Uram bosszúja 1. rész

Nem tudom, miért történik ez velem, pénteki játék nem úgy sikerült, amit ahogyan vártam, ezért szombat reggel mielőtt elhagytuk a bérelt lakás kicsit beolvastam Uramnak, hiba volt, szánom-bánom vétkem, már nincs esélyem javítani, megkaptam a büntetésem első felét, megmondta csütörtökig ne is számítsak arra, hogy keres, addig gondolkozzam el, máskor merem e bírálni a döntéseit. Tudom, többször felhívta a figyelmemet arra a tényre, én csak egy használati tárgy vagyok, aki ha ahhoz van kedve elővesz a fiókból. Sikerült kibírnom a teljes rádió csendet, nehezen vettem az akadály, olvastam, filmet néztem esténként, de leginkább róla álmodoztam, ezerszer megfogadva nem fogok meg egyszer csalódást okozni. Na jó hétfőn azért ráírtam amire egy "Csütörtök" válasz érkezett. Tudta, hogy már csütörtökön szabin leszek és szabad az egész hétvégén, kicsit félve keltem reggel, teljes bizonytalanságban, most akkor mi is fog történni, keres, nem keres, teljesen eltaszít magától vagy ad egy kis reménysugarat, hogy bizonyíthassam használhatóságomat.
Szerencsés nő vagyok, mert nem kellett sokat várnom, éppen végeztem a felkelés utána teendőkkel, megittam a kávémat, elolvastam a blogokat, amelyeket figyelek, amikor jött az üzenet, "Készülj! 2 óra múlva várlak a nyugati pályaudvaron az óra alatt, három napra csomagolj, ruha nem szükséges, viszont hozd magaddal a plugodat a helyén, csipeszt, síkosított, ne felejtsd otthon a hűsítő krémet a seggedre, mert bizony a hétvége kemény lesz."
Boldogan kezdtem neki a készülődésnek, az Uram nem szereti a sok sminket, azért valamennyi muszáj, fogkefe, fogkrém, csipeszek, azért biztos, ami biztos egy levél fájdalomcsillapítót is betettem, krém, plug a helyére, azért egy váltás ruha is játszik, egy melegebb pulóver, tudom vagy egy nyaralója fent a helyekben, nem tudom mennyire hidegek az esték arrafelé. Kisebb utazó táskám éppen megtelt, még van 10 percem indulni, gyorsan megnézem a telefonom, hátha jött új üzenet, semmi, de legalább a telefon töltő eszembe jutott az is bekerült a csomagba.
Gyors önellenőrzés, nem vagyok a legjobb formámban, keveset aludtam a héten, megviselt a távolság tartás, de talán még megfelelek, remélem, mert ha nem akkor nagyon fog fájni a kicsiny szívem. A buszhoz repülök, nem tudom, elég gyorsan ott lenni ahol szeretnék, minden perc, amit külön töltünk, már elpocsékol időnek tűnik, szaladok felé, végre, nem kínzott még további órákat, vele szeretnék lenni, róla szeretnék gondoskodni, remélem nem volt neki nagyon nehéz hete, és tudunk kicsit pihenni a hétvégén. Korán vagyok, még elértem a korábbi buszt, de a metró megint nem jár és a metró-pótló mindig hosszabb, végre ott szeretnék, lenni ahová tartozom.
11:45re az óra alá érek, és már ott vár, mindig előbb érkezik, nem tudom mennyivel, mert még sosem sikerült előtte érkeznem, imádom, hogy neki is fontos vagyok, nem csak ő nekem. Megölel, egy cseppet a karjában tart, már ennyi elég a megnyugtatásomhoz, ismer tudja mennyire vágyom minden gyengédség utána. Hosszú lesz a vonatút, végre tudunk kicsit beszélgetni, mert nem csak a Dom-ot, hanem a férfit is szeretem benne, annyira művelt, okos, bármiről lehet vele társalogni, mindig megtud lepni pár érdekes információval.
Megvesszük a jegyünket, elfoglaljuk a kabint, indul életem utazása az ismeretlenbe, a teljes kiszolgáltatottságba, én akartam, vágytam erre régóta, mégis ezzel az utazással kicsúszik a lábam alól a talaj, nincs biztonsági zóna, nincs éjszakai busz, amivel bármikor hazamehetek, csak ketten és az erdő ahol még a legjobb napjaimban is biztosan eltévedek.
A vonatút két óra, ami alatt megismerem a hétvége forgatókönyvét, tehát ma és holnap délelőtt ketten leszünk, ma megbűnhődőm a kritikáért amivel illettem, holnap főzzünk ebédet, rendbe teszem a házat, mert estére társaságot kapunk, és együtt szórakozunk tovább. Uram még felhívta a figyelmemet hogy retúrjegyet vett nekem, ha valamivel nem értek egyet az állomáson felszállhatok a hazafelé menő vonatra, mindig kapok menekülési utat, sosem élnék vele, ezzel mind a ketten tisztába vagyunk.
Végre leszállunk, elindulunk a zegzugos ösvényen a falu utolsó ház felé, takaros kis ház, hatalmas zöld kerítéssel, rengeteg fával és bokorral, jótékonyan minden eltakar, ami a kertben történik.
Kultúrember módjára előre enged a kapuban, és gondosan bezárja utána, most kezdődik az, amire már reggel óta vártam, és majdnem egy hete álmodozom róla. Uram nem egy hangos ember, pontosan tudja, semmi szükségé sincs kiabálni, egy csendes parancs, minden hangerőt felülír.
Vetkőzz! Itt kezdődik az utazásom a végtelen alávetettség birodalmába.
Folyt köv.