A pizzafutár 1.

Langyos tavaszi este volt, mikor a pizzafutár srác bekanyarodott a keskeny zsákutcába. Kabócák és egyéb éjjeli lények meséltek a saját nyelvükön a környéken lakóknak, egymás szavába vágva. A kocsi reflektorának fényében most egy sün tûnt fel, az úton keresztben haladt titokzatos célja felé. A fiú észrevette és lassított kissé. Ennyi épp elég is volt, hogy Sün Úr biztonságosan átérjen a túloldalra.
Fõszereplõnk, tekintetével követte a kis jószágot, míg az el nem tûnt a sötétben. De nem volt idõ tovább merengeni, mert meg is érkezett a Kedves Megrendelõ címére. Szákutca, kertvárosi rész, szép családi házak, tehetõs környék, zéró forgalom.
Leparkolt a ház elõtt, de nem dudált mint általában szokott, hanem diszkréten becsöngetett. Szállított már korábban is erre a címre és az itt lakó hölgy nyomatékosan az értésére adta, hogy nem akar több dudaszót hallani, használja inkább a csengõt.
Ez konkrétan úgy történt, hogy a nõ, kioktató és kissé leereszkedõ hangnemben tette helyre hõsünket, elmagyarázva a csengõ és a kürt közötti különbséget, kiemelve az elõbbi elõnyeit.
Ez legelsõ alkalommal történt és akkor a srác zavartan és megszégyenülten hebegett bocsánatot és megígérte, hogy soha többé nem tülköl. Azóta párszor már hozott ide ételt és mindig be is tartotta a szavát.
Szóval csengetett és várt. Szokás szerint, a hölgy nem siette el a kijövetelt, ám amikor végre kigyulladt a bejárat fölötti lámpa, a fiú mellkasában megmozdult valami és ami azt illeti a nadrágjában is.
Agyában bevillantak a korábbi röpke kontaktok, az 1-2 perces tranzakciók mialatt gazdát cserélt a pénz és a kaja.
De micsoda röpkeségek voltak ezek kérem.....?! Minden esetben a srác udvariasan köszönt a napszaknak megfelelõen, magázó formulában. Viszontköszönést soha nem kapott, ha szólt is egyáltalán valamit a nõ, azt is csak foghegyrõl, mintegy megvetõen odaköpött félszavak formájában. A végén illedelmes elköszönés, jó étvágyat kívánás, természetesen érdemi reakció nélkül a címzett részérõl.
Tény, hogy ez a bánásmód nagyon felizgatta a srác fantáziáját és egy másik testrészét is.....(na igen) Döbbenten tapasztalta, hogy minden alkalom után felkeményedve száll vissza a szolgálati gépjármûbe. Valamiért nagyon imponált ez a viselkedésmód...
Tehát ott állt a kapu elõtt, kezében az árut szorongatva (velõvel töltött borda, hasábburgonyával - 2900 Ft.) és izgatottan várta a következményeket.
Jöttek is a következények, meglepetészerûen......Ahogy a nõ lejött (vagy inkább levonult) a lépcsõn, az maga volt a megtestesült Istennõi szellemiség. Ahogy végig jött (vagy inkább vonult) a fal melletti járdán, minden lépéssel egyre hangosabbat koppintva a sokat tapasztalt betonon, úgy töltötte be a fiú látó- és egyéb mezejét fokozatosan, egyre csak nõve, míg végül úgy tűnt, hogy egészen fölé tornyosul.
Pedig csak legfeljebb 1-2 centivel lehetett magasabb a futárnál, de ő mégis úgy érezte eltörpül mellette és talán eddigi élete során soha nem volt még ennyire tudatában saját jelentéktelenségének.
-Jó estét kívánok! - köszönt szerényen.
-Szia! - hangzott a válasz, ami egészen szokatlan és meglepő volt.
-Őő...tessék parancsolni - motyogta zavartan, mert meglehetősen szokatlan volt ez a kommunikatív hozzáállás a nő részéről és átnyújtotta a kiskapu fölött az ételt.
Ám a hölgy nem vette át azonnal, hanem csak nézte a futárt, kissé félrehajtott fejjel, szája szegletében egy félmosollyal, némileg provokatívan.
Ettől persze hősünk még idegesebb lett és kicsit visszább húzta az árut, majd ismét előrenyújtotta...
-Tessék...- habogta tanácstalanul - Az...az izé... étel...meghoztam
-Komolyan? Pedig azt hittem, csak úgy beugrottál meglátogatni - felelt gúnyosan és végre átvette a cuccot, amit rögtön le is rakott a gázóra dobozra.
-Áááh...neeem...én csak...
-Te csak mi?
-Háttõ...
-Ugye szrereted, ha rendelek tõletek?! Mindig nézed a fenekem, miközben megyek vissza a házba.
-Dehogyis hölgyem...
-Hazudsz! Gyere közelebb! - szólt parancsolóan és átnyújtotta az egyik kezét a kiskapu fölött - ami kábé mellmagasságig ért - és csettintett egyet az ujjával. A hangsúly és a gesztus olyannyira ellentmondást nem tûrõ volt, hogy muszáj volt azonnal engedelmeskedni.
Félszegen, lehajtott fejjel lépett egyet elõre és arcával odaadóan belesimult a nõ tenyerébe. Nem is igazán fogta fel, hogy mi történik vele. Mintha kívülrõl látta volna önmagát, vagy mintha ez csak valami álom lenne. Mindazonáltal meg volt gyõzõdve róla, hogy mos pontosan ott van ahol lennie kell: egy erõs nõ kezében.
A hölgy gyengéden megsimította az arcát, õ pedig hódolattal belecsókolt a tenyerébe. A nō engedte neki, sōt elégedetten mosolygott is hozzá. A fiú úgy érezte megállt az idõ és valóban szerette volna ezt a pillanatot az örökkévalóságba fagyasztani. Azonban a megrendelõnek más tervei voltak vele.
Megragadta a tarkóját és még közelebb húzta magához. Egy fél lépést tudott még tenni és most már valóban csak a vékony kerítés volt kettejük között.
-Szóval egy szánalmas kis kukkoló vagy igaz? - súgta a nõ, miközben ajkai a srác fülét súrolták.
-Kérem, én... - kezdte a mondatot, de a hölgy a szavába vágott méghozzá szó szerint. Az eddig simogatásra használt keze, most a fiú arcán csattant.
-Auuu... - lepõdött meg fájdalmasan és megpróbált hátralépni.
-Itt maradsz! - szólt rá és hogy szavainak még nagyobb nyomatékot adjon, szabad kezével átnyúlt a kerítéslécek között és megragadta a srác heréit, meggátolva a menekülést.
A futár lélegzete elakadt egy másodpercre, majd ahogy magához tért döbbenetébõl, szóra nyitotta a száját miközben erõtlenül megpróbálta lefejteni magáról a nõ kezét. De se a beszédbõl, se a fejtésbõl nem lett semmi, mert egy újabb pofon gátat szabott a terveinek.

Folyt. köv.