Mester-próba (2)

- Itt is lehetsz! – jelentette ki Fülöp. A fiú felkapta a fejét és meg akart fordulni felé.
- Maradsz, s nem forogsz! – csattant újra Fülöp hangja. A fiú visszatért eredeti állásába, s mi láttuk, hogy nagyon elszomorodott. Fülöp is érezhette ezt, mert újra kérdezett:
- Akarsz valami nagyot tenni, mutatni az ittenieknek?
- Igen, persze…öööö …Uram! – tette hozzá kis idő elteltével és felderült a képe, láttuk. Érdeklődéssel várt, figyelt hátra. Fülöp előrébb lépett hozzá és rászólt:
- Itt a lehetőség erre! Megmutathatod, hogy már nem vagy gyerek, hanem férfi, komoly férfi vagy!
- Mit kell tennem? – kérdezte azonnal a fiú.
- Hallgatni, nem kérdezni és betartani azt, amire az előbb utasítottalak! Mindent elrontasz ezzel a szeleburdiságoddal! Büntetésül, hogy megtanuld, bokafogás és kapsz tízet egy bottal. Hangosan számolod, nem tévesztesz, és nem sziszegsz, vagy pláne nem ordítasz közben! Megértetted?– kérdezte Fülöp a fiútól.
Az bólintott, s lehajolt, megfogta a bokáit s várt. Fülöp mérte mind a tízet, de nem erősen, kivéve az utolsót. A fiú számolt rendesen. Az utolsó után felállt, megtapogatta a fenekét s már majdnem megszólalt, mikor hallotta Fülöp hangját:
- Nem hallottam! Megköszönted?
- Igen, nem, köszönöm Uram! – szólt harsányan a hangja és büszkén nézett ránk, akik előtte ültünk. Fülöp most még közelebb lépett és megbökte a hátát:
- Lássam, hogy milyen nyomok vannak Rajtad a délelőtti után! A fiú állt, nem értette, majd kapcsolt és hátranyúlva felhúzta a pólóját a hátáról. Ott csak pár csík látszott, nem vészes. – Másutt nincs? – szólt Rá Fülöp.
A fiú tétovázott, majd lehúzta a farmerját és a gatyáját, miközben előrehajolt újra bokafogásig. Ott már látszott pár erősebb csík. Fülöp megsimogatta a fenekét, majd hirtelen erőből rácsapott a fenekére, de ott, ahol nem volt csíkja. A fiú megugrott, de végül nem állt fel. Maradt úgy. Még párat rácsapott váltott kezekkel. A fiú kezdett sziszegni, erre abbahagyta. – Most állj fel! – parancsolta annak. Az felegyenesedett.
Mindenki hallgatott, csak páran mosolyodtunk el erre a kétértelműségre. A fiú ezt látva – kicsit gondolkodott – majd odanyúlt a jobb kezével, markába köpött, megfogta, és húzkodni kezdte. Nem sokára már állt is mereven a farka, majd még pár rántás és már spriccelt is szabadon. (Szerencsére mi messzebb ültünk tőle, így idáig nem lőtt el.)
Fülöp végigvert rajta a lovaglópálcával ezért. A fiú szabadkozott és kinyögte, hogy azért ilyen gyorsan, mert a táborban ne tehette, mindig voltak körülötte és már egy hete nem könnyített magán!
- Bokafogás! – hangzott határozottan a parancs Fülöptől. A fiú lehajolt azonnal, mire Fülöp belerúgott, többször is, de utoljára véletlenül, vagy sem, a golyóit is érte a lába. A fiú felüvöltött, odakapott és káromkodott egyet.
- Basszus! – ordította - a tököm, meg a golyóim!
- Félrement, mert …ööööö….rosszul álltál és elmozdultál! – jutott eszébe Fülöpnek az intelmem. – Magad tehetsz erről, így hát magadat szidd! A fiú magában motyogott erre valamit.
- Hangosabban, nem hallom! – szólt rá Fülöp.
- Nem szóltam, Uram! – így a fiú.
- De én igen! Odahasalsz arra az asztalra s előtte, leveszed a cipődet. Gyerünk! Szaporán! – adta ki az utasítását. A fiú iparkodott, majd hasalt is már az asztalon.
- Kezeket széttárva az asztalra, előre nyújtod! – jött az újabb parancs. Odalépett, s mivel majd a vádlija közepétől nyúlt ki a lába, feljebb parancsolta, míg csak a bokáit nem támasztotta az asztal széle. – Így jó! – szólt s kapta a lovaglópálcát, megcélozta a talpait. Felváltva ütötte azokat. A fiú egy ideig tűrte, majd kezdte felkapkodni a lábait, térdben behajlítva.
Fülöp Kelire nézett, aki felült az asztalra - a fiú combjaira - s lefogta a lábait. Így már célba értek a csapások a talpán. A fiú nyögött, majd kérlelni kezdte Fülöpöt, hogy hagyja abba, de rájött ez még rosszabb, így csak halkan nyögött közben s vergődött Keli alatt. Fülöp abbahagyta a verést.
A fiú hálásan visszanézett rá, mikor kigúvadtak a szemei, meglátva Fülöp mellényét. Látszott, ahogyan átjárja a rémület, vacogni kezdenek a fogai és reszket az egész teste. Fülöp nézte, zavartan s állt, majd rám nézett kérlelőn. Felálltam, odaléptem, s végig dörzsöltem a srácot a bokájától a nyakáig. Abbamaradt a remegése, de nem mert - még mindig - Fülöpre nézni.
- Állj fel, öltözz! – szóltam a gyerekre. Megvártuk, míg mindent felkapkod magára s elém állt. Fülöp már mellettem állt és összefogta magán az abroszt, így nem látszott a mellénye. – Tanuld meg egy életre, hogy nem biztosan az az erős, aki annak is látszik! Remélem ez jó lecke volt számodra! Örülj, hogy nem mentél a többiekkel a furgonokba oda, ahova azokat vitték! – recsegtek keményen a szavaim.
A fiú térdre esett előttem, átfogta a térdeimet és hálásan megköszönte, hogy nem engedtem elvitetni és megmentettem a további veréstől is. Mikor befejezte megígérte, hogy jól megjegyzi ezt s a faluban a várnak csak jó hírét kelti.
- Uram, bízhatsz bennem! – tette még hozzá.
- Menj, siess haza, mert nem maradhatsz el sokáig, ha a többiek már hazaértek! – bocsátottam el s intettem Tominak engedje ki. Mikor a lépcső felénél jártak, még utána szóltam: - Ugye azt sem feleded, hogy a két, ötezres bankóról, ami a zsebedből kerül elő, van fényképem! Addig senki sem fogja látni azokat, míg erről, ami történt, valaki nem hall! Egy-egy! Értetted, ugye?
- Igen, Uram! Mondtam már az előbb, bízz bennem! – válaszolta, ígérte a fiú és ment Tomival.
Mikor Tomi visszajött, kitört a lárma. Többen gratuláltak Fülöpnek, hogy jól oldotta meg a feladatát, mert sok mindent a fiú magától is megtett, nem kellett arra utasítania. Kis idő múlva Fülöp már rám nézett és tőlem várt értékelést. Meg is kapta!
Megdicsértem, elismertem, amit tett s pár dolgot pedig, négyszemközt akartam megbeszélni Vele, ezért felmentünk az udvarra. Még vidáman zajlott a beszélgetés, cseverészés, mikor Gabi már jelentette, hogy tálalná a korai vacsorát, mert készen van. Gábor feljött értünk is az udvara s lehívott vacsorázni minket.
Kellemesen telt a vacsora, sokáig borozgattunk és beszélgettünk még, miközben szinte mindenki elmondta, hogy milyen volt az előélete, hol hallott e helyről, hogyan került ide és mi volt ezzel a célja. Többen is bevallották, hogy kellemesen csalódtak, sokkal zordabbnak gondolták a helyet is, a házigazdákat is (külön meglepetés volt Jenőnek és Károlynak, hogy a házigazdák is közénk tartoznak, nem kívülállók!).
Az este hátralévő részében még úgy döntöttünk, hogy közös - gruppenszex - csatát tartunk, amiben mindenki részt akart venni, senki sem akart kimaradni, álmélkodásunkra még József is lelkesnek látszott, vagy mutatta magát. Az elhatározás hamar meg volt, de nehezen, vagy pontosabban egyáltalában nem akart elindulni.
Mindenki a másikra várt, hogy az kezdje. Igazából a szingliknek lett volna fontos, hogy ki(k) kezdik, mert kiderült volna, hogy kik élnek nyitott kapcsolatban, hol lehet keresni valamit, valakit. Akik párosan, vagy mi, akik hármasban érkeztünk, nekünk bár nem volt kifogásunk a gruppenszex ellen, de sürgős sem, hogy elsők legyünk! Valahogy az volt az érzésem, hogy ebben is rám várnak, hogy kezdjem én, de Kelin is, és Gáboron is láttam, hogy nincs nagyon kedvük az egészhez. A többiek igazán nem vonzották őket, semmi izgatót nem találtak bennük. Ők igazából ide sem maguktól jöttek, hanem én hoztam őket! Ha én nagyon akartam volna, akkor megteszik, vagy hagyják, hogy velük megtegyék, de mivel én sem forszíroztam, így kivártak. S jól tették! Egy ideig még ment a szöveg erről, meg mit, hogyan kellene, de senki sem lépett a tettek mezejére, ezért – egy idő után – elindultunk fel a közös hálóba, s lefeküdtünk aludni. Hamar el is aludt a társaság a mai fárasztó és izgalmas nap után.
(vége)