Egy mazochista jobbágy kéjes mindennapjai. 4. rész

Ugyanúgy reggel kilenckor jelentkeztem az áristomba. Megkaptam a láncaimat és a templomba érve az éles kavicsokra térdepelve, afejemen összekulcsolt kézzel, bilincsekben hallgattam a misét. Csakhogy sokkal jobban izgatott az a tudat, hogy mindjárt elvernek. Igyekeztem felidézni a múltkori botozás legszexisebb pillanatait, amik nagyon intenzíven felizgattak, mivel tudtam, hogy hamarosan megint csattani fognak a verésre éhes seggemre a botok. Ennek következtében hamar fel is állt a farkam. Szerencsére mindenki háttal volt nekem, mivel a Szent Antal oltár az oldalsó ajtó közelében helyezkedett el, ezért senki sem látta az élvezkedésem eredményét. Mivel tudtam mi vár rám egyre kéjesebb állapotba kerültem, már azt is rettenetesen élveztem, hogy éles kavicsokra térdepeltetnek és kezeimen, lábaimon vasbilincsek vannak. A mise végén próbáltam másra is gondolni, hogy a felálló farkam lecsillapodjon, de ez csak részben sikerült. Úgyhogy kissé merevebb farokkal mentem el a sorfal előtt, de ezt azzal próbáltam leplezni hogy kissé előrehajoltam, hogy az ingem eltakarja domborúbb részemet.

Aztán amikor a deresre kezdtek láncolni, azt annyira élveztem, hogy ismét kökeményre dagadt a farkam. Most sokkal jobban élveztem a helyzetet, mint a múltkor, a falu népének jelenléte még izgatóbbá tette a büntetésemet. A földesúr lánya ismét nagy érdeklődéssel nézte, ahogy a deresre bilincselnek. Most egy szép zöld ruhában volt. A seggem már bizsergett, annyira vártam az első ütéseket, egyenesen sóvárogtam arra, hogy hatalmasakat kapjak. Mégis az első ütések ismét rettenetesen fájtak, de rájöttem, hogy bármennyire is lazán tartom a botnak a seggemet és bármennyire igyekszem kéjesen felfogni a deresre húzást, az első ütések a hideg farpofáimra bizony borzalmasak. Úgyhogy megint azt éreztem, hogy kibírhatatlanok a botütések, sikítottam, mint egy állat és rángattam a láncaimat, ösztönösen próbáltam kitérni az ütések előtt, ezért nevetségesen rángattam a hátsómat ide-oda. A hatalmas, kegyetlen csapások miatt ismét kezdtek feldagadni a farpofáim, ami viszont ugyancsak kéjes állapotba juttatott.

Megint azt éreztem, hogy egy utolsó, hitvány paraszt vagyok, aki jól a deresre van láncolva és kegyetlen pribékek annyira elverhetik, amennyire csak akarják. Ezt a hatást az egyre jobban hurkásodó fenekem bizonyította. Körülbelül a kilenc-tízedik ütésnél következett be az átfordulás, onnantól már igencsak élveztem a hihetetlen erős botütéseket, meg az egész környezetet, helyzetet. Persze nehogy valaki azt higyje, hogy mosolyogva fogadtam a verést, dehogyis! Odítottam, sírtam a fájdalomtól és biztos vagyok abban, hogy ha nem lettem volna leláncolva elfutok a deresről.

Az emberi szervezet nem hülye, amikor érzi a hatalmas fájdalmat, a teste roncsolódását , akkor onnan el akar menekülni. Ám a láncok nem engedtek és valljuk be iszonyatos kegyetlenség kellett a hajdúk részéről, akik látták, micsoda fájdalmat, micsoda kínt okoznak az elitélteknek, mégis ugyanúgy tovább verjék azokat. Na de pont ez a hihetetlen fájdalom, kegyetlenség az, ami intenzív érzéseket gerjesztett, a láncok kitartottak, a menekülési ösztön nem tudott érvényesülni, közben pedig egyre jobban hurkásodott a fenéken a bőr, zúzodtak, roncsolódtak az izmok, a kibírhatatlan fájdalom pedig elöntötte az egész testemet. Mindez együtt rettenetesen megalázó, hihetetlenül intenzív élményt nyújtott nekem, egyre inkább és egyre jobban szolgának, rabszolgának éreztem magamat, egy verhető utolsó féregnek. Leálltak a gondolataim, zihálltam és izzadtam, mint egy ló. Az embertelen fájdalom, a kegyetlenség fokozta a kilátástalan helyzetemet és ezáltal a kéjes orgazmust. Pont ez kellett nekem, hogy megint annyira elverjenek, hogy érezzem, nem sokáig bírja ki élve az ilyent egy ember.

Az erős veréstől egyre jobban megközelíthettem a nyomorékká verés lehetőségét és már a túlélő ösztönök is riadót fújtak, ez a veszélyes helyzet juttatott el a teljes önfeledt állapotba és az extázishoz. Eközben állt a farkam rendesen és a vergődésem miatt kéjesen nyomódott a dereshez, meg csúszkált előre, hátra, ahogy rángatóztam. Azért a láncoknak csak volt egy kis játéka, ezért tudtam néhány centit oldalra és le-fel mozogni. A kéz és láb izmaim folyamatosan be voltak feszülve, a kezeimmel igyekeztem „kapaszkodni” a láncaimba. Ja és közben sikítottam, ordítottam. Bár a vízszintes helyzetem miatt, annyira nem roncsolódott a fenekem, mint a múltkor a csutakon, mégis az a plusz 7 botütés túlvitt minden határon. Egyáltalán nem mindegy, hogy 48, vagy 55 ütést kap az ember deresen. Az a plusz 7 csapás egyre brutálisabban fájt, valószínű, már annyira szét volt zúzva minden izmom, méghozzá többszörösen, hogy az a néhány ütés pluszban akadály nélkül tudta roncsolni az alsóbb izmokat is, ami érezhetően bizonyos fokú, ideiglenes károsodást eredményezhetett.

Most a 47-ik ütésnél kezdődött el az orgazmusos magömlésem és egészen az ötvenkettedik ütésig csak folyt ki belőlem a sperma. Miután rámszabták a hajdúk a teljes büntetést, kioldoztak és ledobtak a deres mellé. Most nagyon szédültem, kissé hányingerem is volt, nem tudom miért. A baj az volt, hogy ebben a szédült, szinte öntudatlan állapotban elfelejtettem az ingemet a harisnya elé húzni, ezért jól látszott az ondós harisnyám. A földesúr lánya kajánul vigyorogva nézte a rengeteg spermát a farkam körül. Amikor ezt megláttam, hirtelen odakaptam és lehúztam az ingemet. Abban reménykedtem, hogy inkább pisinek gondolja majd a foltokat, nem ondónak. Az érthetőbb, hogy ha egy paraszt kínjában összepisili magát, minthogy annyira örömét leli a botozásban, hogy elélvez. Apámék ismét szekéren vittek haza. Amint haladtunk a kunyhónk fele, azt vettem észre, hogy nem vagyok teljesen itt a Földön. Valahogy a sok botütés egy tompa világba vitt, a tárgyak hullámoztak, a hangokat tompán hallottam, és nem éreztem annyira a testemet sem és a fájdalmat is kevésbé.

Másnap a földeken jobban tudtam dolgozni, mint az első megcsapatásom után, ennyit számított, hogy nem csutakon feszes seggre kaptam a botot. Két hétig ismét nagyon jól éreztem magamat, a seggem folyamatos nyilalásai rendszeres orgazmust adtak. Nagyon megszerettem a derest és a botot, ezért arra gondoltam, most annyit sem várok, mint a múltkor, ahogy tompulnak a fájdalmak, ismét elveretem magamat. Egy hónap múlva csütörtökön ismét egy jókora lemaradással fejeztem be a napot. Persze tudtam, hogy ismét visszaesőként fognak kezelni és ezért plusz büntetés jár, kíváncsi is voltam, vajon mi lehet az. Abban biztos voltam, hogy 55 botnál többet nem kahatok, mert lustaságért megnyomorítás nem járt, márpedig a 75 bot után ép ember nem maradt senki sem, ezért arra gondoltam, biztos egyéb büntetésben lesz részem. Pénteken János jött a hírrel, hogy most is 55 bot lesz a fegyelmezésem, de ezen kívűl és papírról idézte:

„a többszörösen visszaeső, munkakerülő parasztnak, miután megveretett, öt napot áristomban kell töltenie, ahol száraz kenyéren, vízen böjtölni fog. Az áristomban nem lehet ágy, és takaró sem, a paraszt csak szalmával borított földre fekhet. Testét láncokkal kényelmetlen helyzetben kell tartani, amiben csavarásnak, nyújtásnak is szerepelnie kell, különösen ami a nemiszervet illeti. A cél hosszantartó, erős fájdalom okozása, mely elgondolkodtatja a lusta parasztot azon, hogy mi a helyes cselekedet. A tanúlságot fokozandó elvert farának lukába különböző méretű kínzóeszközök, dugassanak, fenékkampók, tágítók egyaránt és sokáig bent tartassanak. Meztelen hátát háromágú szíjkorbáccsal teljes felületen csíkosra, meztelen talpát pedig ruganyos mogyorópálcával erősen dagadtra verjék.”

-szóval büdös paraszt, remélem, most kiverik belőled a lustaságot!

Én nagyon megörültem ennek a hírnek. Az áristom mindig is izgatta a szexuális fantáziámat, a láncok, csavarás, húzás is, a korbácsolásra is vágytam, egyedül a talpverésnek nem örültem annyira, bár voltak pillanatok, hogy az is izgatott. Az pedig, hogy jól meghúzzák a nemiszervemet és kínzóeszközöket fognak a seggembe dugni, kimondottan izgalmasnak tűnt.

Folytatása következik