Egy mazochista jobbágy kéjes mindennapjai. 1 rész

A vármegyék hangulata ihlette történet.

1765 április 16 -ot írtunk amikor betöltöttem a 18-ik életévemet. Ötödik gyermeknek születtem egy jobbágycsaládban. Volt három bátyám, egy növérem és egy húgom. Mindennap a földesúr birtokán dolgoztunk hétfő hajnaltól szombat napnyugtáig. Amikor nem ingyen kellett dolgoznunk, akkor a munkánkért cserébe terményt kaptunk és némi kis pénzt, ám ha nem teljesítettük a napi normát, akkor azért verés járt. Három hajdú volt velünk a birtokon, akik reggel megmutatták mennyit kell napnyugtáig dolgozni. Ha nem sikerült, akkor helyben este megpálcáztak, általában 25 ütés járt a múlasztásért, ám az is előfordult, hogy 50 csapást róttak ki ránk, ha azt látták túl nagy az elmaradás.

A földesúr szabályai szerint a lányokat a bőrostorral verték el, mert az kevésbé hagyott mély nyomokat a fenéken. Szóval senki sem úszta meg verés nélkül, mindannyian jól ismertük már a pálcát, vagy az ostort. Amikor a verést kaptuk, szó nélkül kellett elviselnünk, tiltakozni, ellenállni nem szabadott (persze verés közben a sóhajokat, enyhébb sikolyokat tolerálták), mert az a földesúr rendeletei elleni véteknek számított, amiért nagyon súlyos büntetés járt. A súlyos büntetés a falu központjában felállított deresre húzás volt, ahol nagyon izmos hajdúk vastag botokkal komoly hurkákat, és sokszor izomkárosodást okoztak. A deresre húzás kegyetlen büntetésnek számított, össze sem lehetett hasonlítani azzal a pálcázással, amit mi kaptunk, ha hibáztunk. A földesúr nagyon kegyes volt hozzánk, 18 éves kor alatt nem is engedte meg a deresre húzást, kivéve, ha lopáson, erőszaktevésen, dorbézoláson kaptak egy fiatal parasztot, de akkor is inkább 6 bot járt deresen és csak nagyon ritkán 12, vagy 24.

A deresre tehát csak komoly vétségek esetén fektettek parasztokat, mégis legalább havonta láttunk egy-egy ilyen botozást. A legtöbb esetben káromkodásért hasaltak a parasztok, de deres járt a vasárnapi mise kihagyásáért, veszekedésért, verekedésért, pletykálkodásért, dorbézolásért is. A deres folyamatosan ki volt helyezve a falubíró háza elé elrettentésképpen. A nagyobb vétségekért már 25-50, esetleg 100 bot járt, ilyen volt a lopás, a megcsalás, az erőszak és a földesúr, családja, nemesek, valamint az egyházi személyek, hajdúk elleni beszéd, vagy tett. Ám a hanyagságért is deres járt. Ha például egy 18 év felettinek a hajdúja úgy döntött , hogy a parasztnak nem elég a pálca a hanyag munkát megbüntetendő, akkor csak szólt a falubírónak, aki vasárnap a mise után 24 botot vágatott a lusta paraszt farára.

A hajdúk nem tartoztak magyarázattal, nem kellett bizonyítaniuk semmit, csak szóltak a falubírónak, hogy vasárnap deresre húzás lesz. Ezért minden paraszt félve tisztelte a hajdúkat és igyekeztek szorgalmasan dolgozni a földeken. Ám nemcsak a hajdúknak volt joga bármelyik parasztot deresre húzatni, hanem az összes nemesnek, tehát az átutazóban levő nemeseknek is. Elég volt, ha egy paraszt nem kefélte elég tisztára a nemes lovát, vagy nem elég gyorsan szolgálta ki, esetleg nem ízlett a nemesnek a felszolgált étel, máris jogában állt deresre húzatni a vétkes parasztot.

A deresre húzás általában vasárnap, mise után történt, hogy mindenki láthassa az elitélt kínjait, esetleg pénteken, ha akkor vásár volt. A lekötözött parasztnak felhajtották az ingét és a kender harisnyájában a farára szabták ki büntetését. Nők esetében inkább ostort használtak alsógatyára, de súlyosabb esetben, bizony ők is el kellett viseljék a botot. Az erőszaktevőknek, nagyobb értéket eltulajdonító tolvajoknak, gyilkosoknak a hátát is megbotozták, ami sok esetben hosszútávú betegséggel járt, főleg 100 ütés esetén. 100 botot, vagy annál többet csak ritkán alkalmaztak. Egyszer régen, egy halálraítélt többszörös gyilkos 143 ütésig bírta, majd kilehelte lelkét. Ezt csak azért mondtam el, hogy bizonyítsam mennyire komoly dolognak számított a deresre húzás és milyen súlyos következménye volt az 50 feletti botütésnek, pláne a 100 botnak.

Na de térjünk rá az én kis féltett titkomra. Apám már korán elvert,ha nem jól viselkedtem és akkor vettem észre, hogy mennyire jól esik a fenekelés, főleg, ha utána még napokig bizsergett a hátsóm. Ezért, bár alaptermészetem normális volt, sokszor rosszalkodtam, hogy ki legyen porolva rendesen az ülepem. Miután elég korán dolgoznom kellett a földesúr földjén, ott rájöttem, hogy mennyire jó ízze van a hajdúk pálcájának. Amikor kívántam a fenekelést, direkt lustálkottam aznap, így este már jött is a pálcázás (akkor még nem tudtam, hogy mások is vágynak ilyesmire és egyszer az ilyeneket mazochistáknak fogják hívni, a lényeg, hogy én aztán vérbeli mazochista voltam).

A három hajdú között volt egy fiatal, 20 éves János nevű, aki nagy lendülettel vert minket és a legtöbb esetben nem 25, hanem 50 pálcát adott. A többiek nagyon féltek tőle én meg minden „lusta” estémnél abban reménykedtem, hogy ő fog elverni. A pálcázások után napokig fel voltam dobódva és nagy élvezettel dolgoztam a következő napokban, mert a munka során keményre vert seggem izgatóan bizsergett, húzódott. Ez mindig mosolyt csalt az arcomra, de azért lepleztem örömömet, nehogy feltűnő legyen. Akkor nem értettem miért szeretem, ha elvernek, csak egyszerűen boldoggá tett a nehéz, izzasztó munka, a piszkos parasztruha és a rendszeresen hurkásra vert fenék. Esténként arról ábrándoztam, hogy mi lenne, ha egyszer megkérném Jánost, hogy ne ötven, hanem száz pálcát adjon. De sosem mertem megtenni. A lényeg, hogy nagyon boldog voltam, élveztem a szakadt, mocskos jobbágy kender ruhámat, a munkát jól bírtam, verést pedig annyit kaptam, amennyit csak akartam. Örvendtem, hogy jobbágy vagyok és nem Úr, és annak is, hogy János a mi falunkban lett hajdú. Belegondoltam milyen rossz lenne, ha nemesnek születek mert akkor sem izzasztó munka, sem verés nem járna nekem. Márpedig azt tudtam, hogy verés nélkül nem tudnék élni. Hej, nem is gondoltam én akkor, hogy micsoda boldogság parasztnak lenni és sok verést kapni, arrólmeg fogalmam sem lehetett, hogy jóval később a mazó fiúk, mint én csak nagyon nehezen kapnak valakit, akik elverik őket és sokszor még ők kell fizessenek ezért. Szóval nem is gondoltam akkor arra, hogy micsoda jó dolgom van, mely később kimegy divatból.

A deresről: amikor egy-egy vasárnap deresre húztak parasztokat nagy élvezettel néztem, ahogy a harisnyás farpofájuk rángatózik a botütések alatt. Ugyanakkor ijesztő is volt a hatalmas ütéseket és az eltorzult, ordító arcokat látni. Félve, de kívántam a derest. Tudtam, hogy az sokkal nagyobb élmény lenne, mint János legerősebb pálcázása. Sajnos a hajdúk a földeken sosem fektettek padra, mindig álló helyzetben, előrehajolva kellett elviselnünk a pálcák suhogását, esetleg kerítésnek dőlve. Megkötözve sohasem voltunk. Mindezt én nagyon sajnáltam. Épen ezért a deresre fektetés látványa, a végtagok lebilincselése mindig felizgatott, álmommá vált. Sokszor elképzeltem, hogy engem hurcolnak a padra és kötöznek le. Ugyanakkor féltem is a hatalmas veréstől, igazából nem tudtam milyen lehet.

Persze abban biztos voltam, hogy egyszer valamikor ki fogom próbálni, izgatott az a tudat is, hogy miközben verni fognak az egész falu népe látja majd a deresen rángatózó fenekemet. Éreztem, hogy a fájdalom mellett a megalázottság is vonz (tényleg mazó voltam és szub is). Elképzeltem, hogy milyen fantasztikus érzés lehet verést kapni úgy, hogy mindenki látja, a barátaim, szüleim és a földesúr is. Ezek voltak az ábrándjaim.

Tizennyolcadik születésnapom csütörtökre esett, úgyhogy elterveztem, aznap elég nagy szakaszt fogok mellőzni, illetve rosszul megmunkálni, hogy estére biztos legyen az 50 pálca, méghozzá lehetőleg Jánostól. Úgyhogy az elszámoltatásnál tényleg nagy szakasz hiányom volt, magamban már vigyorogtam is, hogy ezért biztos rendesen kikapok. János ellenőrizte a munkámat, úgyhogy nagyon boldog lettem, mert biztos voltam benne, hogy most még erősebben elver, mint szokott. Ám teljesen máskép alakultak a dolgok. Amikor János meglátta, hogy mekkora lemaradásom van a következőt mondta:

-ide figyelj te mihaszna paraszt! Elaludtál munka közben, vagy mi a franc történt veled?

-nem Uram (a hajdúkat szigorúan magáznunk kellett, még akkor is ha csak két év különbség volt köztünk), csak sok volt a gyom az én területemen.

-na ide figelj te büdös paraszt! Még hazudsz is nekem? Tudod, hogy a földesúr nem tűri a lustaságot, a henyélést a földjein! Ezért vasárnap mise után deresre húzunk 24 botot fogsz kapni!

-deresre húzat Uram? de hát 18 év alatt azt nem lehet.

-ma töltötted a tizennyolcadik életévedet nem?

-de igen Uram! csak nem gondoltam arra, hogy már aznap amikor 18 leszek deresre húzathat, megszoktam, hogy pálcát kapok, ha lusta vagyok Uram! Közben nagyon megijedtem attól, hogy vasárnap megbotoznak. Valahogy még nem voltam felkészülve rá, ezért könyörgőre fogtam:

-tisztelt Uram, nem akar inkább most itt megbüntetni? - akár száz ütést is adhatna a pálcájával.

-nem, neked a deresen a helyed vasárnap.

-Uram, ha nem küld a deresre -mondtam félelmemben, akkor a vasárnapi szárnyas adagomat hétfőn elhozom magának. (tudtam, hogy a hajdúk sem esznek csak vasárnap húst, ezért gondoltam ezzel lekenyerezem)

-szóval meg akarsz vesztegetni! -na ezt meg fogja tudni az ítélőbíró biztosíthatlak! Évekig néztem, hogy kikezdesz velem, hogy lustálkodsz. Láttam hiába verlek keményen, neked amikor kedved van ellustusz. Hát tudd meg, hogy ezután mindig a deresen fogsz kikötni amikor csak akarom! Az ilyen pökhendi parasztoknak mint te ott a helye! Neked már rég nem számít a pálca, meglátjuk majd mit szólsz a bothoz! Remélem vasárnap rájössz, hogy kár volt velem vacakolnod!

Este későig vergődtem az ágyban. Felidéztem azt a sok verést, amit eddig a deresen láttam, szinte hallottam a paraszttársaim fülsiketitő ordítását, ahogy kegyelemért könyörögnek, magam előtt láttam a kínoktól eltorzult arcukat. Most egyáltalán nem volt kedvem kipróbálni a derest, éreztem ez már nem játék, tiszta hülye voltam, amiért felhúztam Jánost. De nem volt mit tennem, tudtam, vasárnap úgy el leszek verve, mint soha életemben!

Másnap délelőtt vigyorogva jött hozzám János és elmondta, hogy a megvesztegetésért kétszeres lesz a büntetésem, azaz 24 bot helyett 48 botot fogok kapni, illetve 5 éven át minden botozást öt ütéssel megtoldanak. És biztosított arról is, hogy gondja lesz rá, hogy az öt év alatt minél többször deresre húzasson. Azt is mondta, hogy kifejezetten örül annak, hogy öt éven át sosem 24 ütést hanem minimum 29 -et fogok kapni.

-szóval készülj fel paraszt, hogy laposra veretem azt a szaros mihaszna seggedet! -így fejezte be a mondandóját.

Hát nem lettem boldogabb ettől a hírtől.

Folytatása következik