Táborozás az idei Floralián (1)

Az idén május első vasárnapja nem csak a majálisokról (amik egyébként a kudarcos választási vereségek után) ritkultak, vagy el is maradtak és az Anyák napi rendezvényekről, de a két éve már elmaradt, most viszont megrendezett XXXI. Floralia ünnepségről is nevezetes lett. Három feledhetetlen nap Óbudán.
Már az első – nulladik – nap, pénteken is jól kezdődött. A résztvevők megkezdték délelőtt a beköltözéseket, a sátrak, eladó helyek felkészítést, kialakítását. Sok résztvevő már a jó idő következtében félmeztelenül, vagy éppen a „római kori” ruháikban sürgölődött, végezte dolgát. Én ráérősen nézelődtem közöttük, mivel semmi más dolgom nem volt. Különösen akkor élveztem, ha egy-egy izmosabb, jól kidolgozott testtel rendelkező, fiatalabb srácot láttam, nézhettem. Legtöbben a „római kori” bőr ruháikban voltak már, ami egy téglalap alakú vékony bőrből, középen kör kivágással a fej számára, ahol belebújnak, és a vállakról lelógva derékban egy kötéldarabbal, vagy fonott bőrszíjakból készült övvel összefogva készült. Stílszerűen az ilyen ruha alatt nem mai alsóruhát, vagy gatyát viseltek, hanem „római módra” egy háromszög alakú vászondarabból „készült” alsót, aminek két végét összecsomózták, majd a derekukra kötötték, míg a harmadik részt hátul lelógott, majd áthúzva azt a lábaik között, elöl felhúzták és megkötötték a már meglévő csomóhoz és kész is volt az alsóruha. Lábukon bőrből készült sarukat viseltek.
Több római légió, cohors tagjai is kivonultak erre az ünnepre, mindegyik a saját jellegzetes öltözetükben, fegyvereikkel, így volt, aki kardot viselt, más lándzsát, íjat, vagy szerszámíjat és természetesen mindegyiknek volt kisebb-nagyobb pajzsa is a saját címereikkel, színeikkel.
A tisztek már komolyabb öltözetekben voltak: bőrből készült mellvértek, „szoknyák” voltak a főbb viseleteik, de a fegyvereik is komolyabbak voltak, valamint bőr sarúk helyett bőr csizmákat viseltek.
Míg a legénység felverte a saját sátrait, amiben két napig aludtak az ünnepség alatt ketten-hárman szalmazsákokon, addig a tisztek a múzeumban található „római kori” ház szobáiban kaptak elhelyezést ágyakon, dikókon, de szintén szalmazsákokon, igaz már pokrócokkal felszerelve, mert a ház igencsak „hideg leheletet” árasztott, így modern villany fütő-testekkel, hősugárzókkal melegítették fel egész nap. (Ennek ellenére cudar hideg volt.)
Én is egy ilyen szobában kaptam elhelyezést, de a ház „konyhája” mellett, abból nyílóan egy egyágyas részben. A „legényem” is velem aludt, de mellettem, lent a döngölt földön, arra terített szalmán, majd szalmazsákon, igaz a hideg miatt ő is kapott takarót, no meg mind a ketten egy vas parázstartót, amit kora este „megraktak” sok-sok izzó, faszén parázzsal.
Mi is részesültünk a közös ellátmányból, amit a „tábori konyhán” készítettek. Ez jóféle marhahúsokból készült, bezöldségelt gulyásleves volt, tejfölösen, amit cseréptálban kaptunk fából faragott kanállal és kemencében sült, friss cipóval.
Még a nulladik nap délutánján is volt már sok, érdekes program, amin nézelődni lehetett, vagy akár ki is próbálni. Legjobban a légiósok bemutatójára voltam kíváncsi. A sok, fiatal harcos már teljes fegyverzettel felszerelkezve csapott össze egymással és érdekes párharcokra is sor került közben. Jó volt nézni a dagadó izmokat, vádlikat, majd a csata imitálása után a sátoroknál, a vizes dézsáknál mosakodó legényeket, akik közül többen a felsőruháikat is levették a fejükön át, hogy alaposabban lemossák, majd szárazra törüljék magukat, testüket.
Este a vacsoránkat magunk készítettük el: volt, aki már most szalonnát pirított és veres hagymával ette, de a bátrabbak vaslapon flekkent sütöttek, mellé a cipóikat is azon sütötték át az evéshez. Az étel mellé finom borok, vagy sörök közül lehetett választani, de még a sütés során, vagy előtte pálinkával is megkínáltak minket.
Már jócskán feljött a hold, bevilágította a múzeum kertjét, mire végett vetettek a legények a dalolásnak és mindenki ágyba bújt. Még jó ideig hallatszott a sátrakból a beszéd hangja.
Míg nem elcsendesedett minden és aludt a tábor hajnalig, míg csak meg nem szólalt a kakas. Jó ércesen zengett a hangja, az ébresztője, pedig valódi volt, nem érckakas. Sokan szívesen kitekerték volna a nyakát, hogy ilyen korán kukorékolt. (Valaki meg is tette, mert ebédre már tyúkhúsleves volt. )
Mi is mentünk (volna) aludni a szolgámmal, de mivel a konyhán túllaktunk egy félreeső szobácskába, így még a konyha ajtajába és a hozzánk bevezető nyílásba is tettünk egy-egy széket akadálynak és biztonságba érezve magunkat így, neki láttam szolgám „megnevelésének”, a nappal elkövetett bűneiért megbüntetésének.
Főleg, hogy bevallotta azt is: napközben az egyik légiós sráccal kölcsönösen szemeztek egymással, majd már megegyezve hagyta, hogy az a légiós előbb leszopja, majd meg is dugja a mellékhelyiségben, bezárkózva.
Büntetésképpen azt kapta tőlem is, csak más sorrendben és másképpen:
Előbb alaposan meg kellett szopogatnia nem csak a már közben merevvé váló farkamat, de a lógó golyóimat is – tudja, hogy szeretem hosszan, többször és teljesen bekapva azokat egymás után – és csak ez után – még a megkúrása előtt – alaposan meg is tapostam a földön elterülve őt. Háton fekve is, alaposan a farkán és golyóin is járkálva, majd hason fekve befejezve, került csak sor a hosszas dugattyúzásra, keverésre rajta-benne.
Az éjszaka során - ahányszor csak kimentem – mindig végig gyalogoltam rajta, alaposan és kitartóan. Reggel, a kakasszókor elég meggyötörten tért magához.
Pedig még a tábort is körül kellett futnia jó párszor felsőruha nélkül, csak a római alsójában, majd csatlakozhatott a légiósok reggeli tornájához, amit – mint később megtudtam egy tornatanár végzettségű - légiós tiszt vezényelt.
Tetszett a torna, így én is beszálltam tornázni s jól is esett az éjszaka után a test alapos átmozgatása. Ezt követően többen megint a dézsákból végezték reggeli cicamosdásukat, de mi lementünk a múzeum alatti zuhanyzóba lezuhanyozni. Ott találkoztunk a tegnapi légiós sráccal is, aki éppen akkor zuhanyozott, így én is alaposan meg tudtam nézni, magamnak. Tetszett, így az öltözés során szóba elegyedtünk, majd már együtt mentünk reggelizni. Sietni kellett, mert már 8 órakor nyitott a múzeum és elvileg este 18 óráig várta a látogatókat.
Hamarosan csak csöpögtek, de 10 óra után már sokkal nagyobb csoportokban jöttek, így 11 órára szinte megtelt a múzeum kertje. Igaz volt is sok program, látnivaló, még jósnő is, de sok sátornál lehetett kézzel készült ékszereket, lekvárokat, ruhákat, népi szőtteseket stb. nézni és vásárolni.
Több helyen készültek már a vásári finomságok: kürtős kalács, lángos, frissen sült húsok, kenyérlángos, de voltak italok, sör-bor s persze pálinka is szép, nagy választékban.
Sok szülő jött csemetéivel, no meg fiatalok is szép számmal, párosával, társasággal, így hamarosan halk, de folyamatos duruzsolást lehetett hallani, majd később már a fegyverek zaját is a mímelt csaták során. Volt olyan rész is, ahol a kisebb-nagyobb gyerekcsapatok állhattak össze és persze fakardokkal-pajzsokkal vívhattak csatákat egymás ellen.
A csaták szüneteiben szépen fogyott a változatos kaja, de üdítők és sörök-borok is.
Délre már sok helyem el kellett menni utánpótlásért, mert sokkal többen jöttek az első nap is, mint amire számítottak. Aznap még csak szombat volt, így nyitva a szomszédban az Auchan áruház, de másnap, május elseje révén minden zárva lesz.
Ebédidőben kicsit csökkent a látogatottság, így volt mód – több részletben megebédelni a finom tyúkhúsleves - töki pompos ebédből s szusszanni egy leveset, mert délután 14 óra után újra megindult a látogatók rohama.
Volt, hogy jó félórás sorban állás után lehetett csak a pénztárig eljutni, hogy megvehessék a belépőjegyet, amire adták a karszalagokat, amit végig viselni kellett a kertben.
(folyt. köv.)