú fenekéről fel-fellebben a lovaglókabát szárnya.

Mire idáig jutok gondolataimban, a pribékek újra noszogatni kezdenek, ezúttal a konyha felé. Elhagyhatom végre megpróbáltatásaim színhelyét.

A kövér szakácsnő int, hogy telepedjek le a széles faasztal melletti padra. Valamiért figyelmen kívül hagyom invitálását, jelen állapotomban nem esik jól az ülés. Fatányéron lök elém egy vastag szelet kenyeret, melyre egy vékonyabb szelet sajtot helyez, majd almabort is elém tesz egy kancsóban. Két kézzel ragadom fel a kenyeret a rászorított sajttal, és beleharapok. El kell játszanom, hogy napok óta nem járt étel a számban, ehhez mohóságot kell mutatnom. A félig megrágott falatokat a kupába öntött almaborral öblítem le. Pár falat után leteszem az ételt, eltolom a fatányért.

A poroszlók visszarángatnak az udvarra, ahol a gémeskútból nekem kell vizet húznom az itatóvályúba. Először ruhástól fekszem bele, de gyorsan közbelépnek. Felgyűrkőzve lerántják rólam ingemet, nadrágomat, és nevetnek, ahogy dideregve ölelem csupasz testemet. Egyikük félrerúgja rongyos csizmámat is. Felülök a vályú vizében, ekkor egy újabb vödör jeges vizet zúdítanak rám. Megrázom fejem, lapockáig érő hajfonataim vizet fröcskölve röpködnek arcom körül. A poroszlók szétrebbennek körülöttem, majd ismét körülfognak. Elveszem egyikük kezéből a sötét színű háziszappant, és libabőrös testemet felhabosítom vele. Feltérdelek a combjaimat nyaldosó hideg, szennyes lében, és óvatos mozdulatokkal fenekemre is sort kerítek, majd férfiszerveim következnek.

A pribékek kiköpnek, félrefordítják fejüket, pedig már nem is áll a farkam. Ezután egy durva kefével megsikálom körmeimet kezemen és lábamon, majd a talpamra is sort kerítek. A fürdéstől elmúlik a lángolás a fenekemen, a fájdalom még néhány napig ki fog tartani.

Piros arcú cselédlány kezéből veszem el a törülközőt, és ő húzza rám a fejemen keresztül a fehér gyolcsinget is. Bő és nagy rám, de ezzel most nem törődöm. Batyumat keresgélem tekintetemmel, amiben volt még egy váltás nadrág, egy kis zacskó föld a szülőfalum temetőjéből, egy lepréselt pipacs, amit még első szeretőm tűzött a hajamba, amikor a mezőn jött ránk a bujaláz, és néhány tallér. A szemem láttára vetik tűzbe a bugyort.

A kapott ing majdnem a térdemig ér, mezítláb vagyok, így kísérnek ismét a kastély felé. Hát nem tömlöcbe zárnak? Az első emeleten vezetnek egy szobába, ahol egy ágy áll igazi ágyneművel, a csíkos huzatú dunyha friss illatú. Még hallom, ahogy a kulcsot ráfordítják, a rácsos ablakra téved tekintetem, majd bebújok az ágyba. Aggodalmaimat félresöpörve pillanatokon belül elalszom a jó meleg dunyha alatt.

Amikor felébredek már besötétedett, az ablak négyszöge épp csak felsejlik. Valaki van a szobában. Hallom lélegzetvételeit, a parketta reccsen, ahogy felém lép. Felülök, és épp letenném a lábam a hideg padlóra, amikor az alak a sötétből kinyúl felém, erős mozdulattal visszanyom.

- Ssssss – csitít, és ujjai már testemet tapogatják.

Egy röpke pillanatra életemet féltem, de aztán rájövök, hogy nem gyilkosom látogatott meg. Újra egy nemesúr éhezett rám, mint vándorlásaim közepette néhány alkalommal már megesett. Ilyenek az urak. Dehogy számít nekik, ha esetleg a lányokat szeretem, ők elveszik, amit akarnak, és nem tehetek ellene semmit.

Visszadőlök a párnára, ő kapkodó mozdulatokkal kisimítja hajfonataimat arcomból, az ágy megreccsen, ahogy mellém fekszik. Rajta sincs sokkal több ruha, mint rajtam, mindössze egy fodros hálóing, amelytől gyorsan megszabadul.

Az illatáról ismerem fel, ezt a pipadohányt megismerném hátralévő életemben ezer közül is.

Tapogat, simogat, hörög rajtam, mialatt elveszi, amiért jött. Férfiként gyűr maga alá, noha én is férfi vagyok. Egy szót sem beszélünk, testünk össze-összeolvad, engedem, hogy megtegye velem.

Miután csillapította vágyát, engedi, hogy elfészkelődjek ölelésében. Az Úr 1712. esztendejében, egy felvidéki kastély ura a hajfonataimat babrálgatva elégedetten sóhajtozik. Ez elárulja nekem, hogy egyelőre életben maradok. Még nem telt el velem.

Kisvártatva ismét feléled vágya, ezúttal lassabban jut el a csúcsra, míg én a kéj apró nyögéseivel adom tudtára, hogy kedvemre van ölelése.

Hajnalodik, amikor a nap első sugarai felébresztenek. A gróf feje mellkasomon, tenyerét combomon pihenteti.

- Uram – súgom. – Kél a nap.

Felnéz, lassan felismeri az apró szobát. Aztán rám téved tekintete, és elborul.

- Úr jézus kegyelmezz! – suttogja. – Mit tettem?

- Amit attól a pillanattól akart, mióta megpillantott, uram – felelem, és tétova kezét ajkamhoz húzom. – Miro a nevem – teszem hozzá, bár nem kérdezte.

- Észrevetted? – kérdezi kisvártatva, szemében csodálkozás villan.

- Hogyne. Magamfajta férfi észreveszi, ha egy másik férfi kívánja – felelem könnyednek szánt hangon, félmosollyal ajkamon.

- Ahh, a közös bűn a felére csökkenti az enyémet – viszonozza a mosolyt. – És megduplázza az élvezetet – fejezi be, majd elhelyezkedik felettem, megcsókol. Viszonzom a borostáitól szúrós csókot, bár eddigi szeretőim ritkán akartak csókolózni, mégsem vagyok gyakorlatlan.

A nap teljes pompájában felragyog a keleti égbolt alján.

Vége

(Fidibusz: összecsavart papiros, amivel lángot vesznek ki a kandallóból a pipára gyújtáshoz.)

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.