A Klub - 3. rész

A Klub – 3. rész
(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel. A történet a viktoriánus kori Angliában játszódik. Figyelmeztetések: spanking, medical, homoszexualitás)


Hazafelé az úton nem beszélgettünk. Apámuramon éreztem az elfogyasztott konyak és whisky szagát, gyorsan elszunnyadt, tisztában voltam vele, hogy a klubjában kissé felöntött a garatra. Nem bántam, elvoltam a saját, kínzó gondolataimmal.

Már előkészítették a fürdőt, mire hazaértünk. A szolgálólányoktól kértem, hogy öntsenek hozzá még hideg vizet, és amikor kellően langyosnak éreztem, csak akkor ereszkedtem a habok közé. Gyermekkorom óta Rosalie fürdetett, mindig volt néhány megjegyzése, miközben végigszappanozta testemet. A termetes, hatvannegyedik évében járó szolgáló látott már megbotozott férfit, és tudta, hogy óvatosabban kell eljárnia. Miután beburkolt a hófehér törölközőbe, egy tégelyt mutatott fel. A gyógynövényes keverék hűsítette altesti fájdalmaimat. Meg is jegyeztem, mialatt felöltöztetett:

- Rosalie, honnét van ilyen vajákos kenőcsöd? Talán boszorkánypraktikákban is járatos vagy?

- Ó, William úrfi – nevetett, csilingelő kacagása szétguruló üveggyöngyökre emlékeztetett. – Nem először kell ebben a családban férfiak megbotozott ülepét ápolnom. Atyjaura, nagybátyja, az ön Újvilágba távozott testvérbátyja, sőt alkalomadtán az idősebb Lord Philibert is hasznát látta ennek a kamillás, körömvirágos gyógykenőcsnek.

- De hiszen atyámuram apjának már a hetvenkettedik születésnapját ünnepeljük hamarosan – álmélkodtam őszintén, míg Rosalie ingemet gombolta.

- Azt hiszi tán, hogy emiatt ódzkodik a bottól? Meglehet, hajdani iskolatársai időnként megtréfálják azzal, hogy küldenek neki a régi szép idők emlékére botozást, de az öregúr ezen nem botránkozik meg. A minap zavartan nevetett, midőn a komornyik felolvasta az egyik ilyen levelet, tán valahol büszke is volt rá, hogy meggyengült látása és hajlott kora ellenére is még férfiszámba veszik, aki bírja a botot. Másnap délelőtt látogatta meg a deresszobát, utána értem küldetett. A szobájában nyűglődött, mert a napokban emésztése is rendetlenkedett. Miközben kenegettem felpanaszolta, hogy még sosem járt így, noha ifjúkora óta több tucat alkalommal mutatták be a botnak.

- Hát hogy járt? – kíváncsiskodtam, mire Rosalie kerek arca elpirult, mintha valami titkot árulna el, pedig már hozzászoktam pletykás természetéhez.

- Az emésztése rendetlenkedett, emiatt történhetett, az inastól hallottam, aki utóbb letisztította az uraság testét és derest – súgta. – Az idősebbik uraság elengedte magát, de ennek ellenére a hajdúnak azt parancsolta, hogy folytassa, és még jót is tett neki a bot, mert kiürültek a belei, és másnap már nem volt gondja az emésztésére.

- Úgy érti, hogy…? – hitetlenkedtem.

- Megesett ez már mással is – legyintett Rosalie. – A kastélyban nem marad az ilyesmi titokban. Egy bált követően atyjaura büntetett egy vendég uraságot, aki túlzabálta magát a lakomán és számolatlanul ürítette a boros kupákat, aztán kötekedett a többi vendéggel. Atyjaura úgy ítélte meg, hogy a deresszobában kellőképpen lenyugtatja egy kiadós huszonöt, és azon melegében megcsapatta. Az uraság, aki igen magas posztot képvisel a felsőházban, nemcsak kijózanodott a jókor kapott ütlegtől, de béltartalmát is kiürítette a deresen. Tehát előfordul, hogy egy férfi elveszti a kontrollt a teste felett, amikor bottal kínálják a hátsóját, még ha nem is túl gyakran.

- Kínos – jegyeztem meg, mialatt a csipkés kézelőmet igazgatta.

- Az bizony, de megesik – nevetett, gyöngyöző kacagással.

A vacsoránál már biztosabban ültem, mint hazafelé a zötyögő hintóban. Ezúttal nálunk vendégeskedett nagybátyám, aki a királyi udvar orvosaként jó fizetést húzott, mely biztosította fényes megélhetését. Gyakran látogatta húgát, anyámat, és ilyenkor vacsorára is maradt.

A bárányborda ezúttal is kiválóra sikerült, és a karamellás sült almaszeletek sem hagytak kivetni valót maguk után. Nagyapám kétszer is vett a desszertből.

Rosalie elbeszélésének köszönhetően tisztában voltam vele, hogy gondtalanul eszegető atyám és nagybátyám, sőt nagyapám is kellő tisztelettel adózik a botnak, és alkalomadtán nem tartják méltóságukon alulinak, hogy a deresszoba látogatásával ezen adót le is róják.

Eszembe jutott egy régi eset, amikor tíz évvel idősebb Robert bátyámat két inas vonszolta a deresszobába, mert folyvást tiltakozott, és még méltatlankodásában sem felejtette el úri származását, így nem azt kiabálta a kastélyban folyosószerte visszhangzóan, hogy mennyire fél a botozástól, hanem finomkodóan úgy fogalmazott, hogy momentán nem kívánja a botot. Ez azonban nem akadályozta meg a szolgákat, hogy hozzásegítsék. Akkor odavitt a kíváncsiságom a deresszobához hallgatózni, ez egyébként tiltott terület volt számomra.

Tizenegy éves voltam, és elbújtam a deresszoba ajtajával szemközti ablakmélyedésben, a vastag függöny mögött. Hallgattam bátyám egyre erőtlenebb tiltakozását a csukott ajtó mögül, majd beletörődő, szégyenkező szavait, amiket bár nem értettem, de a hangsúlyból kiderült számomra, hogy már a deresen hasal. Atyámuram is jelen volt, tanácsaival segítette Robertet, aki felpanaszolta, mennyire megcsapta a bot újra és újra.

Kisvártatva elcsendesedett a botozás zaja, még mindig vártam, lelkemben félelemmel. Egy örökkévalóságnak tetszett, míg feltárult a deresszoba kétszárnyú ajtaja, és atyámuram kíséretében bátyám lépett ki az ajtón, utóbbi kissé lassabban, óvatos léptekkel. Atyám biztatta, hogy szedje össze magát, és kíváncsi volt arra, hogy tanult-e a leckéből? Felhívta a figyelmét a feszes tartásra, a büszke léptekre, hogy a mi köreinkben nem szokás botozás után elhagyni magunkat.

Talán ettől az időtől kezdve kerültem el nagy ívben a deresszobát, még az odavezető mellékfolyosó közelében is kirázott a hideg. Így nem értesültem atyám, nagyatyám és nagybátyám látogatásairól, hiszen sosem látszott rajtuk, hogy nemrég botot kóstoltak. Mindig büszke tartással, kemény léptekkel haladtak a folyosón, és ha fájt is az ülepük, ezt nem árulták el egyetlen arcrándulással sem. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Rosalie gyógykenőcse is sokat segített állapotuk eltitkolásában. És még valami, amiről eleddig nem volt tudomásom.

Arra rezzentem fel gondolataimból, hogy az inas bort tölt a kristálykehelybe, és az asztal körül eddig csendesen eszegető, beszélgető családom mind engem néz. Atyámuram megkocogtatta poharát és szólásra emelkedett.

- Igyunk ifjabbik fiam, William egészségére, aki a mai napon átesett élete első botozásán. A Spanking Klubhoz való csatlakozása alkalmából huszonöt botot kapott.

Mindenki felém köszöntötte boroskelyhét, és ittak az egészségemre, aztán arra, hogy milyen jól viseltem, és utóbb arra is, hogy belátom szükségességét, hogy időről időre deresre vonjanak.

Mielőtt atyámuram engedélyt adott volna asztalbontásra, még tűnődő pillantással rám nézett, és valami olyat mondott, hogy néhány napon át fel fog keresni esténként a kastély orvosa, hogy jó éjszakát kívánjon.

Nem értettem, mit akar ezzel mondani, de azt jól láttam, hogy családunk férfitagjainak arcán fintor fut át, ám valamennyien hallgattak.

Mit fog tenni velem? Megvizsgálja, mennyire vertek el? Talán további kúpokat fog javasolni? Ezt nem is bántam volna, hiszen az emésztésem gyakorta megkívánta az ilyen formában történő rásegítést. Vagy egy újfajta kezelést alkalmaz, amely velejárója a botozásnak?
Nem is sejtettem, hogy ez utóbbi áll legközelebb a valósághoz.

A lakosztályomban inasom segített levetkőzni, majd felszította a tüzet a kandallóban, noha azt már ilyen késői órán nem szokta, így hajnalra kihűl valamelyest a szoba. Feladta rám fehér gyolcs hálóingemet, majd ahelyett, hogy jó éjszakát kívánt volna, az asztalon hagyta a háromágú gyertyatartót, és annyit jegyzett meg, hogy utánanéz, merre késik a doktor.

A doktor, aki puha kezével, kövérkés alakjával, vastag, fehér bajuszával kora gyermekségem óta vigyázott egészségemre. Tőle kaptam az első kúpokat, melyek ellen nyüszítve tiltakoztam, később ha jól viselkedtem közben, édességgel jutalmazott.

Három koppanás jelezte, hogy megérkezett. Mindig így szokta jelezni érkezését. Az inas beengedte, valóban a kastély orvosa látogatott meg, noha alig két óra múlva már a kísértetek órája kezdődött.

- Elnézést a kései látogatásért – kezdte – de atyjaura ragaszkodott hozzá, hogy ma és a következő napokban én kívánjak jó éjszakát, William úrfi.

- Igen, atyámuram jelezte jöttét – feleltem, és kíváncsian vártam a folytatást.

- Uraságod elérte nagykorúságát, miáltal felvétetett egy patinás londoni klubba, ahol alkalmasint ma tartották a heti rendes ülésüket.

- Térjen a lényegre, doktor úr, álmos vagyok, kimerítő napom volt – sürgettem meglehetősen udvariatlanul.

- Nyomban rátérek. Mint tudomásomra jutott, atyjaura méltóztatott tájékoztatni, ma megkapta élete első botozását. Láthatnám?

Kis tétovázás után hátat fordítottam neki, és felhúztam hálóingemet.

Felkapta a háromkarú gyertyatartót, majd odahajolt seggemhez, tüzetesen megtekintette meggyötört faromat.

- Igen, igen, látni, hogy jó verést kapott – jegyezte meg. – Látszik, hogy aki elverte igazi mestere a botozásnak. – párnás ujjaival megérintette a hurkákat, melyek már alig sajogtak, hála Rosalie gyógykenőcsének. – Nem kertelek tovább. Minden családban akad egy szokás, amely az első botozást követő szokásokra vonatkozik. A Norfolk-család férfitagjai ilyenkor hat napon át elalvás előtt injekciót kapnak, ez megóvja mindenféle fertőzéstől, lázas betegségtől, miegymástól. A további botozások után már csak egyet fogok szúrni.

Felvontam a szemöldökömet.

- A klubban odafigyelnek a tisztaságra, fertőtlenítő oldattal tisztítják az eszközöket, magam láttam!

- Ejnye, no, úrfi, csak nem ijedt meg egy kis szuritól? – a doktor elővette táskájából a nem éppen bizalomgerjesztő fecskendőt egy átlátszó folyadékot tartalmazó üvegcsét. – Kérem, hasaljon le és húzza fel a hálóingét. Ne féljen, gyakorlott vagyok, egy kis kellemetlenségen kívül semmit sem fog érezni. Legfeljebb nyom és feszít, és bizseregni is fog benn.

- Hová… kell kapnom? – itt már szinte feladtam ellenállásom.

- Ahová azt a sok kúpot is benyelte – kedélyeskedett a doktor, mire elsápadtam.

Ijesztően hangzott, hogy kilátásba helyezte életem első injekcióját, ráadásul a féltett segglyukamba.

- Ne féljen, gyakorlottan szúrok lyukat – bátorított kissé gúnyos göcögéssel a doktor, erőltetett nevetését nem éreztem őszintének. – Atyjaura sem mesélt erről? Hogy eleinte igencsak berzenkedett ellene, de mára eljutott addig, hogy a dolgozószobájában fogad, miközben levelet diktál a titkárának, a fecskendőre pillantva megoldja nadrágját, és fenekét felfedve előrehajol, sőt a diktálást sem hagyja abba, legfeljebb a szúrás pillanatában tart egy pillanatnyi szünetet? Eddigi praxisomban ő bírja legjobban a farszurit, alkalmasint még szereti is az érzést, ami kijár minden botozása után. A nap bármely szakában injekcióztam, sosem támasztott akadályt.

- Értem, akkor… kérem, tegye a dolgát – adtam fel ellenállásomat, mert egyre kínosabban éreztem magam.

- Lesz szíves az ágyára hasalni, és felhúzni a hálóingét! – utasított a doktor.

Amikor látta, hogy engedelmeskedem, előkészítette az injekciómat, ami abból állt, hogy a fecskendőbe szívta az átlátszó folyadékot.

- Eleinte ebben a testhelyzetben fogom szúrni – töprengett a fenekem fölé hajolva. – Tartsd közelebb a gyertyát, te barom! – förmedt hirtelen az inasra, aki rajtakapottan engedelmeskedett.

- Fájni fog? – öleltem át párnámat aggodalmasan.

- Méltóztassék emlékezni arra, hogy a kúpról is azt hitte, aztán eljutott odáig, hogy már szinte hálásan fogadta a hideg labdacsokat. Reményeim szerint ezzel sem lesz másképp. Lazítson!

A gyertya melegén éreztem, hogy megvilágítja a doktor által szétfeszített fenékvágatomat. Nagy önuralmat kényszerítve magamra ellazítottam a lyukamat.

- Ez az, gyönyörű! – kiáltott fel a doktor, majd hirtelen döfött.

Az érzés a maga különleges mivoltában kellemetlen volt, ezt egy bosszús horkantással tudtára is adtam. Mintha hirtelen tele lett volna a segglyukam, alkalmasint meg voltam szúrva.

- Lélegezzen mélyeket, most befecskendezem. Érzi? Kicsit hideg, és bizserget, de ennek így kell lennie – biztatott, és ekkor megéreztem lyukam mélyén a hűvös folyadékot. – Erős férfiak kibírják moccanatlanul.

Továbbra is a testemben zajló folyamatokat figyeltem. A doktor belém ürítette a fecskendő tartalmát, miközben mélyeket sóhajtottam. Búcsúzóul még nyomott egyet a félelmetes eszközzel, és egy elegáns mozdulattal kihúzta belőlem.

- Nagyszerű, William úrfi, tájékoztatom édesatyját, hogy az ön lyuka is jól szúrható. A következő estéken meglátogatom, mindig tíz óra tájt, ha elaludna, akkor még jobb, mert a záróizmok ellazulnak olyankor. Nem egy uraságot szúrtam meg álmában, és olyan mélyen aludtak, hogy fel sem ébredtek rá. Ha valami szolgálólányt megbabriktolna, tegye délután vagy kora este, mert nem tiltott, de az injekció után már nem tanácsos.

- Értem – fordultam az oldalamra. A hideg bizsergés enyhülni látszott.

- Egyébként kúpos botozást kapott? – fordult vissza az ajtóból.

- Azt hiszem, így nevezik – feleltem rajtakapottan.

- Igazi mestere lehetett a botozásnak, aki erre is figyelt. Hányat nyomott fel?

- Úgy hiszem, négyet – feleltem. – Mind más színűek voltak.

- Jól kúpolt?

- Mindeddig doktor úr ujjához voltam szokva, de az érzés hasonló, és elégedett voltam vele – feleltem türelmetlenül, mert szerettem volna rövidre zárni a társalgást.

- Akkor hát az emésztése is rendben. Nos, szerencséje van, jó kezekbe került. Jó éjszakát, William úrfi! – köszönt el, és az inas becsukta utána az ajtót.

Aztán betakart, elfújta a gyertyát, és ő is jó éjszakát kívánva elhagyta a lakosztályomat, hogy az előtérben heveredjen le ágyára, ahol első szavamra visszatérhet, ha kívánnék valamit.

Végre kezembe simult férfiúi büszkeségem, és lassan, megfontolt mozdulatokkal kezdtem maszturbálni. Előbb a botozásra gondoltam, majd a kúpokra, az inas férfias, sármos alakjára, melyről levontam a libériát, és mezítelen testéhez simultam, majd teljesen váratlanul számomra is, az injekcióra fantáziálva élveztem el.

Verítékfilmes testem borzongott a vékony paplan alatt, a kandallóban alig parázslott a tűz. Elégedetten aludtam el. Félálomban az orvos megjegyzésére gondoltam, mellyel zöld utat adott a kastélybéli szolgálólányokra. Ha sejtette volna, hogy vágyam egy mélyen rangon aluli férfihoz vonz, aki nemcsak kétszer olyan idős lehet, mint én, hanem értésemre is adta, hogy megértette testem jelzéseit, felismerte, hogy én is Oscar Wilde betegségét titkolom… ezzel a gondolattal hirtelen elaludtam.

A következő napokban visszatért az életkedvem, mely az elmúlt hetekben jórészt elhagyott. Atyámuram örült a fejleményeknek, és szombat estére bált rendezett, ennek anyám is nagyon örült, hiszen új ruháját még senki sem látta ebben az évadban, a báli szezon még néhány héttel később kezdődött.

A doktor minden este meglátogatott, és szememre vetette, hogy utasításnak is felfoghattam volna, hogy hajkurásszak szolgálólányokat.

- Minden férfi így csinálja az önök köreiben, William úrfi. Vagy elhatározta, hogy felsül Wilhelmina kisasszony előtt, aki tapasztalatok híján önre fog hagyatkozni a nászéjen? – dohogott, miközben hason fekve, lecsupaszított hátsóval vártam, hogy megszúrjon.

- Bízza rám ezt, doktor – feleltem, majd meglepetten, egyszersmind kínosan feljajdultam.

- Elnézést, kicsit durvábban szúrtam meg, kérem nyugodjon meg, mindjárt elmúlik a fájdalom.

- Tényleg durva volt – panaszoltam dühösen a párnába öklözve. – Kíméljen meg a tanácsaitól a jövőben! Auhhhhh, ez most jobban feszít, mint máskor – lihegtem.

- Igen, mert méltóztatott megfeszíteni a döfés pillanatában. Meg kell tanulnia, hogy lazítson. Ha hirtelen megfeszíti a lyukát, miközben szúrok, akkor jóval kellemetlenebb ez a kis farszuri. Értette? Legközelebb ügyeljen a záróizmaira.

- Értettem, doktor – sóhajtoztam kínosan érezve magam.

- Csak magának köszönheti, ha jobban meggyötri az injekció, mint máskor – a doktor gondosan befecskendezte a folyadékot, az inas tartotta a fényt, hogy lásson. Rányomott még egyet, és kihúzta, éreztem, ahogy a tű végigsiklik a húsgyűrű szélén. – Na, ezzel is megvagyunk. Holnap nem tudok jönni vidéki elfoglaltságom miatt. Azonban az inas látott már ilyet eleget, itt az alkalom, hogy gyakorolja is. Nem ördöngösség. Ne felejtse, legfontosabb, hogy ellazítsa döfés előtt.

- Tegnap éjjel nem jött – fordultam az oldalamra. – Tizenegyig vártam.

- Elnézését kérem, de csak éjfél után értem ide. Az inas volt szíves beengedni. Ön mélyen aludt, szólongatásra sem ébredt fel, ezért az inas volt szíves az oldalára fordítani a testét, mire ön felhúzta a térdeit. Ebben a pózban szúrtam meg, fel sem ébredt rá.

- Nem is emlékszem – vontam fel a szemöldököm. – Úgy véltem, csak tódít, amikor ilyet állít. Tehát meg lettem szúrva?

- De meg ám, még egy kis fingot is eleresztett, amikor kihúztam a tűt – az inas szájzugában apró vigyorral bólintott. A doktor folytatta – Ne szégyenkezzen emiatt, megesett ez már mással is. Olyan injekciós történeteim vannak, el se hinné hányan, hányféleképpen fogadják fenéknyílásukba a tűt.

- Alkalomadtán meséljen – biztattam. – De most aludni szeretnék.

A doktor és az inas jó éjszakát kívánva elhagyták hálótermemet.

Folyt. köv.