A Klub - 4. rész

A Klub – 4. rész
(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel. A történet a viktoriánus kori Angliában játszódik. Figyelmeztetések: spanking, medical, homoszexualitás)

A bál napján egész nap sürgés-forgás folyt a kastélyban. Sok vendégre számítottak, a szobalányok a kastély ritkán használt szárnyaiban szellőztettek, ágyat húztak, az istállókban helyet és takarmányt készítettek elő az érkező uraságok lovainak.

Inasom engedélyt kért, hogy egy órára mentsem fel a szolgálat alól. Mivel mindez kora délután történt, amikor szundítani készültem, hogy este friss legyek a bálon, egy legyintéssel elengedtem. A nyitott ablaknál könnyű szél lebegtette a függönyt, kellemesen hűvös volt lakosztályomban. A szobalányt, aki a kisikált ágytálamat hozta vissza, és ledéren felajánlotta, hogy megmelenget, ne fázzak, azzal utasítottam vissza, hogy aludni szeretnék, és ő durcásan tudomásul vette, hogy ma sem részesítem örömökben. Alig tizenhét éves, gömbölyded, piros arcú parasztlány volt, nemrég került a kastélyba, de atyámuram és nagybátyám elégedetten nyilatkoztak készségességéről.

Elalvás előtt még maszturbáltam, jobban esett az alvás is utána, noha a kápolnában gyóntatóm gyakorta megfeddett érte, és amikor zsenge koromban ezután is megvallottam, hogy ilyesféle bűnbe estem, szükségét látta a vesszőnek. Így akkoriban, fejletlen fiútestemen Rosalie gyakran találta vesszőzés nyomait, amikor megfürdetett. Tőle kaptam azt a használható tanácsot, hogy ne gyónjam meg, így tizenhét éves korom után már csak kétszer kaptam a lelkemért felelős lelkiatyától vesszőt, más bűnökért.

Kellemeset álmodtam, és ébredésemet a beszűrődő hangok siettették. Valaki, alkalmasint egy fiatal szolga nyöszörgött, jajdult, egy mélyebb férfihang csitította hasztalan, a kamaszosan mély fiúhangok időnként sírósan panaszolták, hogy valami nagyon nem a kedvére való történik vele.

Megráztam a csengettyűt, mire inasom szinte késedelem nélkül megjelent.

- Öltöztess fel, Gaston – intettem neki, és ekkor észrevettem a hálótermem résnyire nyitott ajtaján bekandikáló fiatal inast, akit nemrég vettek fel fa- és vízhordásra a konyhára.

A fiatal legény talán még a tizenhetedik évét sem érte el, könnyek nyomát dörgölte arcán, és Gastont kereste tekintete:

- Uram, szükség van még rám?

- Ülj le arra a szégyentelen seggedre, mindjárt megyek – sziszegte inasom feléje, mire az ajtó becsukódott.

- Mi történik itt, Gaston? – vontam fel szemöldökömet, miközben kézelőm gombjával foglalatoskodott.

- Ez egy lusta, semmirekellő kölyök – bökte ki hidegen inasom, aki már akkor is negyvenes éveiben járt, amikor atyámuram mellém rendelte, tíz éves koromban.

- Mi a vétke? Sírt talán?

- Szolgálatra rendeltem, de kevés hasznát veszem.

- Miféle szolgálatra?

- William úrfi – az inas szusszantott, majd rendezte arcvonásait, és nyakkendőmre igyekezett szép masnit kötni. – Gyakorolnom kell a doktor utasítására, de ez a hitvány kölyök nem szolgál kedvemre valóan.

Ekkor megvilágosodtam.

- Tehát ezért kérte, hogy kora délutáni sziesztám alatt ne tartsak igényt a szolgálatára egy órán át. Gyakorolja ezen az ijedt kölykön az injekciózást, hogy nálam már rutinosan menjen?

- Szolgálatára uram – biccentett inasom.

- A saját hálófülkéjében, ami közvetlenül a hálótermem mellett van. Úgy hallottam, eléggé tiltakozott e szolgálat ellen.

- Elnézését kérem, William úrfi, én mindent megpróbáltam.

- A pórnép nem viseli olyan emelkedetten, mint mi, az arisztokrácia – jelentettem ki fennsőbbségesen.

- Engedelmet kérek, de ezzel szembe mennék, uram – Gaston magabiztosnak látszott. – Egyik fenéklyuk olyan, mint a másik, a doktor megmondta, hogy gyakoroljak előtte valami léhűtő kölykön. Más talán készségesebb lett volna. Tizenegy alkalommal próbáltam megszúrni, háromszor sikerült. Bezárta, összeszorította a lyukát, és se parancsra, sem fenyegetésre nem nyílt meg. De az a három benn volt, erre megesküszöm, ha kell!

- Elhiszem. Gyakoroljanak tovább, ha még háromszor sikerül, akkor elengedheti – parancsoltam.

Az inas engedélyt kért távozni, kegyesen elengedtem.

Aztán hallgattam, hogy ráveszi a legényt, folytassák a gyakorlást. Kissé kinyitottam hálótermem ajtaját, így jobban hallottam, sőt ez sem volt elég, a kíváncsiság odaűzött, benyitottam a kis hálófülkébe.

- Folytasd, Gaston! – utasítottam a kezében fecskendővel meglepetten felnéző inasomat.

A fiatal legény az inas ágyán hasalt, jöttömre zavartan pillantott rám, és tisztelettel köszönt. Mivel Gaston leszorította, nem tudott felkelni, hogy hajlongással egészítse ki a köszönést.

- Hánynál tartanak? – kérdeztem.

- Jól haladunk, négyszer szúrtam azóta, és kettő sikerrel járt – felelte büszkén Gaston.

- Lássam! Hátha ez is benn lesz! Te meg, fiú tartsd oda rendesen!

Figyeltem, ahogy Gaston kivárja a pillanatot, és hirtelen mozdulattal a szétfeszített nyílásba döf. A legény feljajdult, felkapta a fejét, és kínlódva nyögött.

- Ez az! – Gaston szinte ragyogni látszott. – Most maradj nyugton, mindjárt készen vagyunk!

- Jajjj… jajjj…. auuuuuuuhh – a legény megkínlódott az eredményért.

Nem adta fel, végig kitartott, míg a fecskendő tartalmát az inas a fenéklyukába fecskendezte. Amikor megérezte, hogy kihúzzák a tűt, felsóhajtott, és kimerülten hajtotta le fejét.

Gaston arcán büszkeség látszott.

- Megtanultam uram! A doktornak tényleg igaza volt, nem ördöngösség.

Megtapsoltam produkciójukat. A legény nehézkesen felkelt, felhúzta nadrágját, és lábát rázogatva indult az ajtó felé. Nem vettem tudomást udvariatlanságáról, hiszen még mindig a kínos szolgálat hatása alatt volt, mintegy transzban lépkedett a folyosón, meg-megrázva lábát.

A bál alkalmat adott arra, hogy újabb és újabb nemesi kisasszonyokkal táncoljak. Még nem jelentették be eljegyzésemet Wilhelmina Ninon kisasszonnyal, a Kilpatrick család is úgy gondolta, hogy ráérnek a diplomaosztóm után. Így a bőséges lakoma után a táncteremben tucatnyi, illatfelhőbe és habos ruhákba öltözött kisasszonyt megforgattam, csevegtem velük, ahogy illik, semmiségekről, majd egy alkalommal az órára tévedt a tekintetem, és elsápadtam.

Engedélyt kértem a visszavonuláshoz, mondván fáradt vagyok, atyámuram elengedett, szemében benne volt a tudat, hogy miért kell e korai órán hálótermembe sietnem, noha a bál hajnalig fog tartani.

A kastély máskor kihalt, most népes folyosóján kerülgettem a vendégek szolgáit, kíséretének tagjait, míg egy kihaltabb folyosóra érve az egyik ablak előtt vastag brokátfüggöny szűrte beszélgetésre lettem figyelmes.

- Uram, nem gondoltam volna, hogy pont engem szemel ki – a kacér női hang ismerősnek tetszett. – Idejét sem tudom, mikor basztak utoljára. A tavalyi báli szezon alatt mindössze kétszer tartottak erre érdemesnek. Megtisztelő számomra…

- Fogd be, és emeld a szoknyád magasabbra, ma abban a szerencsében lesz részed, hogy a hátsó bejáratod kerül sorra!

- Ó, uram, csak óvatosan, ritkán használt járat az – a nő hangja módfelett ismerősnek tűnt, és a férfihangot se fojtotta le annyira a vastag függöny, hogy ne ismerjek rájuk.

Nem vártam meg, hogy a párocska belefeledkezzen a gyors szexbe, de meglepetten haladtam tovább lakosztályom felé. Rosalie és a nagybátyám? A vén róka szereti a hátsó bejáratot, és az idősebb, dundi nőket?

Léha gondolataimnak egyből vége szakadt, midőn beléptem lakosztályomba. Inasom egy lepellel fedett tálcát helyezett az asztalra, és épp felkotorta a kandalló parazsát.

- Uram, levetkőztetem, és megszúrom – szólt felegyenesedve.

- Biztos vagy benne, hogy eleget gyakoroltál?

Válaszul csak hümmögött valamit, ezzel egyáltalán nem nyugtatott meg.

- A bált hagytam ott miattad, gazfickó! – förmedtem rá, miközben ágyamra hasaltam, és átöleltem a párnámat. – Találd el elsőre!

- Mindent megteszek, uram, hogy elnyerjem elégedettségét – felelte, és levette a tálca leplét.

Odapillantva láttam, hogy jól sejtettem, a félelmetes fecskendőt és az átlátszó folyadékkal töltött gyógyszeres fiolát rejti.

- Hatszor találtam a léha kölyök lyukába – jelentette ki büszkén.

- Ne felejtsd el, hogy bő tucatszor nem sikerült – löktem vissza a szót, nyugtalanság vett rajtam erőt.

- Menni fog – hangja bizakodóan csengett. – Uraságod minden alkalommal kellően ellazult hozzá.

- Megvárhatnád, míg elalszom – szusszantottam mélyet, és megérezve feszegető ujjait vágatomban nagy elszánással ellazítottam záróizmaimat.

Az inas nem tétovázott, néhány pillanattal később óvatos, határozott mozdulattal felnyomta a tűt, amitől nyögtem egy kiadósat. Lábujjaimat görbítgetve sóhajtoztam, és éreztem, hogy telepumpál a hideg, bizsergető folyadékkal.

- Auhhhhh – emeltem fel a fejem. – Tényleg jól begyakoroltad, Gaston!

- Örömömre szolgál, ha megelégedésére végezhetem a dolgom – nyomott egyet a kiürült fecskendőn, majd kihúzta belőlem.

- Egy Louis-aranyat kapsz jutalmul ezért – szusszantottam elégedetten.

- Köszönöm, William úrfi! Legyen békés az álma!

Magával vitte a gyertyát, és a hálótermemben csak a kandalló parazsa fénylett, éreztem a cédrus illatát. Ezúttal mohóbban jutottam el az élvezetek csúcsára, nem sokkal később álomba merültem.

Atyámuram hétfőn rendelt maga elé. Késő délelőttre járt, és a dolgozószobájában fogadott. A doktor éppen elhagyta a szobát, atyám nehézkesen leült karosszékébe íróasztala mögé. Pár pillanatig tűnődve nézett az ablak felé, de láttam, hogy semmibe vész. Aztán felém fordult, és hellyel kínált.

- William, úgy értesültem, hogy esténként a doktor jó éjszakát kíván önnek. Elégedett az ön előmenetelével, viszonylag gyorsan elfogadta az injekciót, és nem támaszt kifogásokat sem ellene. Büszke vagyok önre, ezúttal nem okozott csalódást.

- Igyekszem atyámuram kedvére tenni – szabódtam.

- Helyes. Gyógyul az ülepe?

- Rosalie minden fürdés után keneget a gyógykenőcsével.

- Ahh, igen, az igen hasznos. Az imént… megcsapattam magam, és a doktor az imént megszúrt – árulta el. – Egyébként most az ön nagybátyja váltott a deresen. – itt döcögve nevetett. – Ő fel sem kel addig a botozás után, míg a doktor nem ér oda, képes fél órán át is ott hasalni, és lamentálni, hogy hol késik az injekciója. A magam részéről… itt szoktam fogadni a doktort. Lehajolok és jól megszúr. Igen. Ez a megfelelő kifejezés. Még mindig úgy érzem, mintha feszítene az az átkozott fecskendő, pedig már magával vitte.

- Atyámuram miért érezte szükségét a botozásnak?

- A gyóntató atya javaslatára hasaltam – felelte töprengő arckifejezéssel. – Olyan bűnök ellentételeként, amelyek miatt kijárt nekem a huszonöt bot. Meglehetősen kívántam már – tűnődött. - Négy hónapja, hogy utoljára megcsapattam magam. De térjünk vissza önre, William. Remélem, nem akarja távol tartani magát a klub üléseitől, heti egy alkalommal akkor is hasznos, ha nemcsak meghallgatja a többiek véleményét a botozásról és utóhatásairól, hanem alkalmasint ön is a bot alá hasal. Úgy hírlik, az a pribék mestere a botozásnak, egyszer magam is kipróbálom, többen dicsérték, mint nem.

- Megfelelő elbánásban részesültem – biccentettem. – Rászolgáltam, a lecke elérte célját, a jövőben kevésbé fogok berzenkedni tőle. Mindazonáltal reménykedem abban, hogy nem fogok hetente deresre kerülni.

- William, ön még fiatal, meg se kottyan heti huszonöt bot. Később majd ritkábban fog kapni, magam is eleinte havonta, később két és háromhavonta, ma már, ötvennégy évesen négyhavonta csapatom az ülepemet. Atyámuram évente két alkalommal, de tervei szerint jövőre már csak egyszer fogja a deresszobát látogatni, mégsem gondolja méltóságán alulinak a botot. – elmosolyodott, ritkán látott hunyorítást láttam szemében. – Utána pedig az injekciót egyenesen kívánja, nemegyszer elárulta a doktornak, miközben az megszúrta, hogy már csak a farszuri kedvéért is megfekszi a derest. Olyan hálásan nyögdel injekciózás közben, mint aki valami finomat kap. – szünetet tartott, arca elkomorult. – Eddig én sosem fogok eljutni. Elviselem, lehajolok a fecskendő láttán, és még szét is húzom a fenekemet, de nem fogom megkedvelni azt az érzést, amikor hirtelen megszúrnak, majd telepumpálnak azzal a hideg, bizsergető folyadékkal. Önuralommal bírom ki, és nem azért, mert kedvemre való.

Kopogtattak, majd választ sem várva nagybátyám lépett be.

- Nem zavarlak, Phil?

- Egyáltalán nem, a fiammal épp a botozásról, és az azt követő injekcióról beszélgetünk. Ehhez te is hozzá tudsz szólni.

- Persze, persze – lépett be lassú, megfontolt lépésekkel, és becsukta az ajtót. – A nemjóját, ez aztán botozás volt! Nálad mindig úgy kiporolják a hátsóm, ahogy otthon soha. Hiába, a te pribékjeid jobban bánnak a bottal. Kértem is, miközben nyögtem a botot, hogy a másik oldalról is kínálják meg a hátsóm, hiszen mint látják, elég terebélyes, és szeretem, ha egyenletesen meg van botozva. Meg is kaptam, meg ám! Nem győztem kinyögdelni, úgy alámvágtak azzal a fránya bottal.

- Örülök, ha kedved lelted benne! – biccentett atyám, és hellyel kínálta a nehézkesen helyet foglaló bácsit.

- Valahogy idegenben jobban ízlik a bot – vallotta be beszédes nagybátyám. – Botozás közben és utána igen szószátyár leszek, nézzétek el nekem. Utána már megint megfontolttá és kimértté válok, de mit tegyek, a bot láttán megered a nyelvem.

- Meg is szúrattad a fenéklyukad? – kérdezte atyám.

- Ó, persze, anélkül nem kelek fel arról a kényelmes deresről. A pribékek kioldoztak, de én csak hasaltam tovább, erőt gyűjtöttem a lekecmergéshez, mert ugye én se vagyok már olyan fiatal. Ifjonti éveimben amilyen fürgén megfeküdtem a derest, ugyanolyan fürgén pattantam fel róla, miután megkaptam a huszonötöt, na azért nem mindig, mert hangulattól is függ, és pribéktől is, hogy mennyire viselt meg a botozás. Ám mostanában olyan nehézkesen kelek fel a deresről, bevallom, ezért várom meg, hogy a doktor odaérjen, és felfrissítsen az injekcióval. A pribékek meg ott néznek, a pihenőpadjuk és asztaluk ott van a derestől alig távolabb, és figyelnek engem. Hallgatják, hogy várakozás közben méltatom a botot, látják, hogy tapogatom a csupasz hátsómat. Aztán ha odaér a doktor, azt is végignézik, hogy szúrja meg a fenéklyukam. Ohh, egyre nehezebben feszíti szét, mert már elég terebélyes, és incselkedni is szoktam vele, hogy összeszorítom. Ma is a pribékek segítségét kérte, hogy húzzák szét, mert ő nem ér rá az ilyen játszadozásaimra. Aztán a pribékek szét is húzták, és beengedtem azt a gyötrő holmit. Jajjj, mekkorát horkantam, a fejem is felkaptam, és végig nyögdécseltem, amíg belém pumpálta. De azért élveztem, bevallom! Aztán Rosalie bekent, mert addig nem ken be, míg meg nem szúrnak, mert akkor nehezebb széthúzni, csúszik attól a zsíros kenőcstől a fenekem. A kenegetés után felkecmeregtem a deresről, és meg kell hagyni, az első néhány lépés igen nehezemre esett, de mire az inasok felöltöztettek, már megálltam a lábamon. Mire ideértem, már inkább a büszkeség ömlött el rajtam, hiszen férfiasan kibírtam a botot, utána az injekciót, és bár megbűnhődtem a tettemért, mégis meg fogom ismételni.

Atyámuram nevetett:

- Hát mit követtél el, ami miatt a gyóntatóatya deresre küldött?

- Mit, mit, hát megbabrikáltam a kenegetőasszonyt, Rosalie-t. Hogy annak milyen jó, húsos fara van! Élvezet volt a szűk járatát kefélni, akkorát élveztem, mint otthon tán sose, a nejem őnagysága sose engedné meg, hogy a hátsó bejáratán hatoljak be. De kissé túlzásba eshettem, mert későn figyeltem fel arra, hogy nem élvezetből sivalkodik, tényleg fáj neki. Türelmetlen voltam, igaz, de fel se figyeltem rá, miután végeztem vele, egész kis csoportosulás várt a függönyön túl, a folyosón. Mert hogy egy ablakfülkébe döntöttem be. Így a gyóntató atya előtt le sem tagadhattam, de nem is volt szándékomban. Hatvan éves vagyok, és ritkán adódik ilyen jó alkalom, és a büszkeségem is úgy meredezett, mint legénykoromban. Vétek lett volna kihagyni Rosalie-t.

- Megérte, hogy deresre húztak utána? – tette fel a kérdést atyámuram.

- Hogy megérte? Ha legközelebbi látogatásomkor ismét tágíthatok azon a jó kis szűk járaton, akkor az atya által kirótt penitencia sem kell ahhoz, mert másnap magamtól megfekszem a derest!

- Örömömre szolgál, hogy ezúttal is kielégítő a látogatásod nálunk. Mindent megkaptál, ételt, italt, mulatságot, Rosalie-t, és még a hátsód sem nélkülözte a botot.

- Ami azt illeti – nagybátyám fészkelődött kissé elvert fenekén. – Meglehetősen ízlett a bot, hiszen titkon már hetek óta a deresre kívánkoztam. Éltem a vendégjoggal, és alaposan megcsapattam a fenekem, ha már rá is szolgáltam. Mert ok, ugye mindig adódik rá.

Felkeltem, és engedélyt kértem távozásra. Nagybátyám és atyámuram még sokáig folytatták a beszélgetést, elvégre volt még mit elmondaniuk egymásnak, én azonban inkább töprengeni óhajtottam ezen, egyedül.

A csütörtökre gondolva meg azonnal ágaskodni kezdett falloszom, az a klubbéli inas újra meg újra ilyen hatással volt rám, távolról is. Vajon ismét kettesben maradok-e vele? Vajon ismét elver? Annyira kívántam, hogy ő legyen az első, hogy már az is egyre kevésbé zavart, hogy rangban olyannyira alattam áll. Avasson férfivá! Hatoljon belém, és élvezzen bennem!

Ezt suttogtam a sötétbe, midőn aznap késő éjjel szobám magányában maszturbálással vágytelin idéztem őt magam elé.

Folyt. köv.