Egy mazochista jobbágy kéjes mindennapjai. 3. rész

Aztán hazaértünk, leszedtek a szekérről és óvatosan az egyik ágyra fektettek. Anyám áthívta a javas asszonyt, aki gyógykrémet hozott és gyógyteát készített. A gyógykrémet a húgom kente a meztelen fenekemre, ami rettenetesen csípett és fájt, úgyhogy megint fel-felordítottam, de különben is sokszor fel kellett kiáltanom, mert a feldagadt bőröm időnként akkorákat nyilalt, mint amikor a csapásokat kaptam. A húgom a kezemet és lábamat is bekente, mert a sok rángatózástól a fémbilincsek feltörték a csuklómat és a bokám körüli részt. Sőt a javasaszony a nyelvemet is bekente egy speciális kenőccsel, mert azt is felharaptam kínomban. Ezek után megkértem a húgomat, hogy tartsa úgy a tükröt, hogy láthassam a megbotozott fenekemet. Meglepetésemre nem volt annyira szétverve, mint ahogy gondoltam. Azt hittem, mindenütt sebek borítják és az eleven hús meglátszik, de nem így volt. Az egész fenekem mélylilára, csíkosra volt verve az igaz, de csupán ennyi volt. Viszont nagyon csúnyán fel volt mindenütt dagadva, hurkásodva mindkét farpofám és a mélylila, szinte már fekete csíkok egymást érték, sőt egymásra rakódtak. Közben folyamatosan az egész elvert rész lükögött, nyilaldosott, éreztem, hogy a szervezetem próbálja regenerálni a fenekemet, de az úgy el volt verve, mintha nem is lett volna élő és ezért az egész test azon fáradozna, hogy ismét működőképessé varázsolja.

A hajdúk becsületére legyen mondva csak a seggem volt lila és kék, egyetlen ütést sem kaptam a derekamra és a felső combokra is csupán néhányat. Szóval profi fenekelők voltak, ha ekkora erős ütés érte volna a derekamat, lehet, hogy azt a csigolyáim nem bírták volna el. Ami furcsa volt, hogy mindenütt levedzett a fenekem, nemcsak a hurkás részeken. A javasasszony szerint azért, mert a bőr legfelső rétegét mindenütt leverte a bot, ezért kissé gennyesedik. Fel is hívta a figyelmet, hogy ügyeljek nehogy befertőződjön. Pár óra múlva már láz is gyötört, de a jóféle gyógyteák csillapítottak valamelyest rajta.

Aztán elment a javasasszony én meg nyugodtan maradhattam a gondolataimmal. Először is rettenetesen büszke voltam arra, hogy kibírtam egy ilyen hatalmas verést. Aztán meg boldog voltam a fájdalomtól is, ugyanis az egész fenekem hihetetlenül fájt, igazból nem is tudtam volna megmondani hol fáj jobban, mert mindenütt lángolt, lükögött, nyilaldosott. Eddig is a pálcázások utáni több napon át tartó bizsergést, fájdalmat szerettem, na most a botozás után ez nem is bizsergés volt, hanem lángoló égés. Egészen a csontomig fájt a fenekem, sőt a csontokat is éreztem. Ez rettenetesen szexi volt, legszívesebben kivertem volna megint a farkam, de a testvéreim előtt ezt nem tehettem. Éjjel többször felébredtem a fájdalomtól, időnként azt éreztem, mintha most is vernének. Szóval minden csodálatos volt, olyan büntetésen voltam túl, amiről álmodni sem mertem eddig, a seggem lüktetett, a falu népe előtt megaláztak, végre kipróbáltam milyen deresre láncolva, erős hajdúktól botozást kapni.

Csakhogy volt egy gond. Arról senki sem mondott egy szót sem, hogy pihenőt kapnék, ezért hajnalban kint kellett lennem ismét a földeken dolgozni. Apám vitt ki szekérrel, anyám meg egy tiszta, finom kendővel bekötözte a fenekemet, de előtte gyógyleveleket rakott rá. Pont úgy kapálnom kellett, mint szombaton. Csakhogy állni is alig tudtam. Ha előrehajoltam a nyilalásoktól felszisszentem az előrelépés is nehezen ment, a kapára támaszkodva tudtam csak vonszolni magamat, egyszerűen annyira szét volt verve az izomzatom, hogy nem engedelmeskedett az akaratomnak. Ha léptem is néhányat éreztem, hogy a fenékizmok egymás alá vannak szorulva és kattognak. Ettől meg is ijedtem, arra gondoltam, remélem nem maradnak így. Mégis dolgoztam, kapáltam egész nap, mint a társaim. Ez volt az igazi jobbágysors! Senkit nem érdekelt, hogy mozogni is alig tudtam. Persze délben már lemaradtam a többiekhez képest, mire odajött hozzám János és azt mondta, hogy ha estig nem végzem el rendesen a munkát vasárnap megint deresre küld. Ez megtette a hatását, nem érdekelt a fájdalmam, húztam magam után a lábaimat, és kapáltam ahogy csak tudtam. Mégis napnyugtáig egy kisebb lemaradással fejeztem be. Rettenetesen féltem attól, hogy deresre küld János. Ő oda is jött hozzám és megkérdezte:

-na mi van büdös paraszt, ma is lustálkodtál?

-nem Uram, csakhát a tegnapi veréstől járni is alig tudok.

-az engem nem érdekel! Elvégezted-e a munkát büdös paraszt, vagy nem?

-majdnem befejeztem, ennyit tudtam.

-jó, tudod, hogy most megint deresre kéne húzassalak, így van?

-igen Uram! Így van!

-na de megúszhatod 25 pálcával, ha mindenkinek megmutatod az elvert seggedet.

Ebben megegyeztünk, felálltam egy szekérre, lehúztam a harisnyámat és előrehajoltam. János büszkén mutogatott a többi parasztnak, mondván, hogy így jár aki lusta. Mindenki közel kellett jöjjön és jól szemügyre vegye a lila csíkos, hurkás, farpofáimat. Volt is szörnyülködés. Ám még ezután jött a ráadás. János elmondta, annak ellenére, hogy tegnap a lustaságért megbotoztak, ma is hanyagul dolgoztam, ezért 25 pálca jár. Feljött a szekérre mellém én meg kezdtem visszahúzni a harisnyámat. Erre János csak annyit mondott, deres nem lesz, de a meztelen seggemre kapom most a pálcát, úgyhogy csak toljam nyugodtan le térdig a harisnyát. Előrehajoltam, János meg elkezdett verni. Hát mit mondjak. A fenekem úgyis fájt egész nap, ez a 25 pálca nem okozott különösebb gondot. Ekkor éreztem meg igazán micsoda különbség van a pálca és a bot között. A fenekemnek a tegnapi 48 bot után nem sokat jelentett a 25 pálca, kivéve, hogy a sérült bőrömet ismét megviselte.

Este anyám bekente a fenekemet. Másnap már sokkal jobban tudtam dolgozni, ezért nem kellett félnem attól, hogy nem érek a munka végére. Viszont nagyon jókedvű voltam, a fenekem nyilalásai, megszűnni nem akaró lángolása hihetetlenül tetszett. Minden lépésnél, minden előrehajlásnál olyanokat nyilalt, hogy sziszegnem kellett. A farkam állt is ez miatt rendesen, még szerencse, hogy a harisnyám elég tetshezálló volt és a parasztingem combig ért. Sokkal jobb érzés volt, mint gondoltam. Ha naponta négyszer-ötször vertek volna el pálcával, na körülbelül akkor éreztem volna magamat hasonlóan. Soha életemben nem voltam ennyire boldog. A mennyben jártam és mosolyogva emlékeztem vissza a deresre húzásom minden percére. Főleg a hajdúk árnyékára emlékeztem, ahogy kegyetlenül felemelik a hosszú, vastag botot, majd lesújtanak vele. Már csak arra vágytam, hogy a lilára vert fenekembe is érezzek valamit, ezért amikor tudtam bementem a sűrűbb bokrok közé és a kapanyelet feldugtam a lyukamba, majd előre-hátra mozogtam benne. Sokkal jobb volt, mint máskor, a feszülő fenekem plusz erotikát adott a dolognak. Nem voltam meleg egyáltalán, de az elvert fenék ösztönösen kívánta, hogy valami kemény bennem legyen.

Szóval sok álmom beteljesült, már csak azon fantáziáltam, hogy milyen lenne egész nap láncraverve dolgozni, de erre nem láttam reális lehetőséget. A járásom öt nap után teljesen helyrejött és két hét után már rá is mertem ülni a fenekemre. Igaz, hogy még fájt, de csak annyira, hogy ezzel is élvezetesebb legyen a hangulatom. Ahhoz képest, hogy mennyire el voltam verve, gyorsan gyógyultam, amit a húgom és anyám odaadásának is köszönhettem, akik mindennap kétszer gyógykenőccsel bekenték a fenekemet és gyógyteákkal is itattak. Másfél hónap után már semmilyen fájdalmam nem volt, a lila foltjaimból csak halvány nyomok maradtak, de ezek egyáltalán nem fájtak, a hurkásabb részeknek is csak itt ott maradt egy-egy vastagabb folt. A fájdalmat viszont továbbra is rettenetesen kívántam, úgyhogy elhatároztam ma megint elmaradásom lesz, hogy vasárnap ismét deresre húzzanak. Szerdai nap volt, nagyon boldogan kapáltam, mert tudtam, hogy pár nap múlva ismét megbotoznak. Arra gondoltam, hogy 24 botütésre ítélnek, hozzájön a plusz 5, na az a 29 ütés pont elég is lesz, legalább hétfőn nem fogom húzni a lábaimat. Este János nagyon dühös volt, hogy megint kimaradt egy szakasz, láttam legszívesebben most megpálcázna, csakhogy akkor nem küldhetne deresre. Ezt ő is tudta és természetesen inkább a derest választotta. Másnap délben jött is a jó hírrel, hogy készüljek fel, mert vasárnap ismét megbotoznak. Feltűnően boldog volt, nem is értettem miért. Aztán megtudtam:

-na idefigyelj te büdös, mihaszna paraszt! Mivel három hónapon belül másodszor is ellustultál, visszaeső hanyagságnak számít, ezért tájékoztattak hogy nem 24, hanem a lustaságért maximálisan kiszabható 50 bot jár neked! Ja és rájön a plusz 5 a megvesztegetésért, úgyhogy 55 botütés sújtja majd vasárnap a lusta paraszt seggedet, igaz, hogy most domborító csutak nélkül, az ezúttal nem lesz.
Hát ez meglepetésként ért, de azért nem bántam. Jobban esett volna csak 29 botütés, de az 55 sem annyira rosz. Végülis a múltkori 48 ütés csutakon talán rosszabb volt, mint ahogy 55 normális deresen lesz. Ha azt is kibírtam, akkor ezt is ki fogom. Arra gondoltam, hogy szexuálisan jól fel kell készülnöm, hogy minél jobban élvezzem már az első ütéseket és lehetőleg csak a végén süljek el. Legalább tudtam mire számíthatok. Bár kissé féltem, de azért nagy izgalommal vártam a vasárnapot.

Folytatása következik