Egy betöréses történet

Peter épp a céges rendezvényükről érkezett haza a sötét kis lakásába. A férfi kicsit többet ivott a kelleténél, így hamarabb is hagyta el a helyet reménykedve, hogy otthon kicsit kijózanodik és nem kell másnaposággal dolgozni mennie holnap. Otthona üres volt és csendes, mivel egyik lakótársa Kínában járt, míg a másik kettő pedig az imént ott hagyott buliban voltak, ahonnan nagy valószínüséggel egy kocsmába veszik majd útjukat. Peter egy huszonéves, szőke hajú és kék szemű, fiatal srác volt. Magas férfi volt, ifjú arcán pedig helyes borosta volt látható. Peternek sokat számít a külseje, így nagyon odafigyel igényes kinézetére. Akármilyen meleg is volt most nyáron, Peter egy sötétkék öltönyben, ingben és vörös nyakkendőben ment a partira, annak ellenére, hogy az elegáns ruhákban sokszor feszengett. Ittas állapota erre meg csak rásegített most és alig várta, hogy szoros ruháitól megszabaduljon végre. Ám mielőtt esélye lett volna ilyen kényelembe helyeződnie, Peter egy váratlan zajt hallott otthonából. Valamilyen csörömpölés hangja hallatszódott a konyhából, amely szoba nem volt messze Petertől. Kételkedve, de egyik lakótársa nevét hívta, habár tudta, hogy ő nem lehet otthon.
-David?-kérdezte, mire a csörömpölés zaja hirtelen abbamaradt, amely Petert csak jobban megijesztette.Már épp egy másik lakótársához szólt volna, de ekkor idegen férfi lépett elé.
- Mi a...Ki vagy te?-makogta a srác, de hamar közbe is vágott a pasas.
-Oh hello. Te itt laksz? Én vagyok az új karbantartó. Hallom gond van a mosogatógépetekkel.-válaszolta Peternek nyájasan. Ez egyszerre nyugtatta meg és zavarta is Petert. Tényleg voltak gondjaik a géppel, de még nem volt idejük bejelenteni a problémát. Ráadásul miért küldenének ki valakit szombat este? Végül Peternek válaszolnia kellett.
-I...igen. Azzal lenne a gond.
-Remek. Épp a konyhában kezdtem el kipakolni a szerszámaimat. Kicsit nagy zajt csaptam vele látom. Most pedig ha nem bánnád...-magyarázta mikor egy következő szintre léptek az események. Peter egy hideg, fém tárgyat érzett a nyakánál. Mielőtt megfordulhatott volna, hogy lássa mi az, pisztoly töltés hangját hallotta. Ettől pedig teljesen lefagyott. A karbantartó mikor meglátta a pisztolyos férfit, rögtön abbahagyta a színjáték és megkönnyebülten szólalt meg.
-Na végre...Mi a fene tartott eddig? Tudod mennyi mindent kellett összehordanom itt mosogatógépekről mielőtt ideértél?
A pisztolyos férfi válaszolt: Bocs...biztosra kellett mennem, hogy a srác egyedül van. Tudom, hogy a társai még minimum fél napig nem jönnek haza.
Peter teljes sokkba volt. Nem értette honnan tudták, hogy ki mikor ér haza, hogy mit akarnak itt vagy mi fog vele történni?
-É...én-nyögdöste volna, hogy ő nem akar balhét, de hamar félbe szakította a pisztolyos pasas.
_Én azt tanácsolom, hogy fogd be.A kezed legyen látható helyen és lassan indulj a konyha fele.-parancsolta, mire Peter így is cselekedett.
-Hozz egy széket ide!-szólt társának, mire az egyből oda is vitt nekik egyet.
-Most szépen leülsz és nem hátráltatsz minket!-magyarázta neki, majd le is lökte a székre.
-Tartsd szemmel, amíg keresek valamit amivel megkötözhetjük. Nyilván mikor elfelejtitek hozni a nyavalyás kötelet, akkor állít haza valaki hamarabb...-bosszankodott a férfi, majd a másikra bízta Peter őrzését.A fiatal fiú teljes stresszben volt az elfogásától.Azon gondolkodott, hogy megpróbálja-e lenyomni az őrét, mielőtt teljesen harcképtelenné teszik, de nem tudta, hogy nála is van-e a fegyver. Plusz az sem segített, hogy részeg volt. Ennek ellenére mégiscsak tett egy próbát és neki ment a kamu karbantartónak. Peter akciója csak félig volt sikeres, mert a férfi hamar be is húzott egyet a fiatal srácnak, akit ezzel földre küldött. A fiú még jobban elgyengülve húzott ki egy fiókot egy késért, de ekkor egy vastag kart érzett a nyaka körül, ezzel kisebb fuldoklásra kényszerítve a fiút. A zajra berohant egy újabb férfi, aki mosolyogva sétált a kihúzott fiók felé, miközben társa szorosan fogta tovább a fiút.
-Oh...bingo. Hát ez nem a te napod fiam.-jegyezte meg a pasi egy gúnyos vigyorral, majd a fiókba mélyen beletúrva egy duplazáras bilincset vett elő, amit már passzolt is társának. A férfi, aki lefogta Peter, gyorsan megfogta a fiú jobb kezét és csuklójára már szorította is a bilincs egyik felét, amit hamarosan követett a bal párja.A 2 pasi vissza ültette Petert a székre, mikor megérkezett a főnökük a talált eszközökkel.
-Oh...szép munka fiúk. Egy halom övet és nyakkendőt találtam, úgyhogy most ezzel kell beérnünk.-passzolta le a cuccokat a társainak, akik rögtön el is kezdtek dolgozni az elgyengült srácon.
-Ne felejtsétek a székhez is alaposan hozzárögzíteni, szóval kevesebb esélye lesz, hogy bajt okozzon nekünk.-adta ki büszkén a parancsot. Petert tudatánál volt mindennek, de képtelen volt ez ellen bármit tenni, így maga elé bámulva nézte ahogy nyakkendői mindenhol elkezdik szorítani a testét. Az övek használatával meg pláne nem volt menekülés. Amint rászorultak a testére, Peter moccani sem tudott és 100% volt, hogy nem bírja azokat eloldani sehogy. Ennél kényelmetlenebbül nem is érezhette magát Peter, ahogy öltönyében feszengett megkötözve.
-Ha minden rendben megy, a kötözés lesz a napod legnagyobb problémája.-mondta egy gúnyos vigyorral a főnök.
-Ne aggódj nem ölünk meg és nem is rabolunk ki. EZ csak egy átmeneti búvóhely, amíg meg nem érkezik a kocsi, ami elvisz minket innen.-magyarázta a főnök, majd már mind nyugodtabban beszélgettek Peter előtt a tervükről, tudván hogy nem menekülhet. A fiú próbált nem hallgatózni, de nehéz volt másra fókuszálnia. Nem akarta, hogy ő legyen az a srác, aki végül túl sokat tudott és ebből még baja lehet. Igyekezett minél láthatatlanabb lenni, ugyanis nem akarta, hogy elhalgattassák, mint a filmekben. A tény, hogy nem tud szabadulni és még segítségért sem tud kiáltani sokkolta. Peter egyre szorosabbnak érezte a fogvatartásához használt eszközöket, így kénytelen volt egy kicsit jobban ficánkolni, amivel meg is szerezte magának a figyelmet. A főnök némán felállt és megindult a fiú felé, akit hamar meg is fosztott a cipőjétől, majd zoknijaitól. A férfi csak intett a társainak mire azok egyből le is fogták a fiú fejét és nyitva tartották annak száját. A főnök gúnyos vigyorral hajolt közelebb Peterhez, akinek 2 levett, izzadt zokniját a fiatal fiú szájába is tömte. A földön még volt egy felhasználatlan nyakkendő, amit szorosan körül is tekert a srác szája körül, hogy az ne tudja kiköpni a zoknitömést.
-Igen...senki se szereti, ha betömik a száját. De muszáj. Nem akarunk váratlan látogatókat itt. És az ilyen csendes srácok is okozhatnak meglepetést.-magyarázta miközben tovább kutakodott a fiókokban, mire megtalálta amit keresett. Egy szépen csillogó, vastag, ezüst ragasztószalagot, amelynek nagy része Peter szája körül végezte.
-Most pedig azt akarom, hogy próbálj meg segítségért kiáltani-parancsolta a férfi, ám Peter még mindig teljesen pánikban volt.
-Rendben. Ha szeretnél hosszú ideig lekötözve maradni a konyhában, azt is megértem.-ingerelte a főnök a fiút, ami nagyon is hatott Peteren. A tény, hogy nem jön érte senki és az amúgy is szoros öltönyében marad megkötözve fél napig megrémítette, így hát teljes erejéből üvöltött egyet: MMMMMPHHHHHH!
-Áh ez az...A hang aligha jut ki ebből a szobából. Így szoktam tesztelni a foglyaimat, hogy rendesen elhallgattatuk-e őket. És nálad ez tökéletesen sikerült.-hozta teljesen zavarba Petert.
-Hé főnök. Ideje indulni. A kocsi megjött.-jelent meg egy újabb alak mire a férfi kitessékelte társait és megkezdte búcsúját Petertől.
-Nos itt a búcsú szépfiú. Sok sikerült a szabaduláshoz.-kacsintott rá, majd még egy pillantást vetett minden csomóra. A bilincsen még tudott szorítani, így azt meg is tette, amire a fiú csak fájdalmasan felnyögött.
-Így ni kis helyes üzletemberem-igazította meg Peter meglazult vörös nyakkendőjét is, amelyet szintén rendkívül szorosra húzott, ezzel még jobban zavarba hozva Peter, aki teljesen ki volt már így is vörösödve. Peter mikor tudta, hogy a betörők már messze járnak elkezdte a szabaduló hadműveletét. Nem telt bele néhány perc, hogy rájöjjön innen nincs menekvés. Még szájának a betömése is nagyon hatásos volt, hiába kiáltozott segítségért. Egyetlen reménye a néhány órán belül haza érkező társai voltak...