Lucien (35)
Szubmisszív
Férfi, Meleg
  • VIP
  • Van nyilvános albuma 
  • Van blogja 

Cikkek idő szerint
2022. 06. (70)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Báli éj

05. 15. 20:58 | Megjelent: 459x
Báli éj

A történet egy báli estén játszódik, ahol az öregedő házigazda különleges kezelést kap, hogy újra hódolhasson régi szenvedélyének. Ahogy az egyik pixis tag találóan megjegyezte: időnként el kell hagynom a komfortzónámat. Ez az első hetero történetem.
Figyelmeztetés: medical és botozás szerepel benne.


Az újévi ünnepségeket követően kezdetét vette a báli szezon, ahol a hölgyek bemutathatták legújabb pompázatos ruhakölteményeiket, a fiatalabbak kisasszonyok reménykedhettek abban, hogy táncosuk nőül veszi őket, a legifjabb leányok pedig először vezettettek be a bálok termébe, ahol a férfiközönség legeltethette rajtuk szemüket.

A táncrendek gyorsan megteltek, és csak a legelőnytelenebb külsejű hölgyek árultak petrezselymet, közöttük többen már hetedik vagy nyolcadik báli szezonjukon próbáltak elkelni, és szüleik tisztában voltak azzal, ha idén sem kérik meg lányukat, akkor nagy valószínűséggel az elvirágzott leány pártában marad.

Gyakran rendeztem bálokat kastélyomban, és míg el nem értem ötvenedik évemet, jó hírem volt a menyecskék között, többüket ismertem már, hiszen titkolatlanul azért nyertek meghívást báljaimra, hogy végre izgalmat leljenek az őket táncba hívó férfikarokban, majd a folyosók félhomályos zugaiban pajzán kacagások között folytassák a táncot, immár kettesben, meglazított ruhákkal.

Nem és nem tudtam beletörődni abba, hogy míg hajdan ezen férfiak közé vegyülhettem, és minden báli éjen más, kívánatos hölgy jött ki velem egy könnyű liezonra a fényűző bálteremből, immár egyre gyakrabban hagyott cserben a testem, egészen pontosan hajdan daliás, mára inkább petyhüdt bájtagom.

Végül doktort hívattam, akinek a bevezető körök után – melankólia, fáradság – után rátértem az igazi okra, miszerint igen ritkán élvezhetem a hölgyek ölét, és ebbe nem akarok belenyugodni.

A tőlem hajszálnyival fiatalabb, komor férfiú először arra tért rá, hogy az én koromban természetes, hogy elhagy a férfierőm, ebbe előbb-utóbb minden sorstársam belenyugszik. Ám nem tudott meggyőzni, gazdag jutalmat helyeztem kilátásba, ha visszaadja potenciámat. Így kis gondolkodás után egy kísérleti kezelést javasolt, melynek eredményei kétesek, de reménykeltőek. Falloszom felserkentésére egy tíz injekcióból álló kúrát javasolt, mely az úri társaság idősebb korú gavallérjai között az utóbbi időben felettébb népszerűvé vált.

Először megrettentem attól, hogy minden másnap részesüljek a szerinte hatásos kezelésben, amely abból állt, hogy a csípős, hideg folyadékot injekciós fecskendő segítségével juttatja be azon testnyílásomon, hová soha nem jut el a fény, de a reménykeltő hatás miatt beleegyeztem. Még azon a héten sor került az első három adagra, melyeket igyekeztem férfias közönnyel viselni, mindamellett igen kellemetlennek találtam ezenközben a fenéklyukamban turkáló ujjat.

A mai napon lett volna esedékes a hatodik adag, ám hiába vártam a bál kezdetéig orvosomat, az nem jelentkezett. Jelezte előre, hogy igen sok helyre kell eljutnia, naponta hat-nyolc úr is igénybe veszi hasonló szolgálatait, de megígérte, hogy feltétlenül megszúr engem is. Miután a díszes falióra mutatója éjfél felé járt, meg voltam győződve arról, hogy a tudós férfiú megfeledkezett ígéretéről.

Így meglepett, amikor éjfél előtt pontosan tizenegy perccel egyik inasom a fülembe súgta, hogy a doktor a szokásos szobában vár. Egy pillanatra kizökkentem a táncos párok bámulásából, és a közelgő kellemetlenség fintora szaladt át arcomon, de hála neveltetésemnek, gyorsan visszanyertem lélekjelenlétemet. Elnézést kértem a körülöttem iszogató, kedélyesen beszélgető úri társaságtól halaszthatatlan elfoglaltságomra hivatkozva, majd átvágtam a termen, kerülgetve a bécsi keringőre táncoló hölgyeket és urakat.

Amint kiértem a folyosóra, mögöttem hagyva az illatfelhőket és a kellemes zenét, ismét borongós gondolatok kerítettek hatalmukba. Jobb felől boltíves ablakok sora mellett haladtam el, melyek napközben beengedték a nappali fényt, ám báli éjjeleken a vastag bársonyfüggönyök némelyikének zsinórját eloldották, hogy eltakarja az ablakot, egyúttal a hozzá tartozó mély ablakpárkányt, és ezen függönyök mögül hallatszó fojtott neszek, pajzán nevetés elárulta, hogy egy gyors liezonra került sor ezek rejtekében. Ezen az éjen három ablaknál tapasztaltam hasonlót, tehát három alkalmi párocska az éjfelet sem tudta megvárni.

Elhessegettem fejemből a kínzó gondolatokat, hogy régebben magam is hányszor hódoltam a függöny mögötti rejtekben nyélbeütött pikáns légyottoknak, és visszavágytam azon időszakot, amikor még megtehettem.

Néhány perc múlva nagy levegőt vettem, és rövid tétovázás benyitottam a szobába, ahol a doktor a kínos kezelést el szokta volt rajtam végezni. A doktor egy inas társaságában várakozott, utóbbi egy hasábfát dobott a kandallóba, ezek a szobák igencsak ki tudtak hűlni így február táján.

- Elnézést kérek, gróf úr! – kezdte a doktor rám pillantva, kezében az előkészített fecskendőből spriccelt ki néhány cseppet. – Igen zsúfolt napom volt ma.

- Siessen kérem, a bált hagytam ott, és visszavárnak a vendégeim – feleltem rossz szájízzel.

- Ez esetben kérem, a szokásos módon tegye szabaddá az ülepét, és helyezkedjen el a kanapén.

Válasz nélkül hagytam, és az immár jól ismert felszólításnak engedelmeskedve ledobtam szmokingkabátomat, majd kibontottam övemet, és az említett kanapé felé léptem. Mire odaértem, már kezemmel tartottam nadrágom, mely kissé lecsúszott, miközben feltérdeltem a kényelmes bútorral. A beavatkozáshoz fényre volt szükség, ezért miközben szabaddá tettem hátsómat, és ingem is feljebb húzva hasra feküdtem.

A doktor egy pillantással nyugtázta, hogy nem gördítek akadályt a kezelés elé. Hátrasandítva láttam, hogy fölém hajol, egy másodperccel később éreztem kutató ujjait rejtett nyílásomnál.

- Közelebb a tűzzel! – mordultam fel, mire az inas a háromkarú gyertyatartóval megvilágította hátsómat.

A szikár, humortalan doktor tette a dolgát, ami abból állt, hogy ujjával megdörzsölte a nyílást, majd egyik ujját kíméletlenül felnyomta. Felhorkantam a kellemetlen érzéstől, noha hosszászokhattam volna már, hogy így tágítja ki, mintegy rávesz arra, hogy ösztönösen ne szorítsam össze.

- Ejnye, uram! Lazítson, az istenfáját!

Nem válaszoltam, meg kell hagyni, kínosan éreztem magam, még az is felötlött bennem, hogy a báli készülődés során alaposan megszappanoztak-e ott a szolgálók, nem maradt-e egy zavaró székletdarabka, ahogyan máskor is előfordult, ha hanyagul töröltek meg inasaim az árnyékszék látogatása után. Ezúttal úgy tűnt, hogy hátsó nyílásom tisztaságára nincs panasz, ennek módfelett örültem jelen állapotomban is. Az eddigi alkalmak során kétszer részesültem a doktor általi megfeddésben, amikor szóvá tette fenéklyukam szennyezettségét, miközben egy nedves gyolcsdarabbal megtisztogatta.

Ujja már könnyebben fészkelődött a szűk nyílásban, mély morrantásokkal kísérve lazítottam el magam. Eközben azon érzésem támadt, hogy a turkálás hatására petyhüdt falloszom mozgolódni, miáltal keményedni is kezd. Mielőtt ezen éledezéstől felörvendhettem volna, a matató ujj halk cuppanással távozott fenéklyukamból, hogy ugyanezen ujj egy másik társaságában szétfeszítsen. Megborzongtam, noha a kandallóban ropogó tűz felől kellemes meleg áradt felém, és attól tartottam, hogy az ügyetlen inas olyan közel találja tartani a karos gyertyatartót, hogy valamelyik gyertyáról rám cseppenhet forró viasz.

A kíméletlen doktor ekkor rövid, pattogó utasítást adott:

- Nem mozog!

A következő pillanatban határozottan megszúrt, egyetlen mozdulattal tövig szúrta belém a tűt oly mélyen, hogy záróizmaimon éreztem fecskendőt nyomó ujjait. Berzenkedve nyögdécseltem, noha nem is a fájdalom, inkább a kellemetlen, feszítő érzés késztetett erre. El kellett ismernem, hogy a szúrás remekül sikerült, a tű akadálytalanul érte el a rectális bélszakaszt. Emlékeztem anatómiai tankönyveimből, hogy nagyjából milyen utat kellett bejárnia, és bármilyen kínosan is éreztem magam a beavatkozás alatt, mégis el kellett ismernem, hogy a doktor igen nagy rátermettségről tett tanúbizonyságot.

Miután úgy vélte, hogy eléggé megnyugodtam, lassan elkezdte befecskendezni a hideg, csípős folyadékot. Azonnal megéreztem ott benn. Megkapaszkodtam a kanapé párnázott karfájában, és kínosan nyögdeltem, fel-felemelve a fejem, hátranézve, és azt kívánva, hogy legyen már kész, hiszen minden önuralmamra szükségem volt ahhoz, hogy nyugton kibírjam. Falloszom újra megmoccant, ezúttal még keményebbnek éreztem, és ez reménykedő örömmel töltött el. Hiszen máris hat!

Ekkor nyílt az ajtó, a résen át Báró Leicester dugta be a fejét. Barátom, aki az est folyamán több jóféle vörösborba is belekóstolt, körülpillantott a szobában, majd tekintete megállapodott hármasunkon, és azonnal felismerte a szituációt. Dühös tekintetemtől mit sem zavartatva részeg hebegéssel rikkantott oda nekem:

- Ejnye, Robert, még mindig szeded a fiatalító injekcióidat?

- Cserélj velem – csikorogtam. – Hamarosan… auhh… neked is szükséged lesz rá!

A doktor búcsúzóul újra nyomott a fecskendőn - ezt érezve aúztam -, majd kihúzta belőlem a tűt, mely végigsiklott záróizmom szegélyén. A csiklandozó érzéstől mint mindig, most is megrázkódtam. Az inas visszatette az asztalra a háromkarú gyertyatartót, a doktor pedig elcsomagolta műszereit. A báró közben eltűnt a becsukódott ajtó mögött, de biztosra vehettem, hogy mire visszaérek a bálterembe, már végigfut a pletyka, miszerint miért hagytam magára az illusztris társaságot.

- Hogy érzi? – kérdezte a doktor. – Van már hatása?

- Úgy vélem, biztató jelek már vannak – feleltem kitérően.

Csalódottan állapítottam meg, hogy falloszom ismét petyhüdtté válik.

- Ha felállt közben, az jó jel – jegyezte meg a doktor. – Amennyiben elég bátor, úgy vegye igénybe a sétapálcát, az inas tudja, mire kell használnia. Ég önnel, uram, hamarosan újra találkozunk.

Nem keltem fel továbbra sem, hogy kikísérjem. Az inasra pillantottam, amikor magunkra maradtunk.

- Sétapálca? – kérdeztem kissé értetlenül.

- A doktor úr elmondta, hogyan használjam, kiegészítésül az injekcióhoz – felelte sztoikus nyugalommal a negyvenes férfi. – Uraságod kívánja, hogy néhány ütéssel tartósabb eredményhez segítsem?

- Ha ez segít, akkor nem tétovázhatok – töprengtem. – Hát hozd a sétapálcát, és láss hozzá.

- Uram maradjon ebben a pózban, tucatnyi ütés már elég jó hatású lehet – biztatott az inas, és megmutatta a sétapálcát.

Az ujjnyi vastag, sötétre fényezett bot nem látszott félelmetes eszköznek. Biccentettem, hogy kezdheti.

Az inas megérintette a hátsómat, majd könnyedén lecsapott. Meglepetten nyikkantam, de egyéb jelét nem adtam fájdalomnak.

- Uram, szíveskedjék ellazítani, mert ha megfeszíti a fenékizmait, kevésbé fog hatni.

- Ezt a doktor mondta? – néztem fel rá, mire bólintott.

- Szó szerint, uram!

Lassan haladtunk, de mindig kivárta, míg az ütéstől megfeszülő fenekem ismét ellazul, meg-megtapogatta a vöröslő csíkokat. Nem kímélt, minden ütéstől felhorkantam, és elszántan kapaszkodtam a kanapé párnázott karfájába.

- Van tapasztalatod a botozás terén – dicsértem, mialatt a karjába kapaszkodva felkecmeregtem a kanapéról.

- Inkább a másik oldalát ismerem, uram – vallotta be, miközben felsegítette kabátomat.

- Ahh, igen – igazgattam csipkés kézelőmet. – Úgy vélem, eljött az ideje egy újabb huszonöt botütésnek.

Az inas közben begyűrte selyemingemet a szmokinghoz viselt, szoros nadrágba, szavaimra felpillantott rám, de nem tiltakozott. Talán ő is érezte, hogy rászolgált az alapos botozásra.

- Uraságod inasának lenne nem könnyű szolgálat – folytatta, és intettem neki, hogy ne hagyja abba. Szinte bizalmasommá fogadtam, hiszen olyan helyzetben láthatott, mint a doktoron kívül senki. – Két-három havonta meg méltóztatik csapatni, így gyakorta kell megfeküdnöm a derest. Bevallom, most nem igazán kívánom a botot, de uraságod parancsára délelőtt az udvaron hasalok egyet.

- Egy kis botozásba senki se halt bele – legyintettem, miközben nyakravalómat igazgatta.

- Igen, az uraságok könnyen ítélik botbüntetésre szolgáikat, uram – jegyezte meg, és végignézett rajtam.

Immár nem talált kivetni valót külsőmön, visszatérhettem a bálba.

- Sosem panaszoltad, hogy ellenedre lenne a bot – vetettem oda.

- Hát panaszolhatja egy szolga, ha botvégre kerül? – felelte, majd kézbe vette a gyertyatartót, hogy visszakísérjen a bálterembe a félhomályos folyosókon át.

Nem fért a fejembe a dolog.

- De hiszen az előbb én is tucatnyi ütést kaptam, akaraterővel el lehet viselni – vélekedtem, noha még sajgott az imént kapott bot nyoma.

- Akaraterő – sóhajtott, és nem szólt többet.

A kellemes valcer egyre erősödött. Kisvártatva kitárta előttem a bálterem ajtaját.
Még akkor is szavain gondolkodtam, amikor Báró Leichester fiatal, szőke feleségével vonultam táncba, miközben a báró valahol kinn az udvaron hányta ki a jóféle boritalokkal kísért lakomát. Tartoztam neki a rajtakapás miatt a revanssal, és éledő falloszom segített is azon éjszakán kétszer is bosszút állni rajta, Lady Leichester legteljesebb megelégedésére, ágaskodó falloszom új és új erőre kapott, miközben döngölés közben a szemtelen inas holnap délelőtti botozását képzeltem el, melyet az udvari nép bámész szeme láttára fog parancsomra elszenvedni. Eddig hogy nem jutott eszembe a szobám ablaka alá vitetni a derest, ha a látvány elképzelése is ennyire stimulál?

Vége

Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.