Uram bosszúja 2. rész

-Vetkőzz!
Itt kezdődik az utazásom a végtelen alávetettség birodalmába.
Eddig jó, eddig az történik, ami történni szokott, Uram megmondta szub nem lép be házba ruhában. Gyorsan megszabadulok a ruháktól és szépen összehajtogatva egy padra helyezem, amely éppen mellettem áll. Gyorsan átgondolom, pedikűr-manikűr rendben, borotválkozás reggel megtörtént. Áldom a sorsom, hogy nem február van, kellemes nyári szellő lengedez, nincs nagyon hideg, Uram elindul befelé, követem, mivel nem mondott semmit, remélem ez az utasítás, figyelni kell, ma nem szeretnék még több büntetőpontot begyűjteni. Tudatom kiszélesedik, látásom beszűkül, nem figyelek arra hol vagyok, hogy nyár van e, vagy tél, egy a fontos mit várnak tőlem. A francba. Uram visszafordul, és nem tetszik, amit az arcán látok.
- Ki mondta neked, hogy megmozdulhatsz? Térdre! Még nem vagy megfelelő állapotban, hogy beléphess a házba, ahhoz kicsit gyakorolni kell az alázatot.
A kerti gyalogösvény kaviccsal van felszórva, na ez fájni fog, de azonnal térdre ereszkedem, ahogy szereti, kéz hátul, felső lábszár nyújtott. Érzem a térdem alatt a kövek hűvös marását, megpróbálok nem látványosan kicsit fészkelődni, akkor talán nem lesz ennyire kellemetlen. Végre találtam egy elviselhető pozíciót, mire Uram feltűnik, kezében a táskám, elkezdi kipakolni a benne lévő tárgyakat.
Nem tetszik az arca, nagyon nem, megint hibáztam, még a házig sem jutottam el és már beszereztem két büntető pontot, nehéz este lesz ez. Nem beszél, ez rosszabb mintha korholna, csak szépen csendesen kipakolja a ruhákat, mindegyiket alaposan szemügyre veszi, mintha egy ismeretlen állatfajtát tanulmányozna, egy félmosoly az arcán jelzi, ezt most meg szívtam, miközben tökéletesen szórakozik, egy nagyobb dobozt vesz elő a közeli szerszámos kamrából és minden ruhámat belepakolja.
-Szerencséd van, tudjuk korrigálni a helyzetet, tíz perc múlva érkezik a mozgó posta a faluba, szépen feladjuk ruháidat a címedre vagy az enyémre válasz? Viszont megint nem azt tetted mit kértem, ellenszegülsz, dacos vagy, ezért egy komolyabb büntetést kell kitalálnom, de választhatsz, mit szeretnél, az egész hétvégén nem érintelek meg kézzel? Vagy minden ruhádat, azt is beleértve, amiben jöttél belekerül a dobozba?
Megint csak könnyű a választás, nem viselnék el egy hétvégét érintés nélkül, viszont lelkem mélyéig biztos vagyok benne, hogy Uram nem fog kellemetlen helyzetbe hozni mások előtt, menjenek a ruhák, akármennyire is vágytam arra, hogy valahová kimozdulunk, egy étterem, egy kávézás valahol már is messzi távoli vágyálom.
-Az összes ruhám feladását választom Uram.
Mondom csendesen. Bólint. Gyorsan belegyűr mindent a dobozba, lezárja és már hallom is a csilingelést. Felmerül bennem ez mennyire átlagos helyzet számára, hány nő járt már hasonlóképpen, mennyire pontos az időzítés, mikor érkezünk, mikor érkezik a postáskocsi. Nincs idő gondolkozni, nem kérdez még egyszer, a saját címet felírja a csomagra, utána kisétál a kapun, otthagy engem meztelenül, térdelve a kavicson, csak kicsit gondolkozom ez azon, hogy megint mekkora galibát okoztam, nem figyeltem a pontos utasításokra. Elkezdek kicsit remegni, izzadok, félek, és megint kicsinek érzem magam a világ mezején. Uram nem siet, órámat többször megnézem, már fél órája távol van, nem merek felkelni, nem merek mozdulni, néha kicsit fészkelődőm, csak hogy ne fájjon annyira a térdem, határozottan nem kellemes, ami történik. Végre hallom a lépteit, nem merek nyújtózkodni, de megérkezik, ott áll előttem, és mosolyog.
-Elkövettem egy súlyos hibát, kérem az órádat, visszakapod a találkozás végén, de addig semmi szükséged nincs arra, hogy tudd mennyi az idő
Egy mozdulattal lecsatolja a csuklómról az órát és zsebre teszi.
-Egyébként mindig is csodáltam az önuralmadat, rendesen viselkedtél, köszönöm, hogy nem próbáltál csalni amíg távol voltam. Akkor nézzük, hol vannak azok a csipeszek, amiket kértem, pár darabot muszáj lesz felhelyezni, mert imádom, ahogyan pirosodik alatta a bőröd, és kimondottan szeretem, ahogy duzzadnak tőle a melleid.
Ezzel elővette a csipeszeket, kettőt kaptam a két mellbimbómra, még van kettő a kezében.
-Szét a lábad!
Harsan a parancs, már kicsit keményebben, igen megint nem úszom meg, puncim két szélére is kerül egy-egy csipesz.
-Na akkor talán elindulhatunk befelé, négykézláb, nem akarom látni, hogy megpróbálsz két lábon járni, azt még nem érdemelted ki!
Megpróbálok óvatosan egyensúlyozni a köveken, amíg a házsarka utána fel nem tűnik a zöldre festett ajtó, ami most rengeteg érzést kelt bennem, közülük egyik sem szép vagy romantikus.
Ez az ajtó jelentheti a felemelkedést vagy az elbukást, rajtam áll mit fog jelképezni.
Folyt köv.