Felkavaró álom 5

Erősödő ütéseid ellenére, érzem, hogy puncim tocsog. Gazdám egy pillanatra megszakítja a fenekelésem, de csak amíg számba illeszti a szájpecket. Nagyon megszerettem azt a szájpecket, amit a neked készített videókon előszeretettel használok. Olyan izgató 😊 Most az általad beszerzett szájpecket használjuk, és persze ezt is nagyon szeretem, de valahogy az enyémet jobban 😊, de talán csak azért, mert többet van használatban.
Mielőtt számba illesztenéd a pecket, egy szenvedélyes csókot lehelsz ajkaimra, melyet forró hévvel viszonzok. Nem tart sokáig csókunk, már el is húzódtál, és becsatoltad a szájpecket.
-Eddig is nagyon élveztem, ahogy vergődsz a kezeim között, kis szukám, de így még inkább fogom 😊
A pecekkel a számban nézek fel rád. Gazdám egy enyhébb pofonnal jutalmaz, és mielőtt visszatérne fenekem pirosításához, az asztalkáról még magához veszi a korbácsot.
Tekintetemet, mellyel eddig követtem mozdulataid, most visszafordítom, és magam elé révedve várom a csapásokat. Hamar meg is érkezik az első csapás. A korbács szálai, ha nem is túl fájdalmasan, de érezhetően fenekembe marnak. Kissé felszisszenek a pecek alatt,a korbács csak szeli a levegőt. Egy ideig csak ilyen erősségű ütéseket kapok, majd Gazdám emeli az ütések erősségét. A szájpecek alól a felszisszenések átváltoznak eltorzult kis sikolyokká, nyögésekké.
Majd valami mást érzek először csak lágyan simítva fenekemen. Felismerem a nadrágszíj érintését. Kissé megrándul testem, és visszafojtott lélegzettel várom, hogy lesújts a szíjjal. Gazdám új élményekkel szeretne megismertetni, így ütéseid, az eddigieknél nagyobbak, erősebbek. A szíj lecsap sajgó, égő fenekemre. Kis nyüszítés féleség hagyják el számat. Gazdám kezével végigsimít fenekemen. Hűs ujjai nyugtatólag hatnak, ám a simogatást pár másodperc múlva újra a szíj „csókjai” váltják fel. Ha érzésem nem csal, noha Gazdám jóval erősebbeket üt, még tudná fokozni az erősséget. Amint ilyen gondolatok járnak fejemben, a pálca csípős nyomát érzem fenekemen.
-Mmmm! -jön elfojtott hangon a szájpecek mögül.
Gazdám kezében újra lendül a pálca…és újra…és újra. A pálca minden bizonnyal már szép csíkosra színezte alfelem, és ekkor Gazdám combjaim veszi célba. Combjaim felső része, ahol fokozottabban érzem ezeket az ütéseket. Párat kapok erre a területre is, majd tovább haladva lábfejem, talpam lesz a pálca áldozata. Ismeretlen érzés. Kis ütésekkel kezdesz, majd fokozod az erősséget. Tudtam, hogy itt biztosan nagyon-nagyon fognak fájni az ütések, de nem gondoltam, hogy ennyire. Hiába a vergődés, ki vagyok szolgáltatva Gazdámnak. És ekkor véget érnek az ütések, és Gazdám lábfejemtől végig futtatva ujjait, oldalamon át, finoman érintve melleim, melyeket már megszínezett a kötél szorítása, arcomhoz ér. Az a néhány könnycsepp, amely szemem sarkából gördül lefelé, keveredik a pecek által előcsalogatott nyálammal, és egybeforrva landolnak összekötözött melleimen. A binder csipeszekre eddig nem figyeltem annyira, hogy immár mennyire szorítanak, de most újult erővel érzem szorításuk, és arra a gondolatra, hogy mennyire fog fájni, ha elhagyják melleim, arcomon, amennyire a pecek engedi, egy fájdalmas kis grimasz jelenik meg.
Gazdám ujjai ajkaimon járnak, és a pecek nyomán végig haladva ajkaimon, államat követően, nyakamon áthaladva, ujjai melleim találkozásánál állapodnak meg. Élvezettel figyeli, amint nyálam melleimen csordogál lefelé. Majd ujjai a csipeszekre bukkannak. Érdeklődve, egyben kicsit gyanakvón pillantok Gazdámra. Tekinteted rátalál az enyémre, és kissé meghúzod a csipesz szárait.
-Mmmm! - „válaszolom” fájdalmasan. Nem lehúzni akarod, csak ellenőrzöd, hogy jól tartanak, de a húzás következtében érzem, hogy az egyik csipesz kis fogai már nem bimbóm körül helyezkednek, hanem bimbóm szorítják.
-Szükség lesz a szádra, kis ribancom! -közli Gazdám, és tarkómhoz nyúlva ügyesen megszabadít a szájpecektől. Bevallom nem bánom, kissé elgémberedett szám. A szék közel van az ágyhoz, és mint kiderül, ha feltérdelsz az ágyra, farkad épp egy magasságba kerül számmal. Kicsit közelebb húzod, velem együtt a széket, az ágyra térdelsz, gyorsan kiszabadítod férfiasságod a nadrág mélyéről, és egy darabig csak szemléled kutató tekintetem, mellyel farkasszemet nézek farkaddal. Szeretnélek ajkaim közt érezni, de nincs merszem, hogy ezt engedély, vagy ráhatás nélkül tegyem. Ajkaimba harapva pillantok fel rád.
-Szeretnéd?
-Igen, Gazdám! -lehelem szemedbe nézve.
Gazdám keze farkán jár, és én ezeknek az eseményeknek páholyból lehetek tanúja. Gazdám ajkaimhoz érinti makkját, mire lecsapnék farkadra, ám egy pofon csattan arcomon. Ez a pofon csak a szopásra hívás előszele volt, mert Gazdám rögtön ráfog hajamra, és ütemesen járatja szám farkán, Ahogy szoplak, Gazdám mind mélyebbre nyomakszik, és én néha…sokszor öklendezve húzódom el. Nyálam is újra megered, és érzem, amint melleimen érnek célt. Gazdám másik kezével nyálamtól nedves melleim simogatja, majd megszakítva szopásom, arcomra simítja nyálam.
-Jó kis szuka! -Mondod a biztató szavakat, és farkad újra utat tör magának ajkaim közt. Élvezem, hogy szophatlak. Élvezem, ahogy élvezed szám. Élvezem, hogy elveszed amire szükséged van.
Gazdám elengedi hajam, hogy a csipeszeknek szentelhesse figyelmét. Miközben örömmel teszek eleget a jó kis szubocska feladatainak, hirtelen egyszerre szabadítasz meg mindkét csipesztől. A fájdalomtól egy pillanatra eláll a lélegzetem, és szemeim sarkából is útnak indul egy apró könnycsepp. Ajkaim megállnak farkadon, de a pofon, amellyel illetsz, „felébreszt”, és visszatalálok feladatomhoz. Nem hagyod nyugodni meggyötört bimbóim, erősen morzsolgatni, húzogatni kezded, mely most nagyon fájdalmasan hat érzékeny bimbóimra. Ez kicsit tompítja a szopás iránti lelkesedésem, ajkaim lassulnak farkad körül. Nemsokára alábbhagy az a kínzó fájdalom bimbóimban, így én is visszaszerzem a kedvem. Mélyen fogadom magamba farkad, érzem már torkomnál jársz, megpróbálom minél tovább tartani, és amikor már visszahúzódnék, Gazdám keze nem enged. Erősen tart, és tudom, még pár lökés, és érezhetlek torkomban.
Ahogy elhagyják tested az élvezet édes hullámai, kezed szorítása enyhül, szám elhagyja farkad, de csak pár pillanatra, hogy aztán engedelmesen, és hálásan szopogathassam le farkadról spermád maradékát.
Gazdám leszállva az ágyról, mögém lép, és kezét fenekemre simítja, egy gyors mozdulattal leveszi bugyimat, majd halad…halad…és eléri nedvesen várakozó puncim. Egy aprócska nyöszörgésbe fulladó kis sóhaj hagyja el szám, hisz annyira vártam ezt az érintést. Gazdám ujjai haladnak tovább csiklómra, ahol édes-kéjes táncot kezdenek lejteni. Lassan, kínzón, épp ahogy szeretem, fokozva vágyam. Sóhajaim, nyöszörgéseim egybeolvadnak. Majd férfiasságod ehhez a vágyakozó részhez nyomódik, és én várakozás teljesen tolom kicsit hátrébb fenekem. „Még szerencse, hogy ilyen magas vagy, így épp jó a magasság.” -gondolom élvezettel várva, ami következik. Gazdám elfojtott mosolyát hallom, amint egy hirtelen lökéssel puncimba fúródik. Felnyögök. Gazdám mozogni kezdd, lassan, ütemesen. Élvezem farkad, ahogy ki-be jársz…néha bent tartva mélyen. Ezeknél a mozdulatoknál érzem, nagyon mélyen vagy, és én ezt szeretem. Majd lökéseid fokozatosan gyorsulnak, kezed fenekemre csap. Fokozza a vágyam, hogy miközben dugsz, fenekelsz. Ám érzem, én nem fogok tudni elélvezni. Ez egyáltalán nem csökkenti vágyam, élvezem, hogy örömöt szerezhetek neked, és „Hosszú még a nap 😊” -gondolom elmosolyodva.
Amint Gazdám egyre gyorsabban jár bennem, nyálad érzem, amint popsimra csorog. Kihúzódsz, és farkad popsilyukamhoz illesztve, fokozatosan nyársalsz fel. Elhúzódnék, amint megérzem a kis feszítő érzést. Gazdám csípőmre téve kezét megállít, és visszanyom. Hagyja hadd szokjam kicsit, hogy lazuljak kicsit, aztán a nyomakodás ismét utat tör fenekembe. A kezdeti feszítés szép lassan enyhül, ahogy lassan járni kezdesz bennem. Érzed, már nem olyan kellemetlen nekem, ezért fokozod a tempót. Lökéseid gyorsulnak, nyöszörgöm „alattad”. Majd egy utolsó lökés, és ajkamon egy kis mosoly suhan át, amint „szemmel láthatóan” így is örömöt tudtam szerezni neked.
Látom amint Gazdám a fürdő felé veszi az irányt, majd amint újra feltűnik, azt gondolom eloldoz, de az ajtó felé veszi az irányt, Hallom a kilincs kattanását, mire halkan szólok utánad.
-Gazdám….
-Rögtön jövök, kis szukám!
-De…-próbálkozom még egyszer.
-Nincs de!
Erre elhallgatok, és gondolataimba merülve várom, hogy visszatérj. Hogy türelmesen azt nem mondanám, ilyenkor mintha még lassabban telne az idő. Mintha ez is csak a „kínjaim” akarná kiélvezni. Kín, vagy kéj? Keverednek az érzések…. Inkább kéj, döntöm el. Noha nem jó ez a várakozás, ezek a percek, hogy újra érezhesselek, de ezzel együtt izgató is ez a kiszolgáltatott helyzet. Nem látom, de érzem a beáramló levegőt, és ez nyilvánvalóvá teszi, hogy az ajtó nyitva. Elképzelem, hogy az ajtóból figyelsz, és erre a gondolatra jóleső borzongás járja át testem. Puncim bizsereg, tetszik ez a gondolat. Fenekem, puncim, testem simogatja a hűs levegő. Majd amint elrévedek az elmúlt eseményeken, érzem amint kezed puncimhoz ér. Kissé összerezzenek, nem vettem észre lépteid zaját.
-Ne ijedezz, kis szukám, csak én vagyok-mondod, és kezed cirógatja puncim. Csak simogatsz, de ez is olyan nagyon jólesik, hogy felsóhajtok. Gazdám még kis ideig rajtam tartja kezét, combom, puncim simogatja, mely éppoly jó érzés, mintha ujjazna, izgatna, dugna…stb. Na jó, nem épp olyan érzés, de ezekre a pillanatokra is vágyom 😊 Azért reménykedem benne, hogy a simogatások majd többé alakulnak, de ki kell, hogy ábránduljak, mert Gazdám, végig simítva lábamon, kiszabadítja bokáim, majd csuklóim, és végül melleimről is lekerül a kötél. Szemlélem melleim, melyek a vörös, és a lila szín ötvözetében pompáznak. A kötél nyoma is halványan látható, ezt látva mosolyra húzódik szám.
-Gyere, kirándulunk kicsit-közli Gazdám.
Lekászálódom a székről, amíg te egy táskába pakolsz be az asztalról pár dolgot, és kis habozás után így szólok:
-Nem maradhatnánk itt, Gazdám?
-Nem szeretnél kimozdulni? Azt hittem szeretnél egy kis közös programot-Gazdám felém fordul-,már egymás testének élvezetén felül.
-Szeretnék, csak….
Gazdám közbevág.
-Akkor gyerünk, kis ribancom, öltözz! Először eszünk valamit, biztosan te is megéheztél.
-Másra vagyok éhes, Gazdám-Szúrom közbe kissé pirulva, miközben bugyimat keresgélem, és hamar belebújok.
-Reméltem is, kis szukám, hogy éhes vagy, mert a mai nap folyamán annyiszor ki akarom élvezni a tested, ahányszor csak megkívánom. -Mondod csábítóan, és azon ígéretektől, amelyeket ez a mondat hordoz, és hangodtól testemben érzem áramlani a bizsergést, fellobbantva bennem azt a szikrát, amely hamar izzó tűzzé alakul. E szavak közben lassan felém indulsz, és elérve, karomon kúsznak fel-le ujjaid, melytől a bizsergés csak fokozódik. -Mit gondolsz, kis szukám? -Kérdezed még mindig karom cirógatva, szemembe nézve.
-Ezt én is szeretném, Gazdám! -Csak ezeket a szavakat tudom kinyögni, de ezek is akadozva hagyják el ajkaim.
-Meglátod, élvezni fogod. -Elfordulsz tőlem, még nem végeztél a pakolással, de amint felveszem nadrágom, egy kötéllel a kezedben fordulsz felém.
-Gyere csak ide!-Eléd lépek, így kísérem figyelemmel, amint melleim köré a kötélből egy kis melltartót varázsolsz. Mindig is tetszett az ilyesmi, de amit ezután mondasz az nem igazán nyeri el a tetszésem.
-Így ni! A melltartód már megvan, egy póló, és indulhatunk.
Elhűlve pillantok rád.
-Mondani szeretnél valamit?
-Így nem mehetek emberek közé-tiltakozom hevesen.
-Miért nem?
-Mert…mert…mert nem. - „Nem hiszem el, hogy nem érted miért nem.” -Küldi tekintetem a ki nem mondott szavakat.
-Ne aggódj már annyit! -mondod határozott hangon. -Senkinek sem fog feltűnni. -Tekintetem látva, mely kétséget tükröz, folytatod. -És végtére is, én szeretném, és ez a lényeg, nemde?
Még mindig nem győztél meg, bár tudom, úgy lesz, ahogy szeretnéd, hisz még ha nem is vallom be, engem is izgat.
-Nemde??!-kérdezed újra halkan, de keményen.
-De igen, Gazdám!
-És te is szeretnéd, látom a szemedben.
Kissé meglep mennyire ismered a rejtett vágyaim, ezért lesütöm szemem.
-Akkor ezt megbeszéltük. Tessék, vedd fel, és indulás! -nyújtod felém felsőm. A szandált csak futva kapom fel, mert máris kinyitod az ajtót, és várakozón tekintesz felém.

…A kellemes út végeztével befordulsz egy bevásárlóközpont parkolójába. „Kiszállás.” -fut át rajtam a felismerés. Kis melltartóm miatti aggodalmam még mindig ott lappang a felszín alatt, mely feszengő tekintetemet látva, Gazdám előtt sem marad rejtve. Csak egy mosolyt küldd felém, és kiszáll a kocsiból, így kénytelen-kelletlen én is követem. Egymás mellett haladva lépünk a bevásárlóközpont tágas terébe.
-Mit szeretnél enni? -Kérdezed, ám én gondolataimba merülve aggodalmaskodom tovább. Amikor pár perccel később sem érkezik válasz, újra megkérdezed. Utat törve a tömegben vezetsz a kajáldák irányába. Gyorsan választok, csak hogy leülhessünk, és reményeim szerint, hamar el is hagyjuk ezt a helyet.
-Hidd már el, nem foglalkozik veled senki. Nincs okod ilyen képet vágni. Mi több, ne foglalkozz mással. Engem izgat, hogy tudom mit viselsz a pólód alatt, és tudom, hogy téged is izgat. Lazulj el kicsit!
„Könnyű azt mondani.” -gondolom. De ahogy telik az idő, lassacskán, de enyhül az aggodalmam, majd mintha elfújták volna, már nem próbálom takargatni magam, felszabadultam beszélgetek, élvezem, hogy itt lehetek veled.
Kis késői reggelinket követően kicsit még nézelődünk, majd elhagyjuk a bevásárlóközpontot. Igaz, hogy felengedtem, de azért látva néhány ember tekintetét, lesütve szemem haladtam tovább, míg Gazdám hangja fel nem harsant, miszerint csak én képzelem, hogy feltűnő vagyok.
Mégis, ahogy a kocsihoz közelítünk, feloldódik bennem a megmaradt ici-pici feszültség is.
Az autókázás alatt, néhány szót leszámítva, gondolatainkba merülünk, miközben kezed combomra téved. Tudod, hogy mennyire szeretem ezt a kósza érintést 😊 Élvezem ujjaid, tenyered simogatását, szorítását. Gazdám felfigyel szapora légzésemre, és igaz, azt a kellemes bizsergést nem érzed, amely testemben szaladgál, nyilvánvaló, hogy nagyon is jól tudod milyen hatást gyakorol rám minden kis érintésed. Futó pillantásokat vetek rád, még a mai napig is kissé zavarban vagyok a közeledben, pedig mondtad már számtalanszor, hogy semmi okom rá.
…Leparkolsz, és körbe kémlelve látom, hogy egy kis parkban fogunk sétálni. Abban a pár másodpercben amíg a biztonsági övvel vacakolok, közelebb hajolsz, és felpillantva kutató, vágyakozó tekinteted fogad. Megragadod kezem, és keményedő férfiasságodhoz vezeted. Elmosolyodom, örömmel tölt el, hogy az én hatásomra lettél ilyen kemény. Élvezettel simogatom, dörzsölöm farkad, és a kéj csak növekszik bennem, amint felfedezem mennyire élvezed.
Ajkamba harapva folytatom farkad kitartó ingerlését:
-Elég! -Kezed csuklómra kulcsolva szabsz gátat kéjes kis játékomnak.
Elcsodálkozó pillantásom látván folytatod.
-Menjünk, sétáljunk kicsit. -Jelentőségteljes pillantásodból arra következtettem, hogy nem csak sétálni szeretnél. Szóhoz sem jutok, te már ki is ugrottál, így én is követlek. Észreveszed gyanakvó pillantásom, amint kiszállok a kocsiból, és melléd szegődök.
-Ne izgulj már-mondod szád sarkában egy kis mosollyal.
Elindulunk egymás mellett, hozzám igazítod lépteid. Te viszed a beszélgetés fonalát, hisz annyira már ismersz, hogy én a hallgatásban is kedvem lelem. Amint így sétálgatunk, kellemesen beszélgetünk, válladon lévő kis hátizsákra téved pillantásom. „Ez az a táska, melybe néhány eszközt belepakoltál.” -, és ezzel az emlékkel már biztosra vehetem, hogy itt nem csak séta lesz….

Folyt. köv.