Casting - 9. rész

Casting – 9. rész

(Kitalált történet, fiktív szereplőkkel és helyszínen E/1-ben elmesélve, az egyik karakter szemszögéből. Szokásomtól eltérően a történetet most a jelen korba helyeztem, amiről talán a cím is árulkodik. Figyelmeztetések: medical, spanking, hetero- és homoszexuális aktus részletes leírása, durva beszéd. A figyelmeztetés a történet egészére vonatkozik, tehát ami az első részben nincs, az a többiben kerül sorra.)


Amíg a kezemet mostam, a tükörből láttam a Főnök hátát, ahogy a piszoárnál állt. Majdnem biztos voltam benne, hogy nem véletlenül kereste az alkalmat, hogy négyszemközt maradhasson velem, kissé nyugtalanul öblítettem le ujjaimat.

Ahogy az megérintettem az ajtókilincset, utolért karcos hangja:

- Mr. Pietro, kérem, árulja el, mi az, amivel végre ki tudtuk hozni a sodrából? Igazán furdal a kíváncsiság – lépett a mosdóhoz.

- Nos, én… - visszanéztem rá a vállam felett.

- Folytassa! – biztatott, amikor látta, hogy nem találom a szavakat. – És legyen egy kissé lazább, ha elfogad egy tanácsot.

- Uram – visszafordultam, és igyekeztem higgadt álarcomat magamra ölteni. – Vegye figyelembe, hogy még csak most ismerkedem ’ezzel’ a világgal.

- Nos? Mi a véleménye, ahogy fogalmazta, ’erről’ a világról? Túlsággal perverznek találja?

- Mindezidáig kívül maradtam rajta, noha mint minden férfi, én is nézek pornóvideókat. Ilyet is láttam, de inkább a gay pornókra keresek rá.

- Látott ilyet? Talán éppen valamelyik régebbi alkotásunkat?

- Nem hinném – kutattam emlékeimben azt a egy-két, általam látott spanking videót. – Amit néztem, abban nem volt ismerős a dom, aki azt a statisztát elverte, pedig már álarcban is jó eséllyel felismerném, ha a stábunk tagja lenne.

A Főnök átlapozott múltbéli pornóoldal-látogatási szokásaimon, és visszatért a kellemetlen firtatózásra:

- Nos, még nem válaszolt arra, hogy mi az, ami kiváltotta elégedetlenségét, újkeletű frusztráltságát?

Mélyet szusszantottam:

- Uram, ezzel meg fogok birkózni, a jövőben pedig nem fogom kimutatni – itt elakadtam, de gyorsan felkaptam a szót ismét: - Nem fogom kimutatni, ha valami bánt.

- Ha elárulja, mi bántja, talán tudnék segíteni – a Főnök néhány lépéssel utolért, és kíváncsian fejjel nézett fel rám. Jó fél fejjel voltam magasabb nála.

- Nem szándékozom elárulni, ezt egyedül fogom megoldani – ismételtem, és megfogadtam, hogy nem engedem, hogy kiszedje belőlem.

A karcos hang újra felívelt:

- Netán az éjszakája nem sikerült úgy, ahogy várta? Mr. Winkler nem a kedvére való szerető?

- Nem erről van szó. Egyébként észreveszem, ha kissé későn is, ha manipulálni akarnak. Mire volt jó az a vakítás a random párok összesorsolásával?

- Ejnye, tehát rájött? – Mr. Joe zavartan nevetett. – Egy ígéretemnek tettem eleget. Amikor összeült a stáb, hogy kiválasszuk a fotóst, videóst, akkor Mr. Winkler ragaszkodott hozzá, hogy ön legyen a befutó. Annyira rámoccant magára, Mr. Pietro, hogy ígéretemet vette, hogy amennyiben szükség lesz rá, hozzásegítem ahhoz, egy egész éjszakát töltsön önnel.

- A többiek? Miért vettek rész az átverésemben?

- Kárpótolni akarták azért, mert Mr. Samm végül nem teljesítette be vágyait. Őt akarta megdugni a kezdetektől, ez nyilvánvaló.

- Akkor feleljen arra, hogyha Mr. Samm tabu, akkor miért sorsolta ki őt is, sőt saját magát is? Ez egy újraértelmezett szabály monogám kapcsolatukban?

- Nos – Mr. Joe szerette ezzel a szóval indítani gondolatmenetét, mint már megfigyeltem. – Ilyen célzatú játékra minden forgatás idején sor kerül, és a stábnak sincs ellenére. Mr. Samm kijelentette, hogy nem akar önnel baszni. Ezt nem hagyhattam figyelmen kívül. Mr. Winkler meg olyan ritkán jut faszhoz, hát magánkívül volt örömében. Akkor ezt tisztáztuk. – kis szünetet tartott. – Talán azért neheztel, mert rávettem, botoztassa meg a seggét?

- Ami azt illeti – kezdtem, de ekkor valaki lenyomta a kilincset kívülről, az ajtó nekiütközött a hátamnak.

Mr. Samm nyitott be, kettősünk láttán arca meglepődést tükrözött, de csak annyit mondott:

- Uraim, talán folytathatnánk a forgatást, elvégre azért vagyunk itt.

Mr. Joe széttárta a karját, és mosolygott. Követtem őket a terembe, és megint forrt bennem a düh. Valami azt súgta, hogy újfent manipulálni akarnak.

Az utolsó forgatási helyszínt ugyanabban a teremben alakították ki, amelyben a verésekre is sor került. Ezúttal egy fényűző lakás szobájának enteriőrjébe csöppentünk. Pár percre még növekvő frusztráltságomról is elfeledkeztem. A kristálycsillár, a drága szőnyegek, festmények, antik bútorok kisebb időutazással értek fel, egy viktoriánus-korabeli gazdag szalont hivatottak megjeleníteni.

Miután kigyönyörködtem magam a látványban, a kamerákra fordítottam a figyelmem, majd a folyosóról beszűrődő hangok hallatán kinyitottam az ajtót, és miközben kicseréltem az elemeket a fényképezőgépben, figyeltem a gyülekezőket. Érzékeim megbolondítója egyelőre távollétével tüntetett.

Mr. Joe rám pillantott, majd folytatta a meglehetősen fiatal, általam alig húsz évesnek saccolt statisztának szánt utolsó instrukcióit a felvétel előtt:

- Adja rá a ruhadarabokat, egyenként, a cipőjét is. Ne siessen, elvégre ön most inas, és egy úri házban szolgál. Öltöztesse fel. Miután kész, az ura letelepszik a karosszékben, ön kávét tölt neki a porcelán csészébe, nem baj, ha remeg a keze, és kilöttyen. Az uraság ezt még el fogja nézni, ám amikor kézbe veszi az újságot, és átveti a lábait egymáson, észre fogja venni, hogy a cipője foltos. Ezt már nem nézi jó szemmel, érti?

- Ekkor jön a verés? – hangja is megerősítette, hogy a libériába bújtatott ifjú talán még húsz éves sincs.

- Nem az uraság fogja elverni, ő csak kiadja a parancsot – folytatta a Főnök. – Itt a kamera le fog állni, míg a másik díszletbe váltunk. A forgatókönyv szerint a házitanító kíséretében felkeresi a deresszobát, ami egyébként itt lesz, noha még spanyolfal takarja el. A verést tehát deresen fogja kapni, negyvenet fog kimérni önre Mr. Cane – itt rápillantott a korhű zsabós ingbe, térdnadrágba, harisnyába, csatos cipőbe öltözött pálcamesterre, aki biccentett. – Nos, Mr. Cane fogja pálcázni. Ne feledje, csak akkor kapja meg a kialkudott pénzt, ha kibírja mindet, és nem mondja ki a menekülőszót. Emlékszik még rá?

- Repülősó – sóhajtotta a fiatal statiszta. – De nem akarom kimondani. Ha kibírom, akkor ki tudom fizetni a tandíjat az egyetemen a következő félévre. Ha nem, akkor… otthagyom az egyetemet, és elmegyek dolgozni.

- De ön nem akar évet halasztani, jól tudom? – Mr. Joe empatikusnak szánt arckifejezéssel, szinte atyaian veregette meg a statiszta vállát.

A legény elvörösödött, és zavartan sütötte le szemét. Talán szégyellte, hogy a stábtagok körülötte mind őt nézik, és különösen Mr. Cane tekintete perzselgette, akiről már most tudta, hogy hamarosan elveri őt.

Megérkezett az uraság, akinek némi vízpermettel és derekán tenyérnyi törölközővel fedett, egyebekben meztelen teste láttán beharaptam a számat, és visszafordultam a terembe. Hát itt van!

Belém mart a tudat, hogy hebehurgyán elvállaltam, hogy máskor is számíthatnak rám a forgatásokon a stáb tagjaként, talán elhamarkodtam.

Ostoba, élvhajhász Pietro! Nem fogod megkapni, még ha úgy vonz is a tökéletes, hajlékony, karcsú, izmos teste, mint narkóst a pora. Mellbimbóim megkeményedtek, és bökték az ing vékony anyagát, ráadásul öltájt egyre jobban kinőttem a nadrágom. Nehezen tudtam türtőztetni magam, és volt néhány keserves perc, mire visszanyertem higgadtságomat, és nadrágom sem volt már olyan szűk. Mégis, akik a hátam mögött ültek a három széksoron, stábtagok és statiszták, nem tudták mire vélni – már ha észrevették –, hogy időről időre idegesen beletúrok a hajamba, mielőtt a kamerába nézek.

A forgatás zökkenőmentesen indult. Az inas egy hófehér törölközővel felitatta a vízcseppeket ura bőréről, nem hagyta ki hóna alját és lábait is végigtörölgette, lábujjai közéről se feledkezett meg. Az uraság ezután ledobta a tenyérnyi törölközőt, és meglepetésemkre alatta nem volt meztelen. Hófehér alsót hordott, és itt azonnal felfedeztem az anakronizmust a derekán lévő gumírozás feliratát olvasva. Hol volt még Calvin Klein a 18. században? Úgy voltam vele, hogy nem az én dolgom. Lehet, hogy korhű alsónemű beszerzésére már nem futotta a költségvetésből? Fantáziám meglódult, ahogy a vékony anyag alatt kirajzolódó faszra közelítettem premier plan-ban.

Fotóztam, amikor a vasalt, fehér ing, a térdig érő, fekete zoknipár és a fekete nadrág is felkerült az uraságra, az előtte fél térdre ereszkedő inas elbíbelődött a nadrág derekával, de megoldotta a feladatot. Az őszi avar színű, selyem nyakréta következett, majd az inas a lapockáig érő, fényes hajon szántott végig a hajkefével, és húzott rá egy szalvétagyűrű-szerű, hosszabb valamit. Ezután a drága bőrcipők következtek. Miután a tükörbe pillantó uraságra felsegítette a kabátot, az asztalkához léptek. Az inas megvárta, míg ura letelepszik a díszes karosszékbe, majd kávét töltött neki az aranyszegélyű csészébe, és az erre a célra nyomtatott – csak a külsején, a szemlélő felől nézve betűkkel ellátott, egyébként színüres – újságot is a keze ügyébe készítette. A kávéscsésze mellé valóban kicsordult pár csepp, mert az ügyetlen inas kissé megkésve állította vissza álló helyzetbe a kancsót, de ezért csak egy rosszalló pillantást kapott urától, aki kézbe vette, szétnyitotta az újságot, és úgy szemlélte annak elé táruló ürességét, mintha tényleg olvasna rajta valamit. Átvetette egyik lábát a másikon, kézbe vette a csészét, közben lepillantott lábára, és észrevett a cipőjén valami homályos foltot.

Felvonta szemöldökét, és leeresztette, összehajtotta az újságot, majd visszadobta az asztalra.

- Mi ez? – mély hangja megborzongatott, lúdbőrös lett a karom a hosszú ujjú ing alatt.

- Uram – dadogta a megriadt inas. – Azonnal kitisztítom!

- Tedd azt!

Az inas mozdulatai itt gyorsultak fel, mert eddig szinte alvajáróként tette dolgát. Újra fél térdre ereszkedett, egyik térdére vette a foltos cipőt, majd egy ki tudja honnét a kezébe került fehér kendővel ragyogósítani kezdte. Ura fentről sandított le rá, majd ismét az újságot vette kezébe.

Míg a másik cipőjét is kifényesítette, noha az igazán makulátlan volt, a karcsú férfi le-le pillantott az inasra, majd amikor az kész lett, megtekintette az eredményt.

- Jean! – szólt, és itt nem tudtam, hogy hirtelen találta-e ki a nevet, vagy a srác tényleg erre a névre hallgatott. – Elejét kell vennünk az efféle… hibáknak. – itt a kávés alátétre cseppent kávéfoltokra, majd a cipőjére mutatott. - Úgy döntöttem, megcsapatlak. Nem kaptál még verést, mióta a szolgálatomba álltál, belátom ez hiba volt részemről. A szolgákat be kell törni.

- Uram, én… - az inas lesütött szemmel, zavartan gyűrögette a cipőtisztító kendőt.

- Ne vágj a szavamba, szolga! – emelte fel a hangját az uraság, de nyomban visszahalkított, majd szigorú hangon így folytatta. – Elejét vesszük az efféle… kötelességszegéseknek. Negyven pálcaütést kapsz, és utána ma már nem tartok igényt a szolgálataidra! Most küldd be a házitanítót, és várakozz kinn, míg megbeszélem vele a részleteket.

Az inas nem mert megszólalni, csak tágra nyílt szemmel, riadtan pillantott fel urára, majd nagyot nyelt és bólintott.

Itt Mr. Joe hangjára leállítottam a kamerát.

A következő felvételekre a kézi kamerát kellett használnom, mert a Főnök látni szerette volna, hogy a kinti felvételekre is használható vagyok-e, tehát elhagytuk a műtermet. A stáb és a statiszták maradtak, csak Mr. Joe, a házitanítót játszó Mr. Cane, és a megszeppent szolga volt jelen, amikor a lépcsőkön fel-le járva felvettük a jelenetet, amikor a szatén térdnadrágba, hímzett kabátba, csipke kézelős ingbe és csatos cipőbe öltözött Mr. Cane elkíséri az inast a szobába, ahol az úr parancsára deresre húzza, és kimér a seggére negyven ütést.

- Nem elég a pálcásfiút verni, még ön is külön munkát ad nekem, Jean! – dohogott házitanítóként Mr. Cane, ahogy a lépcsőn mentek előbb felfelé, majd egy hosszabb folyosószakasz után lefelé.

- Igazán sajnálom, uram – felelte a megszeppent inas, miközben kissé elcsuklott a hangja.

- Ugye, tudja, hogy ebben a házban hogyan folyik az ilyesfajta büntetés?

- Nem, uram – hangzott a félénk válasz.

- Nos, az uraság előrelátóan berendezett egy deresszobát, ahol a renitenskedő szolgák megkapják a magukét. Íme! - Megállt egy ajtó előtt, amely semmiben sem különbözött a folyosó többi ajtajától, és a kilincsre tette a kezét.

Mr. Joe leállíttatta a kamerát.

Akkor utasított új "eksön"-t, amikor visszaértünk a terembe, annak is azon részébe, amely a sivár deresszobát hivatott megjeleníteni. Átváltottam a statívon lévő felvevőgépre, majd kézbe vettem a fényképezőgépemet. Sikerült felvenni a riadalmat és meglepődést az inas arcán, ahogy tekintete a szoba közepén várakozó deresre esett.

- Kérem, ne húzza az időt, más dolgom is van – sürgette Mr. Cane, kiválóan játszva a házitanító szerepét. – Kérem, tegye szabaddá a fenekét, és hasaljon a deresre.

- Még… sosem kaptam pálcát – vallotta be az inas, miközben gyámoltalanul kibontotta nadrágját, és félve elhelyezkedett hason, hófehér, csupasz feneke szinte világított.

- Emiatt nem kell aggódnia, mindenki az első alkalommal kezdi – vetette oda a házitanító, miközben deresre húzta. – Nem nehéz megtanulni, hogyan kell szabályosan hasalni, a kezeivel kapaszkodjon a deres lábaiba. Úgy! Érzi, mennyire simára van koptatva? Mindenki ott kapaszkodik meg.

- Alig tudok mozogni – állapította meg a leszíjazott inas.

- Némi mozgásteret hagytam a csípőjének, ezáltal mozgathatja a fenekét, de nem túlzottan. Amennyiben úgy érzi, kezdhetjük, akkor most bemutatom a pálcának. Ugye, alig várja, hogy megkóstolja?

- Kérem… - a statiszta csak ennyit sóhajtott, és lehajtotta fejét.

A pálca végigsimított a hófehér fenéken, majd bekíváncsiskodott a vágatba, amitől az inas meglepetten kapta fel a fejét, majd a távolba meredt. Mr. Cane, úgy is, mint házitanító, lecsapott.

Az inas nagyot szusszantott, de egyelőre nem jajgatott. Majd később. Az ilyen fehér bőrű, gyámoltalan srácok nem bírják túl jól a pálcát, gondoltam. Elkényeztetett, úri kölykök, ez itt épp így szerzi meg az egyetemre valót.

Mr. Cane könnyedén pálcázta a legényt, aki továbbra is egy-egy vonaglással, áouhhhh-sóhajjal nyugtázta a kapott ütéseket. A pálcák mestere meglepte néhány nagyobb ütéssel, amivel végre sikerült előcsalnia hangosabb jajdulást, és szapora lihegést.

- Ízlik? – kérdezte gúnyosan, majd folytatta a pálcázást.

Választ nem kapott. A statiszta teljes figyelmét lekötötte, hogy kiállja az ütéseket viszonylag kevés fájdalomhangot produkálva. Amikor Mr. Cane lesújtott a negyvenedikkel, akkor is csak áááuhhh-t sóhajtott, és felemelte a fejét. Hátrasandított a házitanítóra, aki elkezdte kioldozni.

- Kész?

- Igen. Megkapta a büntetést. Ahhoz képest, hogy első alkalommal mutatták be a pálcának, meglepően jól bírta! – Mr. Cane megvárta, míg a statiszta felkel, és megtapogatja felforrósodott, hurkás fenekét. Kíváncsian kérdezte: – Milyen volt?

- Bevallom, rosszabbra számítottam. Uram, ön érti a módját, hogyan kell megbüntetni egy magamfajta inast, és nem teketóriázik, hogy megtegye – az inas felhúzta, megigazította a nadrágját, majd kezét nyújtotta a pálcák mesterének. – Uram, szeretném kifejezni elismerésem és hálám!

- Ez a munkám része. Remélem, elérte célját a büntetés – biccentett Mr. Cane, és elfogadta a jobbot.

Egymás szemébe néztek, és Mr. Joe ekkor vakkantott fel, hogy „állj!”

Kikapcsoltam a kézikamerát.

A mai nap felvételei befejeződtek. Nem volt más hátra, mint megvágni az anyagot, és vacsora előtt levetíteni a stábnak és statisztáknak a vetítőteremben, ám ezúttal többet is tettem. Készítettem egy titkos másolatot saját használatra a tenyérnyi törölközőt és vízpermetet viselő daliás falloszú Mr. Henriről, hogy majd később is fel tudjam idézni, amikor már távol lesz tőlem.

Mivel gyötört a lelkiismeret emiatt és előző vétkeim is nyomtak a latban, immár nem tétováztam. Mr. Cane csodálkozott, másra számított, de én erősködtem, hogy félreértett, és kizárólag úgy szeretném igénybe venni, mint a pálcák mesterét.

Egy órával később találkoztunk a deres szobájában. Ő nem kérdezte, miért van rá szükségem, én pedig hálás voltam, hogy nem kér magyarázatot. Miközben felhasaltam, eszembe ötlött, hogy most alkalmat adtam megtorolni, hogy nem látom elég izgalmas férfinek ahhoz, hogy dugni akarjak vele. Hát tegye, ez az alkalom pont megfelelő erre, gondoltam, és elszántan markoltam a deres lábait.

A második huszonöt bot után már nem keltem fel olyan frissen a deresről, mint előző nap. Hiába, én sem leszek fiatalabb. A pálcák mestere megveregette vállamat, és valami olyat mondott, hogy ne szégyelljem, ha szükségét érzem a verésnek, ezzel nem vagyok egyedül. Ismét ajánlotta a körömvirág és kamilla tartalmú gyógynövényes krémet, de ezúttal sem éreztem úgy, hogy igénybe venném.

Szükségem volt a fájdalomra, hogy elnyomja lelki gyötrődésemet.

Ideje volt készülődni a vacsorára, és utána még a búcsúparti várt.

Folyt. köv.