A Klub - 1. rész

A Klub - 1. rész
(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel. A történet a viktoriánus kori Angliában játszódik. Figyelmeztetések: spanking, medical, homoszexualitás)

Második hete nem hagytam el a szobámat, és hozzátartozóim aggódtak értem. A közös étkezéseken ritkán jelentem meg, hiszen folyton éreztették velem elégedetlenségüket, mi több, rosszallásukat. Erre tulajdonképpen megvolt minden okuk.

Régi nemesi családból származom, atyám a felsőház tagja. Több rokonunk kitüntette magát az évszázadok során csatákban, a róluk készült korabeli festmények kastélyunk folyosóinak falán függenek. Mégis, épp nagykorúságomat elérve váratlanul, tanév közben kellett hazautaznom, mivel felfüggesztettek. Amíg nem születik döntés a továbbiakról, addig nem látogathatok vissza a patinás egyetem falai közé.

Negyedik éve koptattam a padokat, családunk férfitagjai több nemzedéken át ugyanott szerezték diplomájukat. Nem voltam kiemelkedően jó a tanulmányaimban, noha az asztrológiát és a latint szerettem, sportokban azonban nem jeleskedtem. Sem az evezés, sem a méta nem hozta meg a kedvem, szívesebben elmélkedtem a könyvtárban Descartes filozófiai művei fölött.

A szigorú intézmény nevelési elveihez hozzátartozott a pálcázás, ami ellen gyakran berzenkedtem annak ellenére, hogy jó néhány vizsgámon átsegített egy jókor kapott verés. Főleg a természettudományok terén érezték nevelőim szükségét, hogy szükségem van ilyen inspirációra.

Évfolyamtársaim változó módon közelítettek a pálcához, életük részeként tekintettek rá, tisztelték nevelő hatását, és mindenki megvetette azt, aki felpanaszolta égő ülepét egy-egy alkalom után. Nagyobb tiszteletet vívott ki az, aki büszkén fogadta a döntést, önuralmat tanúsított a végrehajtás során, utána pedig kifejezte abbéli reményét az őt elverő paptanárnak, hogy hasznára volt a pálca. Ha eltört rajta a büntető eszköz, még nagyobb tisztelet övezte, az évek során többen is eldicsekedhettek, hogy már több pálca hasadt el hátsó felükön.

Rajtam még egyetlen egy pálca sem törött el, noha zsenge ifjúságom óta jó atyám gondoskodott arról, hogy nevelőim ne kíméljék a vesszőt, pálcát, ha rólam van szó, hiszen be kellett jutnom a nagy hírű college-ba. Amikor egy alkalommal panaszlottam atyámnak, hogy mennyire nehezen viselem a verést, leeresztette újságját, és felvont szemöldökkel tekintett rám. Tizennégy éves voltam, lázadó kamasz. Atyám elérte, hogy ne merjek többé panaszkodni, ebben nevelőm hathatós segítségét kérte. Hetekig nehezen tudtam ülni, mivel tíz napon át minden másnap megvesszőzött. Tanultam a leckéből.

Immár huszonegy évesen, mint nagy karrier előtt álló ifjú, továbbra is berzenkedtem e régi szokástól, és amikor a paptanár nem volt tekintettel arra, hogy három nappal korábban már elvert, és újra válogatni kezdett a pálcák között, hevesen reagáltam, miszerint nem hagyom újra megcsapni magam.

Az eredmény felfüggesztés, és ha nem hoznak kedvező döntést az ügyemben, akkor alig másfél évvel a diploma megszerzése előtt ígéretes karrierem reménye szertefoszlik.

Immár két hete rejtőztem szobám mélyén, atyám nem szólt hozzám ama nap óta, amikor hazatértem dicstelen kifakadásom után. Akkor haragot láttam szemében, azóta levegőnek nézett. Nem tudom, melyik fájt jobban. Csalódást okoztam neki. Egyetlen utódja lévén kötelességem volna beváltani a hozzám fűzött reményeket.

Atyám a komornyikját küldte értem azon a napon, és a könyvtárszobába rendelt. Követtem a kimért modorú, idős férfit, aki még atyám gyerekkorában lépett családunk szolgálatába.

Atyám a könyvtár kandallójánál támaszkodott, jöttömre megfordult, és intett, hogy telepedjek a kandalló elé húzott két karosszék egyikébe. Engedelmeskedtem. A komornyik Madeira szigetéről származó bort töltött két kehelybe, és tálcán odakínálta velem szemben letelepedő atyámnak, majd nekem. Nem tudtam mire vélni a dolgot, hiszen eddig ritka családi alkalmakkor óhajtott koccintani velem. Valami megállapodás szeretne megpecsételni?

A komornyik megkérdezte, óhajtunk-e még valamit, atyám nemleges válaszára elhagyta a helyiséget. Kettesben maradtunk. A kandallóban ropogott a tűz, a lángok nyaldosták az illatos fenyőgallyakat. A régi fóliánsok szaga keveredett ezzel az illattal.

Atyám tűnődőn nézett rám, majd beleízlelt borába. Követtem példáját. Jobban szerettem a Merlot márkájú vörösbort, de a Madeira sem volt kedvem ellen való, atyám kedvence.

- William – megremegett kezemben a kehely a szigorú kezdésre. Atyám ritkán szólított a nevemen. – Döntésre jutottam.

- Hallgatom, atyám – biccentettem tisztelettudóan.

- Mint tisztában van azzal, jelenleg büntetésben van. Nemzedékeken keresztül soha nem függesztettek fel senkit családunk férfitagjai közül, noha mind abba az intézménybe jártak, ahová ön.

- Sajnálom, atyám – hajtottam le fejemet.

- Ne vágjon a szavamba, William – figyelmeztetett, kisvártatva folytatta: - Ön elérte nagykorúságát. Megtehetném, hogy egyetlen fillér nélkül az utcára penderítem, és arra kényszerítem, hogy próbáljon boldogulni, ám nem fogok ilyet tenni az egyetlen utódommal. Bevezetem önt a társaságba. Mint tudja, Londonban az úri társaság klubok szalonjaiban tölti a délutánját, estéjét. A klubokba csak az arisztokrácia férfitagjai léphetnek be, közülük is azok, akik nagykorúak. Ön mindkét feltételnek megfelel. Készüljön. Az egyik klub hajlandó tagjai sorába fogadni önt, cserébe el kell fogadnia a feltételeket. A következő hónapokban viselkedjék úgy, hogy ne zárják ki bárminő fegyelmezetlenség miatt. Megértette?

- Igen, atyám, a rendelkezése szerint fogok cselekedni – feleltem.

- Épp jókor értesültem ennek a klubnak a létezéséről – jegyezte meg a ropogó fenyőágakra pillantva. – Holnap tíz órakor úgy készüljön, hogy bemegyünk Londonba, és felkeressük az ominózus klubot. Elmehet!

- Köszönöm, atyám – feleltem, és a félig kiürült kelyhet visszatettem a tálcára, mielőtt elhagytam a könyvtárszobát.

Másnap a késői reggeli után atyám befogatott, és beültem a hintóba szemben vele. Jó másfél órás út várt ránk.

A Klubnak nevezett ominózus, belvárosi épület minden luxussal felszerelt szalonjaiban azonos érdeklődésű embereket gyűjtött magába, így minden ilyen fényűzően berendezett, tágas szalonban tucatnyi, másfél tucatnyi nemes tartózkodott. Benyitottunk néhányba, mert jó atyám tagja volt a Sakk-kedvelők Klubjának, a Turf Szerencsései Klubjának és a Politikatudományok Felkent Tudósklubjának is. Engem azonban nem ezekbe akart bevonni, mást tartogatott.

Az épület emeleti folyosóján haladtunk a bordó bársonyszőnyeg elnyelte lépteink zaját. Atyám egyre-másra köszönt cilinderét megérintve ismerőseinek, majd a folyosó végén a szembeni ajtóra mutatott:

- William, az ön leendő klubja ott rejtőzik az ajtó mögött. Lépjen be, és viselkedjen úgy, hogy ne kelljen szégyenkeznem ön miatt!

- Atyámuram nem mutat be? – hökkentem meg.

- Nem. Abban a klubban nem vagyok tag, noha beléphetnék, mégsem teszem. Önnek azonban pont erre van szüksége jelenlegi helyzetében.

Így egyedül léptem az ajtó felé, és az oroszlánfejes kopogtatóval jelét adtam belépési szándékomnak. Mire visszanéztem atyámra, cilinderét és feketébe bújtatott szálas alakját elnyelte a folyosókanyarulat.

Az ajtó feltárult előttem. Libériás inas vette el sétapálcámat és cilinderemet. Bentebb rokokó enteriőr fogadott. A kandalló körül nyolc férfit számláltam meg, jöttömre mind rám néztek. Kecses meghajlással mutatkoztam be.

- Uraim, engedjék meg, Lord William Norfolk szolgálatukra!

- Ön Lord Philibert Norfolk fia és utóda? Minek köszönhetjük a látogatását? – kérdezte a legidősebbik, egy ősz barkós úriember.

- Igen, az vagyok. Atyámuram határozott óhajára be kívánok lépni a klubba, melynek ez a székhelye.

- Kiváló ajánlólevél Lord Norfolk fiának lenni, uraim, szavazzuk meg, hogy elfogadjuk-e az új tagot?

Valamennyien felemelték jobbjukat. Az inas újabb karosszéket húzott a kandalló körébe, majd a bejárat felé lépdelt. Épp el akartam foglalni a számomra készített helyet, amikor az ősz pakompartos úr felemelt kézzel visszatartott.

- Uram! Hadd ismertessem meg a Spanking Klub szabályzatának első pontjával.

A klub nevének hallatán kifutott arcomból a vér. Jól ismertem a szó jelentését, idestova tíz éve napjaim részévé vált a pálca, a vessző. Atyámuram nem véletlenül szemelte ki ezt a klubot számomra. Csalódást okoztam neki azzal, hogy nem tisztelem ezen nevelési eszközt, sőt az évek során sem győztem le berzenkedésem alkalmazása iránt. Bizonyára azért pont ebbe a kluba kellet belépnem, mert itt majd megtanítanak a tiszteletre. Teljesen atyámra vallott a váratlan helyzet, melybe taszított. De ígéretet tettem. Maradtam, és az ősz pakompartos férfiúra emeltem tekintetem. Kimért hangon kérdeztem:

- Nos, uram, hallgatom? Mi a klub szabályzatának első pontja?

- Belépéskor mindenki üdvözlő botütésben részesül. Kérem, kövesse a szolgát az ajtóig, és vegye le a kabátját hozzá! Segítse azzal, hogy előrehajol! – pattogtak szavai.

Az inas után pillantottam, aki az ajtó mellett állt, kezében egy ujjnyi vastag, meglehetősen félelmetes bottal.

Atyámnak tett ígéretemre gondoltam, és visszatértem az ajtóhoz. A kabátomat a kezemben tartva hajoltam előre. Lehunytam a szemem. Az inas keményen az ülepemre sújtott a bottal, hirtelen égő fájdalmat éreztem. Biztosra vettem, hogy vörös csíkot fogok látni, ha megnézem otthon a tükörben. Mégis, hang nélkül bírtam, büszkeségem nem engedte, hogy kifejezzem fájdalmamat, és berzenkedésemet is sikerült valahogy legyűrni.

- Uram, immár helyet foglalhat körünkben – invitált a doyen, most láttam először mosolyt az arcán. – Uraim, üdvözöljék új tagunkat!

Megtapsoltak. Visszavettem kabátomat, és óvatosan elhelyezkedtem a kényelmes karosszékben.

- Nos, uraim, ideje megismertetnünk klubunk mibenlétével az ifjú benjamint - folytatta a klub legidősebb tagja, akiben a vezetőt sejtettem. – Mint neve is elárulja, a tagok a szórványos rendszerességgel kapott verés hozta össze. A klub alkalmat ad arra, hogy eszmét cseréljenek a kapott verésekről, meghallgassák a másik gondolatait, megosszák kedvenc eszközeikről, esetleges gyógykenőcsökről tudásukat. Beszélgetéseink a spanking, a verés körül forognak. Minden csütörtökön tizenegy és öt óra között találkozunk itt. A klubtagoknak lehetősége nyílik bemutatni azt az eszközt, legyen az vessző, pálca, bot, szíj vagy egyéb, ami megelégedésükre vörösíti az ülepüket. Még egy fontos szabály: a klub tagjai csakis itt a klubban, a beszámolóikban az említett testrészt, melyre a verést kapják, bármilyen vulgáris, esetenként szalonképtelen szóval nevezhetik. A tagok számára a klub egyik belső helyiségben rendelkezésére áll egy deres, valamint többféle eszköz, egy soron kívüli veréshez. Ez lehet önkéntes, ám a tagok is megszavazhatják, ha bármelyik tag számára üdvösnek vélik a soron kívüli verést. Az inas, akit a szolgálatunkra rendeltek, gyakorlott bármilyen eszköz használatában. A tagok által megszavazott verés nem utasítható vissza, valamint a tag eldöntheti, hogy nyitva hagyják-e az ajtót, esetleg zárt ajtó mögött kívánja megcsapatni magát. Amennyiben kérdése lenne, uram, tegye fel.

- Pillanatnyilag nincs kérdésem, uram – feleltem, mert sok volt a rám zúdított információtömeg.

- Akkor talán folytassuk, ahol érkezése előtt abbahagytuk – szólt a doyen. – Sir Reginald úgy látszik, nem jön ma, talán a szokottnál is jobban megviselte a két napja kapott ütleg. Mr. Lionel, ön következik. Ott tartott, hogy épp megemlítette, hogy hétfőn megcsapatta magát.

- Igen, uraim – vette át a szót a bő negyvenesnek látszó, kockás felöltőt viselő uraság. – Nos hát – zavartan pillantott körbe. – Mint tudják, igencsak hajlamos vagyok elhanyagolni a deresszoba látogatását annak ellenére, hgy a gyóntatóm és a kúria orvosa is egyetért annak hasznosságában. Utoljára november közepén húzattam deresre magam, és könnyű huszonöt bottal büntettem magam. Azóta négy hónap telt el, immár önök, uraim is szememre vetették, hogy igazi férfi nem ódzkodik ennyire a bottól. Így újra megcsapattam a seggem annak ellenére, hogy nem kívántam a botot. De ismerjük a mondást, evés közben jön meg az étvágy. Ahogy nyögtem a botot, el kellett ismerjem magamnak, hogy meglehetősen ízlik a kapott ütleg – itt abbahagyta, és konyakos poharába kortyolt.

A doyen vette át a szót:

- Nem gondolt rá, hogy megrepetáztatja a seggét? Ilyenkor azon melegében még tízet illendő volna még kiméretni.

- Nem, uraim, úgy véltem, eleget kaptam – a férfi letette konyakos poharát. – Önöknek mi a véleménye?

- Szerintem szavazzuk meg Mr. Lionelnek azt a tízet – javasolta egy vörösesszőke, harmincas férfi, mint utóbb megtudtam, Lord Owen. – Mi a véleményük? - Körülnézett a felemelt kezeken. – Mr. Lionel, úgy látom, egyértelmű a döntés. Kérem, szíveskedjék a deresszobába látogatni, hogy tíz botütést kapjon a fenekére.

- Uraim, ha így gondolják – a negyvenes férfi minden arcon biztatást látott, noszogatást.

Felkelt, és a szalonból nyíló egyik ajtóhoz indult. Az inas követte. Az ajtó bezárult mögöttük. Hamarosan hallottuk az ütések jól ismert csattanását, és az azt követő szégyenkező nyögdécselést. Mr. Lionel néhány perccel később vöröslő arccal, nadrágját igazgatva érkezett vissza, sóhajtva telepedett vissza karosszékébe, és felhajtotta maradék konyakját a megrázkódtatásra.

Az inas edényekkel csörgött, ami elárulta, hogy a szomszédos étkezőbe az ételliften megérkezett az ebédünk. Nemsokára a szolgálatunkra rendelt libériás inas jelentette, hogy tálalva van.

Ebéd után visszatértünk a kandalló köré helyezett karosszékekbe. A doyen úgy vélte, eljött az idő, hogy feltegyen nekem néhány kérdést arról, hogyan viszonyulok a veréshez. Kínosan keresgéltem a szavakat.

- Uraim, idestova tíz éve nevelnek vesszővel, pálcával, más eszközhöz, alkalmasint bothoz vagy szíjhoz ritkásan volt még szerencsém. Sokszor berzenkedem a büntetés kiszabása ellen, hiszen mindig meggyötör, noha el kell ismernem jó hatásait. Sok vizsgámon átsegített egy megfelelő időben kapott pálcázás. Meglehetősen féltem a seggem, kényes vagyok arra, hogy szép nyomok maradjanak. Alkalmasint bő két héttel korábban az oktatásomra és nevelésemre hivatott intézmény diákjaként szembeszálltam a paptanárral, akinek tiszte lett volna elverni a seggem. A verést végül nem kaptam meg, de az iskolai tanács döntése értelmében felfüggesztettek tanulmányaimból. A döntésig újra atyámuram kastélyának vendégszeretetét élvezem. Ő kívánta úgy, hogy csatlakozzam ehhez a klubhoz, mert abban bízik, hogy hasznomra fog válni.

- Úgy véli, megváltozhat a hozzáállása? – kérdezte Mr. Mortimer, aki eddig alig hallatta a hangját.

- Talán még nem késő – tártam szét karjaimat.

- Azon leszünk, hogy atyjaura elégedettségét kivívjuk – biztosított Mr. Owen.

Ekkor váratlanul benyitott valaki a szalonba. Mind odanéztünk, javakorbeli férfi lépett be. Az inas becsukta az ajtószárnyakat, elvette az érkező cilinderét és sétapálcáját, majd a falon függeszkedő néhány pálcát, botot kezdte szemlélni, majd leemelt egyet.

Az érkező kapkodva keresgélte a szavakat:

- Uraim, elnézésüket kérem a késésért – ebből kitaláltam, hogy Sir Reginald érkezett. – Miről maradtam le?

Eközben kigombolta kabátját, majd kissé előrehajolt. Az inas felhajtotta a hátára a brokát szövetet, majd hozzáérintette a kiválasztott pálcát. Sir Reginald mély lélegzetet vett, majd visszatartotta a levegőt. Az üdvözlő botütés keményen csattant széles fenekén. A koros férfi szusszantott, majd kiegyenesedett.

- Ez igen! – dicsérte a kapott ütést a fenekét tapogatva.

- Sir Reginald – szólt a doyen. – Lekéste az ebédet, de sebaj, a délután még előttünk áll. Hadd mutassam be új tagunkat, aki ma csatlakozott hozzánk. Sir William édesatyja nem más, mint a felsőház tagja, Mr. Norfolk. Épp most kívántuk szavazásra bocsátani, hogy új tagunk megkapja első verését a Spanking Klub tagjaként. Mit szól hozzá?

Sir Reginald fürkészőn pillantott rám, miközben leereszkedett az inas által alátolt karosszékbe.

- Erős, egészséges ifjúnak látszik. Megszavazok neki huszonöt botot – felelte.

- Mr. William feneke még alig ismeri a botot. Eleddig jórészt pálcával és vesszővel kínálták – jegyezte meg Mr. Owen.

- Akkor itt az ideje. Hány éves a fiatalúr?

- Betöltöttem a minap a huszonegyet – feleltem kínos zavaromban.

- Nagyszerű! – tapsolt Sir Reginald. – Ugyanennyi idős voltam, amikor először botoztak meg.

- Szavazzunk! – a doyen felemelte kezét és körülnézett. – Ki szavaz arra, hogy új tagunk, Lord William megkapja a beavatást is jelentő huszonöt botütést?

Folyt. köv.

Szómagyarázat:
pakompart, barkó = pofaszakáll
doyen = egy társaság legidősebb tagja
benjamin = egy társaság legfiatalabb tagja