Egy mazochista jobbágy kéjes mindennapjai. 2. rész

Vártam, hogy eljöjjön a vasárnap és megismerjem a derest. A mise tíz órakkor kezdődött, én kilenckor a bíró házának alagsorában levő áristomban kellett jelentkeznem. Ott egy izmos hajdú várt (Kálmán), rám rakta a kéz és lábbilincseket, majd benyult a harisnyám alá, kaján vigyorral megmarkolászta a farkamat, tökeimet, fenekemet, hogy nincs-e rajtam valami védőruha, legalábbis ő azt mondta ezért teszi, bár ez nem indokolta azt, hogy percekig morzsolgatta a golyóimat. Utána egy másik hajdúval felvezetett a templomba és a bejárat melletti Szent Antal oltár előtt megállított. A kezében egy kisebb zsákból éles kis kavicsokat szórt a kőlapokra és megparancsolta, hogy összekulcsolt kézzel térdeljek rá. Ez járt az elitélteknek, láttam ilyent eleget. Tehát úgy is tettem, így a fél tízkor érkező első hívek már láthatták ki lesz elverve a mise után.

A misén való részvétel az elitélteknek is kötelező volt, megláncolva kavicsokon térdepelve, hogy elgondolkodhassanak vétkeiken. A mise alatt végig térdepelnem kellett, ami nagyon fájdalmas volt. A hajdúk figyelmeztettek, hogyha egyetlen pillanatra is felemelem valamelyik térdemet, vagy mocorgok, az a földesúr törvényeinek megszegését jelenti, ami 75 botütéssel jár deresen. A mise hosszabbra sikerült, mint máskor és persze meg kellett várnom a hívek kimenetelét is, akik megvető pillantással nyugtázták, hogy ismét egy lusta paraszt térdepel a templomban. Két órát térdepeltem összesen az éles kavicsokon, mire mindenki elhagyta a templomot. Ekkor felálhattam és a két hajdú a tömeg sorfala között felcipelt az emelvényre. Amint felértem azt láttam, hogy a deres közepén egy félkörű tuskó van elhelyezve, volt vagy negyven centi magas. Ezt is, mint később megtudtam plusz büntetésként használták a vesztegetés miatt. Miután gondosan és szorosana deresre láncoltak a seggem szinte az égnek állt. Én is tudtam, hogy így, kifeszült seggel sokkal nagyobb a büntetés, mint szimplán hasalva a deresen. Kezeim és lábaim szinte maximálisan ki voltak nyújtva, az ingem végét a hátamra húzták, hogy a harisnyás kifeszített fenekem gond nélkül fogadja a botot. Közben körbe tudtam nézni. Elég közel ott ült a földesúr a családjával. A 20 éves lánya nagyon izgatottnak tűnt, egy szép kék ruhában volt és csillogó szemekkel figyelte, ahogy előkészítenek a megveretésemre.

Ekkor a falu bírója felolvasta, hogy mennyire lusta, hitvány paraszt vagyok, évek óta kerülöm a munkát, még a pálcázások ellenére is, ám az nem elég, hogy ekkora munkakerülő vagyok, de sunyi és aljas is, aki nem viseli el méltó büntetését, hiszen meg akartam vesztegetni a munkáját mindig hűen végző egyik hajdút. Ekkor a nép felhördült, volt aki bekiabált, hogy:
„száz botot neki!”
A bíró elmondta, hogy ő is sajnálja, amiért a törvény maximum csak 24 botot ír elő a lusta parasztoknak és azt is sajnálta, hogy megvesztegetésért csak ennek kétszeresét adhatja. De megnyugtatta a népet, hogy 5 évig, a megvesztegetés kísérlete miatt minden botozásomat 5 ütéssel megtoldják. Ekkor a tömeg éljenzésbe kezdett és megint hallottam egy bekiabálást:

„jövő héten is botozzák meg!” többen is: „úgy van! -felkiáltással nyilvánították ki tetszésüket.

Ekkor a bíró a két hajdúhoz fordult és hangosan felkérte őket, hogy a legkeményebb módon verjenek el, amennyire csak lehetséges, mivel 48 ütés kevés egy ilyen aljas parasztnak, mint amilyen én vagyok. Ha törvényesen nem is kaphatok többet, akkor legalább mindegyik ütés legyen emlékezetes és módfelett kegyetlen, hadd tanulja meg a paraszt, hogy mi a rend!. A hajdúk megigérték, hogy jó munkát fognak végezni, majd egy egy vastag bottal a fenekem melé álltak két oldalról. Külön külön 24 ütést kellett adjanak, hogy meglegyen a 48. Közben láttam, hogy a földesúr lánya egyre jobban kipirosodott az ítélet felolvasásatól és többször kéjesen megnyalta a szája szélét.

A baloldali hajdú sújtott le először. Hihetetlen fájdalmat éreztem, olyant, mint soha életemben. Pontosan éreztem a bot teljes felületét és azt is, hogy felreped a harisnya alatt a bőröm. „Egy”-szólalt meg a jobb oldali hajdú, majd ő is lesújtott. Ordítottam, ahogy a torkomon kifért, nem tudtam kontrolállni magamat. „Kettő”, szólalt meg a bal oldali hajdú és ismét rámhúzott egy hatalmasat. Az ötödik ütésnél már annyira fájt az egész testem, a fejem, hogy rájöttem ezt nem lehet tovább bírni. Ekkor eszembe jutott, hogy még 43 ilyen ütés hátra van, ezért kegyelemért könyörögtem, ordítottam ahogy csak tudtam:

„hagyják abba, kérem könyörgöm, fejezzék be!”

De a hajdúk csak vertek tovább. A hetedik ütésnél láttam, nincs kegyelem, ezért arra gondoltam, kitépem magam a láncokból és elfutok. Hihetetlen erővel dobtam magam ide-oda próbáltam kihúzni kezeimet, lábaimat a vasbilincsből, de nem lehetett. Pont úgy vergődtem, mint azok a parasztok, akiket éveken át a deresen láttam kínzatni, most már én is tudtam, miért. A kilencedik ütésnél arra godoltam, hogy soha többé nem megyek ki a földekre dolgozni, ahogy ennek vége felkötöm magamat, mert ilyen kínokat ember nem érdemelhet meg és ha van olyan kegyetlenség, mint ami épp velem történik, akkor nem érdemes tovább élni, főleg, hogy János megigérte többször leszek deresre húzatva. Abban biztos voltam, hogy én soha többet ide vissza nem kerülök, inkább meghalok! Éreztem, hogy a botok végei gond nélkül felhasítják a bőrömet és szétzúzzák az izmaimat.

Aztán a 12-ik ütésnél valami átfordult. A paraszt seggem felforrósodott és kezdtem élvezni, hogy ekkora verést kapok. Eddig sosem voltam deresen elverve, a farkam szexisen nyomódott a vastag tönkhöz, ahogy rángattam farpofáimat ide-oda és az is jó érzés volt, hogy kinyújtott testtel fekszem megbilincselve, míg a legfelső pontom a kidüllesztett seggem. Nagyon szexi volt. Valahogy tompábbnak éreztem a botokat, valószínű teljesen elzsibbadtam a hirtelen jött ütésektől, úgyhogy tudtam arra figyelni, mennyire torzulnak el az izmaim és mennyire kékülnek, lilulnak el a farpofáim. Mert abban teljesen biztos voltam, hogy minden ütés vastag kék csíkokat okoz és azt is éreztem, hogy bizony minden ütésnél behasad a fenekemen a bőr. Ezt a verést össze sem lehetett hasonlítani az eddigi pálcázásokkal.

Mivel a fájdalom már tompult, ám a hihetetlen erős ütések tovább érkeztek, kezdtem egyre jobban, egyre szexisebben érezni magamat. Az intenzív fenekelés kezdte elindítani bennem az orgazmust. Egyre szexisebbnek éreztem azt, hogy az egész falu népe előtt megvernek, hogy mindenki láthatja a kifeszített harisnyás farpofáim rángatózását, úgy éreztem, mintha meztelenül járnék közöttük. Élveztem, hogy jobbágy vagyok, hogy két erős férfi ver, hogy tehetetlenül, láncokon vergődöm. Ekkor már tudtam, hogy mindig is erre vágytam, hogy teljesen szétverjék a paraszt seggemet, mert ezt érdemlem, hiszen nem vagyok egyéb egy utolsó féregnél, akit verni kell! Mintha megvilágosodtam volna! Éreztem, hogy régóta erre vágytam. Az eddigi pálcázások meg sem közelítették azt a kolosszális orgazmust amit átéltem! Ez való nekem, a kemény bánásmód, a kemény botozás, a leláncolás, a hihetetlen kegyetlen és erős hajdúk! Nagyon örültem annak, hogy János deresre küldött, hogy megvesztegettem őt hogy ilyen kegyetlen törvényeink vannak, hogy valaki kitalálta a derest és a botozást. Annak is örültem, hogy ilyen profi hajdúi vannak a falunknak.

Mivel a Nap felülről és kissé hátulról sütött jól láttam az árnyékukból amint a hajdúk felemelik a botot és teljes erővel lesújtanak! Ez a látvány legalább annyira izgató és szexi volt, mint maga a botozás. Ettől inkább éreztem a tehetetlenséget, az alacsonyrendűségemet, azt, hogy csak egy verhető jobbágylegény vagyok, éreztem, hogy hatalmuk van felettem és számukra én egy utolsó féreg vagyok, egy utálatos rab, jogok nélkül. A hatalmas ütések konkrétan behasították a fenekemet. Éreztem, hogy ennél többre egyszerűen nem vágyhatok! A behasadó seggem érzete volt a csúcs! Ó ehhez képest milyen gyerekesek voltak a pálcák! Ilyen érzést, Jánostól soha nem kaphatok! Annyira élveztem, ahogy egyre jobban nyomorodik, szétverődik a seggem, meg azt ahogy le voltam kötözve és ahogy nyomódott a farkam az érdes félkörű csutakhoz, hogy egy mindent elsöprő orgazmust éltem át! Immár nemcsak a fájdalomtól ordítottam, hanem kéjesen nyögtem is. Már olyan volt, mintha nem is engem vernének, a ritmusos, hatalmas botütések csak arra lennének jók, hogy fokozzák a kéjemet. Aztán az egész helyzet egy hatalmas magömlésbe tornyosult, ütésenként egyre több ondó spriccelt ki belőlem a harisnyámra. Teljesen elázott a farkam és a harisnyám a rengeteg spermától, amikor azt hittem már vége, ahogy kaptam az ütéseket még több és még több ondó termelődött és csak folyt ki belőlem. Egyik orgazmust éltem át a másik után. Rájöttem, hogy a behasadó seggemnél eddig kéjesebb helyzetet még nem éltem át. Ekkor már tudtam, hogy ez életem legszebb pillanata és biztos voltam abban, hogy ezt minél gyakrabban újra át szeretném élni.

Néhány perccel ezelőtt még írtóztam a derestől és borzalmasnak láttam ahogy elvernek, most pedig egy kolosszális orgazmushullámban lebegtem. Rájöttem, eleinte az volt a gond, hogy féltem a veréstől, befeszültem, a seggem is feszes volt és minden ütést kínzásnak vettem. Ha akkor tudom ez mennyire jóleső érzés, akkor nem feszülök ennyire be. Legközelebb (és biztos voltam, hogy lesz legközelebb) várnom kell az első ütéseket, vágynom kell rájuk, hogy minél hamarabb felébresszék bennem a kéjes állapotokat, a deresre, a hajdúkra úgy kell tekintenem, mint valami szexuális eszközökre. Mikor már minden spermám kifolyt és kilazult izmokkal, kéjesen „heverésztem” a deresen, akkor hallottam, hogy a jobb hajdú azt mondja: „harminckilenc!”

Jó lett volna, ha most lett volna vége, hogy kipihenjem az orgazmus feszültségét, de még kilenc ütés hátra volt. Húh azok ismét rettenetesen fájtak. Mivel a kéj és az orgazmus elhalványulóban volt, ezek az ütések ismét borzalmasak lettek, csavarodtam, rángatóztam, ordítottam is ahogy kell, bár valamennyire azért még mindig élveztem a helyzetemet. Azt azért észrevettem, hogy az utolsó ütések, már nemcsak a fenekembe okoznak mély sérüléseket, hanem a fenékcsontomat is mintha elérnék. Azt éreztem, hogy le akarják tépni a húst a csontról és ez egyre közelebb kerül a valósághoz. Szerintem a csonthártya sérülése közelében voltam, és ekkor értettem meg, hogy miért foglalták törvénybe, hogy általában „csak” 50 ütést kapjon az elitélt. Azok a rabok, akik 50 botütés felett kaptak, például hetvenötöt, vagy százat, kivétel nélkül sérültek, volt aki örökre húzta a lábát, vagy aki egy-két évig nem tudott egyáltalán járni. Mivel közel voltam én is a megnyomorításhoz, örültem, hogy még mielőtt nagyobb baj lett volna véget ért a megveretésem.

A hajdúk kioldoztak és ledobtak a deres mellé, mert felállni nem tudtam. Éppen csak annyi erő volt még bennem, hogy az ingemet lehajtsam elől, hadd ne lássa senki a rengeteg spermától szétázott harisnyámat. Ám ekkor egy éles tekintetet éreztem magamon. A földesúr lánya volt, aki egyenesen a még kissé dudorodó, és spermával telelövellt harisnyámra nézett. Hiába csak egy pillanatig látszódott, mégis észrevette. Apám és két bátyám jött értem, felemeltek, óvatosan lecipeltek az emelvényről és hasra fektetve a szekérre helyeztek. A földesúr lánya felállt és úgy nézte a jelenetet, mintha egy mosolyt is láttam volna az arcán, bár ebbe nem volnék biztos. A szekéren ült anyám és a húgom is, anyám sírt és könnyei közt mondta, hogy nem érti, miért engedik meg az ilyen verést, hiszen akkorát azért nem hibáztam. Apám szikár ember lévén csak annyit mormolt, hogy megérdemeltem amit kaptam, mert valóban lusta lettem az utóbbi időben.

Folytatása következik